Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2008. szeptember 21., vasárnap

Szemünk, szemetek, szemetelők, szemetelünk



X.-el utazom, szomjúságát enyhíti egy sörös doboz segítségével. A kiürült dobozt egy jól irányzott mozdulattal kihajítja az autóból. Zöld vagyok. Ilyenkor haragoszöld!
"Most ezt miért csináltad?" - kérdezem tőle.
"Mit?" - kérdez vissza.
Ebben a pillanatban a szakadék két ellentétes oldalain állunk, közöttünk sokszáz kilométernyi távolsággal, a közeledésre semmi esély, pedig fizikailag bármikor megérinthetném.
X. sokgyermekes apa. Gondolom az előbbi mozdulatát hosszú gyakorlással tette mára ilyen rutinossá, hogy már oda sem figyel, a gondolkodás nem állította még le sosem ezt a mozdulatot. Ahogy fel sem merült még benne, hogy a mögötte ülő gyermekei most sajátítanak el egy olyan viselkedési formát, amely csak nagyon nehezen törölhető ki a későbbi évek folyamán a megszokásrendszerükből. Nézem őt, és hihetetlen fáradtságot érzek. Most megint kezdjek bele egy bolygóvédő beszédbe? Miért nem természetes dolog ez ugyanúgy, ahogy otthon sem szemeteljük tele a hálószobát? Ez a szoba egy kicsit nagyobb, mondhatni bolygóméretű, de attól még a közvetlen életkörnyezetünket alkotja. A ma kidobott dobozt holnaptól mindennap megcsodálhatom kerékpárról, a többi szemetelő feleslegessé vált használati tárgyával együtt ami őszre elborítja az utak menti területeket. Vannak bizonyos dolgok amelyek meghazudtolják a fizikát. Elgondolkodtak már azon, hogy az autóban magunkkal vitt élelem csomagoló anyagának térfogata fordítottan arányos a benne található élelem térfogatával? (Zéta 1. törvénye) Pedig ez így van! Különben mi lenne a magyarázata annak a jelenségnek, hogy a 1.5 literes pillepalack mindaddig elfér bárhol az autóban, míg üressé nem válik. Attól a pillanattól már hatalmasra dagad, amitől valószínűleg mindenki kényelmetlenül érzi magát az ülésekben, és feszengve várja a felszabadítást, mely során a leggátlástalanabb utas megszabadul a küllemében még mindig másfél literes, de már elviselhetetlen térfogatúként érzékelt palacktól. Az aki képest ilyen direkt módon szennyezni a környezetet, mikor érik meg a szelektív hulladékgyűjtés, a környezettudatos életmód igénylésére. Míg a hatóságok 300 méteres un. "lustasági zónák"-ról beszélnek, (tetszik tudni a magyar ember ennyit hajlandó gyalogolni egy kukáig!), addig tele vagyunk olyan emberekkel, akik még az autóban az otthoni kukáig sem hajlandóak elszállítani a szemetet. Persze nem tudom nem látni, azt a bizonyos trendi típusú szemetelést ami a szemetek jellegéből következik. A leggyakoribb szemetek az útszélén a következők.
  • Műanyagflakonok, jellemzően a kisebb kiszerelés, amit egy kajához vesz az ember. Szomjúság enyhítése után kihajítva! A legtöbb ilyen ital egyébként alkalmatlan arra, hogy szomjat oltson. De ez senkit nem zavar úgy látszik.

  • Sörös, és energiaitalos dobozok. A "pörgős" életmódú, bulizós, semmivel nem törődő csoportoktól ered, szándékosan nem írok fiatalokat, mert épp elég idióta van a saját korosztályomban is, aki ide sorolható. Érdekes módon ezt az alumíniumból készült doboz hegyet senki nem akarja gyűjteni, míg másformában ez az anyag sehol sincs biztonságban a színesfém tolvajoktól.

  • A különböző "szemétgeneráló" éttermek csomagoló anyagai. A szemét generálást értsd a dobozokra, flakonokra, szívószálakra, műanyag evőeszközökre, és magára az ételre is. Igen a népszerű gyorsétteremekről van szó. Iszonyatos mennyiségű gyorsmenüs doboz hever egy-egy hétvége után az utak mellett. Persze lehetne őket kötelezni lebomló csomagolásokra, az odajáró sznob, amerikai kultúrával agymosott vásárlóközönség bármit megfizetne gond nélkül, hiszen nekik megéri egy szem sült krumpli, két kiló krumpli árán is, csak "Mekis" legyen.

  • A kedvencemet hagytam utoljára, aminek láttán kezdtem kapiskálni a fasizmus lelkivilágát. A szóban forgó agyhalott genetikai selejt, kihozta fáradtságos munkával a nagy szemetes zsákokba összegyűjtött szemetét az útszélére, és az árokban hagyta. A baj nem jár egyedül, mert másnap a szorgalmas útkezelő cég figyelmes sofőre, az útszélének kaszálása közben, két centis darabokra szecskázta, ezzel az összegyűjtés utolsó reményét is elkaszabolta. Legjobb tudomásom szerint, már minden településen szervezetten gyűjtik a szemetet. Miért nem lehetett egyszerűen kirakni az utcára, hogy a kukásautó elvihesse.?Miért nem lehet ezeket az embereket genetikailag szűrni és a tovább tenyésztésből kizárni?
Szegény szerencsétlen planéta! Te aztán kikaptad velünk! Bár tudom, hogy téged különösebben nem érdekel a dolog, hiszen az ember nevű parazita, akit a hátadon hordozol, önpusztításra van berendezkedve. A Te idő léptéked szerint csak néhány perce érkezett, és néhány perc múlva már sehol sem lesz. Nem neked létszükségleted a levegő, a víz, az ózon réteg, több milliárd bolygótársad kitűnően megvan ezek nélkül. Ezek a lételemek csak az embernek fontosak, de ő még nem érett meg arra, hogy éljen egy ilyen kivételes áldással, amit Te jelentesz számára. Túl korán jöttünk, vagy túl lassan fejlődünk, ugyanis hitem szerint az emberiség fejlődését, nem a mai értékmérők szerint kéne megállapítani. Ugyancsak saját hitem szerint szükség lenne egy bolygó szintű "szelíd diktatúrára" mert ez a fajta szabadság, vagy inkább szabadosság mely alapján mindenki minden következmény nélkül bármit megtehet ez zsákutca, amelynek végpontja már nincs is olyan távol tőlünk. Sajnos nem lehet másként változtatni, a dolgokon, mint, hogy a vezető ipari nagyhatalmakat, érdekcsoportokat anyagilag érdekeltté kell tenni abban, hogy környezetbarát technológiák terjedhessenek el. A józan észt, az emberiség ilyen irányú "megvilágosodását" el kell felejteni.

Fiammal utazunk, hajnal van.
"Hova megy ez a rengeteg kamion?"- kérdezi tőlem.
"Árut szállítanak. Az egyik Kínából hoz cipőt, a másik Kínába viszi a cipőhöz szükséges nyersanyagot, közben nálunk bezárják a cipőgyárakat, holott néhány évtizede, még az egész országot képesek voltunk ellátni cipővel." - válaszolom.

Valahogy mindent elfelejtettünk amit az őseink tanítottak nekünk. Többezer tonnás monstrumok szaggatják az aszfaltot naponta, hogy távoli országokból olyan árukat hozzanak, amelyeket minden gond nélkül mi is képesek lennénk előállítani. Én ezt nem értem. A logika teljesen kiveszik az emberiségből? Miért lettünk ilyen szinten kiszolgáltatottjai a civilizációnak? Csak két generációval ezelőtt, még nagyapámék teljesen önellátóak voltak. Természetes közegben éltek. Házaik fából, földből, agyagból épültek. Minden élelmüket maguk termelték vegyszerek, genetikai varázslatok nélkül. Eszközeiket a természet anyagaiból készítették, amelyek olyan gyorsan bomlottak le haláluk után, mint készítőik. 70 évesen még produktívak voltak, az általuk felnevelt generációk, képesek voltak folytatni munkájukat, hiszen beletanultak már gyerekkoruktól. Hol vagyunk ma már ettől! Haszon és siker - két kulcsszó a fogyasztói társadalom etikájának megértéséhez. Bizonyos, hogy a fenntartható fejlődés társadalmának megértéséhez nem ezek fognak elvezetni, s értékmérője sem a fogyasztás lesz, hanem valami más. Szeretet, részvét, mérték, lemondás, hűség, tartósság, türelem, közösség, fegyelem, elfogadás, alázat, fenntarthatóság, béke, nyugalom, egészség...

