Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2012. február 25., szombat

Kütyüsítés 1

Néha megtámadnak a technika vívmányai, és befészkelik magukat az agyamba, innentől már nem sok idő telik  el addig, míg úgy érzem, hogy én már nem tudok élni nélkülük, és egy kicsivel később már készen is vagyok az ideológiákkal, amelyekkel feljogosítom magam arra a pénzkiadásra, ami a megvásárlásukhoz szükséges. A héten csomagot kaptam a tengeren túlról, már nagyon vártam, hiszen egy féléves vívódás előzte meg a megrendelést, és most végre a kezemben tartom ezt a valamit. A neve Kindle Keyboard 3G e-book reader. Miért is kellett nekem ez a kütyü? Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretek olvasni. Nagyon. Ez mindaddig tart, amíg ezt nem egy monitoron keresztül kell megtennem. Így már csak töredéke lapszám olvasására vagyok képes. Zavar a kijelző szembántó fénye, a helyhez kötöttség, így a több oldalnyi információkat a legjobban szeretném kinyomtatni, de ezt meg a zöld gondolkodásom tiltja. Ezt a problémát oldom most fel ezzel az olvasóval. Nézzük csak mit is tud, ez a csöppség.
A mérete nem nagy, de nem is kicsi. 190mmx123mmx8,5mm, kb. 250 g.

Mint látható könnyedén elfér a kézben, mint egy kisebb méretű könyv. A vastagsága még ennél is figyelemreméltóbb, hisz egy ceruza méretével vetekszik. Én mindjárt vásároltam hozzá, egy pofás bőrtokot is, ami azonkívül, hogy megvédi a vasat a környezeti ártalmaktól, egy kicsit "könyvesíti" is azt


Az olvasó legfontosabb tulajdonsága a kijelzőjében rejlik. Mindaddig míg az ember nem lát élőben egy ilyen e-Ink technológiát használó gépet, nem tudja elképzelni azt, hogy egy ilyent használjon könyvolvasásra. Pedig de. Ezt a kijelzőt, ha valamihez kell hasonlítanom, akkor azt mondom, olyan mint a nyomtatott könyvlap. A következő ábra jól mutatja az lcd és az e-Ink kijelző közti különbséget.



Nincs háttérvilágítása, nem vibrál, csak 16 szürke árnyalatot képes megjeleníteni, de a könyvolvasáshoz ez bőségesen elég. Én hagyományos könyvet is csak rendes megvilágításban szoktam olvasni, sötétben soha, ezért nem tartom hátránynak, hogy az olvasásához fény kell. Mivel ez a technológia nem azon alapszik, hogy másodpercenként sokszor felrajzolja a megjelenítőre a képet, így nincs vibrálás, egy állandó statikus képet, "nyomtatványt" nézünk, és ebben az állapotban a készülék áramot sem fogyaszt. Áramra csak a lapozáshoz van szüksége, amikor átrendezi a kijelző részecskéit, és egy új oldal kerül a szemünk elé. Ezt a műveletet 8500-szor tehetjük meg egy akkufeltöltéssel. Az előző verziókban azt mondták lassú a lapozás folyamata, én ezt nem tudom máshoz hasonlítani, csak egy hagyományos könyv lapozásához. Annál pedig ez mindenképpen gyorsabb. A betűméretet egy gombbal előhívható menüből egyszerűen tudjuk változtatni, sőt a sor távolságot is, ezzel a gép egy szempillantás alatt "újratördeli" a regényt. Az alap 4 GB memóriából 3 csak a miénk, amit ha megtöltünk könyvekkel kb. 3500 regénnyel sétálhatunk a zsebünkben, ami azért már nem kis házi-könyvtárnak mondható. Angolul tanulóknak remek opció az angol nyelvű szövegek hangos felolvasása, amit csak kérni kell gépünktől, és máris ékes angolsággal hallgathatjuk az olvasott regényt. Magyarul még nem tud, állítólag van erre is lehetőség, de gyanítom, hogy a mi nyelvünkkel nem fog ennyire könnyen megbirkózni a felolvasó szoftver. Mivel az elmondottak alapján már kiderült, hogy hangot is tud adni az olvasó, így mi sem természetesebb annál, mint, hogy az olvasás alatt zenéket is játszhatunk le vele. Én képtelen vagyok zene mellett olvasni, hála az örökké figyelő zenész fülemnek, de sokan biztosan örülni fognak ennek a lehetőségnek. De még nincs vége. A készülék képes WiFi-n, sőt 3G-n keresztül kapcsolódni az internethez. Ja, és a legfontosabb: INGYEN. :) Az Amazon ingyenes, az egész világra kiterjedő mobilinternetet biztosít a Kindle tulajdonosoknak. Főleg azért teszik ezt, hogy bárki bárhol tudjon tőlük könyvet venni - így a könyvvásárlás kb. 60mp-ig tart, akárhol járunk a világban, és van megfelelő 3G-s lefedettség. A beépített böngészővel végszükség esetén elérhető az internet (levelezés, Google, Face Book stb.). Továbbá elérhető rajta a Wikipédia, ami szintén sokat segíthet túra közben. Ez volt az ami miatt a 3G-s  modell mellett döntöttem, hiszen nekem a kerékpár túráim alatt, sokszor szükségem van arra, hogy elérjem az itthoniakat, illetve néha égetően fontos egy apró információ, amit a Net könnyedén megadhat számomra. A beépített böngésző nem túl okos, de nem is ez a készülék fő profilja a célnak tökéletesen megfelel. Mindent összevetve, remek kis kütyü ez, nem mondom, hogy nem lehet nélküle élni, de a jelenlegi könyvárak mellett hamar megtérülő beruházás, hiszen az új ára nem több, mint 10-12 papír alapú könyv költsége. Aki szeretne ilyent, az Amazontól megrendelheti, jóval olcsóbban mint amennyiért itthon néhány kereskedő vesztegeti. 
Egy hátránya persze van. Nincs jó könyv illata.

