Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2009. szeptember 28., hétfő

Eszékiruccanás

Sajnos nem tudtam Exit-ékkel tartani a nagy maratoni alföldi tekerésükre, így tekintettel a kihagyhatatlanul kellemes időjárásra, mást kellett kieszelnem. Kinéztem egy még egy nap alatt oda-vissza elérhető várost, és a vasárnapot ennek az utazásnak szenteltem. A választott város Eszék (Osijek) lett, mert "csak" 120 km messze van, szinte sík vidéken át vezet az út, így nem megerőltető az utazás, ám mégis már eléggé nagy táv ahhoz, hogy kihívást jelentsen. Reggel négykor indultam, ezúttal is egyedül, mint mostanában a legtöbb utamon. Mondanom sem kell, hogy korom sötét volt. De ez nem furcsa számomra, hiszen egy ideje, már minden reggel ilyen fényviszonyok mellett indulok munkába is. Semmit sem bízok a véletlenre, 5 lámpa tesz láthatóvá, és rengeteg fényvisszaverő. Eddig még mindig megláttak az autósok. :)
Ez a vasárnap hajnali robogás, most igen nagy élmény volt. Különös úgy átmenni településeken, hogy semmi életjel nem tapasztalható. Mintha valami apokaliptikus esemény elsöpörte volna az embereket, és már csak az egykor beüzemelt automaták végeznék a dolgukat. A közvilágítás, a sebességmérő automaták, a reklámfények, a forgalomirányító lámpák, a legnagyobb közönnyel futtatják a beléjük táplált programot, működésük egyetlen feltétele a betáp vezetékekbe érkező elektromos áram. A vezetékek másik végén az erőművekben ugyancsak automaták szabályozzák az atommáglya szabályozott működését. A humanoidok egyre szükségtelenebbek a működés fenntartásához, és ki tudja nélkülük ezek a szerkezetek meddig működnének még sorsukra hagyva. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben miközben haladtam, és közben az óra is járt, ennek következtében lassan megjelentek az első bolygólakók. Munkába, és munkából igyekvők, buszsofőrök, majd később boltosok, néhány kilométer múlva pedig az első vásárlók. Az utakon a forgalom is hasonló ütemben erősödött. Érdekes volt szemlélni ezt a térben elnyújtott történetet, ahogy szinte ugyanannak a történésnek a folyamatát láttam más helyszíneken, más szereplőkkel. A hajnali bicajozásban az a jó, hogy folyamatosan ott a remény, hogy nemsokára vége lesz a sötétnek, és a nap mindent más megvilágításba helyez. Most nem csak a fény miatt vártam, hanem a hő miatt is, ugyanis Mohács környékén jártam már, de még mindig nem tudtam elképzelni, hogy levessek egy réteg ruhát, annyira hűvös volt. A napfelkelte a Duna hátterében nem mindennapi látvány számomra, ezúttal volt időm kellően kiélvezni. Hét órakor értem el az udvari határátkelőt, és egy gyors bepecsételés után máris Horvátország földjén gurultam. Megint ugyanaz az érzés mint tavaly, már az első kilométerektől. Az emberek jókedvűek, és barátságosak. Köszönnek nekem előre. Nekem az idegennek. A bicajosok mindegyike megemeli a kezét ha elmegy mellettem, így üdvözöl. Én ezt próbáltam itthon. A bicajosok zöme nem hogy nem int előre, hanem az én intésem sem viszonozza. De ezzel még nincs vége. Integet a kukorica földön dolgozó traktoros. Mosolyogva integettek az út másik oldalán igazoltató rendőrök. Ez sokként éri először az embert, bármennyire kellemes érzés. A közlekedésről még mindig az a véleményem mint tavaly, nincs annyi vadember az utakon. Nem mondom, hogy egy sincs, de egy sokkal lehiggadtabb közlekedési stílus az uralkodó irányzat. Én örülnék nagyon, ha itthon tapasztalhatnám ezt. Egy kicsit jólesően emlékeztem vissza a tavalyi kirándulásra, amikor sok száz kilométeren át ezt tapasztaltuk naponta, amit most is. Szeretek a horvátoknál bicajozni, ennél már csak Ausztriában jobb. 9.04-kor megálltam Eszék főterén, azzal a semmihez sem hasonlítható érzéssel, amit szerintem minden hozzám hasonló elvetemült ilyenkor érez. Ez a "megcsináltam" feeling. Megint eljutottam egy kitűzött célig, önerőből, csak a bicaj és az izmaim segítségével. A város nagyon szép. Nem is számítottam ennyire szépre. A főtér gyönyörű, a Dráva parti sétány, a gyalogos-bicajos sodronyhíddal lenyűgözött.