Lehet, hogy globalizáció ellenes is vagyok?

2008. szeptember 7., vasárnap

Communication error

Szinte a magyar mobil időszámítás kezdetétől van telefonom, amit írok nem bigott mobil gyűlölet miatt teszem. Mára már csak akkor hívok valakit, ha elengedhetetlen, és mondjuk kíméletesebb módon (e-mail) nem tudom megoldani. Az ismerőseim, is szép lassan tudomásul veszik, hogy nem élek a telefonom szolgájaként, aki csak a csörrenésre vár, hogy felkaphassa. Ha olyan a hangulatom, és békét nyugalmat szeretnék magam körül egyszerűen kikapcsolom, néha órákra, vagy napokra.
"Aki szeret engem, ilyennek szeret" (LGT)
Egy kedves ismerősömmel beszélgetünk. Olyan dolgokról amelyekről csak ritkán beszél másnak az ember. Ritka tökéletes pillantok egyike az ilyen. Két ember közös hullámhosszra kerül, minden körülmény megfelel ahhoz, hogy együtt rezegjenek néhány percen át. Az ilyen pillanatok erősítik a barátságokat, szerelmeket. Nem az élet felszínes dolgairól folyik a csevej, azt hiszem (úgy érzem) mindketten élvezzük a beszélgetést. Valamelyik gondolatmenetem közepén megcsörren a mobilja. Ő rutin mozdulattal felveszi, és már nem is tud a létezésemről. Ez a jelenség a mai írásom kiváltója. Vajon ha a harmadik fél, az asztalnál ül, veszi a bátorságot, és a szavunkba vág, egy teljesen más témával kapcsolatban? Vajon az ismerősöm, hogyan fogadta volna ezt a bárdolatlanságot? A mobiltelefon a huszadik század egyik legjelentősebb technikai vívmánya, szükséges ám, nem nélkülözhetetlen eszköz. Jó. Talán a legtöbb ember nélkülözhetetlennek érzi, a munkája miatt, de ez sem igaz, csak így érzi. Az emberek hihetetlenül tehetségesek abban, hogy megideológizáljanak különböző szükségleteket saját maguk számára. Meggyőződésem, hogy a mobiltelefont is túlzott mértékben használják tulajdonosaik. Néhányan gátlástalanul. Az utcán elég végig sétálni, hogy ennek millió bizonyítékával szembesüljünk. A sétáló szerelmes párok szaggatják a romantikus andalgásaikat, ezer apró semmitmondó szakaszra, és degrarálják az együtt járásukat, egymás mellett járásra. Ha ebben az időszakban nem tisztelik meg egymást már azzal, hogy figyelnek szerelmükre, és csak vele vannak, ha bárki, bármikor képes a kapcsolatba berobbanni, akkor mit várhatunk később? Rohanó emberek zúdítják kéretlenül ránk, magánéletük minden részletét a legváratlanabb pillanatban. Nem akarom hallani, mégis hallom, eljutnak a szavak agyamig és ítélek. Nem vagyok kíváncsi senki szerelmi életére, munkahelyi problémájára, magánéleti válságára. Nem kívánok továbbá friss orvosi diagnózisokat hallgatni, legyen ez