Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2011. február 8., kedd

Back to the future

Mintha az időjárással fordulna egyre jobbra minden nálam is.
A kontroll vizsgálat mindent rendben talált nálam, és van egy jóindulatú szövettani eredményem is. Ezzel ez a probléma szinte le is zárult.Még egy kontroll egy hónap múlva, némi endokrinológiai gondozás, és kész. Azt hiszem kezdem leporolni a bringát, hiszen néhány hét múlva már elég erős leszek a tekeréséhez, és remélhetően a jó idő is megérkezik lassan. Tele vagyok újra kalanddal, és ismét merek tervezni. Ez elmondhatatlanul jó érzés. Percenként eszmélek rá, hogy ismét van jövőm, amibe már vissza is tértem.
Nemrégen mikor a szekszárdi Duna hídon hajtottam át autóval miközben Szeged felé tartottam, vágyakozva néztem a híd szélén futó kerékpársávot ami a töltésen folytatódik tovább egészen Bajáig. Arra gondoltam, hogy vajon fogok-e még én valaha ezen az úton biciklizni? Még két hét sem telt el, és és a kérdés már nem kérdés. Fogok még sokszor erre bicajozni, és az idén nagyon sok szép helyre szeretnék eljutni két keréken.

Csak, hogy ráhangolódjunk a többi bringással együtt itt egy tavalyi videó amit csak úgy menet közben a telefonommal készítettem, a hídon. Így repül a reku! :)


3 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Örülök a jelentkezésnek és a jó híreknek ! Legközelebb a terveidről is mesélhetnél ? Belefér az idei programban Szlovénia ?

Exit írta...

Hajrá!! :-)

Atomnyul írta...

Isten hozott újra köztünk. :)