Child in time

Apának lenni nem könnyű, jó apának még nehezebb. A legnehezebb helyzeteket az okozza, mikor a csemete lelkébe gázol valaki, és nem tudok semmit tenni a védelmére. A dühtől vicsorgok, tehetetlenül átkozódom, és körülbelül ez minden amire képes vagyok, illetve ami még nem ütközik büntetőtörvénykönyvben foglaltakba. A mai fájdalmam okozója a képen látható hölgy. Ő az én kislányom, éppen csak egy kicsivel több mint 14 éves, ebből következően nyolcadik osztályos. A nyolc év valahogy számára nem volt elég ahhoz, hogy osztálytársainak felfedje magát abból a páncélból, amelybe az iskola mindennapjaiban elrejtőzött. Igen, ő egy kicsit más. Konzervatívabb, nem harsány, és nem törtető. Kihalófélben lévő tulajdonságokkal bír. 14 éves korára nem lett egy miniatűr prostituált, annak minden külsőségével, nem lett a nagy EMO mozgalom képviselője sem ,ami most oly divatos a fiatalság köreiben. Érez, és érzékeny. Kilóg a sorból, ő lett a "gáz" az osztályban. Szerencsétlenségére, a legtöbb osztálytársnőjénél még szebb is, és ez már önmagában is elég lenne néhányuk számára az utálathoz. Különben is a gyerekek világa kegyetlen, sőt néha inkább szándékosan gonosz. A feleségemmel mi ilyen értelemben egyszerűen életképtelen gyerekeket nevelünk, és olyan családi környezetet biztosítunk, ami olyan mint egy csigaház. Ahol mindig jó meleg van, ahol béke van és nevetés, és ez néha hátrány. Mert a világ nem ilyen. Ma már az utcán annyi atrocitás érhet egyetlen nap alatt is, ami elég lenne egy évre. Az én kicsi virágom áll egyedül a beton tömbök közt, és nem talál táptalajt, éltető napfényt. Számára ez a világ kirekesztő, nem ismeri a nyelvét, nem vágyik a kliséire, de szeretne valahová tartozni és boldog lenne egy őszinte érzéstől, de csak érdek barátságokat lát, és elkülönült hordákat. Nekem pedig megszakad a szívem, amikor sokadszor, zokogva jön haza az iskolából, és alig tudja elmesélni, hogy az eddig annyira várt osztálykirándulásra nem szeretne elmenni, mert a lányok már elosztották, hogy ki kivel fog egy faházban aludni, és számára sehol sincs hely. Valamint hogy az egyik hangadó lány megállapította, hogy "az Olívia gáz". Mondja ezt egy olyan lány, akinek az édesanyját nemrégiben idegösszeomlással kezelték az idegklinikán, amit az alkoholista apuka áldásos hatása váltott ki. Ő megtanulta megvédeni magát, és irányítani az eseményeket, hiszen másként nem éli túl a gyermekkort. Persze az én kislányom ismét a könnyebb utat választja, és egyszerűen nem megy el a már befizetett osztálykirándulásra, ami véleményem szerint egy újabb visszahúzódás a csigaházba. Mégis megértem, hiszen azt hiszem én is ezt tenném a helyében. Mert otthon jól érzem magam, minden más bizonytalan, és sérülni senki sem szeret. Annyira szeretném megoldani a problémát, de erre egyedül csak ő lenne képes. Igaz Ő úgy érzi az egész nem ér annyit, hogy más legyen, mint aki valójában, és talán ebben is igaza van, mert nagy tévedés azt hinni, hogy minden megvalósítható akkor is ha arra belsőleg alkalmatlanok vagyunk. Mégis most szeretném legyilkolni a teljes iskolát, és még ez sem biztos, hogy helyre állítaná a lelki békémet. Annyira naív nem vagyok, hogy azt gondolnám, hogy lelkiismeretfurdalásuk támad holnap az osztálytársaknak attól, hogy Olívia nem lesz ott, valószínűleg észre sem veszik, mint ahogy teszik akkor is ezt, amikor fizikailag mellettük van. Ennyit a közösség szépségeiről. Holnap nem lesz osztálykirándulás számára, és míg a többiek gond nélkül lubickolnak Kehidakustányban ő ismét azokkal a lányokkal beszélget msn-en akikkel még sosem találkozott, mégis sokkal jobban szeretik őt, mert tudják, hogy egy melegszívű tünemény, akire lehet barátságot építeni. Abban is biztos vagyok, hogy amíg rágcsálja azt a csipszet ,amit a buszon szerett volna megenni, eszébe sem jutnak a hideg, és gonosz osztálytársnői, akik számára minden gáz ami nem olyan mint ők. Azért én titkon remélem, hogy a mai hangadók húsz év múlva, egy alkoholista pasi feleségeként naponta átélik azt a félelmet, kiábrándultságot, szeretethiányt, amit ma a lányomnak okoztak.