tumor, cukorbaj, terhesség vagy bármi. Így nem! Aki valóban megszeretne velem osztani valamit, az kérem személyesen tegye ezt, ugyanis ez sokkal hatásosabb módja annak, hogy azt kapja amit szeretne. Együttérzést, figyelmet, szánalmat, szeretetet. A telefonálás minden ellentétes hiedelemmel szemben nem pótolja a beszélgetést. A beszélgetés közbeni szemkontaktus, testreakciók, a másik fél arcának minden rezdülése, elvész, a lelki tartalommal együtt.
Gondolkodjon el mindenki, mielőtt kikeresi a telefon memóriájából ismerőse telefon számát, hogy valóban fontos az a dolog, amit mondani szeretne? Tényleg nem tűr halasztást és azonnal kell ezzel őt zaklatni, függetlenül attól, hogy a megcsörrenő kütyü milyen fizikai és mentális állapotban találja. Biztos, hogy ebben a pillanatban a másik fél alkalmas állapotban van arra, hogy befogadja az új információkat? Lehet takarózni a felgyorsult világgal, az üzleti élet pörgésével, de érzésem szerint ezt a pörgést mi okozzuk. Cégek elvárják alkalmazottaiktól a 24 órás készenlétben állást, és bármikor gátlás nélkül hívják dolgozóikat pihenő idejükben munkahelyi problémákkal kapcsolatban. Innentől a pihenő idő mitől pihenő? Gondolatban sem vagyok hajlandó a munkámmal foglalkozni, ha otthon vagyok, heti 40 órát fizetnek, én percre pontosan ennyit vagyok hajlandó foglalkozni a cégem ügyeivel. Ha ez nem tetszik akkor keressenek más droidot, én még ember szeretnék maradni.
Bizonyítékom nincs, de érzem ez is olyan mint az autózás és a televízió nézés, sokkal kevesebb is elég lenne. Ezt is mértéktelenül használjuk. Mégsem boldogabb senki, az emberi kapcsolatok talán még sosem voltak ennyire szánalmasak, és felszínesek, mint ebben a nagy "kommunikációs forradalomban". Az sms jelenség ha lehet még egy fokkal rosszabb. Párok szakítanak sms-ben. ennél sunyibb embertelenebb dolog talán a világon nincs. "Vicces" sms-ek tömege kering telefonról telefonra. Mégsem vidám senki. Az is "tetszik" amikor beszélgetés közben a beszédpartnerem sms-t ír, oda sem nézve, igaz közben rám is csak látszólag, az "illem kedvéért" figyel, hiszen levelet ír, és ez köti le a figyelmét csaknem teljes mértékben. A vezetés közben telefonálókról, üzenetet pötyögőkről már nem is szeretnék írni, mert nem tudom szavakba önteni, milyen életveszélyes dolgot művelnek, és az ilyenek melletti közlekedés közben túlélési esélyeink az orosz rulett statisztikájához tendál. Költői a kérdés, de miért csak a technikai eszközök kezelését vagyunk képesek elsajátítani, és miért kullog e tudás mögött fényévekkel a használathoz szükséges kultúra?

