Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2012. január 13., péntek

Face Book

Az őrület  nem új, viszonylag régóta működik már ez a közösségi oldal, csak mi magyarok nem használtuk addig, míg nem vált elérhetővé a felülete anyanyelvünkön is. Az oldal 2004-es megalapítása óta közel 650 millió felhasználó töltötte ki a regisztrációs űrlapot. Sokáig nem is használtam,  holott regisztrált tag voltam. Aztán rájöttem, hogy a túráimon megismert emberekkel itt tudom a legegyszerűbben felvenni a kapcsolatot, hiszen majdnem mindenki fenn van az oldalon, és ők is könnyen rám kereshetnek ugyanezen a módon. Mára mindennapos tevékenységemmé vált, hogy megnézzem az ismerőseim üzenőfalra felkerült bejegyzéseit. Ezek az írások legtöbbször csak idézetek, vagy megosztott képek, zenék, videók. Néha, és ezt sokkal jobban szeretem, saját gondolatok, történetek. Közösségi oldal. Ez is, mint minden képes függést kialakítani, és valóban, néhány ember már csak ebben a virtuális közegben éli a mindennapjait. Ez egy kicsit torz világ, de ez nem a Face Book, hanem a felhasználóinak jellemhibája. Nálam a FB a blog kiegészítéseként szolgál. Itt írom meg néhány szavas gondolataimat, maximáimat, amelyek túl rövidek ahhoz, hogy egy új bejegyzést készítsek a blogba róluk. A FB sokkal több ismerősöm által teszi hozzáférhetővé az írásaimat, mint a blog, de most már az új blogbejegyzéseimről is hírt adok az üzenőfalamon, így remélhetőleg ezeket is többen olvassák ezáltal. Továbbá felkerülnek még néha rövid jelentések napjaim rossz, vagy jó történéseiről, itt jelennek meg, a twitteres életjelek is, amiket túrákról küldök. Lehet élni FB nélkül természetesen, de ha az ember ésszel használja, élvezheti előnyeit is. Nem azért kell regisztrálni, mert enélkül nem elég trendi az ember, hanem azért, hogy egy újabb eszközünk legyen a kapcsolattartásra azokkal, akiket szeretünk, és akik szeretnek minket. Tudom, hogy velem egykorúak és idősebbek idegenkednek az egész FB jelenségtől, de nincs mitől tartaniuk, csak nyerhetnek a használatával. Hiszen a passzív olvasgatástól az állandó jelenlétig nagyon sokféle módon használható az oldal, és semmi sem kötelező.  Jó érzés, amikor beszélgetések alakulnak ki egy-egy bejegyzés kapcsán, pontosan ugyanúgy ahogy ez a blog kommenteknél is történik. Érdekes dolog a "lájkolás", mellyel mérhető egy-egy megosztott szösszenetünk tetszésindexe, olvasottsága. Mindössze egyetlen jó tanács. Amikor az ismerőseiket visszaigazolják, csak olyanokat igazoljanak vissza akiket ismernek, és akiknek a bejegyzéseit tényleg szívesen olvassák a későbbiekben. Én körülbelül 20 ember írásait olvasom szívesen, de tízszer ennyi regisztrált ismerősöm van, és így ezt a húsz embert nehéz kiválogatnom a sok semmitmondó megosztott tartalom közül. Örülnék, ha még néhány ember írásait olvashatnám az üzenőfalamon, akik jelenleg nem tagjai a közösségi oldalnak, hiszen pont az értékesebb írások vannak kisebb hányadban.
Azoknak pedig, akik nem használják a Face Book-ot, ide másolom néhány közelmúltban megjelent jegyzetemet.

Trendekről és egyéniségekről.

 2011. július 16., 9:35

Én már találkoztam egyéniségekkel. Ezek egyike sem gondolta magáról, hogy ő különleges, és bármivel is több másoknál. A legtöbb magát egyéniségnek tartó ember, szánalmas utánzó, aki egész életét azzal tölti, hogy trendeknek próbál megfelelni. Senki sem lesz egyéniség, piercingtől,tetkótól, ruhától, felvett természetellenes viselkedéstől. Ha más akarsz lenni, élj a saját gondolataid szerint, fordulj szembe az egy irányba masírozó tömeggel. Semmi sem lehetetlen, csak trendinek és lustának lenni lényegesen kényelmesebb. Vedd már végre észre, hogy nem a saját életedet éled, világi hatalmak terelnek téged, hogy jó fogyasztóvá válj. A McDonaldsban nem árulnak egészséges ételt, az autók megmérgezik az életünket, a szolgáltatók kiszolgáltatottá tesznek, a cégek a bankokkal és az állammal szövetkezve rabszolgává változtatnak ha hagyod, hiszen csak az eladósodott, reménytelen tömegek nem mernek lázadni. Egyéniség szeretnél lenni? Dolgozz keményen, merjél nagyokat álmodni, vedd észre, hogy amire igazán szükséged van az életben, az elfér négy táskában. Szeress feltétel nélkül, és bocsáss meg ha kell, és rögtön felejtsd is el a sérelmed, mert megbocsátani csak így lehet. Ez nem a főpróba, ez már az életed.

