Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2011. július 8., péntek

Változá-sokk

Azt mondják a munkahelyemen, többen is, hogy megváltoztam. Biztosan igazuk van. Senkinek sem konstans a személyisége, minden eltelt nap észrevétlenül változtat rajtunk egy kicsit, mindenkin máshogy, és más mértékben, ezért is vagyunk ilyen sokfélék. Itt van például ez a kis ember aki a képen az ölemben ül. Ő az én legkisebb öcsikém (a tesóm szerint  a klónom:)), a húgom kisfia. Naponta milliónyi tapasztalat zuhog rá, már másnap ezeknek a birtokában ébred, kvázi más emberként. Egy kicsit így vagyunk ezzel mi felnőttek is.Én persze ezt a változást nem érzékelem magamon, hiszen együtt élek magammal, így együtt is változom. Már csak az a kérdés, hogy ez a változás milyen előjelű. Közvéleményt kutattam. Az jött ki, hogy a véleményt formálók, attól függően, hogy milyen kapcsolatban vannak velem, másként élik meg ezt. A munkatársaim szerint ez a változás inkább negatív. Befelé fordulóbb lettem, és borúlátóbb. A családom szerint családcentrikusabb, és kisimultabb vagyok. Hogy lehet ez? Mindenkinek fontos a magáról alkotott képe, és ezt mindenki szeretné minél inkább a pozitív tartományba elvinni, nem vagyok más én sem. Először elszomorodtam, és bántott a dolog, hiszen én nem akarok érzékelhető változásokat, mert szeretem a kollégáimat is, és most sokan azt érzik, hogy elfordultam tőlük, pedig nem. Csak az elmúlt félévben megdőlt néhány elméletem, amelyek eddig vezéreltek a mindennapokban. Például hamuvá vált az a fő iránymotívum, mely szerint  én egészséges vagyok, és még sokáig az is leszek a jövőben. Eddig azt hittem, hogy ha egészségesen élek, akkor a betegségek számára bevehetetlen erőddé válok. Ez egy butaság. Nem lehet egészségesen élni, az egész környezetünk olyan mint egy gigantikus vegyiművek. Vegyszert lélegzünk, eszünk és tapintunk minden percben. A szervezetem mint mindenki másé inkább egy időzített bombához hasonlatos, aminek  az óraszerkezetét ki tudja mikorra állították be. Nem tett jót nekem, hogy fél éven át, minden nap azzal a gondolattal keltem, hogy vajon mennyi időm van még hátra, és sajnos ez a gondolat most már szinte állandósult a fejemben. Az sem vált előnyömre, hogy decemberben Napsugár nélkül maradtam egy hétre, hiszen azt még csak-csak megemésztettem, hogy én beteg vagyok, de a gyerekem betegsége soha nem látott módon tett sebezhetővé. Feleségem szerint nem történt más, csak ismét változtak a fontossági sorrendek nálam, mint ahogy ez már sokszor megtörtént. Ezúttal a munkahely egy kicsit még hátrább sodródott ebben a lajstromban, és a munkahellyel együtt óhatatlanul hátrább kerültek a munkatársak is. Persze az emberi lélek egy érzékeny szerkezet, rögtön megérez egy ilyen apró kis változást. Elgondolkodtam azon is, hogy valószínűleg az elmúlt hetek nagy fizikai próbatételei sem véletlenek, hiszen már-már dühödten tapostam a pedálokat azért, hogy saját magam számára is bebizonyítsam, hogy legyőztem a betegséget, és jobb formában vagyok mint bármikor életemben. Sajnálom, ha ezt bárki negatívumként éli meg a környezetemben. Nem volt ez teljes paradigmaváltás, csak egy kis apró szösszenet, amit magam nem is vettem észre. Szerencsére a barátok kíméletlenek néha, és rádöbbentik az embert a saját fogyatékosságaira. Egy kicsit jobban kell figyelnem, hogyan bánok velük, mert ha a munkahely nem is annyira, de a személyes kapcsolataim nagyon is fontosak számomra, ez már csak abból is látszik, hogy megörökítettem egy bejegyzésben ezt az apróságot, ami egy beszélgetés kapcsán vetődött fel. Nem lettem hedonista, és továbbra is képtelen vagyok a "carpe diem" szellemében élni, de talán tudatosabban élem meg a mindennapokat, mert nincs nap amikor ne jutna eszembe, hogy ez a nap is egyszeri és megismételhetetlen az életemben, és nincs végtelen számú nap. A jövő hónapban ezért is ismét nekivágok egy nagy túrának  melynek célja  ezúttal Dubrovnyik lesz, és reményeim szerint ez egy ennél is sokkal nagyobb túrának lesz az előkészítése. :)

4 megjegyzés:

Redzsi írta...

Nagyon SZERETLEK! :)

aranyos fodorka írta...

Véleményem szerint nem kell csodálkoznod, hogy változol – apróbb változások mindig is vannak az ember élete során. Ha pedig valami olyan esemény történik, amitől elkezdi át/újra-gondolni az életét, az meg különösen járhat ilyesmivel. Egyébként pedig miért is kellene folyton egyformának lennünk/látszanunk ? Varietas delectat !

Exit írta...

Kíváncsian várom a dubrovniki túra beszámolóját!

kyba írta...

Teljesen normális dolog, amit a betegség elfogadása váltott ki. Bizony átéltem hasonló érzéseket, de bevallom én még megmagyarázhatatlan dűht, indulatot is éreztem. Mindenkit eltolltam magamtól és csak az lebegett elöttem, hogy minnél hamarabb túl legyek a terápián és mindenki a sajnálatát tartsa meg magának. Főleg az idegenek akik az orvosi segítség nélkül ( pszichológus )arra kényszerűlnek, hogy saját történetüket közkinccsé tegyék.
Az idő múlásával már megbékéltem, de utólag gondolva így volt helyes.
Persze a közvetlen családom szeretete, türelme kellett hozzá.
A nagy kihíváshoz és teljesítéséhez pedig minden erő oda!!!