Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2010. október 1., péntek

Mély Bíbor

Lecsukom az autó csomagtartóját, és gondolatban még egyszer átfutok a felszerelésen. Állványok, mikrofon, csörgő, kolomp, ásványvíz, dalszöveges mappa, kontroll rendszer. Rockénekes motyó. Jóleső izgalommal indítom az autót, és elindulok a helyszín felé. Közel négy éve nem játszottunk együtt. A mai éjszaka nagy próbatétel lesz, minden más esetben felelőtlennek nevezném, így felkészületlenül, próba nélkül színpadra állni. De most nem. Bízom a rutinban, és pontosan a felkészületlenség miatt ilyenkor szokásos fokozott koncentrációnkban.
Véletlenül csöppentem a rock világába. Társaim, akik jóval fiatalabbak nálam, hét éve rendszeresen valamilyen felszerelést kölcsönöztek tőlem. Mivel állandóan énekes problémákkal küzdöttek, valamelyikük fejében megszületett az ötlet, hogy mi lenne, ha én lennék az énekesük és egyben az ötödik tag. Először fogalmam sem volt mi lesz ebből. De a kihívás izgatott. Igent mondtam, és nemsokára már kisebb-nagyobb helyeken léptem fel velük. Mindenhol sikerünk volt. Semmit sem bíztunk a véletlenre. A háttérben komoly munka folyt. Rendszeres próbák, folyamatos tanulás. Semmi nem képes olyan energiával megszólalni, mint egy rockzenekar. Amikor megdörren a cucc, ahhoz semmi sem fogható. Még emlékszem az első próbákra, amikor az adrenalintól rendszeresen remegett a kezem, egy-egy dal közben. Aztán szép lassan rutinná vált a koncertezés, a rajongók kezelése, a nem kicsi felszerelés össze- és szétszerelése. A felénk áradó szeretet, olyan volt mint a kábítószer, egy idő után függővé váltunk és már nem akartunk nélküle élni. Mint egy marionett bábos úgy mozgattam a rajongókat láthatatlan zenei zsinórjaimmal. A mikrofon mögött én szép vagyok, jó vagyok, mert a zene elad engem. Mögöttem a fiúk precízen teszik a dolgukat, néha úgy érzem, ha becsuknám a szemem, és hátradőlnék, akkor sem eshetne semmi bajom, mert annyira kiszolgálnak engem, hogy még elesni sem hagynának. Száz százalékban megbízom bennük. Ez az igazi élő zene. Mégis ez az amit legkevésbé fizetnek meg. Ez a műfaj alulfizetett, annak ellenére, hogy a leginkább munka, és felszerelés igényes. Egy ilyen csapat felszerelését, már nem lehet kihozni 3 millió alatt. Ez 5 ezer forint/fő/koncertes gázsikkal szinte soha meg nem térülő vállalkozás. Három év kellett, mire képes voltam erre racionálisan is tekinteni, és nem csak a zenélés öröme mozgatott.
Rettenetes vívódások közepette, végül is úgy döntöttem, hogy véget vetek a rockéneklésnek. Sajnos ez egyben a csapat feloszlását is eredményezte. Nehéz felelős döntéseket hozni, de mindenki önző. Én arra gondoltam, hogy számomra egyáltalán nem mellékes, hogy a családom számára milyen szintű megélhetést tudok nyújtani a zenélésből származó jövedelmemmel. Egy party zenekar kb. négy, ötször annyi pénzt képes kitermelni egy év alatt, mint egy rock csapat. A másik az, hogy nem vagyok már fiatal, és a rock világának a zenén kívüli része, egyáltalán nem érdekelt, inkább csak nyűgnek éreztem. Egy fiatal fiú számára, még vonzó lehet, a fiatal lány rajongók tömkelege, az ingyen pia, a rocker haverok elismerése. Számomra ahogy tellt az idő mindez egyre inkább változott robottá, amit kis pénzért végzek. De életem nagy tévedése lett volna ha kihagyom. Mert azok a percek a színpadon, amikor a kezek felénk nyúlnak, amikor mindenki énekel velünk együtt, azok felejthetetlenül vésődtek belém.
Közben felvillan egy helységnév tábla. Medina. A Mély Bíbor zenekar szülőfaluja. Akkoriban még mind az öten itt laktunk. Ma már csak ketten. Ahogy közeledem, egyre több egy irányba gyalogló fiatallal találkozom. Mint a hangyák masíroznak egymás nyomában, kiéhezve, a remélt táplálék nyomában. Többségük csak miattunk öltözött ma szép ruhába, csak a koncert miatt kicsinosított lányok más péntekeken ilyenkor a tv előtt ülnének kakaós bögrével a kezükben. Ez is jó érzés, és egyben iszonyú felelősség. Várnak valamit, és nekünk adni kell. Minőséget, örömet, hangokat, amelyek néhány órára elfeledtetik a világ összes baját. Ezeknek a fiataloknak a zöme, miattunk lett rocker, a zenekar létezése előtt vacak műanyag zenét fogyasztott, komputer zseni, zenésznek mondott vagy csúfolt alkotók könnyen feledhető termékeit hallgatta. A Mély Bíbor ébresztette rá őket arra, hogy az amit eddig szerettek, az nem zene. A zene néhány ember szívének együtt dobbanása. A zene az egy oda-vissza áramló energia leadás és felvétel közönség és zenekar között. A zene szól valamiről. Általában rólunk. A ZENE sohasem hazudik, nem hallgatja el, hogy az életnek van árnyékos oldala is, és mi azon is járunk sokszor. Azt hiszem ettől az őszinteségtől nem képes kimenni a divatból, mert a közönséget szokás hülyének nézni, de ettől még nem az. Lehetetlen hiteltelen produkciókat letuszkolni a torkán. Talán egyszer még lenyeli, de soha többet nem jön el a koncertedre.
Rockkocsma. Ahogy belépek orrba vág a cigarettafüst. Ezt sem kedvelem a műfajban, de legyünk realisták, a rock pub lesz az utolsó hely amit sikerül füstmentesíteni a világon. Sok ismerős arc, akiket már régen nem láttam. Jólesően nyugtázom, hogy ennyien kíváncsiak egy már nem működő, csak az egykori hírnevére építkező zenekarra. Megelőlegezett bizalom. Társaimon is látom a jóleső izgalmat, ami annyira jellemző a megszólalás előtti percekre. Nem lámpaláz ez, hanem ahhoz hasonlítható mint amit egy nyaralás előtt érez az ember, vagy a bizonyítvány átvétele előtt, mikor már minden beérett, csak le kell aratni a sikert.
Mikrofon a keverőhöz csatlakoztatva. Csörgő a jobb kézben, fülemben a kontroll. Felveszem a frontember pozíciót, a zenekar előtt. Körbenézek társaimon, már mindenki felkészült. Ezeréves rutinnal szólok a mikrofonba: "Szép, jó estét mindenkinek! Hölgyeim és uraim, a színpadon a Mély Bíbor zenekar!" Az ováció egy pillanatot sem késik, de már hallom ahogy a dobosunk "beszámol", és az ötödik negyedre megdörren a cucc. Acélváros. A felfokozott feszültség ebben a pillanatban oldódik bennem, a koncert elindult. Otthon vagyok. Még négy negyed a szólóból és indul az ének:"Száz nyolcvan kilométer, néha több..." A zenekar mint egy olajozott gépezet játssza a dalokat, néhány perc alatt fejtetőre állítja a hangulatot, mint régen, mint bármikor. A dalok maguktól jutnak eszünkbe, és már nem is kell figyelnünk, egyszerűen csak hátradőlünk, és élvezzük az együtt zenélést, ami lehet, hogy ezúttal tényleg az utolsó alkalom, hiszen a jövő mindig ködös, és soha nem tudhatjuk, hogy meddig játszhatunk még így öten.
Egy pillanatnak tűnik az öt órás koncert, hajnali három körül játsszuk az Utolsó rock&roll-t. Már fáradt vagyok, de az utolsó dalt is még teljes erővel nyomom, mintha csak ki akarnám magamból énekelni minden örömöm és bánatom. Csak amikor már a felszerelést pakoljuk ötlik fel bennem, hogy nekem három óra múlva dolgoznom kell a munkahelyen, de ezt abszolút arányos áldozatnak érzem. Szívesen vállalom csak azért, mert egy éjszakára ismét a Mély Bíbor zenekar énekese lehettem. :)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

