Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2011. november 29., kedd

Violin forever

Van valami sorsszerű abban, hogy újra hegedülni tanulok. Az életem kezdete is ezzel telt, és most— 30 év elteltével— ismét naponta kínlódom a hangszerrel, mert a gyakorlás, valahol mindig kínlódás. Küzdelem a végtagokkal, az aggyal, hogy alárendeljük őket egyetlen célnak, hogy a kottában szereplő hangok ismét világra jöjjenek. És újra és újra, mindaddig amíg ez a vajúdás, már nem fájdalmas, hanem rutinszerű, amikor már képesek vagyunk a zene finomságaira is figyelni, és nem csak a vonóra gyakorolt nyomóerő, és a bal kéz ujjainak tizedmilliméter pontosságú elhelyezése az elsődleges probléma. Mindez nagyon lassú folyamat, egy-két hét távlatából még nem is érzékelhető semmilyen pozitív változás. Aztán egyszer csak elkezdi az ember hallani, hogy a hangok, már tiszták, fényük van, már közben másra is képes figyelni, észreveszi a kottában a dinamika jelöléseket, menet közben írja át az ujjrendet — ami ez által egy új rend lesz — kényelmesebbre, vagy csak azért, hogy a technikáját fejlessze. Vannak jobb, és rosszabb napok. Van mikor több a hamis hang, mert nem vagyok ráhangolódva a gyakorlásra, vagy csak egyszerűen fáradt vagyok a koncentrált játékhoz. Vannak jó napok, amikor minden könnyedén megy, mikor repülnek a percek, és a hangok számomra is örömet nyújtanak, amikor tényleg csak "játszom". Zenésznek lenni ma már nem egy vonzó pálya. Mint ahogy semelyik értékes művészeti pálya sem az. Túl sok munkával, anyagi, és energiabefektetéssel lehet csak eredményeket elérni. Sokkal vonzóbb valami anyagias pályára lépni, például brókernek tanulni, vagy egyszerűen celebként abból élni, hogy nem értünk semmihez. A világot a vizuális média uralja, a villódzó monitorokon naponta új műanyag hősök tűnnek fel, akik a könnyen fogyaszthatóságot, és eszmei-, anyagi olcsóságot nyújtanak, ezzel lezüllesztve az átlag kulturális szintet.A mai kor embereinek már csak nagyon szűk rétegére mondható el az, hogy stabil ízlés, és értékrend irányítja a mindennapokban. Az emberek többségének sem ideje, sem energiája nincs arra, hogy értékes dolgokkal foglalkozzon. Számomra a hegedülés immáron szokványos cél nélküli tevékenységgé vált. Azért szeretnék megtanulni újra játszani, hogy örömöt jelentsen a napjaimban ez a néhány lopott óra, mikor leülök, és szonátákat játszom, jól vagy rosszul, de csak magamnak. Ez számomra egy apró, ám valódi érték. Jöhet ingatlan adó, és nyolckulcsos ÁFA, jöhet globális felmelegedés, és madárinfluenza. Ez az érték és a hegedűm örökre az enyém marad.

2011. november 6., vasárnap

Őszi fészkelődés

Igaz még nincs jele a télnek, de azért az már itt jár a kertek alatt, és a zord idő bármikor átmenet nélkül elkezdődhet. Egy madárbarát embernek ez az időszak az odútakarítás és télire felkészülés ideje. Nem sokára elkezdődik a madáretetés is, ideje a madáretetőket rendbe tenni, és beszerezni a megfelelő eleséget is.
Ma délelőtt leszedtem a tavasszal készített, és kihelyezett odúimat a fákról, és kitakarítottam őket. Szerencsére volt tartalom mindkettőben, így nem volt hiábavaló a tavaszi fúrás-faragás. Hihetetlen az a munka amivel ezek a kismadarak összehordják a fészekanyagot. A két odú tartalma megtöltött egy reklámszatyrot. Ebben a fűszáltól kezdve, a állati szőrön, és madártollakon át a falevélig minden megtalálható volt. Ha valaki nem tudná, ezt minden évben célszerű eltávolítani, mert a következő évben a madarak a régi fészekre fogják építeni az újat, és így a fészek túl közel kerülhet a röpnyíláshoz. Célszerű továbbá azért is megejteni ezt a takarítást, hogy  a fészekben áttelelő élősködők ne fertőzzék meg a következő fészeklakókat. Ezért aztán én fertőtlenítő folyadékkal is lekezeltem az odú belsejét. A műfecskefészkekkel az idén nem volt szerencsém, mert a tavalyi fecskecsaládom nem tért vissza tavasszal, és a faluba olyan kevés molnárfecske tért vissza, hogy ennek a néhány kismadárnak nem esett nehezére lakatlan fészket találni. De bízom abban, hogy jönnek még jó évek a fecskékre is, mint amilyen az idei év volt a fehér gólya populáció számára, ahol az átlagos fészkenkénti fiókaszám a sikeresen költő pároknál elérte a 3,45 egyedet, az összes fészkelő párra nézve pedig a 3,1-et. Ez a szám egy átlagos évben 2,5, míg tavaly 1,65 volt. Talán lesz végre egymást követően néhány év, amikor a fecskéknek is megkegyelmez a természet, és sikeres lesz a költési, és fióka felnevelési időszak.
Az élet egy apró kis öröme számomra ez a két odú, és a benne felnövekedett kismadár fiókák. Sajnos nem sikerült év közben beazonosítanom, hogy pontosan milyen fajtához tartoztak az albérlőim, de nem is ez a lényeg. A sikeren felbuzdulva újabb két odút fogok készíteni a télen. :)