2012. február 9., csütörtök

Hazafelé

A busz könnyedén indul el a megállóból, mintha kerekeinek semmi problémát nem jelentene a csúszós közeg, amit az a hó jelent számára, ami napok óta nehezíti az emberek életét. Ez a február elhozta azt a rendkívüli havazást, amiben általában senki sem hisz, hiszen a legtöbb évben rendre elmarad. A tél, ami először csak a kerékpárról szállított le, majd az autóból a buszra kényszerített, közömbösen éli ki fagyos természetét rajtunk, mintha csak újabb egyéni rekordokra törekedne, egyre küldi csatába az újabb hófelhő seregeit, komoly hideggel párosítva, és mi reggelente apokaliptikus hangulatban, egyre hitetlenebbül bámuljuk az éjszaka lehullott havat, és a  kinti hőmérőt. Én egyfajta furcsa kettősséggel bosszankodom az időjárás miatt naponta, és közben enyhe kárörömmel figyelem a technikai civilizációnk csődjét, ahogy megállítja az életet ez a kis mindössze harminc centiméternyi hó. 
Behunyom a szemem és hátradőlök az ülésben. Fáradt vagyok. Harmadik éve dolgozunk napi 10 órás műszakokban, és gyakran hétvégéken is. Fáradtságom nem csak fizikai, már a világba vagyok belefáradva.  Fülemben Beethoven egyik csodálatos zenéje szól Sarah Chang művésznő tolmácsolásában. Így relaxálok, és közben nem hallom a többi utas beszélgetését, amelyek mindig ugyanarról szólnak, pénzről, ami kevés. A gyönyörű dallamok  közben azon töprengek, hogy miért érzem azt naponta, hogy egyre rosszabb minden? Vajon ez életkori sajátosság, vagy a fiatalok is ennyire kilátástalannak látják ebben az országban az életüket? Tavaly ilyenkor örültem, hogy élek, és megfogadtam, hogy nem fogok többé világi dolgok miatt keseregni. De az ember gyarló, és hamar természetesnek veszi visszanyert egészségét, életét, és újra nem gondol arra, hogy ez csak egy ideiglenes amnesztia. Az emberek megbolondulnak körülöttem. Félek ők is őrültnek látnak engem. A romló megélhetési körülmények, a napi pénzhajtás, kiszívja belőlünk az energiát. Mindennek tetejére, még itt ez a napsütésmentes depressziós időjárás, amiről csak az jut eszünkbe, hogy a gázóra számlálója őrült tempóban forog körbe, és ennek nemsokára egy sárga csekken is láthatjuk majd nyomait. Miért bolondul meg mindenki? A munkahelyem olyan mint egy méhkas, már nem tudom kihez lehet szólni, és mi az, amivel nem haragítom magamra. A legtöbben, velem együtt naponta érzékelik a lecsúszást, ahogy az addigi életszínvonaluk egyre mélyebb szintre kerül. Lemondunk apránként életünk apró luxusairól, dohányosok a szeretett cigarettájukról, koffeinisták a napi feketéjükről, és hozzám hasonlatos édesszájú Micimackók  mindennapos csokijaikról. Átvizsgáljuk, hogy mi az, ami nélkül tudunk élni, és hajlandóak vagyunk megválni tőle, így esnek áldozatul a drága tusfürdők, és illatszerek. Visszatekerünk egy fokot a szobatermosztáton, mert hát az nem olyan sok, még abban sem fogunk fázni. Lassan átalakul az étrendünk is, a menü kitalálásánál első szempont lesz az összetevők ára, így egyre kevesebb a sajt, és a karaj, és egyre több a krumpli, és a csirke aprólék. Már sokkal kevesebbet autózunk, moziban pedig már nem is emlékszem mikor voltunk utoljára. Jó