Szerencsés vagyok!

2011. szeptember 4., 17:33
Tegnap ahogy Kecskemét felé vezettem, megelőzött egy mentő. Nemsokára én is odaértem a baleset helyszínére. Egy teherautó szaladt le az árokba, vezetője a szélvédőn át zuhant az útra, már halott volt, éppen a plasztikzsákot igyekeztek a mentősök ráhúzni. Jó félórát vártam, aztán a földes útra terelték a forgalmat, és folytattam az utam, a lakodalom színhelye felé. Közben az járt az eszemben, hogy mennyire szerencsés vagyok. Itt ülök egy autóban, dolgozni megyek, tehát van munkám. Olyan munkát fogok végezni, amihez tehetségem van, és harminc évnyi rutinom, mindezt még meg is fizetik tisztességesen. A családom értékeli ezt az igyekezetem, tehát van családom, és egy nagyon jó családom van. Miért is szomorkodnék, amikor számomra szép az élet. Végül is lehetnék én is az, aki az úttesten fekszik egy fekete műanyagzsákban. Minden csak nézőpont kérdése.

Ősz van

2011. szeptember 9., 10:03

Ősz van. Szeretek ilyenkor élni. A természet az elmúlását ünnepli varázslatos színeivel. Az utcán az őszi fények valahogy számomra is más megvilágításba helyeznek mindent. Képes vagyok a legbanálisabb dolgokban is meglátni a szépet. Ahogy egy anyuka a kislánya kezét szorítja a zebránál, és oktatja a közlekedési lámpa szabályaira, ahogy a macskám görcsös igyekezettel gyűjti az energiát a télire szükséges bundájának megnövesztéséhez, ahogy a nyáron kelt rozsdafarkú a madáritatómnál iszik. Ilyenkor ihletem támad mindig, hogy felkerekedjek, és körbetekerjek a Balaton körül, vagy felmenjek a Kékesre, hogy habzsoljam magamba az ősz hangulatát, színeit, illatát. Ősz van, a kedvenc évszakom.

Értékek?

2011. december 17., 7:15

Van a cégemnek egy rendszeresen megjelenő folyóirata. A címe "Values", a tartalom nem fedi ezt a fogalmat. A szokásos "minden happy" újság, hiszen azt mégsem lehet megírni minden számban, hogy az autóipar elkezdte hosszú agóniáját, melynek a végén cégek tízezrei zárnak,  be ezzel sok millió ember válik majd földönfutóvá. Olvasom a cikkeket, és közben minden sor mögött látom a kétségbeesett igyekezetet, amivel a szerkesztő megpróbál pozitív jövőképet festeni a dolgozóink számára. A mostani számban  ezt olvastam: "A tervek szerint ügyfelünknek 5.3 millió részegységet fogunk szállítani. Mivel a BMW az UKL Platformot több modelljébe fogja beépíteni, ez a darabszám hosszú időtartamra oszlik el: előreláthatólag 2013-tól egészen 2026-ig." Szerencsétlenek! Azt sem tudjátok jövőre mi lesz! Tavaly ilyenkor fogalmatok sem volt a svájci frank árfolyam emelkedéséről, ami az idei éves termelést veszteségessé tette. Én csak egyszerű csirkenevelő parasztként azt gondolom, hogy ha az üzemanyagárak csak az elmúlt éves évenkénti (~100Ft/év) áremelkedést hozzák, akkor 2026-ra Magyarországon, csak a legtehetősebb réteg számára lesz az autózás elérhető. 15 év alatt a benzin ár elérheti akár a 2000 Ft-os literenkénti árat is, és abban is biztos vagyok, hogy a jövedelmeink csak töredékével lesznek magasabbak mostaninak. Az idézett mondat kimondatlan premisszája az, hogy 2026-ban ugyanilyen igény lesz autókra, ugyanennyit fogunk költeni helyváltoztatásra. Nos, én erre már nem alapítanék vállalkozást.
Fel kéne végre ébredni. Egyike vagyunk annak a néhány generációnak, akik még hallották egy belsőégésű motor hangját, és magukba szívhatták annak undorító füstjét. Gyanítom lesz az autózásnál néhány keményebb problémánk is 2026-ban. Hosszútávú bringásként ez aggaszt legkevésbé.