Azoknak akiknek esetleg megmozdítottam valamit az elméjük mélyén, felhívnám figyelmüket, egy rendkívül hasznos kis gombra, amely minden telefonon - gyártótól függetlenül - létezik. Az van ráírva: OFF. :D

2008. szeptember 6., szombat

Budapest Te csodás!

Tegnap Budapesten autóztam. Na jó, ez így túlzás! Autóval araszoltam, furakodtam, fékeztem és elindultam, szóval mindent csináltam csak nem haladtam. Mentségem csak annyi van, hogy szerettem volna egy kerékpáros utánfutót vásárolni, a fiam pedig az ország egy másik szegletébe szándékozott utazni a Keleti Pályaudvarról, így gondoltam autóval célszerűbb utaznunk. Tévedtem. A Keleti-ig sem volt egyszerű eljutni, de ami utána következett, az a maga volt a pokol. A Budakalászon lévő bringa boltba a 18 órai zárás előtt 5 perccel érkeztem, ami tekintve, hogy 15.30-kor indultam a pályaudvartól, kritikán aluli bizonyítványt állít ki a főváros közlekedési állapotairól. Az a vicces, ha leparkolom az autót, és metróval, hév-vel közelítem meg a boltot kb. egy óra alatt megfutom a távot oda-vissza. Kerékpárral szintén. 35 fokos melegben végig araszolni a városon, úgy hogy néha három lámpaváltás alatt meg sem mozdul az autók sora, mindenkinek az idegeit felőrli. Eddig sem vágytam arra, hogy a fővárosban éljek, de most elgondolkodtam azon, hogy az itt élők, hogy képesek ezt naponta elviselni. Az autók között motorok, robogók és szuicid hajlamú kerékpárosok cikáztak, de ők legalább haladtak. Számomra havonta egy ilyen eset elég lenne, hogy soha többé ne autóval menjek a munkahelyemre. Ez alatt az idő alatt hazaértem volna, ami 130 km-es autózást jelent.A velem együtt állóhelyben pöfögő autók sok tonna káros anyaggal kedveskedtek a városban élőknek, ezzel a saját gyerekeiknek is. Elgondolkodtatott a kocsisorok mellett a járdán, szinte a kipufogók magasságában gyerekkocsiban utazó kisbaba reménytelen helyzete, valamint anyukájának hasonlóan reménytelen elmeállapota. A mellettem elhaladó - valószínűleg radikálisabb vonalat képviselő - biciklis kolléga cinikus "Még több autót!" felkiáltásával maximálisan együtt éreztem. Nem tudom ha valami mindenki számára nyilvánvaló, akkor miért nem lehet ezen változtatni? Ennyire nem érdekel senkit, hogy belefulladunk az autókba? Nem, érdekel senkit a jelen, és a jövő generációk egészsége, sem az a népgazdasági teher amit ez jelent. Nem számít a pazarló életmód, hogy néhányan már csak azért élnek, és dolgoznak, hogy autózhassanak? Miért képesek más nemzetek tenni azért, hogy a mai hibák már ne sújtsák a következő nemzedékeket? Egyáltalán, nálunk miért nem lehet semmit megbecsülni, miért csak az amerikai kultúrát majmoljuk, miért nem alakítjuk ki a saját "agy vezérelt" kultúránkat? Sok kérdés, válasz nélkül.Kerékpáros társunk jelszavához csatlakoznék még én is néhánnyal, illetve egy-két törvény javaslatom is lenne, mert így túl lassúnak érzem a környezet rombolást, ez a átkozott természet képes még regenerálódni is közben!

  • Még több autópályát, völgyhidat, aztán még néhány autópályát, és egy-két völgyhidat, továbbá autópályákat...!
  • A más járművekkel közlekedőket koncentrációs táborba (a rohadt anyjukat!)
  • Minden kerékpárt beolvasztani, és autót készíteni belőlük. Ezzel egyidejűleg a városokban kötelezővé tenni a terepjárók használatát, hiszen erre találták ki őket!
  • A terhes kismamákat kötelezni a legalább napi 200 köbméter kipufogógáz inhalálására! Óvodákat, bölcsődéket csak forgalmas csomópontok mellett szabad létesíteni ezentúl.
  • 2009-től egy autóban csak egy ember utazhasson! Ha valamiért aznap nem szándékozik utazni, akkor is köteles az autót a parkolóban járatni!
  • A buszokból villamosokból gyorsbüféket kialakítani, ahol darált patkányt (McRat)) lehet fogyasztani, színezett városi szennyvízzel (Popsi Kólika))!
  • A vidéki lakosság számára hatalmas füstgenerátorokat kell felállítani, mert még a végén képesek, és túlélik a városiakat.
  • A környező fejlettebb államok összes szemetét megvásárolni, és természetvédelmi területeinken raktározni! A veszélyes hulladékot, mindjárt az északi határainkon kialakított beöntőhelyeken kérjük a folyóinkba juttatni!
  • A bio élelmiszereket azonnal kivonni a forgalomból, helyüket mesterséges, ételnek látszó kemikáliákkal feltölteni.
  • Már az óvodákba kiszűrni a környezet tudatosan gondolkodó gyermekeket, és átneveléssel,( pl. példamutató környezetszennyezés, "Rombold le a bolygót" társas játékkal stb.) kártékony, igazi természetellenség típusú polgárrá kell alakítani őket.
  • Éljen a modern környezetbarát, jövőbe mutató közlekedés!
  • Éljen a "Szép Új Világ!"