(1.) Ez aztán "rendesen betett nekem"... [ épp' az idősek Világnapján ! (?) ] - Bár már elég régóta nem "emlegetem fel" (nem kérdezi senki sem) szerettem volna "zongorista lenni egy presszóban" (?) vagy valami ilyesmi- már "gyermekkoromban?" - ( ezt ne bonyolítsam most) - Autodidakta (?) módon - kitanultam (?) a "hangosítást" - és ha úgy adódott (kellett) akkor volt "disco" is ,- és minden egyéb.(Munkahelyen "Hangos Híradó" - stb.) - Jelenleg itt és most nem lényeges.
Max. egyetértek veled ! - (ritka eset ?) - mert aki nem csinálta, elképzelni nem tudja ! -( ahogy azt te is írod!) - bár én (akkor = kb. 1979-1989-ig ?) - azt nem tudtam, (?) hogy : "Bánj úgy az emberekkel, mint a szeméttel... és az lesz belőlük !- stb.) - azt megtapasztaltam,... amiket te is írtál!- valami... elképzelhetetlen "hatással" tudott lenni ( a zenével is) - az "ember" másokra !" -
Bár, anyagi előnyöm ebből soha nem származott,- ( sőt!- inkább csak a "veszteségek") - ha ma (2010) kérdezné valaki, hogy megérte -e ?- ( hát...megérte)
Bőbeszédűségért (?) bocs' - ha a téma kevésbé lenne érthető. (talán nem is úgy akartam megírni !)
P.s. Remélem az "újfajta" magyar kerékpárról olvastad a híreket ? -
(szíjhajtás - vagy mi ) - bocs' de most nincs időm keresni. (utólag) Írjék, akár "rekuhoz" is alkalmazható. (lesz ) stb,
:-)

aranyos fodorka írta...

Öröm volt olvasni soraidat !

Istvan írta...

Igen. Egy szelete-íze az örök életnek.

/Az új magyar bringa kötélhajtás rendszerű, de hagyományos kerékpárvázon./

Exit írta...

Nem csalódtam most sem! A Te írásaidat mindig szívesen olvasom.