Mindenesetre én szeretem a kerek számokat (és nekem az 1024 is kerek, hiszen kettő a tizediken), a kerek évfordulókat, kilométereket, tiszta hangközöket, tökéletes mértani idomokat és még sorolhatnám.
A 3-ra végződő évszámok, valamiért gyakrabban hoztak számomra egy-egy kezdést, újrakezdést így ebben az évben van néhány kerek évforduló, amit ünnepelhetnék, ha egyáltalán lenne ilyen szokásom. Na, jó egyet mindenképpen meg fogok ünnepelni, mert az számomra mindig is a legfontosabb volt.
Ebben a hármas végződésben semmi szándékosság nincs nem is volt, mert nem is lehetett, egyszerűen így adta az élet és legtöbbször az életkorom. Csak egy véletlen egybeesés semmi több.
- 10 éve 2003-ban kezdtem el futni.
Persze futottam én már korábban is, akár napi rendszerességgel egy-egy fogyókúra okán.
Mégis ettől az évtől lett ez valóban rendszeres, naplózott, tervezett, valahonnan-valahová tartó tevékenység, köztes célokkal. Remélem még legalább tíz évig képes leszek a futásra, a szándékom mindenképpen az, hogy amíg ezt az egészségem lehetővé teszi, addig napi rendszerességgel folytatom. - 10 éve 2003-ban kezdtem el dolgozni a Paksi Atomerőműnél, ahol egyértelműen rengeteg fejlődésen estem át, egy állandó tanulási folyamat eredményeként a karbantartó pozíciótól küzdöttem fel magam a Pa. Zrt. törzsállományába. Ez az ötödik beosztásom, és remélhetőleg már jelentős munkakör változásra nem lesz szükségem a nyugdíjkorhatár eléréséig.
- 20 éve készült el az új családi házunk, és hihetetlen, hogy már ennyi ideje itt élünk, mert lényegesen kevesebb időnek tűnik. Amilyen szeretettel terveztük ezt a házat, ugyanolyan élményt is kapunk tőle. Nekem legalábbis mindig megdobban a szívem, mikor hazaérkezésnél újra megpillantom. Hisz ez az OTTHON, a fészek, az egyetlen hely, ami nem csak egy ház hanem az egyetlen ház a bolygón, amit mi teremtettünk a semmiből, a vágyaink megtestesülése.
- A legfontosabb és megünneplésre méltó esemény, hogy 40 éve,1983-ban kezdődött kapcsolatunk feleségemmel, amit azóta is életem legfontosabb és legszebb történésének érzek. Sok dolog van amit öregkorunkra már nem érzünk fontosnak, nem érzünk nélkülözhetetlennek, sok más utat el tudunk képzelni a bejárttal párhuzamosan, akár teljesen más irányokat is. De soha egyetlen pillanatra nem gondoltam azt, hogy számomra létezhet optimálisabb, mit Ő. Ma meg már nem kérdés, hogy képtelen lennék mással hosszútávon működni, mert ennyi idő alatt a részemmé vált, mint bármelyik létfontosságú szervem.
- Szintén 40 éve 1983-ban 17 évesen léptem az akkor még igencsak másként működő munkaerőpiacra, és kemény 13,50 Ft-os órabérrel a Szekszárdi Mezőgép TMK műhelyében lettem karbantartó, ahol korábban a gyakorlati képzést is kaptam. Remek öreg szakiktól tanulhattam az első években, a mai napig meghatározzák műszaki gondolkodásomat a tőlük kapott egyszerű, sok évtizedes tapasztalatra alapozott tudásanyag. Persze mára ők már mindannyian eltávoztak az égi satupadok mellé, és gondolom elszörnyedve nézik a mai munkahelyi kollektívákat, ahonnan teljesen hiányzik minden emberi érték, kollegalitás, lojalitás, ami akkoriban náluk még alap volt.
- Ugyanebben az évben 40 éve, 1983-ban kezdtem nyilvánosság előtt, úgymond színpadon zenélni, és teszem ezt a mai napig, egyre több tapasztalattal és egyre kevesebb lelkesedéssel. Negyven év hosszú idő egy szórakoztató zenész számára, a közönség soraiban több generációváltás ment végbe, a zenei piac, közízlés, a dalok, a dalszövegek, a hangszerek, a hangosítás, a repertoár minden teljesen más ma már, mint kezdetben, de leginkább az emberek hozzáállása az élőzenéhez változott a legtöbbet. Ebben az évben ezt a tevékenységet befejezem. Az utolsó sort játszom a kottában, és közeledik a záróvonal, és amikor elérem teljesül a negyven éve elkezdett mű, aminek az elején ez állt: De capo al Fine .
- 50 éve 1973-ban a nagyapám(aki ekkor 66 éves volt, tíz évvel több, mint én most) kézen fogott és elvitt a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskolába, ahol megkezdtem zenei tanulmányaimat. Csodálatos még valódi, konzervatív értékrendű Pedagógusok neveltek zenésszé és ezáltal a minőségre igényes, önmaga irányába is komoly elvárásokat támasztó emberré, amiért míg élek hálás leszek nekik. Számomra a zene mindig más lesz, mint azok számára, akik nem mentek át ezen a folyamaton. Na és persze örök hála az én anyai nagyapámnak, akitől a szó genetikai és átvitt értelmében is kaptam a zenét. Ő látta meg bennem a tehetséget és bölcs ember lévén tisztában volt azzal, hogy egy modern zenésznek szüksége van kottaismeretre, zeneelméletre és szakavatott, zenei pedagógián alapuló hangszertanulásra. Hiszem, hogy zene nélkül én egy más ember lettem volna, aki kevésbé fogékony a művészetre, aki számára nem lett volna ennyire meghatározó saját értékrendjében a műveltség, a kontrollált viselkedés, és az apró részletekre történő figyelés.
Régóta vártam ezt az évet, mint egy mérföldkövet, amit persze villámgyorsan magam mögött hagyok majd, mégis ahogy múlnak az évek, az ilyen kerek évfordulók egyre bizonytalanabbakká válnak, és ma is felmerült bennem miközben a bejegyzést írtam, hogy 10 év múlva vajon mi lesz? Remélem ugyanígy megemlékezhetem ezekről a kerek évfordulókról, köztük lesz egy újabb, ami arról szól, hogy kerek 10 éve 2023-ban írtam egy bejegyzést ami a kerek évfordulókról szólt.
