Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2014. január 18., szombat

Egy elrettentő példa, avagy hogyan ne tervezzünk biztonságos kerékpárutat!

Az elmúlt évben úgy alakultak a dolgaim, hogy minden nap a harminc kilométerre lévő Paks városába kellett tekernem, némi aprópénz kereseti okból. Ebből a harminc kilométeres útból 7 km esett a 63-as számú főközlekedési útra, majd 18 km egy  gyér forgalmú, ám elég vacak minőségű útra, és az utolsó 5 km a Pakson átvezető kerékpár útra. Ezt az öt kilométert szeretném mai írásomban bemutatni, és egy kicsit elősegíteni annak megértését, hogy miért nem megyünk néha a "biztonságos" kerékpárúton, miért vállaljuk a "veszélyes", autók között történő haladást, és annak velejáróját, hogy a kedves autós közlekedőtársak leüvöltik a fejünket, és édesanyánk gyakori emlegetése mellett, nemzetközi kézjelzésekkel kommunikálnak velünk. A paksi kerékpárút nem egy kirívó magyar kerékpárút. Az ország majd minden városában találkozhatunk klónjaival, és sokunk a saját bőrén tapasztalta már meg, hogy ezek az utak hatványozottabban veszélyesebbek, mint egy nagyváros körútja. Én az elmúlt egy évben rengeteg meleg, időnként forró szituációt éltem át, minden körültekintésem ellenére ezen az úton, egy ízben szemből belém is hajtott egy másik kerékpáros, úgy hogy a kerékpárom maradandó károsodást szenvedett, szerencsére én ezt az esetet most megúsztam egy szimpla "medvepuszi"-val.
Nos, akkor nyeregbe, rekusok fotelbe,és induljunk neki az Atom városnak. A kezdetek már sejtetik az út egészére jellemző átgondolatlanságot.Az út a város szélén így indul. Meredek lehajtókon lehet le és fel jutni a főutca aszfaltjáról, és -ra. Az út végig térkövekből áll, hogy ezt is kitalálta ki? Miből gondolják a tervezők, hogy ezen jó bicajozni, de ez lenne a legnagyobb baj!


 Mivel a főutca autóútja párhuzamosan halad a kerékpárúttal, így száz méterenként, várhatjuk, hogy keresztezik utunkat az utcáról le és felkanyarodó járművek. Ilyen kellemes és kiemelten veszélyes hely a Lidl irányába vezető bekötőúton áthajtás.


Mindennap szembesültem azzal, hogy az autóvezetők nagy százaléka nincs tudatában annak, hogy  kerékpárúton kell áthaladnia, és azon esetleg kerékpáros is érkezhet a biztos elsőbbsége tudatában. Míg el nem felejtem, ez az első dolog, amit ezeken az utakon el kell a bringásnak felejteni. Az elsőbbségünk csak elméleti, és csak akkor biztos, ha már megadták, ezért minden egyes helyen, ahol esély van arra, hogy más járművek keresztezhetik a kerékpárutat, úgy haladjunk át, hogy bármelyik pillanatban képesek legyünk megállni. Ezzel az életünket menthetjük meg. De a megpróbáltatások még csak most kezdődnek, újabb és újabb kereszteződések követik egymást.Mint látható az út jobb oldalán kocsi behajtók vannak amelyek családi házakhoz csatlakoznak. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy elképzelje, milyen itt végig bringázni a hajnali  és a délutáni időpontokban, mikor a munkába indulók, illetve érkezők állnak ki és be autóikkal. A ház előtt vezető járdát csak a gyalogosok elenyésző hányada használja, a többség természetesen a kerékpárúton sétál, jó esetben egyedül, rossz esetben csoportosan, súlyosabb esetben babakocsival és/vagy kutyával. Mindehhez, még a szembejövő élénk kerékpáros forgalom, és talán már érthető, hogy itt minden méteren résen kell lenni, ha nem szeretnénk a baleseti osztályon szürcsölgetni a levest már délben. Ha eddig megúsztuk, jön egy lejtős rész aminek végén egy buszmegállót láthatunk balról. A buszt az emberek a kerékpárút jobb oldalán látható padokon várják,és a busz megjelenésekor, mint gomolygó nyáj lepik el a kerékpáros előtt az utat egy pillanat alatt. Itt a legjobb esetem az volt, mikor egy buszra váró utas, a padon ülve "legeltette" Fifi kutyát hosszú pórázon. A kutya a buszmegállónál szimatolt, a póráz pedig természetes sorompót alkotott az úton. A hölgy persze felháborodott, amikor megjegyeztem neki, hogy ezt talán még sem így kéne.(Néha kéne egy Uzi is a bringás cucchoz.)





Paks egy nem túl nagy város, és ez a főutcája. Az utca mindkét oldala gyakorlatilag egybefüggő üzletsort alkot.Az üzletekben az emberek vásárolnak,és mivel nem szeretnek cipekedni, így kézenfekvő, hogy autóval a lehető legközelebb állnak, és ez a hely legtöbbször éppen a kerékpárútra esik. Számtalanszor kellett leszállnom, és átemelni a virágágyáson a bringát,mert egyszerűen lehetetlen volt a parkoló autót kikerülni.
Haladunk tovább, és hamarosan egyik kedvenc helyemhez érkezünk. A kerékpárút hirtelen véget ér, egy gyalogátkelő előtt. Ez a gyalogátkelő még mit sem hallott az EU előírásokról, és a mozgáskorlátozottak életét megkönnyítő előírásokról. Semmi sem könnyíti meg a padkáról lejutást,és a másik oldalon feljutást, ezért kerekesszékkel, és babakocsival közlekedők itt csak a magassági kormány erőteljes meghúzásával juthatnak át. Kerékpáros szempontból csak apró kellemetlenség, hiszen a gyalogátkelőn szabályosan úgyis csak a kerékpárt tolva szabad áthaladni.







Néhány méter után, egy üzletet kikerülve ismét elkezdődik a kerékpárút hivatalosan.Közeledünk a belváros felé. A kerékpárút közvetlenül a járda és az autóút közé szorul, és jobbra továbbra is folyamatosan üzletek ajtajai nyílnak, vásárlók lépnek elénk lépten-nyomon.




De ez nem sokáig tart, jön ismét egy vége tábla, amit egy buszmegálló előtt egy kilencvenfokos kanyar követ, ahol naponta ütköznek össze a kerékpárosok, hiszen sosem látják, hogy a ház sarka mögött mi közeledik. Maga a ház egy virágbolt, ami előtt gyakran áll a szállítófurgon is, mindez együtt a buszmegállóval érdekes elegyet alkot. Ha túléltük a derékszögű kanyart rögtön vehetünk még egyet ezúttal a másik irányba, amivel megkerülhetjük a buszvárót, és mielőtt még önfeledt kerekezésbe kezdenénk, néhány méter után ismét kerékpárút vége tábla sokkol bennünket, és ismét áttolhatjuk a drótszamarat egy körforgalom melletti gyalogátkelőn.








Mintegy 200 méternyi száguldozás után érjük el az ezúttal a főúton átvezető átkelőt, ahol a kerékpárút nem szűnik meg, csak egy elsőbbségadás tábla szállít le a bicajról mindenkit.

Innentől az utca baloldalán folytatjuk vánszorgásunkat, hiszen a helyzet itt sem jobb, sőt.
Egy újabb nagy találmánynak lehetünk részesei. Ez a  megosztott kerékpáros és gyalogos út. Elméletben egyszerű a dolog. Bal oldalon mennek a gyalogosok a jobb oldalon a kerékpárosok. Csak ennek a tudásnak a többségük nincs birtokában, így aztán mindenki megy ahol éppen jól esik neki, az út eddigi hátráltató tényezői továbbra is jelen vannak.Így jönnek a kutyasétáltatók, az elénk, ránk kanyarodó autók, és ennek a szakasznak a legnagyobb találmánya a buszról közvetlenül a kerékpár elé leszálló utasok. A gyalogosok egyébként legtöbbször mély felháborodással fogadják, ha rájuk csengetünk a kerékpárúton. Valamiért ők az út mindkét felén elsőbbséget szeretnének élvezni, nem tudom miért. Drasztikus megoldás, de néha szükséges ha csengetés nem vezet eredményre, egy Air Zund kürt megszólaltatása. Ettől a gyalogos figyelemreméltó kísérletekbe kezd a saját addigi súlypontemelkedési rekordjának megdöntésére. Persze végül megkapja édesanyánk az aznapi jókívánságait, de még mindig jobb,mintha elgázoljuk a szerencsétlent.

