Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2009. december 5., szombat

PSA=14

A férfi végigolvasta a hirdetést, és tetszett neki. Szűrővizsgálat ingyen. Ebben a korban ez már igencsak szükségszerű, de eddig még sosem vette a fáradtságot, hiszen annyi minden fontosabb dolga volt ennél, és a mindig kevés idő, és pénz állandóan határt szabnak az ember vágyainak. Egy pillanatra még átfutott az agyán, hogy talán valami sorsszerű találkozás ez a hirdetéssel, és talán nem véletlen, hogy éppen most került a szeme elé az imént olvasott reklámszöveg, de ezt gyorsan elhessegette magától, hiszen jól érzi magát, és sosem árt az elővigyázatosság. Egyébként is, tíz perc az egész, és a biztos tudás megér ennyit. Amikor eljött a nap, a rá jellemző jókedvvel érkezett a vizsgálóba. Csak egy kicsit volt kellemetlen, de tényleg nem tartott az egész tíz percnél tovább. Néhány percen belül megvolt az eredmény is. A vérből vett mintában található prosztata specifikus antigén (PSA) szint jóval meghaladja a normális értéket, ami tumorra enged következtetni. Ebben a pillanatban a férfi átlépett egy másik dimenzióba. A nap már nem olyan szépen ragyogott, mint egy perccel ez előtt, az élet már egyáltalán nem tűnt végtelennek. Mindaz, ami eddig nagy jelentőséggel bírt, munka, pénz, hosszútávú tervek, hirtelen mikroszkopikus méretűre zsugorodtak. Minden elveszítette a jelentőségét csak attól, mert a szervezet által termelt számtalan fehérje közül az egyik nagyobb mértékben van jelen a vérében. Kábultan állva hallgatta az orvos további vizsgálatokról, biopsziáról szóló magyarázatát, csak töredékét fogva fel. Agyában gondolatok kergették egymást, fontossági sorrendek elemei cseréltek helyeket. "Még nincs minden veszve", próbálta nyugtatni magát hiszen még nem százszázalékos a diagnózis. A biopszia kellemetlen volt, és már közel sem azzal a nyugalommal várakozott az eredményre, mint első alkalommal. A tumor megerősítést nyert, de ez már valahogy meg sem lepte. Ismét orvosi magyarázatok jöttek, többféle menekülőút, de mindegyik hasonló eredményekkel végződik. Sugárkezelés, kemoterápia, műtét. Sok hűhó mindössze három évnyi hosszabbításért. Mert ezt megmondták. Az életkilátásai három évig garantálhatóak. Amíg hallgatja az orvos száraz tényszerű jövőkép alternatíváit, arra gondol, hogy orvostudományunk barbár eszközei, ami amputál, kimetsz, és leéget, megmérgez, vagy radioaktív sugárral bombáz beteg szerveket, teljesen alkalmatlan a szervek megjavítására, újraépítésére. Csak a betegek középértékének uniformizált futószalagszerű kezelését nyújtja. Képtelen egy embert önálló esetként kezelni. Márpedig az emberek közel sem egyformák. Ahány ember annyi történet, előélet, genetikai adottság. Ezért van, hogy ugyanaz a kezelés teljesen más eredményeket hoz különböző embereknél. Az orvos reményt keltően beszél emberekről, akik már tizenöt éve élnek ezzel a problémával, és jótékonyan hallgat azokról, akiknek ez nem sikerült. Három év. Istenem! Mennyire kevés ez az idő. Ebben a korban, már száguldanak a hónapok. Mire elég ezer nap? Hatvan éves. Mégis most úgy érzi, még annyi mindent nem látott, még annyi mindent szeretne megtapasztalni. Kevés az idő, és ezt még a rengeteg kezelés, és az utolsó szakasz gyötrelmei is rövidítik. Egy hetet kapott a döntésre. Ez alatt kéne választania, hogy milyen típusú beavatkozást szeretne. De ő leginkább újra azon a vasárnap délelőttön szeretne újságcikkeket olvasgatni, és legyinteni az ingyenes szűrésről szóló hirdetésre. Ebben a pillanatban szeretné nem tudni az igazságot, hogy a testében már valami eldőlt, hogy a visszaszámlálás felgyorsult.
Mi a kívülállók közben próbáljuk őt megérteni, beleélni magunkat helyzetébe, mintha csak éreznénk, ez velünk is bármikor megtörténhet. Szemünkben ő már biztosan látja a szánalmat, ahogy elhatárolódunk tőle, mintha ő már egy másik csoporthoz tartozna, akivel nem számolunk hosszútávon. Eszünkbe jut minden apró gonoszságunk, amit vele szemben elkövettünk, és ezért most titokban nagyon szégyelljük magunkat. Bűntudatunk észrevétlenül kényszerít bennünket és próbálunk vele kedvesebbnek lenni, hiszen tudjuk, hogy a javításra már korlátozott az idő. Ahányszor ránézünk eszünkbe jut, hogy az életünk nem végtelen, nagyon is véges. De abban a pillanatban, ahogy kikerülünk ebből a közelségből, ismét felülkerekedik a boldog tudatlanságunk, ami születésünk óta azt sugallja, hogy örökké élünk. Tisztább pillanatainkban azonban tudjuk, hogy könnyen előfordulhat, hogy ő még mindig vígan olvassa vasárnap délelőtt az újságokat, amikor mi már régen nem leszünk, hiszen ugyanúgy nem biztos az sem, hogy mi túléljük a következő három évet, amennyire bizonytalan az a a diagnózis mely szerint ő már csak három évig élhet.

6 megjegyzés:

Aknoli írta...

Én azok közé az emberek közé tartozom, akik nem járnak szűrővizsgálatra, mert azt gondolják magukról, hogy velük ez egyszerűen nem történhet meg. Lehet, hogy felelőtlenség, de úgy érzem, addig maradok egészséges, ameddig nem foglalkozom túlságosan a betegséggel. Egyszerűen egészségesen élek és pont. Eddig bevált. :)

Hohó írta...

Pár éve olvastam a metro újságban egy cikket,a cikkíró is így járt mint a blogban szereplő férfi.Azóta már nincs közöttünk.Ő úgy élte meg a dolgot,hogy az emberek kezdtek furcsán viselkedni vele.Úgy érezte összesúgnak mögötte.Ez még jobban megnehezítette elviselni az elviselhetetlent.
Szerintem nem szabad könnyen hagyni és azt gondolni nincs semmi bajom.Olyan ez mint amikor a strucc a homokba dugja a fejét,gondolván akkor nem érheti baj.
Egyszer azt hallottam a rádióban egy orvostól,hogy az emberek többet törődnek az autójuk műszaki állapotával mint a saját egészségükkel.Sajnos ez így van!

Névtelen írta...

Nehéz erre mit mondanom! (mint ffi/62)- először talán egy pontosítás,- bocs',de a strucc sosem dugja a fejét a homokba!- (pontosítsa, aki akarja-én így tudom.) -Lehet,hogy -témájukat tekintve - nem épp' a legmegfelelőbb könyveket olvastam a héten : pl.
* Philip Rpth : Szellem el
* Linn Ulmann : Kegyelem
* Jankovics Éva : Az ötödik napon
(Említhetném még Polcz Alaine összes könyvét is,- azokat már régebben olvastam) -
Jól venné itt ki magát egy pontos adat ?- (statisztika) - vajon milyen %-ban vesznek részt a nők és a férfiak "orvosi kontrollon" -ill. épp' nemrég' vizsgálták, hogy pl. vannak, ki több évig fel sem keresték háziorvosukat... (stb.) Ha nem is kimondottan a témához tartozik :
http://nol.hu/lap/mo/20091112-pan_peterektol_a_szuperapakig
Talán ennyit - a témához.

Névtelen írta...

(A hibákért bocs' - P.Roth-ot akartam volna írni,- a könyvek rövid tartalma pedig a neten megnézhető -bár nem pótolja az elolvasást ! Az első könyv : kb. 70 éves ffi- prosztatakezelés -és egyebek - második : kissé eutanáziával is kapcsolatos - stb.)
Az ajánlott cikket - talán - így könnyebb elolvasni :
Pan Péterektől a szuperapákig
( Az én példám : kb. 66 éves ffi. (volt közeli ismerősöm)- állítólag sikeresen meggyógyították proszt. betegségéből - majd "semmi perc" alatt meghalt. (szív )- a betegségek már csak ilyenek ? )

Névtelen írta...

( valamit rosszul csináltam ?- remélem sikerül hozzászólásomat megjelentetni ?- majd kiderül.)
Remélem a postások új kerékpárját már láttad ?- (fotók a neten - Google - stb.)

Atomnyul írta...

Furcsák az emberi érzelmek. Mindenki tudja, hogy nem él örökké. Mégis, ha kapunk egy nagyjából megállapított számot, hogy mennyi van vissza, azonnal pánikba esünk, és mindent veszni látunk. Pocsék dolog lenne tudni, hogy összesen hány nap adatott meg nekünk. Erre nincs megoldás, hacsak nem annyira nemtörődöm valaki, hogy nem vesz tudomást róla. A betegség fájdalma viszont még akkor is megmarad.