lenne a kiadási oldal csökkentésével párhuzamosan növelni a bevételeinket is, de ez még keményebb dió. A multináci cégek, nem nagyon szeretnek fizetni. Számukra elfogadható az, hogy mi egyre kevesebb eurós kiadást jelentünk, hiszen nemzeti valutánk valahol a vakondokok környékén szárnyal. Hat évvel ezelőtthöz képest ma 200€-val keresek kevesebbet. Most, hogy az adójóváírást is eltörölte kormányunk már forintban is effektíve 10-15 %-al kevesebbért dolgozunk havonta, mint tavaly. A bolti árak eközben jól érzékelhetően kúsznak felfelé. Megoldás? Az nincs. Mindenki nem mehet külföldre. Családosok, és házuk által idegyökerezett emberek pedig biztosan nem fognak. Tűrni kell. De ez egyáltalán nem könnyű. Mert a tűrés azt jelenti, hogy naponta dobálsz el álmokat, amelyek eddig életben tartottak, és ettől holnap már még nehezebb reggel felkelned az ágyból, pedig muszáj, mert az életed túlnyomó részben sárga csekkek befizetéséről szól. Ez engem megvisel. Számomra az élet, néhány ember szeretetéről, a világ megismeréséről, és a művészetről szól, ami ezen felül van az salak. Értéktelen felesleges, időpazarló tevékenység. Számomra nem okoz örömet az a munka, amelynek legnagyobb eredménye maga a létfenntartás lehet csak. Frusztrált vagyok? Igen. Rombolja a hangulatom, hogy bármit is teszek, mások döntenek felettem, és semmire sincs befolyásom. Egy tollvonással eltörölhetik, az állásomat, a fizetésemet, az életemet. Nem kevésbé frusztrál, hogy ez a környezet vérengző vadállatokká teszi az embereket, ahol barátságok szűnnek meg, és mindenki minden apróság miatt képes a másik torkának ugrani, mint ahogy az előbb a buszsofőr rám támadt, mert 500 Ft-ossal akartam kifizetni a 370 Ft-os viteldíjat. Hiszen nagybetűkkel ki van írva, hogy a sofőr nem kötelezhető pénzváltásra. Miért, az utas igen? Ez nem egy szolgáltatás, ami az utazókért van? Végül is felváltotta a pénzt, mert volt elegendő aprója (?), és végül is hálás lehetek, mert nem lökött le a buszról. Ilyenné vált a világunk. Mert ilyenné tettük, mi magunk. Mert az államot mi alkotjuk, az elöljáróinkat mi választjuk, de néha, már úgy érzem, hogy ez az egykor forradalmi nép mára már ellustult, és lázadni is rest. A "népek tengere" napjainkra egy nyúlós, poshadt mocsár lett, aki mindent elvisel, akinek bárhogy jó, aki eltűri azt, hogy néhány pénzember uralja az országot. 
Beethoven dallama szárnyal a húrokon közben, és most arra gondolok, hogy vajon abban a korban is hasonló gondolatok jártak a hozzám hasonlatos kisemberek fejében? Bizonyára. Valószínűleg számukra a mai életkörülményeim a mennyországot jelentenék. Akkor meg mi bajom van? Hiszen évtizedek óta tudom, hogy a változás állandó, és eddig is csapdában voltam. A kiégés szindróma összes tünetét produkálom. Jó lesz ha már végre megérkezik a tavasz, és visszaülhetek a kerékpárra. Kitekerem magamból az összes keserűséget, amit ez a tél bennem hagyott, és megpróbálok újra mosolyogni a világra vicsorgás helyett, úgy ahogy azt a legkisebb öcsikém teszi minden percben, azzal a mosollyal, ahogy csak a kisgyerekek tudnak örülni a világnak, teljes szívből, és ártatatlanul,  boldog tudatlanságban.