 





 A város legforgalmasabb szakaszán járunk. Még néhány tucat üzlet előtt elhajtunk és egyszer csak megdöbbenve láthatjuk hogy egy nagy kereszteződés előtt a kerékpárút véget ér. Ezúttal már végérvényesen. A továbbhajtás csak az úton áthaladással lehetséges. Mindezt úgy, hogy egy forgalmas kereszteződést kell átlósan átvágni, mely során utunk rögtön egy gyalogosátkelőt keresztez. Ehhez a megoldáshoz külön gratulálnék a tervezőknek. Ez egy tipikus példa arra, hogy minden jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. Gyerünk vágjunk át ezen a halálosan veszélyes helyen, és egyben tudatosítsuk is magunkban, hogy a városból immáron kifelé tartva már nem számíthatunk a kerékpárút jótékony védelmére. Hála az égnek. A továbbiakban nem túl városhoz, és főként nem Pakshoz méltó aszfaltburkolaton kerekezhetünk tovább. Az én mindennapi utam itt az Erzsébet Nagy Szállónál rendszerint véget ért.







Most egy kicsit tovább megyünk, mert talán olvassák a bejegyzést olyanok is, akiknek a paksi komp, esetleg ne adj Isten a nemzetközi Duna menti kerékpárút (Dunau Radweg) lesz az úti céljuk, ami nálunk csak elméletben létezik. Ezért  egészen a komp lejáróig megyünk ma, már csak azért is mert ez az útszakasz is régi fájdalmam.
A szálló mellett eltekerve megyünk tovább egyenesen,illetve a főutcával együtt kanyarogva.



Mindaddig míg megpillantjuk a hatos főutat, és a mögötte hömpölygő Dunát. De a vízparttal való találkozásra még egy kicsit várni kell. Bátraké a szerencse, ők választhatják a hatos utat, egy balkanyarral, a komp tábláig tekerhetnek.



Szabálytisztelők,és kevésbé hedonista életszemléletűek, akikből még hiányzik a kor szuicid életérzése, választhatják, a baloldalon megbúvó gyalogösvényszerű utat. Ez néhány kapubejáró és egy nagyobb kereszteződés után egy még keskenyebb és igen ramaty útban folytatódik.






Nekem ez állandó dilemma. Ha nekem célom a komphoz eljutni, akkor én célforgalom vagyok vagy sem? Ilyen tekintetben mindenki célforgalom, vagy nem? Mi lett volna ha az autósok számára tesznek ki a hatos út ezen szakaszán egy kerékpáros forgalom veszélyére figyelmeztető táblát?




Szerencsére ez a gyötrelem nem tart sokáig, hamarosan megpillantjuk, a komplejárót jelző táblát. Nincs is más dolgunk, mint gyorsan áttolni az úton a bicajt és legurulni a komphoz. A másik oldalon már sokkal nyugodtabb utak várnak ránk, feltéve ha nem akarjuk igénybe venni az 51-es utat, mert az szintén kimeríti a halálút fogalmát a bringázók számára.


Mindenki élje bele magát, én 2013-ban ezt az utat majd minden nap megtettem oda-vissza. Az hogy még élek, vagy legalábbis nem sérültem meg ez idő alatt számomra is csoda. A képek egy vasárnap reggelen készültek amikor még csak ébredezett a város, így talán megtévesztő nyugalmat sugallnak. De egy hétköznap,"urambocsá" pénteki piacnapon, amikor a paksiak felmentést kapnak KRESZ-ből, tényleg maga az életveszély. Nem tudom mikor jutunk el oda, hogy egy kerékpárút tervezésébe kerékpáros szervezeteket  is bevonnak. Mert amíg kerékpáros szemmel nem látjuk a világot, az ilyen jellegű kerékpárutak csak a baleseteket generálják, pedig pontosan ennek ellentéte lenne a cél. A mai statisztikák szerint ugyanazon a kereszteződésen kerékpárúton áthaladva kilencszer nagyobb a baleset kockázata,mint az autók közt hajtva. Ez pontosan az ilyen átgondolatlan tervezések következtében alakulhatott ilyenné. A kerékpárosok száma úgy tűnik évről-évre megduplázódik. Kedves autósok bocsássátok meg nekünk, ha néha vagyunk olyan elvetemültek, és hálátlanok, hogy nem vesszük igénybe eme remekbe szabott alkotásokat, és inkább az autók közt hajtunk, mert azt közel sem érezzük annyira veszélyesnek.
Még egy apróság. Sok évvel ezelőtt hajtottam Passau-ból hazafelé, a Dunau Radweg-en. A Duna menti kerékpárút osztrák 300 km-nyi szakaszán összesen nem volt ennyi veszélyhelyzet,mint ezen a paksi 5 km-en. Talán nem véletlen, hogy kerékpáros paradicsommá vált tőlünk északra a Duna part.
Végül egy utópia. Kerékpárút Angliából: