Indul az idei Tour de France kerékpáros verseny. Bevallom, engem teljesen hidegen hagy melyik csapat lesz a befutó. Nem szurkolok senkinek, mert számomra a kerékpározás nem a sebességet, és a versenyt jelenti, hanem az utazásnak, és az idegen helyek megismerésének, környezetbarát, és emberi léptékű módját. Én az egészet, mint ahogy a Giro D'Italia-t is csak a tájakért nézem, amelyeken a versenyzők áthajtanak. Az olasz verseny alatt is végig gyönyörködtem a régi városokat, a Vezúv környéki tájakat, és ábrándoztam arról, hogy talán egyszer én is részben ezeken az utakon tekerhetek. Az idén Rotterdamból indulnak, és már a megnyitó közvetítése is élmény volt, ahogy a csapatok egyenként áthajtottak a város egyik legimpozánsabb hídján. Én persze most is a részleteket figyelem, kerékpáros szemmel. A hídon kétszer háromsávos autós forgalom, közepén sínek, a két szélén pedig normális kerékpárút van. Budapest, ami a hidak városa, miért nem képes legalább egy ilyen hidat építeni? Ez csak egy híd, de ismerve a holland kerékpárbarát hozzáállást, ez az egész közlekedésükre jellemző. Mi magyar bringások pedig csak ábrándozhatunk arról, hogy a közeljövőben hasonló körülmények között tekerhetünk az utakon, és nem csak megtűrt forgalomzavaró tényezőkként kezelnek minket. "Itt élned, halnod kell." Biztos? Amíg mi folyamatosan autópályákat, és völgyhidakat építünk, a világnak ez a fele, már nagyon is készül a jövőre, újra síneket fektetnek a városok utcáin, és minden erővel megpróbálják az embereket az autó okozta bűvöletből kizökkenteni. A modern tömegközlekedés, és a munkába járáshoz szükséges napi néhány kilométeres kerékpározás, képes egy nagyváros levegőjét nagyságrendekkel egészségesebbre váltani. Járulékos haszna a kerékpározók, és gyaloglók jobb egészségi állapota, a járókelők tüdejére rótt kisebb terhelés, ez együtt kisebb egészségügyi költségeket, és kevesebb munkából kiesett embert jelent. Tehát az egész hosszútávon nagyon is megtérül, de ehhez megint csak a fejekben futó szoftverek lassú átprogramozására lenne szükség. Ők ebben is előttünk járnak, mint mindenben. Persze értem én, hogy nem hozható be 60 évnyi lemaradás néhány év alatt. A bajom mindössze az, hogy az elmúlt 20 évben semmit sem közeledtünk hozzájuk. Így hát, ha jó kerékpárutakon szeretnénk tekerni, nincs más megoldás, mint valamelyik osztrák határátkelőnél elhagyni az országot, és nyugat felé haladni, tulajdonképpen mindegy milyen országban. Akinek erre sem ideje sem lehetősége, sem lábizma nincs, annak nem maradt más, mint a Tour közvetítéseinek megtekintése. Én a kettőt ötvözöm. :)
3d-s animációs videó az útvonalról:
4 megjegyzés:
Én nagyon ritkán nézek sport-adásokat, de a lovaglást (a ló miatt) és a hegyibringát meg a sízést (a hegyek miatt) néha nézem kicsit. Egészen biztos képtelen lennék ilyen teljesítményre, még akkor is, ha tudnák bicajozni –ámbár nem tudok…Néha nem is értem, mi értelme van az emberi teljesítőképesség ilyen méretű megfeszítésére…
Azzal 100 %-ig egyetértek, hogy meg kellene próbálni átállni az autó helyett a környezetkímélőbb és egészségesebb közlekedési módokra, legyen ez gyaloglás, bicikli, vagy ami nekem pl. nagyon tetszik a roller.(Van Pécsett egy pasi, akit már párszor láttam reggel – feltehetőleg dogozni igyekszik a rollerével. A hülye népek kinevetik, pedig ő csinálja jól, még csak buszbérletet sem kell vennie.) De Magyarország hiába is büszkélkedik annyira az EU-hoz tartozásával, nagyon sok esetben ez csak üres szó. Nagyon messze vagyunk a fejlett, okosan gondolkodó, előrelátó Európától. (Amivel most nem azt mondom, hogy másutt minden tökéletes, de nálunk a tökéletlenség a több még mindig…)
Szerintem a kerékpározás úgy egészséges, ahogy te műveled, amit a test és a lélek megkíván. Az ilyen kerékpárversenyek már rég nem erről szólnak, szerintem semmit nem élveznek a táj szépségeiből a megfeszített izomszaggató tekeréstől. Ez komoly fizikai munka, méghozzá a legjavából.
Te csak maradj meg a saját tempódnál.
A dohányzásról és a „Tour“-ról ´´ írtakat olvasva minimum két dologban (bízom benne, hogy még som más dologban is)megegyezik a véleményünk.
Sajnos bizonyos értelemben a kettőt párhuzamba lehet állítani.
Az utóbbi időben egyre többet hallunk a dohányosok és nemdohányzók elkülönítéséről a nyilvános helyeken (pl. Olaszország, Bajorország, Ausztria) amit talán pozitíven értékelhetnék, de látva, hogy milyen feszültséget szítanak a két „tábor” között, már másként fest a dolog. A bicajozással kapcsolatban hasonló a helyzet. Néha betévedek a kerékagy című blogra, de néhány megjegyzés elolvasása után pánikszerűen menekülök. Elszomorító, ahogy az emberek egymásnak esnek, ahelyett, hogy tiszteletben tartanák a másikat, betartanák az írott és íratlan szabályokat. Ezekből a jelekből sajnos arra tudok csak következtetni, hogy sikerül megosztani az embereket, szétbontani a közösségeket, egymásra uszítani a másként gondolkodókat. Ez a módszer az egész vonalon működik, a választástól a biciklis-autós ellentétig. Szerintem csoda, hogy még létezünk, hogy még nem vágtuk el egymás torkát. A mi alatt, minket „magyarokat” értem, úgy ahogy vagyunk, ebben a genetikai koktélban („tisztán” a torokelvágás már valósz. meg is történt volna). Azt hisszük (azt hitetik el velünk), hogy mindenki ellenünk van, mindenki minket üldöz, mindenki az ellenségünk. Nem akarom politkára terelni a szót, maradjunk a bicajozásnál. Amíg nem futja kerékpárutakra, el kell viselnünk egymást az utakon, meg kellene tanulnunk azokra a dolgokra figyelni ami közös bennünk nem mindíg csak a hibát, a negatív dolgokat keresni, belekötni a másikba, meg kellene keresni a közösen járható utat.
A múlt héten ketten előttem tekertek egy „csodajárgányon”, az egyik előre- a másik hátrafelé ülve tekert a tandemen, mégis egyirányba haladtak, közös volt a cél, el akartak jutni valahova.
Bicajozzunk, élvezzük a táj szépségét és ne dohányozzunk.
Hátszelet.
Veloferix: Tökéletesen egyetértek min den mondatoddal. Én pontosan így vagyok a kerékagy bloggal, nem olvasom már a kommenteket, mert végtelenül elszomorít, hogy emberek egymással ennyire intoleráns módon tudjanak viselkedni. Ugyanebből az okból, már lassan semmilyen kommentelést nem olvasok néhány ismerősöm, és a saját blogomra érkezetteken kívül.
Magyarországon sikerült az embereket megosztani minden téren, és egyre inkább hiszem, hogy ez szándékos, és, hogy ez a fő oka a sikertelenségünknek.
További jó bringázásokat.
Megjegyzés küldése