Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2009. november 10., kedd

Amikor fut a program!

Látom a legutóbbi bejegyzésem csak IT szakmán belüliek körében aratott sikert :) Igen. Ez a lényeg. A programozásról beszélgetni ezért nehéz, szinte lehetetlen szakmán kívüliekkel, mert bármennyire is próbálom, mégsem tudom elkerülni, hogy ne kerüljenek a szövegbe olyan szavak amelyeket csak szakmabeliek értenek, és ebben a pillanatban, az átlag olvasó, hallgató elveszíti a téma iránti csekély érdeklődését is. De ez nem baj. Ma ígérem semmi technikai zsargon nem lesz a posztban! Nem megijedni a címtől! :)

Különös helyzetben vagyok. Három párkapcsolatra nyílik nagyon közelről rálátásom egyszerre, és ez nagyon sok gondolkodásra késztet. Csendesen a háttérből figyelem a párokat, ahogy működnek, és bevallom, ez számomra nagy élményt jelent. Mindhárom kapcsolat más és más. Más korcsoportok, más típusú emberek, más egzisztenciák, más lehetőségek, más földrajzi távolságok. Pontosan ettől lesz az egész borzasztóan izgalmas. Mennyire különböző megoldások szükségesek, ha a kedves több órányira lakik, mintha egy lakásban élnek, vagy csak néhány percnyire laknak egymástól. Mégis mindannyian megtalálják az együttléteik maximalizálásának módjait. Egyik kedves hölgy ismerősöm azt mondta, hogy én a lehető legjobb korban vagyok. Ez talán igaz is bizonyos szempontokból, mégis úgy érzem, hogy a fiatalság, és annak világa egyre távolabb kerül tőlem. Ezért hajlamos vagyok magam is néha az ifjúságot úgy látni, mint a Muppet show két öregje a páholyban, aki minden produkción csak morogni képes. A valóság azonban az, hogy ahogy ezeket a fiatalokat nézem, nagyon is látom, hogy pontosan ugyanúgy működnek, ahogy mi annak idején, vagy az elődeink bármikor az idők folyamán. Úgy tűnik, hogy mai világunkban a felnőttkorba lépők nem akarnak felelősséget vállalni, nem akarnak családot alapítani, közös életet élni egy másik emberrel, hogy számukra ez a fajta kötetlen, gyökértelen lét tökéletesen megfelel. Mégis abban a pillanatban, ahogy egyedül maradnak, ugyanezek a fiatalok a világ minden kínját élik át a magány miatt. Néha ez a magány paradox módon egy hihetetlenül szabados, kicsapongó élet felszíne alá rejtőzik, és nagyon közel kell kerülni az illetőhöz, hogy a valódi érzései felszínre kerüljenek. A bulizós életmód akármennyire is vonzó, és pillanatnyilag felszabadító, mégis hosszabb távon silány érzelmi pótléknak bizonyul. Ahogy elmúlnak a Casanova évek, a magányos —egykor szebb napokat látott— hódítók, kétségbeesetten keresik létük értelmét. Akár működhetne ez a fajta kötöttségek nélküli élet is, ha nem lenne a Szerelem. Igen így nagy betűvel. A párkapcsolatok minden gyönyöre és gyötrelme ennek a különös varázslatnak hatására bukkan elő. Tulajdonképpen, ez az "én még nem akarom elkötelezni magam" dolog egész egyszerűen abból fakad, hogy az illető nem esett még szerelembe. Mihelyt ez megtörténik, kiskutyaként akar állandóan minden percet a kedvesével tölteni. A szerelemmel számolni kell. Semmi pénzért nem lehet a tiéd, és sehova sem bújhatsz előle. Képes viharosan lecsapni rád, és képes észrevétlenül belopódzni az életedbe.
A körülöttem lévő párok egyikénél, az internet szállította házhoz, megannyi bit formájában. Napjainkban ez már gyakori formája a szerelem kialakulásának. Tulajdonképpen ilyenkor a klasszikus eset fordítottja zajlik le. Először ismerik meg egymás gondolatait, érzéseit, és csak a végén a gondolatok mögött rejlő embert a fizikai valóságában. Kezdetben nem hittem, hogy ez így működhet, mégis a két éven túli kapcsolat szerintem már elég komoly bizonyítéka annak, hogy a megfelelő szereplőkkel igenis van ennek a módszernek létjogosultsága. Lecsaphat váratlanul, ahogy a másik párnál, hiszen ők már évtizedek óta ismerték egymást, és mégis az egyik találkozásuknál egyetlen este leforgása alatt úgy lobbantak lángra, mint a száraz faháncs. Ők is már több, mint egy éve szeretik egymást, ami úgy hiszem reményt keltő a jövőre nézve. A harmadik pár jó példája annak, hogy hogyan képes a barátság átfordulni, egy iszonyú lassú tempóból indulva felgyorsulni a szerelem tempójára, és beállni egy kényelmes ismerkedős, egymásba feledkezős tempóra.
