Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2009. május 29., péntek

"Pretty woman, give your smile to me..."

Nem szeretem tipizálni az embereket, mert úgy hiszem nem szabad senkit megítélni első benyomásból, és volt már példa rá életemben, hogy akit kapásból unszimpatikusnak éreztem félév múlva az egyik legközelebbi emberré vált a szememben. Mégis minden idegent valahová rögtön besorolok az első találkozáskor, és azért ez a minősítés az esetek többségében, nagyon megközelíti a későbbi viszonyunkat. Ez jutott minap eszembe, annak kapcsán ahogy hazafelé tekertemben a fekvőbicajra reagáltak az autósok. Bármennyire elfogult vagyok a rekuval szemben, azért azt belátom, hogy elsőre nem mindennapi, leginkább murisnak ható látványt nyújt. Jön szembe egy valamin fekvő ember, lábai az égben tekerik a pedálokat, hátul lobog a biztonsági zászló, és csak sejteni lehet elsőre, hogy ez is egy kerékpár. Volt egy ismerősöm, aki mikor később találkoztunk, megkérdezte hány kereke is van a járműnek, mert ő egyszerűen nem volt képes a látványt elsőre befogadni, és még egy ilyen alapvető részletre sem emlékszik. :) Tehát a látvány minimum figyelemfelkeltő, és amit megfigyeltem a fogadtatásával kapcsolatban az elmúlt év során, az alkalmas lenne pszichológiai tesztnek is egy idegklinikán.
  1. csoport: Gyerekek:

    Ők az én legnagyobb és feltétlen rajongóim. Útközben ők azok akik az autókból, amíg csak láthatnak hátratekeredve figyelnek, a parkokban, és udvarokban a játékot abbahagyják, és addig néznek utánam amíg csak látható vagyok. Én is őket szeretem a legjobban, hiszen mindig mosolyognak, őszintén lelkesednek, és még talán nincsenek bennük azok a később kialakuló tulajdonságok, amelyek elfedik azt a belső érzetet, amivel képesek átélni azt az élményt amit számomra jelent egy ilyen bicajjal túrázni. Biztos vagyok abban, hogy a gyermekkor, és a repülési vágy összetartozó fogalmak, ahol a bicikli a repülésnek egy pótszerét jelenti. Az analógia persze folytatható, hogy minden rekusban, bicajos felnőttben van még valami, ami a gyermekkorból származik, és ez az oka, hogy képesek lelkesedni a kerékpárért, és minden gondjukat felejtik, ha a pedálokat tekerve újra "repülhetnek". Remélem a most rámcsodálkozó gyerekek közül lesz néhány, akiben olyan gondolatokat ébreszt a fekvő bicajos turista látványa, hogy egyszer majd ő is belekóstol ebbe a létformába.

  2. második csoport: Szimpatizánsok:

    Valószínűleg ők a társadalom, optimistább, álmodozóbb, és elviselhetőbb rétege. A fekvőbicajost meglátva, rögtön széles mosolyra húzódik arcuk. Integetnek, néha dudálnak is tetszésnyilvánításul. Ha éppen állok, szóba elegyednek velem, és ilyenkor mindig ugyanolyan szimpatikusak, mint amikor az úton találkozom velük. lelkileg biztosan közelállóak az én lelkivilágomhoz, mert lelkesedni tudnak egy vacak bicikliért is, és ezt nem a gyerekkor letűnt világához sorolják, hanem a mindennapi élet egy kellékének tartják. Ők még átfordíthatóak, meggyőzhetőek, hogy a kerékpár lehet az utazás egy nagyon kellemes alternatívája is, azon kívül, hogy remek kikapcsolódást, és mindennapi mozgást jelent.

  3. csoport. Közönyösek.

