Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2009. szeptember 3., csütörtök

26340 köbméter beton


Hétfőn volt egy szabad napom, így eltekertem a kőröshegyi völgyhídhoz, amit már régóta szerettem volna megnézni. A látvány lenyűgöző is lehetett volna számomra, ha az én környezetbarát - minden bizonnyal már zöld színre változott - agyam a maga kis gondolatfoszlányaival nem igyekszik folyamatosan rombolni az élményt. Nézzük a tényeket. Ez a híd szükségtelenül épült. Ilyen méretű szintkülönbséget nálunk fejlettebb országokban (bárhol a világon szinte), sokkal egyszerűbb terepkiegyenlítéses módszerekkel, és főként sokkal olcsóbban oldanak meg. A monumentális építmény egy gyönyörű táj közepén éktelenkedik, a tervezők nem is próbálták belesimítani a környezetbe a látványt (mint pl. ahogy ezt a dél-franciaországi Millau-viaduktnál érzékelhető, ami ennél nagyobb mérete ellenére is légies látványt nyújt) és fáradozásuk eredményeként létrejött ez a beton kolosszus. Az első gondolatom, ahogy Kőröshegy -az egyébként bájos kis település - főutcáján tekertem, hogy számomra kissé nyomasztóan telepszik ez az építmény a falura. Fölé tornyosul, uralja a látványt, egyszerre minden olyan jelentéktelen lesz alatta. Pedig a valóság ennek pont az ellenkezője. Ez a táj, a dombok közé települt lakóházakkal, a valamikor magasnak számító templomtornyával, és hátterében a Balaton képével, még emberi léptékű volt. A híd inkább egy sci-fi film egyik díszletéhez áll közel. Túlnőtt minket, mint ahogy a motorizáció is túlnőtte a világot. Minden igyekezetem ellenére nem következett be, amit előzetesen a kirándulástól vártam, hogy lenyűgöz majd ez az építmény, ami 43 milliárd forintba került, és amit megfizettünk, anélkül, hogy megkérdeztek volna minket arról akarjuk-e. Ha a dombot kikerülik a nyomvonallal kb. 3 milliárdból megoldható lett volna. Én az ilyen döntéseket óvodások kezébe adnám, akik még mentesek a korrupt világ fertőzéseitől, akiknél nagyobb súllyal esik latba a kiirtott erdősávokból elmenekülő őzike sorsa, mint a pénz korlátlan habzsolása. Ők még képesek a helyes eredményre jutni egy egyszerű kisebb-nagyobb relációnál, miszerint a 3 kevesebb, mint a 43. De a telekspekulációkban megvakult döntéshozók tűzzel-vassal, a környezetvédők tiltakozása, és mérnöki szak(ellen)vélemények ellenére is megépítették ezt a műtárgyat. Ami lehet nagy teljesítmény, egy műszaki bravúr, csak éppen szükségtelen. Kissé rossz szájízzel hagytam el a hidat, hogy megnézzem újra a közelben csendesen hullámzó tavat, amelyről végre elvonult a nyári tömeg. Nekem éppen ebben az állapotában tetszik a legjobban a Balaton.















Mikor már csak azok vannak itt, akik a a víz szépségéért jönnek ki, nem a buli, a strand, és a trendiség hajtja őket a partra. Ez a csoport, már jellemzően kevesebbet szemetel, csendesebb, és főként kisebb népsűrűségben van jelen. A tóban már senki sem fürdött néhányan napoztak a parton, legtöbben olvastak. Persze volt akinek most is kellemes volt a víz hőfok.
















A vízibiciklisek is elszánták magukat a járművek partravontatása mellett, gondolom már nem éri meg egész nap kint ülni a stégen, és várni azt a néhány elvontat, aki még igénybe venné a szolgáltatást. Észrevétlenül átfordult a part őszbe, és tanúja voltam a változásnak. Ez sokkal jobban tetszett, mint a monumentális völgyhíd. El is határoztam, hogy az idén, még a hideg beköszönte előtt legalább egyszer újra visszatérek ide, és a tavasztól is újra rendszeresen, mert a tó mindig más képet mutat, és nem tudok vele betelni. Így aztán hazafelé már ismét vidáman tekertem, már csak néha jutott eszembe a 26340 köbméter beton, amit a bepumpáltak két domb, és egy erdő közé, csak azért mert képesek voltak rá.
Napi megtett táv: 226 km. :)

3 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Kedves Zéta, eszedbne ne jusson az új hatoson Pécsre jönni ! Ennél sokkal több lesújtó dolgot láthatsz ! Inkább keress valami eldugott kis mellékutat, vagy hegyi ösvényt...Elkerserítőek ezek a dolgok. És a legszomorúbb, hogy a mi zsebünkre megy. Elküldöm Neked a pécsi Széchenyi tér új látványtervét. ..
Hát nem tudom mit lehetne tenni, de a dolgok nélkülünk alakulnak mostanában...

Névtelen írta...

(Bocs' - nem vagyok szakember, de azért túlzottan demagóg sem szeretnék lenni) - Pl. azért választottunk "képviselőket", hogy pl. ők képviseljenek bennünket... ill. csak-csak "megkérdezték az embereket" sok mindenről... de ne bonyolítsam.
Bár bizonyára ismered :
itt a "új hatos" és egyebek :
http://www.baranyanet.hu/m6.php
(bocs' ha nem működne)
Már csak annyit : aki pl. annyira ellenezte az alagutakat.... egy percig sem gondolt arra, hogy a sok földet hová tették volna...(ha átvágják a dombokat) -
és úgy gondolom, minden dolognak "több oldala van".... ne bonyolítsam!
(Bocs' - (bár van jogosítványom... és ismerem a KRESZ-t... hogy' kerülne a 6-os útra kerékpár ?.... )még nekem is nonszensz... (!)
[ Gondolnád, hogy a híd valamelyik lábában (?) - felvonó is van ?- (vagy kettőben is ?) - (baleset (?) esetén le/vagy feljutni a talajszintről... ]

Névtelen írta...

Remélem hallottál erről ?
Változni fog a KRESZ !
kb. itt elolvasható maga (az egész) rendelet TERVEZET !
http://varos.blogter.hu/364266/kresz_modositas_29_
és más helyeken (más címmel) Google