Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2010. december 14., kedd

Seven in one avagy bejegyzés cunami

 "Hét az egyben", ez úgy hangzik, mint valami átkozott mosóporreklám, de mindössze arról van szó, hogy ezzel a bejegyzéssel egyidejűleg hét másik is elérhetővé válik. Az elmúlt hónapokban volt valami, ami nagyon is meghatározta a mindennapjaimat, és most itt nem részletezendő okok miatt az ebben a témában született írásaimat a mai napig csak piszkozatként tárolta a Google végtelen kapacitású szerverparkjának néhány atomnyi része. Az alábbiakban felsorolom a bejegyzéseket és azokat erről az oldalról is elérhetővé teszem egyetlen kattintással, de aki csak tallózgatja a posztokat az is könnyedén rájuk talál időrendi sorrendben, mert ezeknek az írásoknak a címe a "Final Countdown" előtaggal indul.
Ismét rá kellett döbbenjek, hogy mennyire jó eszköz a blog írás arra, hogy rendet tartsunk saját magunkban, rendszerezzük gondolatainkat, mintegy megbeszéljük saját magunkkal problémáinkat. Mint egy pszichológus díványán ahogy kimondjuk a gondolatainkat, úgy gyógyítjuk a lelkünk az írással miközben kiírjuk magunkból, a félelmeinket. Később többször is visszaolvassuk a sorokat, és miközben finomítjuk a fogalmazást, vagy árnyaljuk a lefestett képet, többször kényszerülünk végig gondolni, más és más nézőpontokból ugyanazt a problémát. Így lesz felismerhető például saját önsajnálatunk, így kerül a magunk fontosságáról alkotott kép a karikatúrák közé, és a saját személyünk megismerésének útján így leszünk képesek eleinte aprókat, majd egyre nagyobbakat lépni előre. Minden egyes mondat egy újabb szűrőt jelent, amelyen csak a lényeges és tiszta tartalom akad fenn, a sallangmentes igazság. Nekem erre szükségem van. Talán nem mindenkinek, és talán vannak, akik sokkal jobban szeretnek hamis képek között élni, elfogadni azt a modern kor által teremtett virtuális valóságot, amelyben minden természetes, és semmin nem kell gondolkodni. Vannak akikben az kelt félelmet, ha belegondolnak saját létük működésébe, hiszen azonnal felszínre kerülhetnek azok a gondolatok, amelyek a hétköznapokban mélyen rejtve maradnak, és amelyek teljes gondolkodás átformálásért kiáltanak, közben tudjuk, hogy minden ilyen paradigmaváltás borzasztóan macerás procedúra, és a mai ember kényelemszerető lény. Kényelméért feláldozza, egészségét, tisztánlátását, és még az életét is, ha kell.
Remélem ahogy időrendben olvassa ezeket az írásokat az olvasó, érzékelheti a folyamatot, amely lezajlott bennem az elmúlt hónapokban, és talán olvasnak  majd olyanok is akik keresőszavaikkal rátalálnak ezekre az írásokra és képesek lesznek erőt meríteni a saját gondjaik megéléséhez. Szándékosan nem javítottam vissza a leírt érzéseimet, egy-egy  későbbi lelkiállapotban történő elolvasás után, hiszen a blog adott napok, érzéseiről, egy-egy pillanatképről tanúskodik, és hamisításnak érezném, ha szépíteném, a megélt félelmeimet, az elhatalmasodó pánikot, és keserűséget. Remélem érezhető lesz a folyamat, ahogy fokozatosan helyére kerülnek bennem a dolgok, ahogy elfogadom a kihívást, és meghajolok a megváltoztathatatlan előtt. Néhány hónap távolságból visszaolvasva a gondolataimat, néhol túlzónak érzem az aggodalmat, mégis valahol jó, hogy rákényszerültem az életem egy ismételt revíziójára.  Ebben a pillanatban, amikor még egyáltalán nem vagyok túl semmin, hiszen éppen csak elkezdődött valami, megjósolhatatlan a jövő. De már alig félek. Úgy érzem készen állok, és ebben a blognak is komoly szerepe van. Már bizonyára hihetetlenül unalmas ez a rébusz özön, ezért következzenek a bejegyzés címek kronológiai sorrendben.

Az írások túladagolásának pontos hatása ismeretlen. A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát gyógyszerészét. :)

5 megjegyzés:

Atomnyul írta...

Semmit nem vettem észre. Egyáltalán semmit. Ugyanolyan nyugodt, segítőkész és erős voltál, mint mindig. Nem hagytad, hogy hozzánk bármi negatív elérjen.
Nem figyelek eléggé rád.

Redzsi írta...

Nem tudom Neked elmondani mennyire szívfacsaró érzés tudni, hogy július óta tart ez a tortúra és ilyen gondolatok kavarogtak a fejedben... és mindebből én semmit, de semmit nem érzékeltem... Visszaemlékszem hányszor mentem és meséltem,hányszor nevettünk a "pocaksimogatáson" és még csak véletlenül sem jutott eszembe megkérdezni, hogy veled minden rendben van-e?! Annyira rossz érzés, önző módon csak magammal és a babával voltam elfoglalva! Annyira sajnálom, hogy nem nyújthattam támaszt eddig, pedig megtehettem volna! Annyi mindent tudnék még írni, de tudom miért nem avattál be, hiszen hasonlítunk egymásra nagyon is! Én sem tettem anno, csak amikor már elkerülhetetlen volt...de jelzem most megtudni sem volt "kellemesebb", mint ha a kezdetekről tudtam volna róla!...
Szeretlek, számomra az egyik legfontosabb ember vagy az életemben és rettenetesen féltelek! De tudom, hogy minden rendben lesz, mert RENDBEN KELL LENNIE! És különben is, a fiamat meg kell tanítanod még a rekuval kerekezni! :)

Zéta írta...

Atomnyúl: Nem kell jobban figyelned. Majd szólok, ha tényleg baj van. Ez még nem az.
Apa elpusztíthatatlan! :)
Redzsi: Én pedig gyönyörködtem Benned minden alkalommal, és néztem az arcodról sugárzó boldogságot. Gondolod, hogy ez nem volt számomra támasz? Neked most tényleg magaddal, és a babával kell foglalkoznod, hiszen ez a csoda egyszeri és megismételhetetlen.

Istvan írta...

Barátom! Nem volt egyszerű most ezt a "hetet" nekem elolvasni... Ilyenkor úgy érzem, lassan töltődnek be az oldalak, lassan olvasok, mi lesz már... Megijesztettél. (Persze tudom, tartoztál nekem egy ijesztéssel, ha még emlékszel az újsághírre.:))
Értem, hogy miért döntöttél úgy, ahogy. Én is ezt tettem volna. Hála Istennek nincs nagy baj, bár azért nyilván jobb volna, ha műteni sem kellene.
Nagyon nagy kár, hogy fizikailag ennyire messze vagyunk egymástól, talán mégis beszélgethettünk volna erről, ha naponta elérhetőbb vagyok.
Az értékeléseidről majd magán mélben, még át kell olvasnom őket néhányszor, bár a reakcióm egyértelmű.:) Már tudod, miért írok haikut.
Minden rendben lesz. Ha valamiért változna a műtét dátuma, kérlek, értesíts.
Ne feledd: sok dolgod van még itt, legalább 100 évre való.:)

Aknoli írta...

Redzsinek és Atomnyulnak: nem Ti voltatok figyelmetlenek, Zéta jó színész. Egyszerűen remek.
Én egyike voltam a "beavatottaknak", hát nem volt könnyű titkolózni...