Ma ezt a "fényképet" kaptam a tesómtól. Ha valaki számára nem lenne a Napnál is világosabb, ő az én legkisebb, és egyetlen unokaöcsém. Aki -ha minden igaz- januárban érkezik a világra, a mostani kényelmes minden komforttal berendezett kuckójából. Húgom már teljesen a baba fogadásának előkészületeivel van elfoglalva, és olyan jó látni az arcán, hogy mennyire boldog. Kiböjtölte ezt a boldogságot, és talán ettől most számára még inkább értékesebb az egész.
Nagyon érdekes lesz a január. Érkezik ez a kis ember, ezzel majdnem egy időben engem operálnak. Olyan nagy a kísértés, hogy elmondjam legalább a tesómnak, mi van velem, de nincs szívem megtörni ezt a boldog várakozást, egy ilyen baljóslatú hírrel. Úgysem tudom már sokáig elhallgatni. A héten kiderült, hogy az elváltozás jóindulatú. Ez az első jó hír augusztus óta, ami némi vigaszt jelent. Persze csak mint valami jót a rosszban lehet értelmezni, de azért ez is valami. Kedden találkozom a sebésszel Szegeden, és ezzel minden megtörténik, amire a műtéthez szükség van, már csak a dátum a kérdés. Nézegetem ezt a békés kis arcot, amit manapság az ultrahanggal összekötött számítógép tesz lehetővé, hogy egyáltalán láthassuk. Eggyel több dolog, amiért érdemes a kórházba vonulnom. Itt ez az apróság, akivel meg kell ismerkednem, látnom kell ahogy cseperedik, és felveszi az ősöktől öröklött tulajdonságait. Azt tervezem, hogy jó nagybácsi leszek. Szeretnék vele együtt a Szigetben sétálni, bringázni, mesélni neki olyan dolgokról, amiket csak én tudok, és senki mástól nem kaphat meg. Jó lenne ha örökölné a zenész vénát, és én tehetném a pici ujjait a hangszeren a megfelelő helyre, és egyáltalán annyi szép dolog lehet még, amit egy gyerek csak a nagybácsijával élhet át. Az életnek van humorérzéke. Ugyanazokra a napokra teszi élet-halál dolgait két embernek, akiknek kéne találkozniuk. Nem tudok nem arra gondolni, hogy mintha csak a létszámot szeretné konstans értéken tartani, így az érkezőt egy távozóval igyekszik kompenzálni. Tudom hülye gondolat, de mikor voltak nekem normális gondolataim. :) Mégis még ez is valahogy erőt ad nekem, hiszen még ez is annyira természetes rend szerint történne. De nem. A visszaszámlálónak még sokáig kell tovább ketyegnie. Igenis meg kell oldani az itt maradást még egy ideig. Hiszen az élet csodálatos, aki nem hiszi nézze meg még egyszer ezt a képet! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése