Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2009. május 23., szombat

Nokia 5800 Xpress Music


A magyar mobiltelefon korszak kezdete óta van mobiltelefonom. Mégis a vállalkozói időszakom elmúltával azt lehet mondani mára alig használom. Mégis szükségem van rá, az éjszakai zenélések miatt, és a sok magányos bicajozás közben sem jön rosszul, ha elérem azokat akiket szeretek. Úgy gondoltam, hogy egy mobil mindegy hogy milyen, hiszen úgyis csak az alapfunkciókat használjuk a szolgáltatások közül. Tavaly nyáron arra kellett rádöbbenjek, hogy már egy rövid túrához is kell egy mobil, egy mp3 lejátszó, egy fényképezőgép, illetve a tavalyi horvát túrán amikor eltévedtünk a dombok között, mit nem adtam volna egy GPS-ért, hiszen a papír térképemről komplett települések hiányoztak. Már többször szükségem lett volna egy-egy információra is ilyen alkalmakkor, amit a netről néhány másodperc alatt képes lennék levadászni, de ehhez kéne egy olyan készülék amin megtehetem. Így aztán amikor először olvastam a Nokia 5800 készülékről, rögtön megfogalmazódott bennem az igény, hogy nekem egy ilyen kell. Eddig a közel 100 ezer forintos ára visszatartott, de most - gondolom a ballagások miatti akciók következtében - ez az ár megfeleződött, így a múlthéten vásároltam egyet az óhajtott csodamasinából. A kis kütyü hozza azt a formát, amit elvártam tőle. Először is szeretem a nagyméretű kijelzőt ami érintőképernyőként működik, és még az én cseppet sem nőies ujjaimmal sem probléma a qwerty billentyűzettel egy e-mail, vagy sms pillanatok alatti beírása, de ha ez nem lenne elég, a hozzá kapott "ceruzával" kézírással is írhatok, amit rögtön átalakít gépi betűkre a szoftver. Ez számomra fontos dolog, mert engem az sms írástól pontosan ez a primitív egy gombot ötször megnyomós beviteli mód tartott mindig vissza. Sosem értettem miért nem találnak ki ennél barátságosabb módszert a betűk, főként az ékezetes betűk bevitelére. Eddig nem sikerült olyant kitalálnom amit nem tudott volna a telefon és én szerettem volna, hogy tudjon. A symbián oprendszer ennél többre is alkalmas, hiszen telepíthetek bármilyen programot a telefonra, például akárhány nyelvű szótárat, msn-t stb. De számomra a lényeg az, hogy ez a sok funkció egyetlen készülékben foglal helyet, és csak ezzel kell foglalkoznom. Ez pedig nem nagy ügy, hiszen egy napelemes akkutöltővel minden igényt kielégítő útitársammá teszem.
Amikor elkezdtem az ismerkedést a készülékkel, azon gondolkodtam, hogy mennyire kevés a mellékelt használati útmutatóban található információ ehhez a készülékhez. Az első telefonomhoz egy vastag brossúra tartozott, holott a telefon tudásban 10%-át sem tudta az új készülékének. Közben eltelt 15 év, és a gyártók már alapértelmezettnek veszik, hogy mindenki eligazodik egy menüstruktúrában, és mivel már mindenkinek volt, van mobilja, így nem szükséges megmagyarázni olyan alapvető fogalmakat, mint wlan, bluetooth,gps, smtp szerver. Azért talán még mindig nem ártana egy kicsit jobban szájbarágni egy ehhez hasonló használati utasításban a dolgokat, mert lehet, hogy a szegény kuncsaft, csak a következő számlánál döbben rá, hogy a mobilinternet csoda jó dolog, de ezzel egyenes arányban költséges is. Én egy kicsit az átlagnál mindig is jobban érdeklődtem az informatika irányában, ezért is tanultam meg a programozást "vénségemre", így nekem nem jelentett nagy gondot "belakni" a telefont. Megdöbbentő a fejlődés, ha az ember csak 5 évenként vásárol új készüléket. Persze egy ilyen telefon fényképező része sosem fog olyan képeket készíteni mint Exit csoda fotoapparátja, a zenelejátszója nem ad olyan szolgáltatásokat, és minőséget, mint egy Ipod, a GPS-e is elmarad, egy komolyabb navigációs berendezéstől, de nem is szabad elvárni ugyanazt tőle. Ha így állunk hozzá akkor nem fogunk csalódni, hiszen egyetlen tenyérnyi kütyüben velünk lesz minden, amire útközben szükségünk lehet, és az már csak hab a tortán, hogy a készülék szép is. Persze mindez nem jelenti azt, hogy innentől mobillal a fülemen élek, mert pontosan ugyanúgy kezelem mint elődeit, és ha nem akarom, hogy zavarjanak, ezt is kikapcsolom, vagy elnémítom. Ez egy kicsit technokrata bejegyzés lett, de ilyen is kell néha! :)