Három nő három korosztályból. Szinte nem is hallottak egymásról, az egyetlen közvetítő kapocs én vagyok köztük. Mégis valami teljesen egyforma bennük. A szemükben lévő tűz. Egy női szempár pillantása, ahogy arra a férfira néz akit szeret, mindig elragadtatást vált ki belőlem. Ezt a pillantást, amikor csak a háttérből figyelve elkapom, mindig beleborzongok, mert valami ősi csoda szemtanúja lehetek ilyenkor. Ez azért is így van, mert erről nekem is eszembe jut egy női szempár, amelynek pillantása számomra hordoz üzenetet. Mi az egykor fegyverrel vagdalkozó, manapság már inkább csak egzisztenciális sikerekért harcoló hímek, ezekért a pillantásokért indultunk háborúkba, megvívni a saját harcainkat, ellenséggel, vagy mostanság főnökkel, állammal, vagy csak a közúti forgalommal szemben. Ezektől a pillantásoktól érezzük, hogy szükség van ránk, hogy nem csak pipetták vagyunk a megtermékenyítés kellékei, hanem értékes családfenntartók, védelmezők, apák, férjek, szeretők, megváltoztatók, alkotók, kezdeményezők, agresszívak, önérvényesítők, elméletiek, és örök versengők. De ehhez kellenek a Nők, az otthont teremtők, a befogadók, az ápolók, a várakozók, a kihordók és felnevelők, az ösztönösek, intuitívek, és érzékiek. Ezzel máris elérkeztünk a yin és yang energiákhoz, ami természetesen nem egyértelműen férfi, és női tulajdonságok, hanem csak szimplán tulajdonságok, függetlenül attól, hogy viselőjük milyen nemű. Mégis én jobban kedvelem, amikor a yin jellemzőit egy nőben többségben látom, sőt azt vallom, hogy egyáltalán nem baj, ha egy férfi is inkább yin típusú, mert meggyőződésem, hogy a bolygót, és ezzel együtt az életünket is a yang típusú energiák teszik tönkre. A körülöttem lévő párok férfi tagjai nem szűkölködnek a szelíd, békés energiákban. Férfiasak, mégis hiányzik belőlük az elemi agresszivitás, amely annyi férfira jellemző, és így a nőik számára egy élhető kapcsolatot jelentenek. Jó érzés látni, ahogy ezek a lányok mindannyian vakon megbíznak párjukban, átadják számukra a vezető szerepet, és mégis semmi sem történik a beleegyezésük nélkül. Jó érzés őket látni naponta. Szeretem hallgatni ahogy beszélgetnek, ahogy szoktam mondani csivitelnek, mint tavasszal a madarak a fákon. Élvezik, hogy élnek, hogy valaki olyan van a közelükben aki számukra sokat jelent, talán mindent. Az évek múlásával egyre inkább úgy gondolom, hogy túl sokat képzelünk magunkról. Azt gondoljuk, hogy az évszám kötelez, és 2009-ben a házasság intézménye egy elavult barbár rituálé. Úgy hisszük, bármit képesek vagyunk megváltoztatni, képesek vagyunk szingliként élni a világban, közben szűkölünk a magánytól. A yin energiák néha akcióba lépnek. Ilyenkor topmenedzserek üzleti karrierek csúcsain, pénzhegyekkel a bankszámlán hirtelen rádöbbennek, hogy boldogtalanok, üresek, és hogy nem ilyen az élet, amit szeretnének, ilyenkor elválnak attól a nőtől, aki csak egy kelléke volt az eddigi életüknek, rádöbbennek, hogy a lényeg a szerelem, ami messzire elkerülte őket. Ők a szerencsések, mert még időben rájönnek arra, hogy csak a szerelem, és ennek normális folytatása a család az egyetlen értelmes dolog, amiért érdemes volt a planétára érkezni. Egyébként is az emberiség tízezer éve próbálkozik a családra alapuló társadalommal, ez nem lehet véletlen, egyszerűen nincs ennél jobb ami megfelelne a biológiai igényeinknek. A szerelmesek természetesen ezt ösztönösen érzik. Még senkivel sem találkoztam, aki olyan elragadtatottsággal beszélt volna, munkáról, pénzről, vagy bármiről, mint megfigyelt "szerelmeseim" a párjukról. Én az "öreg (a legjobb korban)" pedig csak megértően hallgatom őket, és közben nagyon jóleső nyugalom tölt el. Olyan "minden rendben van" érzés. Érzékelem, ahogy egyszerűen csak fut a kozmikus program, mi pedig sorsszerűen végrehajtjuk a kódot. Nem sok ez, de nem is kevés!

