Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2012. március 18., vasárnap

Pelso 2012.03.17

Valami nincs rendben az agyammal. Mi a fene késztet engem arra, hogy míg mások elégedetten álmodnak meleg takarójuk alatt, én hajnali háromkor elinduljak egy olyan hosszú útra bicajozni, amiről már előre tudom hogy gyötrelmes lesz? Ez jár az agyamban miközben suhanok kifelé Szedres főutcáján a 63-as főúton. Nincs túl meleg. Igaz erre számítottam is. Dupla nadrág, polár felső, és széldzseki, símaszk, és kesztyű van rajtam. Mindezek tetejébe a fejemen egy fejlámpa, és sisak. Tényleg úgy nézek ki, mint egy UFO. De most senki sem lát. A forgalom elenyésző. A sötét ingerszegény környezetet teremt, ezt igyekszem elűzni zenehallgatással. Jól érzem magam, annak ellenére, hogy a hőmérséklet néha kifejezetten fagyos. A völgyekben dér csillan az út menti fűszálakon. A lábujjaim kicsit fáznak, az SPD pedál ilyen szempontból nem egy áldás. A fém patent hőhídként működik, és bevezeti a kinti hideget a cipő belsejébe. De volt már ilyen  és tudom, hogy ma még lesz meleg is. Jó tempót tartok 29 km/h feletti átlagom van, ennek köszönhetően Enyingen vagyok 2 óra 34 perc alatt. Montainbike-os időkre visszaemlékezve tudom hogy súlyos kilométerekkel vezetek akkori önmagam előtt.
Ha van valami amiben ezen a világon még meg lehet bízni, akkor az a bolygók mozgása. A Nap az előírt időben felbukkan a horizonton, persze ettől nem lesz melegebb, sőt, de mégis jobb kedvem támad, hiszen erre az időre már gyakorlatilag elérem kedvenc tavamat.





Eddig meg sem álltam, most is csak azért, hogy lefényképezzem a napkeltét, és a reménytelennek tűnő útjelző táblát, amelyen Keszthely még 105 km-nyi távolságot mutat, most nem nagyon akarok arra gondolni, hogy ott leszek félúton. Nemrégiben azt mondtam a gyerekeimnek, hogy mindennek az életben egyetlen titka van. Csinálni kell. Fel kell kelni mindennap, és a lefekvésig dolgozni egy célon. Ez jut eszembe most is, és mindjárt nem érzem reménytelennek a km-ek százait, hiszen minden mozdulattal közelebb vagyok a következő célhoz, és a nap végére biztosan elfogy az út alólam. Balatonakarattyánál rátérek a hivatalos balatoni kerékpárútra. Nem szívesen. Az út tavaly óta nem javult sokat. Vannak helyek ahol látható némi javítgatás, de többnyire maradt minden a régiben. Felpúposodó aszfalt, kátyúk, és mindenhol apró kőzúzalék. Agyrém. Ha van valami ami veszélyes akkor ez az, ezért aztán nagyon óvatosan hajtok, megpróbálom még időben észlelni az akadályokat. Ez egyrészt fárasztó, másrészt lassú. Az egyik erdei szakaszon egy mókussal találkozom. Persze mire megállok, hogy lefényképezhessem, ő már a harmadik fán ugrál tőlem teljes biztonságban. Így araszolok lassan előre, néhol szidom az út tervezőinek számomra indokolatlannak tűnő kacsakaringóit, de hűen követem a táblákat, már ahol van. Mert nem mindenhol van, és főként ott nincs, ahol nagyon kéne. Ezeken a helyeken, ha szerencsém van találok az aszfaltra festett nyilat (bizonyára valami verseny maradványa), ha semmi támpont akkor csak megyek "érzékre" a Nap állásához viszonyítva. Most már kezdek éhezni, így keresek egy helyet, ahol megállok. Balatonalmádiban vagyok 104 km-t tettem meg pihenés nélkül. (mountain bike-on ez négy tíz perces pihenővel ment csak régen :)) Rágom az otthonról hozott szendvicseimet, és kortyolom hozzá a fagypont határán lévő vizet. Előttem a vízben dúl a kacsaszerelem.
Erről két dolog is eszembe jut. Az egyik, hogy mennyire egyszerűen élnek a madarak hozzánk képest, a másik, hogy én mennyire tökéletlen lábbal vagyok megáldva hozzájuk képest, hogy még a meleg cipőben is majd lefagynak az ujjaim, ők meg akár egész nap vidáman úszkálnak a hideg vízben minden gond nélkül.





