"Bércre hág és völgybe száll..."

...de búról és kétségről szó nincs. Van helyette a táj szépsége miatti öröm, a teljesítmény okozta fáradtság. Az idei év eddigi legkomolyabb túráját tudhatjuk magunk mögött, melynek során meghódítottuk Misina tetőt. Az útvonalat előző nap megterveztük, és egész nap sikerült ez alapján haladnunk, ami így utólag jó választás volt.
A reggel ötre tervezett indulást húsz perccel sikerült csúsztatni, de végül is elindultunk fiammal, az ebben az évben igazán ritkának számító optimális bicajos időben. Szélcsend, napsütés, szikrázó kék ég, 27-30 km/h közt suhanó bicajok mi kell még? Fiam kezdő rekusként egyik ámulatból a másikba esik, hogy mennyire gyorsan és kényelmesen haladunk. Mivel még nincs edzésben egészen Mohácsig feltételes módban tart csak velem, azzal az elgondolással, hogyha addigra elfárad, akkor visszafordul. Mohácsnál (60 km) nyoma sincs a fáradtságnak, így egyértelműen kettesben megyünk tovább az 57-es úton. amelyen a kerékpárok reggel fél hét és kilenc között nem közlekedhetnek. Ez is mennyire magyaros elgondolás! Egy ilyen abszolút nem életszerű táblának mi értelme. Aki az útra téved reggel 7 kor nem fog két órát várakozni, míg az engedélyezett idő elérkezik. Más értelmes kerékpáros lehetőség pedig nincs Pécs megközelítésére Mohács irányából. Így hát felvettük azt a szemüvegünket, ami nem látja ezt a típusú közlekedési táblát, és robogtunk tovább Pécs felé. Egy gyors reggeli Versenden, és már Pécsen is vagyunk.
Mindig érdekes dolog, mikor személyesen találkozunk valakivel, akit addig csak virtuálisan ismertünk. Előző este már kinyomoztam az egyik kedvenc blogom írójának Aranyosfodorkának telefonszámát és címét, és ahogy Pécsre értünk felhívtam rögtön. Viszonylag könnyen odataláltunk a házához, és becsengettünk. Aranyosfodorka egy tüneményes hölgy, pontosan olyan amilyennek elképzeltem a blogja olvasása alapján. Azt hiszem, a fiatalok erre a típusú emberre mondják, hogy "jó fej". Nagyon jót beszélgettünk, és csodálatos meggyszörpkészletét is alaposan megcsappantottuk. Ja, és a mai blogbejegyzésében bemutatott karamella is nagyon finom tanúsíthatom. Ezúton is köszönjük neki a szíves vendéglátást, és további jó egészséget kívánunk.
Miután Aranyosfodorkától elbúcsúztunk, a bicajok első kerekét most már a tulajdonképpeni célunk felé fordítottuk, és megkezdtük a mászást a hegyre. Misina tető nem veszélyesen magas hegycsúcs (535m), a Mecseknek vannak ennél magasabb pontjai is, leginkább a város közelsége miatt lett kedvelt kirándulóhely. Pont a déli legnagyobb melegben került sor a feltekerésre, így ez sem könnyítette meg a dolgunkat. Én már másztam ennél magasabb csúcsot is, de ezt most valahogyan nagyon nehéznek éreztem. Valószínűleg csak az edzettségemmel volt a baj, de nagyon keservesen teltek a kilométerek a szerpentinen felfelé. Közben elhaladtunk a Szabadság szobor mellett, melyet 1975-ben állítottak. (A szárnyas Nikét ábrázoló bronzszobor Makrisz Agamemnon alkotása.) Persze ha van egyetlen kereszteződés, akkor ott el is lehet tévedni, mi az utolsó előttinél nem a csúcs felé, hanem Komló irányába fordultunk, így kb. két kilométert tekertünk feleslegesen, mire gyanússá vált, hogy távolodunk a TV toronytól. Ekkor már nem voltunk nagyon jó hangulatban a fáradtságtól, de azért visszafordultunk, és továbbkapaszkodtunk ezúttal már a jó irányba. Persze én néztem félre a táblát, az én hibám volt. Ez a plusz energiavesztés egyáltalán nem hiányzott, de azért csak felvánszorogtunk a csúcsra végül.
Misina tető. Challange BIG 885. Az egész világon jegyzett kerékpáros túracélpont. Európa Kulturális Fővárosának kilátója. Ehhez képest az ideérkező, egy eléggé lehangoló látványban részesül. A hely lepusztult. Bezárt, elhagyatott vendéglátóipari helységekkel. Amikor odaérkeztünk, és egész ott tartózkodásunk alatt, szörnyű techno "zene" uralta a helyet, ami az egyik helységből szűrődött ki. Ez komoly inspiráció volt a mielőbbi távozásra. Lehet csak én gondolom így, de amikor Pécsett, a Széchenyi téren kerekeztünk, egy tényleg szép már-már Nyugat-Európai hatást keltő városképet láthattunk. Számomra különösen látható volt a változás, mert sok éve nem jártam itt. Nincs az a turista, aki mikor meglátja a város felett magasodó csúcsot a rajta lévő 176 m magas TV toronnyal, ne szeretne oda feljutni, és gyönyörködni a panorámában. Ehhez képest amikor felér ide a Balkánt kapja kőkeményen az arcába. Kár érte, mert a Mecsek gyönyörű, és egy Ausztriai táj, és közte csak az ott élők szemlélete lehet a különbség.



Miután kipihentük magunkat, és némi szőlőcukorral feltöltöttük az energia tartalékainkat, elindultunk hazafele. A visszautat Komló felé terveztük, ezt rövidebbnek és a térkép elemzései alapján inkább lejtősnek hittük. Szerencsére ebben nem tévedtünk. Néhány mászás, és rengeteg gurulással viszonylag rövid időn belül Komlóra értünk, itt a Tesco-ban élelmet vettünk, ebédeltünk, és jó hangulatban tovább indultunk Bonyhád-Zomba-Szedres útvonalon.
Este hét körül értünk haza, pontosan 210 km-t tettünk meg 1170 m szintkülönbséget gyűrtünk le. Soha rosszabb túrát.
Tanulságok:

• Egy ilyen hosszú útra kicsit jobban fel kell (kéne) fizikailag készülni.
• A hegyekben de szinte mindenhol, kerékpárral eltévedni fájdalmas plusz kilométereket jelent. Inkább állj meg a tábla előtt, és nézd meg alaposan, mint az elsuhanó táblát rosszul értelmezve plusz utakra kényszerülj.
• Az internet képes generációkat összekötni, közelebb hozni, és igenis léteznek nagyon "jó fej", fiatalos emberek az idősebb korosztályban is. Lsd. Aranyosfodorka. :)
• Attól hogy egy hegy "csak" 535 m magas, attól az még magas, és nem könnyű célpont bicajjal, nem szabad alábecsülni.
  
• Végig bringázni a napot gyönyörű tájakon, a világ egyik legnagyszerűbb élménye. De ezt már régóta tudom.:)