8 megjegyzés:

Kacsamanci írta...

:) mint az egyik a szóban forgó nők közül ...
Annál is érdekesebb ez a "kozmikus program", mert az ember szinte már letesz arról, hogy megtalálja a lelki társát, a párját... és egyszer csak ott áll előtte és hosszú hónapok telnek el még azzal, hogy elhiszi: ez a valóság! Ő engem szeret! Úgy ahogy vagyok, nem akar megváltoztatni, nem akar semmi mást csak velem ezután MINDENT!
Ilyenkor az ember számot vet az addigi silány életével, hogy mivel érte be addig, mit engedett meg és mit nem kért ki magának...
De mindez már csak emlék, amely szerencsére halványodik, mert felülíródik valaki által akitől minden természetesen jön! A figyelem, a megbecsülés, a gyermek szeretete sajátjaként (ez mindennél többet jelent) ...na de nem folytatom!
A lényeg: eszméletlen jó érzés tudni-érezni, hogy mellettem van és ketten alkotunk egy egészet!
Ésssssss: Én meg attól vagyok nyugodt, hogy te már ezt éled meg 25. éve!

Atomnyul írta...

Örülök, hogy volt honnan megtanulnom, hogy működik egy egészséges kapcsolat. Jó tudni, hogy mindig figyelsz, "öreg bika". ;)

aranyosfodorka írta...

1. Írhatnám az előzőhöz is, de mégis inkább ide teszem: fogalmam nincs, hogy az én blogom miért nem frissíti az olvasott blogok listáját. Én tegnap még a régi macskás bejegyzésed címét láttam, és ma meg ezt a szerelmest – vagyis a kettő közti, a számítógépes meg se jelent nálam. És ezt most nem „védekezésképp” írom, hanem inkább bosszankodva és értetlenül.

2. Amit pedig a szerelemről, a két ember közti kapcsolatról írtál, mind igaz és szép gondolat. És jó annak, akinek „összejön”.
Még ha későn is, vagy ha csak az élet egy időszakában is. Ez utóbbi esetben legalább tudja, miről is beszélsz, még ha jelenleg nem is áll módjában élvezni azt.
Ám valahogy én mostanában, az egész életre vonatkozóan, valamiféle időzavart érzek. Egyrészről a gyerekeket viszonylag hamar „felnőttesíteni” akarják, másrészről meg túl sokáig marad gyerek, szinte késik a felnőttkorba lépésük. Az első variáció sem jó, mert egy gyerek legyen csak gyerek, legalább az iskolába-menés kezdetéig. Másrészről meg, aki túl sokáig érzi a szüleitől való függés miatt gyereknek magát, az nem elég bátor egyedül belelépni az „Élet” zavaros és veszélyes vizébe.
Amúgy pedig a család összetartó erejének én is a nőt, eltartó erejének a férfit tekintem, s meglehet e két szerep összezavarodása is sok gondot okoz manapság a nehezen létrejövő párkapcsolatokban. A szerepzavart az állandó bizonyítási kényszer, az elvártaknak való megfelelési kényszer okozza.
Ám sajnos azt nem tudom, miképp lehetne ezt a dolgot visszafordítani, miképp lehetne elérni, hogy a nők többsége az anya szerepét, a család-összetartó szerepét érezze fontosabbnak és ne a karrierjét. Mit kellene tenni ahhoz, hogy egy férfi képes legyen eltartani egy családot úgy, hogy a feleség ne kényszerüljön pénzkeresésére ? És ezzel NEM azt akarom mondani, hogy „Nők vissza a fakanálhoz”!” Nem, aki akar, legyen módja karriert csinálni. De valahogy vissza kellene találnunk oda, amire a természet alkotott minket. És az talán magával hozná a két nem kapcsolata közti pozitív változást is.

3. Egyébként pedig meglehet, hogy ez az egész téma, néhány évtized múlva jelentőségét veszti. Az ember már lassan semmit se mer „határozottan állítani” – mert állandóan szembesülnie kell a felpörgött világ produkálta kudarcaival. Még az is lehet, hogy egyszer eljutunk a Huxley féle „szép új világba”. Azonban én – bevallom - örülök, hogy azt nem fogom megérni.

Zéta írta...

Kacsamancinak:
Képzeld azt el, hogy én milyennek láttam a régi kapcsolatodat, amikor még a sötét oldalon álltál, és tehetetlenül kellett néznem ahogy szenvedsz, és még magad sem voltál teljes egészében tudatában annak, hogy mi az ami körülötted zajlik. Gondolom ma már egyetlen percet sem bírnál ki ilyen körülmények között.
Egy kicsit rögös út vezetett a boldogsághoz, de most már jó helyen vagy, és még rengeteg idő van hátra.
Atomnyulnak:
Ne reménykedj! Mindig is figyelni fogok! :)
Aranyosfodorkának:
Mindennel egyetértek amit írtál. A Huxley féle világ lehet, hogy több boldog embert eredményezne a Földön, mint amennyi most van, hiszen a gyerekek kondicionálásával, éppen azt érnék el, hogy egy Omega kasztba tartozó egyed boldog a saját helyén, és sosem vágyakozik arra, hogy Alfa lehessen. Más téren is meggyőződésem, hogy valami Huxley elképzeléséhez hasonló globális szelíd diktatúra szükséges az emberiség fennmaradásához. Ami megoldja, a születésszabályozás, bűnözést, egészségügyet, szociális problémákat bolygó szinten.
Köszönöm a kommenteket!

Névtelen írta...

Szerintem kis tévedésben vagy ! Értsd = engem pl. nem zavart a "számítógépes" irományod sem,- de kissé nehezíti a kommentelést, ha hetekig (?) nem írsz, aztán " benyomatsz" egyszerre két terjedelmes anyagot is ! Megjegyzem : én még a "tagnapinál" tartanék... most meg itt az újabb ! :-)
Most talán csak annyit, hogy : van egy olyan "mondás féle" : aki kívül van a ketrecen,ő befelé;- aki bent van, ő pedig kifelé igyekezne!" - (vagy valami ilyesmi)- Viszont,ha elfogadsz egy tippet : ( sok év után már én is beláttam!- anno azt hittem ez is csak egy "hülyeség") : szóval : igyekezz alaposabban "megnézni" ki/megismerni a "leendő anyóst!"-
És ha kedved és időd engedi, pl. a "testbeszédre" is figyelni!
(elég nehéz a neten megtalálni, de ott van! - (nem a szexre értem!)
********************************

Névtelen írta...

Tudom, hogy kissé terjedelmes a cikk,- és lehet,nem is a témához kapcsolódik ? (de szerintem megéri "belenézni" ?)
Kollaboránsok a teremtésben
Ha nem működne, akkor Googleba írva - u.a.

Amaru-chan írta...

Három az a kettő... :P

Még szerencse, hogy a jó kapcsolat nem feltétlenül függ attól, hogy milyen példát lát az ember a szüleitől. Akkor asszem fejbe lőném magam. XD

Hogy őszinte legyek, először még én sem MERTEM hinni abban, hogy neten keresztül, ilyen messze egymástól működhet bármi is. Egyszer meg is futamodtam egy időre. De aztán... csak nem lehet ellenállni az ösztönöknek. Hiányzott, és inkább hiányozzon két hétig, de utána lássam, mintsem végig nélküle legyek.

És ez jó. :D

Névtelen írta...

Hátha - valaha- a későbbiekben visszatér ide más is,- itt is megjegyzem, érdemes ezt is elolvasni :
Pan Péterektől a szuperapákig