Nézetem szerint a nagy tömegek mozgatására csak egyetlen módszer van, a propaganda. Így mindegy mi a cél, egy termék megvásárlása, egy oltás beadása, egy világvallás elterjesztése, egy háborúba történő belépés, mindezek egy működő propaganda nélkül sosem történhetnének meg. Épeszű ember sosem venne szabad akaratából fegyvert és ölne meg idegeneket és egyben rombolná le mások otthonát, miközben tudja, hogy valahol mások ugyanezt teszik az ő otthonával és szeretteivel. A lelkesen éneklő hadba induló katonák nem így születnek. Gondosan kidolgozott propagandák áldozataként cselekednek teljesen irreális dolgokat. Az uralkodóosztály hatalmi vágyának válnak agymosott, zombi végrehajtóivá, melynek kivétel nélkül ők lesznek a legnagyobb vesztesei is. Hiszen a biztonságos háttérország, szigorúan védett bunkereiből irányító politikusok általában túlélik ezeket a vérgőzös zivatarokat, miközben a hadba küldött fiatal fiúk és a polgári lakosság járulékos veszteségeit képező milliók, csak statisztikai adatként kerülnek a történelemkönyvekbe. A propaganda fogalma egy idős az emberiséggel, sajnos legtöbbször negatív célokra használják, pedig lehetne ez egy jó eszköz, ha olyan emberek használnák, akik a bolygó és az emberiség jövőjét tartják fontosnak saját kérészéletű, szánalmas hatalmi törekvéseik helyett.
Közel egy évszázaddal ezelőtt egy brit diplomata, aki első kézből figyelte meg a németellenes információk létrehozását a brit kormányhivatalokban, leírta ezeket az első világháború alatti hamisítási eljárásokat. Arthur Ponsonby könyve elmagyarázza a háborús propaganda alapvető mechanizmusait. Ezek az elvek azonban nem az első világháborúra vonatkoznak – minden nyílt konfliktusban és a hidegháborúban is alkalmazták őket. Ezek képezik az információs háború alapját, amely ma sokkal fontosabb, mint régen, hogy megnyerjük a közvéleményt egy ügynek.
A Ponsonby által azonosított alapelvek könnyen megfogalmazhatók „tízparancsolatként”. Ha bármelyikkel találkozott valaki mostanában, az nem a véletlen műve. A szomorú ebben csak az, hogy az emberiség még mindig ugyanúgy manipulálható, mint bármikor a múltban.
Ponsonby tízparancsolata:
1. Nem akarunk háborút.
Megfigyelhető minden államférfi esetében, hogy a háború előtti nyilatkozatában határozottan elhatárolódnak a háborútól. Ők ezt nem akarják, sőt akár még pacifistának is vallják magunkat (pl. Jugoszlávia elleni háború esetében a NATO vezetői). Felmerül a kérdés, hogy pacifisták miért választanak katonai hivatást, politikusok miért írnak alá fegyvervásárlási szerződéseket, fegyvergyár beruházásokat. Valamint az is kérdés, ha ennyire békeszerető emberek vezetik az államokat, miért van szinte folyamatosan háború a világ különböző területein.
2. Egyedül a másik fél felelős a háborúért.
Amikor kitör a háború általában mindkét félnek meggyőző érvei vannak, mely szerint nem ők kezdték, kénytelenek voltak hadat üzenni, hogy megállítsák a másik felet, mielőtt a teljes bolygót elpusztítja. Természetesen ezek az okot sok esetben utólag hamis provokációnak bizonyulnak (Helene megszöktetése Trójába, Kassa bombázása, lengyel egyenruhába öltözött SS katonák határsértése, meghamisított CIA jelentések alapján Irak megtámadása stb.). Ahhoz, hogy meggyőzzük a közvéleményt a háború megalapozottságáról, el kellett hitetni az emberekkel, hogy a háború megtorló jellegű. Az ellenségnek kell viselnie a teljes felelősséget a háborúért, és személyesebben annak vezetőjének (Hitler, Sztálin, Milosevic, Putyin, Zelenszkij).
3. Az ellenségnek az ördög arca van.
Mivel nem lehet egy népet globálisan gyűlölni, ezért a gyűlöletet egy arcra kell irányítani, ami természetesen az ellenség vezetője. Ez a démonizálás kivétel nélkül megvalósul minden háború esetében, mindegy , hogy kiről van szó Persze legegyszerűbb ez az eset Hitler esetében, hiszen a Pokol és a koncentrációs táborok párhuzamának felismerése sem kíván túl nagy képzelőerőt. A második világháború óta Hitlert a gonoszság olyan paradigmájának tekintették, hogy minden ellenséges vezetőt hozzá kell hasonlítani, de a koncentrációs táborok mintájaként szolgáló orosz gulágokat kiötlő Sztálin a nép szemében a jóságos apuska volt, akit népe, a propaganda következtében ugyanúgy rajongásig szeretett, mint a másik oldal „übermenschjei” führerüket.
4. A háború valódi céljait nemes ügyek alatt kell elfedni.
A háborús propaganda egyik alapelve, hogy a háborút a civilizáció és a barbárság konfliktusaként kell bemutatni. Ponsonby az 1914-1918-as háború kapcsán megjegyezte, hogy a hadviselő felek hivatalos szövegeiben soha nem beszéltek a konfliktus gazdasági vagy geopolitikai céljairól. Hivatalosan egy szó sem esett például azokról a gyarmati törekvésekről, amelyeket Nagy-Britannia várt, és amelyek a szövetségesek győzelmével teljesülnek. Hivatalosan angol-francia oldalon három pontban foglalták össze az első világháború céljait: letörni a militarizmust, hogy megvédjük a kis nemzeteket, hogy felkészítse a világot a demokráciára. Ezeket a nagyon tiszteletreméltó célkitűzéseket azóta szinte szó szerint lemásolják minden konfliktus előestéjén, még ha nem is egyeznek a valódi célkitűzésekkel.
5. Az ellenség tudatosan követ el szörnyűségeket. Ha hibákat követünk el, azok nem szándékosak.
Az ellenség által elkövetett atrocitásokról szóló történetek a háborús propaganda lényeges részét képezik. Természetesen a háborúk során történnek szörnyűségek. A gyilkosság, a fegyveres rablás, a gyújtogatás, a fosztogatás és a nemi erőszak minden háborús körülmény között és minden hadsereg gyakorlatában mindennaposnak tűnik, az ókortól a 20. század háborúiig. A háborús propaganda sajátossága viszont az, hogy elhitesse az emberekkel, hogy csak az ellenség szokott hozzá ezekhez a cselekményekhez, miközben saját hadseregünk a lakosság, sőt az ellenség szolgálatában áll, és szeretik.
Ennek bizonyítására elég manapság csak elbeszélgetnünk egy idős, háborút megélt ismerősünkkel, aki nagy valószínűséggel tud mesélni egy történetet ilyen szörnyűségről, amit a megszállók és egyet melyet a felszabadítók" katonái követtek el, rajtuk, családtagjaikon, vagy egy ismerősükön. A deviáns bűnözés az ellenséges hadsereg szimbólumává kell, hogy váljék.
6. Nagyon kevés veszteséget szenvedünk el. Az ellenség veszteségei óriásiak.
Ennek a tételnek a bizonyítására elég figyelemmel kísérnünk a napjainkban zajló orosz-ukrán háború híradásait, ahol naponta nyilatkozik az egyik fél a saját elhanyagolható és a másik fél jelentős veszteségeiről. Nyilvánvalóan az igazság valahol most is félúton van. Nem lehetne a harci morált fenntartani ha a veszteségeket hangsúlyoznák. A csatatéren lévők így is borúsan látják, hiszen számukra a bajtársaik elvesztése a mindennapi realitás, a halálfélelem szorítása folyamatos stressz. De az otthonülők erkölcsi támogatásához, ami harcokhoz, a további toborzásokhoz és sorozásokhoz szükséges, elengedhetetlenül fontos a lehetséges (és minél közelebbi) győzelem ígéretének lebegtetése.
7. A mi ügyünk szent.
A világ lakosságának közel fele még mindig hisz bizonyos Isten létezésében. Ennek az Istennek tájanként, vallásonként változik a neve, de még a csökkenő tendencia ellenére is, a hívők tömege túl nagy ahhoz, hogy ne lenne érdemes megcélozni őket a legősibb propaganda szöveggel, mely szerint "Isten a mi oldalunkon áll!" Isten támogatása egy ügy érdekében mindig fontos érték, és amióta léteznek vallások, boldogan öljük egymást Isten nevében. Mivel a legősibb propagandáról van szó, azt hiszem ezt kell legkevésbé magyarázni. A keresztes lovagoktól a keresztesháborúkig, a különböző, Isten nevét magába foglaló jelmondatok, szlogeneken át (pl. „The God save the King!”) a mai napig fegyvereket megáldó egyházi méltóságokig számtalan példa bizonyítja, ennek a tételnek a fontosságát.
