Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2012. július 9., hétfő

Crash

Erre a nyárra két túrát terveztem. Az egyik az Alpok 9 csúcsának körbe tekerése, a másik pedig Isztambul oda-vissza út letekerése...lett volna. Kezdődött azzal, hogy a kollégám a gerincével lebetegedett, és mivel mi ketten egyszerre nem hiányozhatunk a cégtől, így kérdésessé váltak a túrák. De ezen nem izgattam túlzottan magam, hiszen az Alpok túra, egy hétvégi program amelyen mindenképpen részt vehetek, az Isztambulra pedig még két héttel későbbi időpont lett kitűzve, addig bármi lehet. A múlt héten aztán lendületbe jöttek a dolgok. Miközben én teljes erővel készültem a túrákra, vásárolgattam, bicajt tökéletesítettem, kiderült, hogy az Alpokban a hétvégére ítéletidő várható, így a már előfoglalt szállást még idejében vissza kellett mondanunk. Sebaj, gondoltam én, már úgyis évek óta részt akartam venni egy Balaton átúszáson, gondoltam, most legalább megtehetem. Csütörtökön a szokásos 16  óra helyett csak 14-ig dolgoztunk, azt gondoltam ez milyen jó, így több időm lesz. Jókedvűen indultam haza a cégtől. A forgalmas szekszárdi elkerülő útról lekanyarodva Szekszárd-Palánk felé vettem az irányt több ezredszer az elmúlt évek során. A MMG műszergyár parkolója felöl megjelent egy MPL-es postai csomagszállító furgon, de nem különösebben izgatott, hiszen elsőbbségadás kötelező tábla védett tőle. A furgon lassított a kereszeteződésben, gondoltam észrevett és megáll, aztán mikor már csaknem elé érkeztem ismét gázt adott, és a gyorsítás sebességével oldalról belém hajtott. Az ütés hatalmas volt, és kivédhetetlen. Úgy éreztem a jobb oldalam darabokra szakadt, és csak bíztam abban, hogy fel tudok állni még az útról ahova zuhantam. Ezt rögtön ki is próbáltam. Sikerült, de alig kaptam levegőt. Az ijedt sofőr azonnal kiugrott az autóból, és kédezgetni kezdett, de én levegő hiányában csak szótagokat tudtam válaszolni. Hívta a mentőket, én pedig lehúztam a bicajt az út szélére, és szedegettem össze a letört alkatrészeket. Milyen jó, hogy éppen előző nap fejeztem be a bringa felkészítését a túrára, minden tökéletes állapotban volt rajta még reggel. A mentők a rendőrökkel kötelékben iszonyú lármával érkeztek, és nagyon profin végezték a munkájukat. Közben felhívtam a családot a megnyugtató hírrel, hogy elgázoltak. Hamarosan a helyszínre érkezett feleségem, és a sógorom, de őket már csak az induló mentőből láttam. A kórházban a szokásos rutin, ambulancia, röntgen, kiderült, hogy négy bordám tört el az ütközésnél, ebből kettő "ablakosan", azaz két helyen is. Néhány napig bent tartanak megfigyelésre. Szóval nem komoly. Persze millió kisebb sérülésem is van, hiányoznak rólam bőrfelületek, és komplett atlaszra elegendő térképminta van rajtam mindenféle színnel, de ezek miatt tízperc múlva már tekertem volna tovább. A srác aki elütött, ugyanúgy áldozata a történéseknek mint én. 8 napon túl gyógyuló sérülést okozó gondatlanságból elkövetett közúti veszélyeztetésért kell felelnie, ami bűncselekménynek minősül. Ugrik a jogsija, az állása, bűntetett előéletű lesz. Mindez miért? Mert a százmilliónyi elsőbbségadsából, amit eddig megtett, most az egyszer hibázott? Nem akarok vérbosszút, és próbálok neki segíteni mindenben, hogy ebből az egészből minél kisebb büntetéssel jöjjön ki, de a törött csontjaimat nem tagadhatom, ez tény, és a felelősség őt terheli elsősorban. Sajnálom, mert pontosan tudom, hogy lehettem volna én a kormány mögött és ő a bicajon, hiszen ő is biciklizik, és én is vezetek. Most így keverték ki a felsőbb hatalmak a kártyákat. Négy napig élveztem a Balassa János Kórház vendégszeretetét, a tapasztalataimról inkább most nem írnék, azt hiszem, aki járt már kórházban mindenki tudja mire gondolok. Lestrapált eszközök és ápolószemélyzet, összeomlásközeli állapotok. Hungarikum.
Most azon gondolkodom, hogy : Miért? Miért kellett sorsszerűen bekövetkeznie ennek, miért állt össze minden körülmény csak azért, hogy ne indulhassak el Isztambul felé? Higyjek abban, hogy mindent a káosz irányít, és semmi ráhatásom a dolgokra, egyszerűen csak ma nekem adta a rövidebbet a sors, vagy jeladást keressek a történtekben? Az elmúlt 4 évben 26.000 km-t tekertem itthon és külföldön, hegyi terepeken, és forgalmas utakon, egyáltalán mindenféle időjárási, látási, közlekedési helyzetben. Miért pont most egy rutin hazafelé tartó, gyér forgalmú úton ütnek el, teljesen egyértelmű láthatósági helyzetben egy védett úton? Egyáltalán mikor tanulunk meg végre együtt közlekedni? Elég érett egyáltalán már az emberiség ahhoz, hogy egy olyan járművet használjon, mint az autó? Baleset. Benne van a nevében a bal. Ezt a magyar nyelv mindig valami rosszra, valami félresikerültre használja. Nem tehet róla senki, a balesetek megtörténnek.Mégis, akkor is belém jött volna a furgon, ha egy úthengerrel jövök? Nyilván nem, és azt gondolom, nem azért egyértelműen, mert így nagyobb, és láthatóbb lettem volna. Szerintem az a baj még mindig, hogy egy kereszteződésben elsőbbséget adó autós, mindig autót keres a szemével. Szekszárd környékiek! Amikor a TESCO-hoz kanyarodtok be, hányan figyelitek a szembejövőforgalom mellett a párhuzamos kerékpárúton haladó bringásokat? Erre az szokott lenni a kérdés: "Miért, ott van kerékpárút?" Erről beszélek. Egy autós csak a másik autóst tartja egyenrangú közlekedő félnek. De mi is ott vagyunk. Az én esetem ezúttal jól végződött szerencsére. Néhány hét múlva ismét tekerhetek, és fogok is, mert ez számomra nem kérdés. 
A tanulság? Élni életveszélyes. :)