Vasárnapi csapongás

Tegnap Tatabányán zenéltem. Szeretem ezt a környéket, mert az oda- és visszaúton is át kell autóznom a Vértesen, ami gyönyörű. Igaz tegnap nem a legszebb arcát mutatta, hiszen az esőfelhők vízszállító konvojjá alakulva, fáradhatatlanul hozták az újabb és újabb köbméterek ezreit, és  ez a nap nem a Napé volt. Ahogy nézem a tájat gondolataim csaponganak. Az egyik ami eszembe jut, hogy szülinapom van. Negyvenöt vagyok. Teljesen fonák módon, erről nekem az jut eszembe, milyen megnyugtató az a tudat, hogy már nem kell ötven évre előre tervezni. Tizenévesen mekkora bizonytalansági tényezők vannak egy jövőképben. Mennyi elágazás, és veszélyes bukkanó.  Visszatekintve mennyi olyan történés van ami eljuttatott a mai állapotomba, és ezek közül elég lett volna csak egy, ami ha kimarad mára minden más lenne, én nem én lennék.

Közben a GPS-en fogynak a célig a kilométerek, és már Tatabánya utcáin kanyarogva követem az utasításait. Érkezés a célhoz, de ez elsőre nem ilyen egyértelmű, mert a célba vett iskolát sehol sem látom, aztán megkerülök egy háztömböt, és már meg is van. Indul a munka, bepakolás, felszerelés, billentyű és ének próba, átöltözés, várakozás. Ez mindig így megy. A lakodalom az lakodalom. Bizonyos szempontból mind egyforma, és mégis mindig vannak eltérések, amelyek néha jobban megmaradnak az emlékezetemben, többnyire egy-két ember miatt akikkel találkozom. Tegnap egy portás "bácsi" volt az akit megtaláltam az emberszabásúak rendjéből. Még sok idő volt a "happy people" érkezéséig, így szóba elegyedtünk, és hamar kiderült, meglepően sok mindenről egyformán gondolkodunk. Ez persze óhatatlanul szimpátiát szül. Mesélt az életéről, hogy már nyugdíjas, de korábban kőbányászként kereste a kenyerét. Nehéz úgy beszélgetni ebben az országban - de azt hiszen a világon néhány hely kivételével bárhol - valakivel, hogy ne kerülne elő a pénz és ezzel együtt a megélhetés, mint téma. Most is így történt, és kiderült, hogy ésszerűen él, beosztással, két lábbal a földön. Ez nekem mindig szimpatikus. Aztán mesélt tovább és azt mondta:" 89-ben elvált TŐLEM a feleségem". Ez a szóhasználat akkor is feltűnt volna, ha közben nem látom, hogy a kimondott szavakkal egyidejűleg könnyes lesz a szeme. Elgondolkodtam, hogy Úristen mekkora fájdalmat élt át ez az ember, ha ennyi idővel a válás után is még így hat rá az egész. Amikor ez történt fiatalabb volt mint én most, ma pedig már 64 éves. Vajon mi volt az ok, amiért a feleség így döntött, egyáltalán volt-e racionális ok? Jó lenne meghallgatni a másik felet is. De tulajdonképpen semmi közöm hozzá, csak mindig megdöbbent, hogy milyen egyszerű életre szóló sebeket ejteni egymás lelkén, és mi emberek ebben mennyire profik vagyunk. Közben megjön a tömeg, és csinálom amiért fizetnek. Szórakoztatok.

Több százezer hang elhangzása után, már a cuccot pakolom, mikor még mindig a portás bácsi története jár az agyamban körbe-körbe. Aztán elindulok, átmegyek a szerintem legviccesebb nevű patak hídján (Által-ér), és hosszú perceken át ismét a Vértes  szikláiban gyönyörködöm, amelyek néhol előbukkannak a zöldből. Kerékpáros tapasztalatom alapján, mikor már kezdem életveszélyesnek érezni a kimerültséget, megállok, és alszom fél órát,. Most is működik. Mikor felébredek, fáradt vagyok, de az idegeim már pihentebbek, már nem kívánja az agyam a kikapcsolást, és nem kell küzdenem ellene folyamatosan. Tovább indulok, ezúttal már hazáig jutok.

Milyen jó kinyitni itthon a bejárati ajtót, ahogy megcsap az otthon levegője, és milyen jó a jól elvégzett, eredményes munka után pihenni ezen az apró nyugalom szigetén. Szeretek ÉN lenni, ebben a formában, és itt ahol vagyok. :)


Kép: http://harsona.info/tatabanya/40-rendezvenyek/666-vi-turul-fesztival-tatabanya-julius-23-szombat.html