Mióta legendás egészségem a múlt ködébe veszett, másként nézek a körülöttem lévő világra. Ma a tárgyak estek vizsgálódásom körébe, mégpedig azok a tárgyak amelyek hozzám, és csak hozzám kötődnek. Rá kellett jönnöm, a fél ház az én lim-lomjaimmal van tele. Ezek a tárgyak, eszközök, beszélnek rólam. Senki más számára nem értékesek, mások előtt még sokuk használata sem ismert. Gondolom minden ház más típusú tárgyakkal telített, attól függően, hogy lakóiknak mi az érdeklődési körük. Biztosan vannak fotós-, és vadász házak is. Az enyém egyértelműen leginkább zenész ház. Bármennyire is igyekeztem egy kisebb helyre összpontosítani a zenész létem tárgyi bizonyítékait, még így is jelentős területet emészt fel a hasznos életterünkből. Itt vannak például a hangszereim, egy nagybátyámtól öröklött harmonika, egy gitár a spontán délutáni, esti dalolásokhoz, furulya kettő is, kallódó dobfelszerelés komponensek a dobos évekből. Aztán hangtechnika milliós értékben, kábelerdő, és állványrengeteg, színpadi ventilátor, és színes fények. Mindennek tetején az imádott Yamaha PSR 9000 Pro szintetizátorom. Szórakoztató zenész motyó. De a zenész amikor nem zenél akkor hallgatja zenét. Ezt a feladatot régen a hifi felszerelés látta el, ma már csak muzeális tárgyként áll a dolgozószobámban. Kidobni nincs szívem, ezt a feladatot valaki más fogja elvégezni helyettem. Ugyanilyen okból őrzöm még közel háromszáz darabos audiokazetta gyűjteményemet. Jól mutatnak a falon, de csak nagyon ritkán nyúlok értük, mert az új kor vívmánya az mp3 már elkényelmesített. 150 GB zene (27910 dal =109 nap 7 óra 56 perc :)) elérhető a számítógépemen egy kattintással, katalogizált rendben, lemezborítót, dalszöveget azonnal mutató alkalmazás által. Maga a számítógép is fele részben a zenélésem szolgálja, hiszen a szintetizátorban megszólaló dalok először itt szerkesztődnek meg, később ide kerülnek vissza egy esetleges felvételre és itt készül belőlük cd alapanyag. Persze a számítógépem tanúskodik a programozói munkásságomról is, rengeteg felhasznált, és valószínűleg szükségtelen nyersanyag tárolódik a merevlemezen majdani programok elkészítéséhez, a dokumentumok közt táblázatok több mint tíz évre visszamenőleg, az életem mérőszámai. Bevételek, kiadások, kilométerek. Közvetlenül a számítógép mellett szakkönyvek autodidakta, és későbbi hivatalos informatikai tanulmányaim korából. A falon zenekaraim fotói, és koncertplakátok a rockénekes korszakból. Egy aprócska plakett amit egy tehetségkutató verseny legjobb énekeseként kaptam, mellette a szimbolikus értelemben is szögre akasztott dobverők. A nappaliban könyvek százai Sci-fi-k, és szépirodalom, ami csak miattam van, és talán ez még a leghasznosabb, ami más számára is használható, nem annyira csak az enyém. Mégis nélkülem a házi könyvtár nem ezekből a könyvekből állna. Mint ahogy nélkülem a garázsban sem lenne két darab fekvőbicikli. A bicajokhoz komplett ruházat és túrafelszerelés tartozik, sátor, és hálózsák, főzőkészlet, és ami mindezt országokon át cipeli a kis bicajos utánfutó. Beszélhetnék még a rengeteg eszközről, ami úgy mellékesen az előző vállalkozásom felszámolása után megmaradt, és most a padláson várja a lomtalanítást. Mennyi értéktelen holmi! Mennyi pénz és energia, amit ezeknek az elkészítése, megszerzése felemésztett. Mennyi értékes idő. Némelyik tárgy megszerzésért mennyi áldozatot hoztam, mennyit ábrándoztam, mire az enyém lett. A modern társadalomban élők életenergiáik kilencven százalékát az ilyen életkellékek megszerzésére fordítják. Egészen öregkorunkig a színvonalas élet látszatát megteremtő tárgyakat gyűjtögetjük, közben elfelejtünk élni, mert az energiáinkból arra már nem jut elegendő, hogy az ezekkel a tárgyakkal berendezett otthonainkban harmóniát teremtsünk a velünk együtt élőkkel. A fogyasztói társadalom ideológiája belénk sulykolja a látszatszükségletek túlzott fölértékelését. Kezdem megérteni a buddhista szerzetesek minimális tárgyszükségletben eltöltött életének boldogságát, vagy a busmanok mindössze egy fadárda, egy tökhéj, egy lágyékvédő birtoklásának jelentőségét. Valahol kezdem sejteni, az emberi boldogtalanság kulcsa ezen a tájon gyökerezik, az állandó kielégítetlen vágyaink, amellyel egy-egy újabb tárgyra áhítozunk folyamatos frusztráltságban tart minket, emiatt gyilkolják egymást családtagok, és az önbecsapás mindenkiben szilárdan tartja a hitet, hogy a harmonikus élethez állandóan szükség van a modern tárgyak, beszerzésére és folyamatos megújítására a környezetünkben. Ahogy számba veszem a körülöttem található, hozzám kapcsolódó kellékeket, apró lelkiismeret-furdalást érzek. Tényleg nem tudtam volna ezek nélkül a tárgyak nélkül élni? Vajon érdemes volt? Kellett ez? Nem lehetett volna hasznosabban tölteni az elmúlt harminc évet? Most úgy látom ezeket a tárgyakat, mint a régész, mikor feltárja egy réges-régi kultúra tárgyi maradványait. A tárgyak kinevetnek engem, megfelelő sorrendbe rakva elmesélik az életem, tudják a túlélési képességükkel nem vehetem fel a versenyt. Mégis kicsit vigasztal, hogy legtöbbjük nélkülem csak egy halott tárgy, a hangszerek némák, a bicajok mozdulatlanok. Nélkülem elveszítik értéküket, és előbb-utóbb egy szeméttelep végtelen silójában végzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése