Ha van az Internetben valami jó, akkor az bizonyára az a jelenség, ahogy az azonos érdeklődésű, és gondolkodású emberek képesek általa egymásra találni. Ez többnyire kimerül a virtuális ismeretségben, de néha átfordul fizikai kapcsolatba is. Ágit eddig én is csak virtuálisan ismertem ő olvasta az én blogomat és vica versa. Mígnem a múlt héten megkeresett, hogy a környékünkön tekernek át, és segítsek szállást keresni. Az egészből az lett, hogy ma elbicajoztam majdnem Bonyhádig eléjük, és együtt tekertünk Medináig, ahol megszálltak ma éjszakára.
Ági blogja a menetszél címet viseli, és a bejegyzések stílusa, és mondanivalója miatt ajánlom mindenkinek, hiszen valódi értékrendről van itt szó, és nem csak a kerékpározásról szól.
Sokat elmond valakiről a blogja. Ezért nem is vártam nagy meglepetést a találkozástól. Ági olyan amilyenek az írásai, egyszerű, letisztult, kedves, és emberi, a szó legjobb értelmében. Férjét is most láttam először, de egy ilyen nőnek gondoltam, hogy a férje is hasonló. Gyuri két lábbal áll a földön, az értékrendünk azt hiszem azonos, mondom ezt az alapján, hogy csak egy-két órát töltöttünk együtt. Ági és Gyuri a Pécs-Budapest-Pécs útvonalat kerékpározzák be, napi maximum 50-100 km-es etapokra bontva, ami már elég gyors a haladáshoz, de még elég kényelmes a nézelődéshez is. Nagyon tetszett a hozzáállásuk az élethez, a kerékpározáshoz, mindig örülök, ha ilyen párral találkozom, akik a gyerekek kirepültével is képesek feltalálni magukat, és élvezik egymás társaságát, közös hobbit űznek, és láthatóan nagyon jól érzik magukat a bőrükben. Az elmúlt hónap folyamán annyi kerékpáros turistával ismerkedtem meg, mint előtte soha, és kezdem úgy érezni, hogy aki eljut a gondolatig, hogy kerékpáron fedezze fel a körülötte lévő világot, az mind egy embertípushoz tartozik. Valahogy olyan érzetem van a velük találkozáskor, mintha már ősidők óta ismerném őket. Mindannyian ugyanazokról az élményekről számolnak be, amiért én is tekerek. A lassúság nyújtotta időtöbblet öröme, amely hagy elegendő időt a világ megcsodálására, hogy nem a perifériás látóhatáron rohannak el nagy sebességgel a szépségek, hanem körbejárhatóak, megtapinthatóak, ha kell. Jó ehhez a csoporthoz tartozni, mert azt hiszem, az a világ amiben mi élünk, egy sokkal szebb világ a nagy átlagétól, ami a nem szól másról, mint rohanásról, örömtelen mókuskerék hajtásról, autózás túlmisztifikálásáról, és a trendek követéséről. A mi világunk szól egy fűszál szépségéről, egy mező virágillatáról, a megtett út alatt megismert tájakról és emberekről, az árnyék nyújtotta védelemről, az ivóvíz értékéről. Soha többé nem szeretnék a másik csoporthoz tartozni. Ha kell vállalom az értetlen fogyasztói társadalomban hívők kritikáit, és ha kell nézzenek komplett idiótának, én boldogan tekerek emelkedőn felfelé, és száguldok lefelé, közben örülök a Napnak, és a szélcsendnek, de elfogadom az esőt, és a forróságot is ha kell. A madarak füttyét nem nyomja el a kerékpárom zaja, és az őzikével is van időnk megcsodálni egymást közelről néha. Közben csak nevetek a benzin áremelésen, és a dugók mellett fütyörészve hajtok el. Mindehhez még van egy csomó ismerősöm, aki hasonlóan gondolkodik, és akikkel egyre jobban érzem magam, a közös tekeréseken, mint amilyen a mai naptól lett Ági és Gyuri is.
Kicsit sajnálom, hogy holnap dolgoznom kell, hiszen szívesen tartottam volna velük, még holnap is néhány kilométer erejére, de majd talán legközelebb, hiszen abban egészen biztos vagyok, hogy nem most találkoztunk utoljára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése