Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2010. augusztus 1., vasárnap

Velencei-tó kerülés

Ma persze süt a nap hét ágra. Tegnap a meteorológusok által ígért, csak a Tisza vonalában várható zivatarok, egész nap fenyegettek a Velencei-tó mellett. Én vagyok a hülye mert mindig hiszek nekik.:)
A bicajtúrában az a jó, hogy lehetsz laza, nem kell percnyi pontos időbeosztással számolnod a napod, igazából azt szoktuk mondani az idő nem is számít ilyenkor. Napkeltétől napnyugtáig tart a nap, azon belül a tempót a pillanatnyi hangulat, az utunkba kerülő látványosságok, az éhség, a fáradtság, és sok egyéb tényező befolyásolja. Az órát akár otthon is hagyhatnánk, ha nem lenne a mobilokba, és a kerékpárkomputerekbe beépítve fixen. Egy lassú nézelődős túrát terveztem. Mi lett belőle? Egy nagy tempójú teljesítménytúra. A terv az volt, hogy feltekerek a tó közelébe, meglátogatom az egyik bicajos kollégát, majd lecuccolok az egyik part menti kempingben, utána a könnyített bicajjal, körbetekerem a tavat, lassan nézelődve, utána éjszaka a sátramban alszom, és másnap reggel hazaindulok.
Fiam nem tartott velem, mert Paksra jár minden nap dolgozni bicajjal, és ez a napi 70 km kezdő rekusként éppen elég neki, mire elérkezik a hétvége, már nem vágyik egy hosszú útra. Reggel ötkor felébredtem, és konstatáltam, hogy szakad az eső. Szép csendben átkozódva, hogy a többiek ne ébredjenek fel, visszabújtam az ágyba. Ezzel elbukott a korán indulós tervem. Reggel hétkor az út még száradóban volt, az égen pedig olyan felhők úsztak, amelyek láttán, csak egy őrült vágna neki egy száz kilométeres kerékpáros távnak. Az őrült hamar meghozta a döntést, és elindultam, magamnak szemernyi esélyt sem adva arra, hogy ezt a napot megúszom eső nélkül. Ez az év ilyen. Ha mindig kivártam volna az optimális jó időt, akkor alig ültem volna bringára. A szél északról fújt, hogy észrevehessem, hiszen így mindig szembe kerülhet velem. De ilyen apróság már nem tudja elvenni a kedvem. Fülemben a Neo FM-el egykedvűen tapostam a pedálokat. Még dél sem volt, mikor megérkeztem a bicajos barátom házához. Mikor elmeséltem a tervemet, azt mondta, teljesen felesleges kempingre költenem, hiszen a tó tőlük 15 km, elmegyünk megkerüljük, és náluk is alhatom. Legyen. Elindultunk, immáron könnyített cuccal, mert a sok kempinges limlomot náluk hagytam. Ő persze ismeri az utakat, mint a tenyerét, így az eltévedésre esélyünk sem volt. Mindeközben felettünk igencsak komor felhők kezdtek gyülekezni, erről megint eszembe jutott, hogy akkor ezek szerint én most nem a Velencei tó mellett haladok, hanem a Tisza-tó-nál, hiszen csak ott várható ma csapadék. Már éppen kezdtem élvezni a látványt, amikor elkezdett esni az eső.

A tó körül kerekező rengeteg bicajos, az ideális gázállapothoz hasonlóan, kitöltötte a rendelkezésére álló (fedett) teret. Megteltek a vendéglők, buszmegállók, épület előterek, de voltak akik átöltöztek esővédő ruhába, és tekertek tovább. Nekünk egy üres zöldséges stand jutott. Itt vártunk közel fél órát, míg a zivatar elvonult. Egy kilométerrel távolabb egy csepp eső sem esett, ezt nemsokára megállapíthattuk, mikor odaértünk. Közben fogytak a kilométerek. A tó megkerülése nem igényel nagy teljesítményt mindössze 34 km könnyű terepen való tekerést jelent. A tó mellett sokan tartózkodtak, de a vízben csak a fóka, és pingvin génnel keresztezett humanoidok lubickoltak. Még fél négy sem volt délután, amikor körbeértünk, és ismét a ház felé tartottunk. Jött a következő gondolat. Mi a fenéért maradjak én itt éjszakára, mikor még estig bőven hazaérhetek? Végül is csak 95 km tekerés, az kevesebb, mint száz, tehát nem táv. Egy óra pihenés, két szelet zsíros kenyér, és néhány kovászos uborkával később, már ismét a bicajom nyergében (mit nem mondok) fotelében ültem, és élvezve az immáron hátamba fújó szél segítségét, 30 km/h-ás átlaggal repültem szeretett falum felé. Este háromnegyed nyolckor már az utcánkba kanyarodtam be, és azon vigyorogtam, hogy már megint nem sikerül átlépni a bűvös 250 km-es napi rekordot, mert 224.8-nál állt meg a napi számláló a garázsban. A lábaim már nem voltak a régiek, de energiámból, még futotta volna jó néhány kilométerre. Egyszer ezt is ki kell próbálnom, hogy vajon mennyit vagyok képes egyfolytában tekerni. Talán majd ősszel.
Végül is jó kis nap volt. Lehetett volna jobb idő, akkor több időt töltök a tó partján, és ahogy terveztem is, egy kicsit strandolhattam volna. Külön élmény volt "Lompi" barátommal tekerni, aki ugyanúgy szeret haladni mint én, így nem kellett egymást sem biztatnunk, sem egymásra várnunk. Szerencsére a tó nem költözik messzebbre, így bármikor felkereshetem, csak röpke hét óra oda-vissza. Persze ahogy a Balaton is, úgy biztosan ez a víz, és táj is más arcát mutatja, ősszel, télen, tavasszal, így akkor is érdemes megnézni. Egészen biztos, hogy még sokszor visszatérek ide, és alaposabban bebarangolom a tó környékét.