6 megjegyzés:

@x >> írta...

Derűs napot !
(Sok mindenben egyetértek... de (talán) láttad már tv.-ben, hogy létezik mobil telefon "távdobó verseny" is ! :-) :-) OK ! -
Nem tudom itt működik-e a javaslatom ?
http://nol.hu/belfold/bringaval_munkaba___annyira_nem_para_-_erosen_elfogult_cangas_riport
Ha nem működne, akkor kb. ugyanez a (terjedelmes) cikk címe ( Google ?)
További jókat !

Névtelen írta...

Szia Z!

Gratula az új telóhoz. :) jó választásnak tűnik.
Sokszor eszembe jut hogy ez a sok kütyü, ami van manapság, mi energiába kerül a világnak, és csak kevésből származik hasznos adat, az életünkhöz. A GPS-t hasznosnak tartom. A GSM-részt pedig a biztonság miatt fontosnak. Életet menthet. De annyi "baromságot" is gyártanak, amire talán a mostani helyzet majd rádöbbenbti az emberiséget, hogy talán nem kéne...

Örülök hogy itt hallok rólad, olvashatom betűid. Fura hogy a net lett az összekötő csatorna közöttünk is, nem az élő beszéd mint egy évvel ezelőtt mikor nap mint nap találkoztunk. De tud működni, mint a lányodnál az MSN barátoknál. Változik a világ és mi is változunk. De azért azt a főzöcskét összehozzuk. Az nem lenne jó virtuális térben. Nemsokára jelentkezem.

Üdv.
Andris - Szekszárd

Zéta írta...

@x>>! Olvastam a cikket már a megjelenésekor, és valóban egy kicsit elfogult, és mivel a kerékpározással szemben én is az vagyok, így inkább nem is nyilatkoznék róla. Ha vársz néhány évet, egészen biztosan benevezek én is egy ilyen telefon hajító versenyre a most ajnározott telómmal! :))

Zéta írta...

Szia Andris!

Mindig nagyon örülök Neked, ha legalább itt találkozunk. Szerencsére a Net segít abban, hogy az egykori kellemes beszélgetéseink ilyen formában folytatódjanak, és ez mindenképpen jó dolog. Egyetértek azzal, hogy rengeteg szemetet gyártunk, ami nem az emberiség hosszútávú fejlődését szolgálja, de tudod amíg a zseniális képességű, zöld gondolkodással rendelkező villamosmérnökeink (pl. Te) MLM bizniszben utaznak, addig a tehetségtelenek találmányai kerülnek előtérbe. :) Jó lenne ha rádöbbennénk, hogy a bolygóból csak egy van, és rá nem érvényes a fogyasztói társadalom dobd el a régit vegyél újat alapelve. Az idő pedig rohamosan fogy.

aranyos fodorka írta...

A kommetem biztos nagyon ódivatunak fog hatni, mégis beírom: én valami miatt szeretem a térképeket, szívesen írok még ma is "rendes" levelet és használom a vonalas telefont.
Ettől fügetlenül elfogadom, hogy "haladni kell a korral" - csak valahogy a haladással együtt minden átkozottul fel is gyorsul és ezt néha nehezen viselem. Na ja, de nekem azért van rá /legalább/ egy okom.
A korom :-)
És én már nem sietek.

@ x >> írta...

Kösz' a választ, gondolom akkor bizonyára ezt a cikket is olvastad :
http://nol.hu/mozaik/20090522-titkos_eszkozok_a_neten ( Aki nem ismerné, érdemes belenéznie !- na, csak nehogy @aranyosfodorkát elrettentsem a netezéstől... )