Még egy csoki, hiszen kell az energia - vagy legalábbis erre fogom rá, hogy alibit találjak az állandó édességfogyasztási kényszeremnek - és már indulok is tovább. Az északi parttal az a baj, hogy nem sík, az utat úgy találták ki, hogy állandóan leviszik a tópartra, majd fel a közút mellé, ez az állandó liftezés sok energiát ki öl az emberből. DE semmi baj, még alig vagyok fáradt, begurulok Balatonfüredre, majd elhagyom azt, és nemsokára már a Tihanyi félsziget mellett járok. Aki esetleg itt besokall, annak lehetősége van un. kis kört csinálni, Tihanynál átkompozni Szántódra, és haza. De nekem ma nem ez a cél, ezért nem kanyarodom be a félsziget felé, hanem Aszófő felé veszem az irányt. Jönnek az úttörő életre emlékeztető települések. Először Zánka, aztán Balatonszepezd, ahol kétszer is nyaraltam gyerekként. Szép emlékű napok, szerintem a legtöbbünknek ez maradt meg az úttörő életből, nem a kommunista ideológia. Azért megállok Zánka kezdeténél, mert nem tudok ellenállni ennek a két szalmagyereknek. :)

Révfülöp előtt járok, amikor megérzem azt, amit legkevésbé szeretek ilyenkor érezni. Az egyik kanyarban a bringa labilissá válik, mintha a kerékről a gumi leakarna fordulni. Defekt.  Betolom a bicajt a fák alá, és komótosan elkezdem kicserélni a belsőt. Néhány perc, és már pumpálom fel a kereket. Ha már megálltam, könnyítek a ruházatomon is, mert a Nap egyre keményebben nyomja a hőt, mintha csak nyarat akarna csinálni erre az egy napra. Összepakolok és próbálom a kezeimet ismét szalonképessé tenni néhány nedves törlőkendővel, ami többé.kevésbé sikerül is. Sajnos ezzel a kicsi pumpával nem tudom 4 bar-nál jobban felfújni a gumit, de bízom abban, hogy így is eljutok a legközelebbi benzinkútig. De ilyen nincs a kerékpárút mellett, úgyhogy lassan megfeledkezem róla, már csak azért is mert az északi part számomra legszebb részén járok. Badacsony és környéke nekem nagyon tetszik bazaltvulkanikus hegyei valamiért mindig "megfognak". Most is.



Közben belefutok egy futórendezvénybe, ami pont velem szemben zajlik. Emberek százai futnak a kerékpárúton. Egy darabig kerülgetem őket, aztán megunom, és kiviszem a főútra a Chilit, és ott haladok tovább.  Közben azon szörnyülködöm, ahogy a maratoni távot teljesítő futóktól néhány lépésnyire halad a hozzátartozók kocsikonvoja, biztosítva ezzel, hogy a futó családtag, lehetőleg egyetlen molekulányi tiszta levegőt ne lélegezhessen be. De úgy látszik ez csak nekem furcsa.
A szél egyre erősebben fúj, a meteorológia mindig akkor állít biztosat, ha az állítás nekem kedvezőtlen. :) Elmegyek a Szigligeti vár mellett, ismét megígérem magamnak, hogy egyszer majd felmegyek, de nem ma, hiszen szűk az időm és sok a kilométer. Délben Keszthely. Már nagyon várom, hiszen itt lesz a második pihenő ebéddel egybekötve. Még nincs szezon, nem nagy a választék nyitott vendéglőből, így az elsőnél megállok, és eszem egy halászlevet. A reggelimet már rég ledolgoztam, és nagyon kell az újabb energia pótlás, és a pihenő is. 190 km-t tettem meg, ez egy kicsivel több, mint a teljes táv fele. A hajnali fittségem erre az időre már sokat kopott. Térdeim kezdenek tiltakozni a merénylet ellen, amit ismét, elkövetni készülök ellenük. Tudhatnák már, hogy nincs kegyelem. :) Az ebéd megint egy kicsit helyrerántja a hangulatomat, és még a szél sem bosszant annyira, különben is tudom, hogy mindjárt hátat fordítok neki, hiszen a tó végénél járok. Ennek legbiztosabb jele, hogy áthajtok a Zala folyón.