Sokszor elkeseredem látva, hogy minden szétrohad ezen a világon. Valahogy már semmi sem értékálló, egyfajta morális és érzelmi infláció jelentkezik mindenhol ahova nézek. Ilyenkor azt gondolom, a világvége nem katasztrófa lenne, hanem megoldás. Mentségeket keresek, hogy mi az amiért értelme lenne ezt az egészet folytatni, nekünk embereknek. De nem nagyon találok reális okokat. Aztán egy filmben meglátom Firenze hídjait az Arno folyón, vagy véletlenül a Mezzo csatornán meghallom egy koncert részletben Mozart zenéjét, vagy csak egyszerűen a fogorvosi rendelő várójában észreveszem, ahogy egy tini pár fiú tagja megpuszilja a lány kezét, hogy oldja a várakozás izgalmát szerelmében, és ezekben a pillanatokban tudom, hogy van miért tovább élni az emberiségnek. De a világot, nem a művészetek, és nem a tiszta érzelmek mozgatják, hanem a pénz. Most már láthatjuk, hogy ez hova vezet.

2012 január 7., 12:02





2012. január 8., vasárnap

Álmok, vágyak, remények.

2012 van. Régóta várom ezt az évet. Állítólag világvége lesz (megint), erről nekem csak az a véleményem, hogy túl egyszerű és fájdalommentes lenne az emberiségnek egy kataklizma által elpusztulni. Gyanítom ez sokkal hosszabb folyamat lesz, és ezzel együtt sokkal fájdalmasabb is. Világvége nem lesz, hanem van. Már jelenleg is napról napra hanyatlóban van a világunk, elég ha csak az energiahordozók fogyásának felgyorsulását jelző hírekre, elsősorban áremelésekre gondolunk. A televízió képernyőjén naponta láthatjuk, és saját bőrünkön is érzékelhetjük azt a jelenséget, ahogy a fogyasztói társadalom szükségességét igyekszik mind kétségbeesettebben belénk sulykolni az uralkodó rendszer. De mindezek már a vég napok. Egy valamikor oly csodálatos, és jövőbemutató irányzat végnapjai.
Új év első napjaiban elgondolkodtam újra azon mit szeretnék ebben az évben. Elsősorban biztonságot. Szeretném, ha minden konzerválódna körülöttem így ahogy van. Persze ez csak illúzió, hiszen a változás állandó. A gyerekeink nőnek, változnak, és hamarosan saját röppályára térnek át. Ez aggodalmat kelt bennem, és megkönnyebbülést egyszerre, mert nehéz levetkőznöm az eddigi minden apróságért felelős szülői magatartást, viszont a felelősség fokozatosan rájuk terhelődik a saját életükről egyre inkább ők döntenek, így ez akár megkönnyebbülést is jelenthet(ne). Ebben az évben is van néhány alap tervem, vágyam.
Az idén lejár a kölcsönünk, remélhetőleg már tulajdonunkba kerül az a ház, amit eddigi életünk legnagyobb beruházásának, és munkájának tekinthettünk. Ezért szeretnék néhány jövőbemutató beruházást, átalakítást elvégezni a házunkon, és annak környékén. Gondolok itt egy saját kútra, egy majdani akácültetvényre, amiből a gáz elfogytával, vagy megfizethetetlenné válása után is melegen tarthatjuk a házat. Lecserélem az áramzabáló készülékeinket, többek között ezt a számítógépet is, amelyen jelenleg is dolgozom. Néhány csinosítás a kerten, egy régi álmom a Tour Easy kerékpár beszerzése, és körülbelül ez minden. A többi, már inkább csak elhatározás kérdése.
Szeretnék az idén 10.000 km-t tekerni az évben, ennek részeként a nyáron eljutni Isztambulig kerékpáron.
Mindehhez néhány reményemnek is meg kell valósulnia. Többek között annak, hogy ebben az évben ne derüljön ki az egészségemről semmi, és a kórházakat és orvosokat sikerüljön messzire elkerülni, nem úgy mint az elmúlt évben. Ugyanezt természetesen kívánom a családom minden tagja számára is.
Bizonytalanságot csak a világ jelenti. Ne tudok számolni az országgal, nem tudok számolni az állásommal, fogalmam sincs néhány olyan bekövetkezendő eseményről, ami bármelyik tervemet keresztül húzhatja. De ez eddig is így volt, és ez nem ok arra, hogy ne tervezzek a jövőre.
De hát,ember tervez,....az építésügyi hatóság pedig elbírálja. :)