    Bennük már valami kiégett. Vagy nem is voltak soha másmilyenek. Átnéznek rajtam, nem látnak az egészben semmit. Tudomásul veszik, hogy létezem, és vannak ilyen közlekedési alkalmatosságok. Nem tudom őket elképzelni másnak, csak megkeseredett, cinikus, humorérzék nélküli embereknek. Valahol a gyermekkor következtében olyan lelki hatások érték őket, ami arra tanította őket, hogy csak a realitásoknak van létjogosultsága, és az egész élet egy örömtelen, keserű folyamat, és ezen nem lehet változtatni. Az utakon velük nincs más baj, hiszen a saját szomorúságukból alig látnak ki, így én is csak egy közlekedő vagyok a több ezerből, akivel számolniuk kell.

  4. csoport: "Vadak" (copyright by Dr. Joó Antal):

    Tőlük félek. Gátlástalanok, gonoszak, kiszámíthatatlanok. Ők azok, akik engem nem vesznek jármű számba. Velem szemben előznek, rám húzzák a kormányt, hogy a pótkocsi csak centiméterekre van tőlem, így kénytelen vagyok a bicajos számára cseppet sem veszélytelen padkára, illetve árokpartra húzódni. Ők nyomják meg közvetlenül mellettem (a fülemtől két méterre) a kamion légkürtjét, minden különös ok nélkül, hiszen szabályosan közlekedem, és semmi nem akadályozza őket abban, hogy gond nélkül megelőzzenek. Tőlük kapom a sok "kedves" gesztust, mint pl. amikor ásványvízzel öntenek le menet közben, valamint a "lusta dög", "rohadjál meg", és hasonló kulturált és nem győzöm hangsúlyozni teljesen indokolatlan megjegyzéseket is. Bennük a közöny már átcsapott gyűlöletbe, szerintük az autókon kívül senki másnak nincs joga az utakon tartózkodni. Szerintük minden kerékpáros hülye, a KRESZ-ről fogalmuk sincs (B,C kategóriás jogsival biciklizem). Szellemi szintjüket pótolja az autó sebessége, tömege. Persze én már megszoktam őket is, nem szólok vissza, nem mutogatok, ha kell simán lemondok az elsőbbségemről is, mivel nincsenek szuicid hajlamaim, erre szükség is van gyakran. Ez a csoport viszonylag kevés tagot számlál, mégis éppen elég ahhoz, hogy sok ezer nem csak bicajos közlekedőt veszélyeztessen. Ők az autósokhoz is így viszonyulnak, és képesek az egész mecseki szerpentint végig cobra 11-ezni, :) csak mert valaki megelőzte őket, és ez sérti a hiúságukat.
Egy évnyi fekvőbicajozás elég volt a négy csoport megfigyelésére. Szerencsére az első két csoport annyi pozítív energiát képes adni, hogy a másik kettő, különösen a negyedik okozta sérülések hamar felejthetővé válnak. Persze azt is tudom, hogy fel lehet fedezni ezeket a csoportokat a bicajosok köreiben is, és itt szeretnék elhatárolódni a radikális, autókat pumpával oldalbacsapkodós Critical Mass élharcosoktól, mert hiszem, hogy nem ez a megoldás, illetve ez csak súlyosbít a kerékpárosok így sem túl kedvező megítélésén. A megoldást az élet minden területéről hiányzó tolerancia jelentené. Ehhez pedig nem is kéne sok, csak annyi, hogy kezdetnek elkezdjünk mosolyogni egymásra. Egy mosoly nem kerül semmibe. Talán kis idő elteltével rádöbbenhetnénk, hogy a másik járművel utazó ember pont olyan mint én, nincs miért gyűlölni.

2 megjegyzés:

Atomnyul írta...

Bár tudnám osztani az optimizmusod a jövővel kapcsolatban. Meg kell találnom a hangfrekvenciát, ami meggyújtja a benzint... :P

@ x >> írta...

Derűs napot ! ( Bár kissé "gyanús" ez a több napja tartó hallgatás!" -OK !- a legutóbbi anyag eléggé terjedelmes volt.)
Gondolom, hallottad a hírt ( csütörtök este/tv.híradók ?) - kerékpár kölcsönzés Budapesten. (ne részletezzem a többféle vélekedést )- Ja ! - Üdv' mindenkinek a Környezetvédelmi Világnapon ! - állítólag ma van ! (péntek)
Egyúttal jó hétvégét !