8. Művészek és értelmiségiek támogatják ügyünket.
Ez természetes, hiszen a művészek és tudósók is csak emberek, saját tökéletlen érzelmekkel, tévhitekkel, és ők is valamilyen szinten a propaganda áldozatai, egyben megteremtői. Hiszen nem létezhetnének kiáltványok költők nélkül, propaganda plakátok képzőművészek nélkül, harci indulók zeneszerzők nélkül, nem lehetne ezeket előadni zenészek nélkül, nem lehetnének atombombák fizikusok nélkül és Ciklon-B kémikusok nélkül, etcetera. Az értelmiség influenszerként működik a tanulatlanabb tömegek számára. Egy tudós véleménye mindig hitelesebb, azt sugallja, hogy egy szakmájában kiemelkedő tudású ember az élet más területén is tévedhetetlen. Ha többen írnak alá egy nyilatkozatot vagy kiáltványt, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mi tudásunk hiányos, ezért nem láthatjuk át a problémát hozzájuk mérten, így feltétel nélkül elfogadjuk és magunkévá tesszük véleményüket.
9. Az ellenség illegális fegyvereket használ.
Mindig hatásos, ha az ellenség álnokságát a háborús propagandában megerősíteni azzal, hogy „erkölcstelen” és elítélendő fegyverekkel harcol. Ez egy abszurd alapgondolatra épül, mintha lenne olyan fegyver ami nemes, ami erkölcsösen pusztítja el a másik felet. Ez főként a vegyifegyverekkel merül fel a legtöbbször, hiszen valamiért, egymás belének kidöntése egy szuronyroham során vagy az ellenség géppuskával történő tömeges félbekaszabolása az „lovagias”, nemes harc, míg mérgesgázzal elárasztása az Ördögtől származó tisztességtelen fegyver. Az első világháború idején folyt a vita arról, hogy Franciaország vagy Németország, kezdett előbb fullasztó mérges gázokat használni. Minden hadviselő fél az ellenségre helyezte ennek a használatnak a szomorú elsőbbségét, biztosítva ezzel, hogy ő maga csak kötelességből „másolta” az ellenség fegyvereit. Az atomfegyverrel játszanak hasonlót, itt az az alaptézis, hogy a nukleáris fegyver készítése, birtoklása, csak bizonyos hatalmak kiváltsága lehet, és maga a gyanú, hogy hasonlóval próbálkozik egy másik ország az már elegendő indokot nyújt annak megtámadására, ha nincs ilyen valós tevékenység, akkor bármikor kreálható titkosügynöki jelentések meghamisításával.
10. Akik megkérdőjelezik propagandánkat, azok árulók.
Ugye rémlik a „háború” és a „különleges katonai művelet” kifejezések közötti különbség?
Az első világháború alatt minden ország pacifistái már keményen megtanulták, hogy a semlegesség háború idején nem lehetséges. Aki nincs velünk, az ellenünk van. Minden olyan kísérletet, amely a propagandaszolgálatok beszámolóit megkérdőjelezték, azonnal hazafiatlanságnak, vagy jobb esetben hazaárulásnak ítélték. Nem tudok elmenni hazánkban zajló propaganda tevékenység mellett sem. Ha ellenvéleményed van hazaáruló vagy, egy „libernyák”, nem magyar, főleg nem „Nemzeti” és véletlenül sem járhatsz más úton, mint amit a hatalom számodra kijelölt. A család csak egyféleképpen elképzelhető, a szivárványszínű zászló a sátánizmus szimbólumaival vált egyenértékűvé. Az igaz magyar ember heteroszexuális, három gyermeket nevel, a Pártra szavaz, és nem gyakorol kritikát a hatalom irányába. Nem vágyakozik nyugati országokba, nem informálódik idegennyelvű sajtóból, a kampány minden szavát szentírásként, a Párt vezetőjét Istenként tiszteli, annak leváltásának gondolatát eretnek gondolatnak tartja, mely csak töltöttkáposzta túladagolást okozó vacsorákat követő, ágyban forgolódós éjszakákon rémálmaiban fordulhat elő.
A propaganda állandóan körülöttünk lévő közeg, ami mindannyiunkat ködbe burkol és attól, hogy sokan átlátunk rajta, még ugyanúgy mozgatja az emberek tömegeit. A tiltakozó felébredtek sorsára ez az egy eredőbe tartó sodródás ugyanúgy hatással van, mintha az események a beleegyezésükkel történnének.
A háborús propaganda Ponsonby által leírt „tízparancsolata” szinte egy évszázad alatt semmit sem veszített érvényéből. A különböző hatalmak erre szakosodott szervezetei és a NATO propagandatisztjei egyaránt intuitív módon alkalmazzák őket, ma is. Mindig kockázatos azt gondolni, hogy a propaganda szisztematikus, aprólékos terv szerinti színrevitelből épül fel, az ember inkább azt hinné, hogy a fejlődés lehetősége keresztbe húzza a régi Ponsonby-elveket. Sajnos a hétköznapi valóság nem erről tanúskodik.
Kép: Amerikai propaganda plakát Harry Ryle Hopps (1917)