Megközelítőleg 15 km-t tekertem a városon belül, egy kicsit körbejárva a nevezetességeit. Megkerestem a várat is, ez egy kissé csalódás volt, mert igen rossz állapotban van, láthatóan az utóbbi években nem költöttek a javítására, vagy állagmegőrzésére semmi pénzt. A falakon belül, egy szempillantás alatt a múltba kerülök. Szűk sikátorszerű utcák, terméskővel, macskakővel burkolt utak, hatalmas boltíves kapubejárók. Alig vagyok képes ilyen úton biciklizni. Szekérre, lópatára tervezett utak ezek. Ezek után visszahajtottam a Dráva partra, és közben arra gondoltam, milyen szépek ezek a városok, ahol egy folyó mellett telepedtek le egykoron az ősök. A víz többnyire előnyökkel, néha hátrányokkal járt. Nekünk mára leginkább csak a szemünk gyönyörködtetése a legnagyobb hasznunk ebből. Na jó, a horgászoknak nem csak ez. Hazafelé még egy említésre érdemes esemény történt. A kilométer-számlálóm, átfordult a határ közelében a 10.000 km-en. Ezt a nagy utat tavaly június 12 óta tettük meg együtt a rekuval, úgy, hogy a telet szinte teljes egészében ellazsáltuk. :)
Körülbelül ezen tájékon, mikor öt számjegyű lett a megtett út számláló, elkezdett körülöttem a forgalom (nem tudok rá hirtelen jobb szót) "magyarosodni". A "vigyáznak rám" érzést fokról-fokra kezdte felváltani a "vadásznak rám" érzés. Ezt a változást ebben az irányban sokkal rosszabb megszokni. De a "vadak" már sok újat nem tudnak nekem mutatni. Ismerem az összes klisét amiből a változatos előadásaikat komponálják. Kedvencem amikor az engem előző kamiont egy másik kamion kezdi előzni, miközben szemből jön egy harmadik. :) Még csak véletlenül sem bízom abban, hogy jármű számba vesznek engem, így túlzottan nagyot nem is csalódom bennük.
Délután fél ötkor már itthon is voltam. Szinte hihetetlen, hogy az ember képes kerékpárral átrándulni egy szomszédos országba, és még haza is jönni egy napon belül. De ennél még sokkal többre is képesek sokan, hiszen vannak ismerőseim, akik 5-6-700 km-t is képesek voltak egyhuzamban megtenni kerékpárral. Nekik ezúton is maximális RESPECT.

Megtett út 255 km.
Menet idő: 10 óra 4 perc.
Az utazás költsége: Három szendvics, 3 liter ásványvíz, 2 körte, fél liter tea, egy maroknyi aszalt gyümölcs. ~1000 Ft.
(Ezt csak azért írtam ide, mert a múltkor valaki, egy 30 órás tekerés étkezési költségeire 12.000 Ft-ot írt, és én azóta is azon gondolkodom, hogy vajon mi volt az, ami ennyibe került. :))

A kirándulás összes fotója itt.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó volt olvasni ! - (sok mindennel "egyetértek") - 30 évig 06 órára jártam dolgozni (igaz,busszal)-és hasonló érzéseim voltak mint neked !( bár kevésbé volt fárasztó :-) - főleg,ha ülhettem a buszon...) A (kora) hajnali ébredésnek, utazásnak, "látványoknak" is van egy bizonyos "feelingje" - szerintem sajnálhatja aki sosem látta.
A táplálkozáshoz nem nagyon tudok hozzászólni ! (valahogy kevésnek éreztem a mennyiséget ?) - én ha pl. (busszal) megyek [Pécs-Szeged ] - "fogyasztok" kb. annyit ! -(vizet persze nem...) pl. Baján 100 Ft egy "kisdolgozás"...
Viccnek szánnám : (30 órás tekeréshez) - egy ebéd és egy vacsora egy jobb étteremben akár 2 x 3-4.000 Ft-is lehet ! :-) -
[épp' hallom (tv) Oktoberfest... egy korsó sör (1 L) kb.8 € ...

aranyosfodorka írta...

Én is örömmel olvastam. Olyan élethűen írtad le a „megreggeledést” – hogy a szinte magam előtt láttam. Az itthoni úton-közlekedők erőszakosságát és közönyét már megbeszéltük, a „csak” 80-nal haladó autóst is ugyanúgy leszorítják, villognak rá, dudálnak, mint egy bringást, azzal a különbséggel tán, hogy én az autómban picit nagyobb biztonságban érzem magam lehúzódás után, mint Te a rekun.
Eszék nagyon kedves város. Örülök a képeknek, melyeket felraktál. Én utoljára a szétlőtt városról láttam egy ismerősöm fotóit, hát az jó régen volt…Az új hidat is most láttam először. Úgy meghoztad a kedvemet, hogy meglehet, jövő tavasszal lelátogatok én is hozzájuk.

Aknoli írta...

Tényleg gyönyörű város, jövőre elmegyünk együtt, de autóval ám!
Vagy esetleg veszünk egy tandemet, amin kedvemre lazsálhatok. :)

Atomnyul írta...

Már megint egy gyönyörű túráról maradtam le a lutaságomnak köszönhetően... De ennek előnyeként megint születtek szép gondolataid. ;-)