A GPS-en látom, hogy fokozatosan elfordul a táj, és immáron a déli parton hajtok a széllel a hátamban.  30 és 40 km/ h között  repülök, már éppen kezdek örülni, hogy milyen jól haladok, amikor nem veszek észre egy döccenőt, és teljes sebességgel belecsattanok. Megint defekt. Ilyen sem volt még soha, hogy egy úton két defektet kapjak. De ez most tudom a saját hülyeségemnek köszönhető, fel kellett volna rendesen pumpálni a gumit a csere után. Sebaj. Berakom az ezúttal már utolsó tartalékbelsőt, és próbálok óvatosan hajtani tovább. Közben benzinkútkereső üzemmódra állok át. Balatonbogláron végre feltűnik egy OMV kút, igaz ehhez át kell cipeljem a síneken, és árkon bokron át a bringát, de úgy érzem megéri. Végre megvan a 7 bar-os nyomás a kerékben, egy kicsit nyugodtabban folytatom az utat. Senki nem előz meg, én viszont mindenkit. A bringaúton lévők többsége 15 körüli sebességgel kényelmesen teker, nekem ez most nagyon lassú, folyamatosan csengetek, és köszönöm hogy elengednek. De nem csak ez lassít, a kerékpárúton előszeretettel sétáltatnak kutyát, gyereket, ezen kívül görkorisok, futók, és andalgó szerelmes párok teszi nehézzé a haladást. Igazából egyáltalán nem vagyok lassú, mégis úgy érzem vánszorognak a kilométerek. Mégis szinte hihetetlennek látom, ahogy átnézek a távoli hegyekre, hogy néhány órája még ott jártam.



De szerencsére bárhogy is érzem magam az idő előrehaladtával arányosan fogy a távolság is. Szántód, Zamárdi és Siófok következik és az utolsó állomás. A már jól bevált helyen Szabadifürdőnél egy útszéli vendéglőben eszem a jól bevált rántott húst. 273 km jöttem, tapasztalatból tudom, hogy még 90 hátra van. Ettől a gondolattól nem leszek túl boldog. Hiszen egyértelmű, hogy nemsokára besötétedik, és az utolsó szakaszt megint sötétben kell megtennem. Ezért nem is sokat időzöm, magamra veszem ismét a polárt, hiszen mindjárt lemegy a Nap, és tudom nagyon hirtelen fog lehűlni a levegő, és én nem akarok ezért csak megállni ismét. De mégiscsak megállok Enyingen mert nincs több vizem, és vásárolnom kell egy flakonnal. Ez további kemény 55 Ft-os megterhelést jelent a pénztárcámnak. Azt tervezem, még egy rövid pihenőt tartok Simontornyánál, de aztán mégis inkább Cecén állok meg a benzinkútnál. Van még egy csokim, ezt hamar megeszem, és iszom is. Kezdek egy szomjas tevére hasonlítani. Folyamatosan tudnék inni. Már full sötét van. Ismét a reggeli felszerelésemben pompázom. Az a jó, hogy tudom erre már egymást érik a falvak, és szinte észrevétlenül fogy a távolság. A szél egyre erősebben fúj, és ismét szembe. Nem tudok 23 fölé menni, de nem csak ez miatt, utolsókat rúgja az energiám. Borzasztóan örülök, mikor megpillantom a szedresi templom kivilágított tornyát. Hazaérek. Boldogság. Valamiért most egy kicsit nehezebbnek éreztem ezt a kört, mint tavaly. Nem hiszem, hogy tavaly felkészültebb lettem volna, de hát ez ilyen.
Lehet mostanában nem megyek erre az útra, mert ez egy bicajgyilkos út. Túlzottan sajnálom a Chilit, amikor olyan döccenőkön kell átmennie, amitől majd széthullunk mindketten. Ez az útvonal megérdemelne egy színvonalas kerékpárutat, hiszen azok a nyugati turisták akik már láttak ilyet, gondolom nem túl jó szájízzel mennek haza tőlünk ez miatt. Persze ehhez meg kéne tanulni, hogyan kell építeni bringautat hosszútávra, mert az erdőbe leöntött bitumen az nem egyenlő a kerékpárúttal, mint ahogy a falvakban kijelölt döcögös utcák, és járdák sem. Valamint olyan embernek kéne egyszer végre ilyennel foglalkozni, aki maga is aktív bringás, és ne adj isten egyszer-egyszer végig hajtana az úton, és felmérné a hibákat, aztán kijavítatná ezeket. De tudom, túl sokat akarok, hiszen ez Magyarország, ahol nem a minőségről szól semmi, hanem a gyors meggazdagodásról, a közpénzek lenyúlásáról. Ebben a környezetben századrangú az, hogy néhány elvetemült kerékpáros hogyan érzi magát szabadidejében. Még az a szerencse, hogy a Balaton és a táj szépsége nem a döntéshozóinkon múlik. :)
Ha valaki szeretné bejárni az általam bejárt utat, akkor azt elosztva tervezze meg. Véleményem szerint a tó megkerülésére kényelmesen két nap szükséges. Így már beleférhet néhány látnivaló alaposabb megtekintése is, és a haladásra sem kell 20 km/h feletti átlagokat kalkulálni.
Végezetül pedig itt egy perc videó egy kellemes szakaszról. :)


2012. március 3., szombat

Kütyüsítés 2


Megpróbálok tömörebben fogalmazni ezúttal, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy az ilyesfajta technikai leírások nem túl népszerűek. De egy blogon mindenképpen meg kell örökítse az ember a saját örömeit, és ez az újabb készülék, ami a birtokomba került, számomra egyértelműen öröm, hiszen ez is régi vágyam volt.  Úgy hívjak Garmin  Legend HCx. Funkcióját tekintve GPS. Miért is kell nekem? Mert kerékpárral egy esetleges eltévedés, nem egy apró bosszúság, hanem felesleges km-eket, mászást, és tetemes időveszteséget jelent, és számomra egy túra bármennyire is a kikapcsolódásról, a nézelődésről szól, mégsem vagyok képes megbékélni azzal, hogy valamire több időt és energiát fecséreljek, mint ami arra feltétlenül szükséges. Az autós GPS-ek kerékpáros célokra tulajdonképpen alkalmatlanok. A három-négy órás üzemidejük alatt kerékpáron 100 km körüli távolságot tesz meg az ember, ami alatt adott esetben nincs is szükség navigációra. Ez a készülék hosszabb töltés nélküli üzemidőre van berendezkedve. Ez normál használat mellett 25 óra, ami túra viszonyok közt már akár 2 nap is lehet. Még egy óriási előnyét kiemelném, amit egyetlen autós testvére sem tud. Vízálló. Azt hiszem nem kell elmagyaráznom, hogy ez mennyire fontos kerékpáron. Maga a készülék pofás, kicsi, de nem apró, könnyen kezelhető, és számtalan olyan tudással rendelkezik, ami által bármilyen felhasználó megtalálhatja benne számításait. Tegnap elvittem "megsétáltattam", kíváncsi voltam a képességeire.  Rendkívül részletes a Magyarországi térképadatbázisa, még az út mellett lévő km jelző táblákat is precízen kijelzi. Számomra borzasztóan hasznos szolgáltatása, hogy az indulástól az érkezésig elmenti az útvonalat un. track-be, amit később ismét felhasználhatok, illetve továbbadhatok mások számára, valamint feltölthetem online térképekre, és ezáltal rendkívül érdekes statisztikákhoz jutok, pl. sebesség állapotok az út alatt, állásidők, szintemelkedések stb. Természetesen ez visszafelé is működik, az általam valamelyik útvonalszerkesztőben előre megrajzolt térképet is feltölthetem a készülékre, és ennek a nyomvonalnak az alapján utazhatom a navigáció segítségével. Mivel sok kerékpártúrázó bringáját láttam már ezt a típust, és mindegyikük elégedetten nyilatkozott róla ezért biztos vagyok abban, hogy nekem sem lesz vele gondom. 

A száraz technikai adatok:
  • Cserélhető microSD kártya a részletes MapSource térképek számára 
  • Automata útvonaltervezés, letéréskor újratervezés, fordulóról-fordulóra történő navigáció hangokkal (nem beszédhangokkal, a készülék nem képes beszédhangok kiadására)
  • Ikonvezérelt menü, mely segítségével könnyedén mozoghat a menüben, kereshet címeket vagy Érdekes Pontokat (POI) (az opcionális MapSource térképek használatával)
  • Mini-USB port a gyors adat- és térképfeltöltéshez az opcionális MapSource CD lemezekről
  • Nagy érzékenységű GPS vevő
  • GPS pontosság: 15 méter vagy pontosabb, 3 méteres pontosság WAAS/EGNOS használata esetén
  • Beépített GPS patch antenna
  • Méretek: 5.6 cm x 10.7 cm x 3 cm
  • Súly: 140 gramm elemekkel (nem tartozék)
  • Elem élettartam: akár 25 óra, két AA elemmel (átlagos használatnál)
  • Alaptérkép: beépített alaptérkép, útvonal tervezési funkciókkal
  • Vízhatlan: IEC 60529 IPX7 szabvány (meríthető 1 méter mélységbe 30 percig)
  • Hangos riasztás: veszélyes pont, horgonycsúszás, letérés, ébresztőóra
  • Egyéb funkciók: választható hangok, színsémák, stopper, halász/vadász, nap/hold naptár, útkomputer
  • Magyar nyelvű menü
De ajánlásnak az sem utolsó, hogy az orosz különleges erők ezt a típust rendszeresítették deszantosaik számára. :)