Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2008. november 24., hétfő

Szerelem és Halál

Szerelem! Az emberiség létének hajnala óta próbálja megérteni, mégis ma sok ezer év múltán sem tudunk többet róla, mint kezdetben. A sok miért, és hogyan, megválaszolatlanul maradt ennyi időn át, a lényeg közelébe talán leginkább a művészet jutott, akik néha néhány hanggal, egy jól eltalált mondattal, közelebb kerülnek ahhoz ami megmagyarázhatatlan. A művészek mint Isten által kiválasztott igazmondók, az arra fogékonyaknak néha fellebbentik egy pillanatra a fátylat, amikor egy előadás közepén elakad a lélegzetem, vagy amikor olvasás közben leeresztem a könyvet és azt mondom: "Igen ez az!". A legszerencsétlenebb próbálkozás a tudomány részéről történt, akik a kémia nyelvére fordították a két ember közt zajló csodát. A tudomány hívei elhitték (ezt is), hogy ez ennyire egyszerű. Néhány kémiai anyag termelődése, és máris kész a szerelem. Én ebben nem hiszek, ez így túl romantikátlan. Nem hiszem, hogy életre szóló kapcsolatok léte, csak dopamin és a feniletilamin szintektől függne. Kell még valami más, ami a varázslatot okozza. Engem leginkább az a kérdés érdekelne, hogy "Miért pont Ő?", és most ne jöjjön senki a feromonokkal. Miért járkál el két ember egymás mellett hónapokig, évekig, és mitől lobban be az a bizonyos szikra? Ha utólag vizsgáljuk a történeteket, ezernyi apró esemény sodorja őket nyílegyenesen egymás felé. Érdekes lenne tudni, hogy a végkifejlet akkor is bekövetkezne, ha az egyik szereplő életéből kivennénk egy ilyen "irányító" tényezőt? Valószínűleg nem! Végzetes erők fognak össze, s néha teljesen átláthatatlanok a célok. Tíz évig sínylődnek emberek jónak hitt, vagy abszolút rossz házasságban, mire megtalálják azt, akivel minden napjuk ünnep lesz majd életük végéig. A szerencsésebbek rögtön elsőre találkoznak. Vannak akik soha sem találkoznak. Hely- és időablakok együttállása szükséges ahhoz, hogy egy kapcsolat létre jöhessen. Egy bizonyos időszakban, csak korlátozott számú nő és férfi tud egymásra találni. Hiszen hiába él az ideálom tőlem 1200 km távolságban, ha én nem szerzek róla tudomást, illetve hiába ő a legoptimálisabb számomra, ha még kislány vagy nyugdíjas. Azokat, akik ezen a szűrön még átjutnak, kizárja az esztétika, és amit az ember még rá tud pakolni, egzisztencia, higiénia, szellemi szint stb. amiből tulajdonképpen a szimpátia táplálkozik, vagy az ellenszenv. Az irodalom lantosai évezredeken át énekelték tele az emberek fejét azzal, hogy a szerelem egy és örök. Ebből táplálkozik a társadalmi elvárás, mely szerint illendő lenne egy emberrel leélni az életünket. Persze ez sem ilyen egyszerű, hiszen bármilyen messzire is jutottunk az afrikai szavannától négymillió év alatt, őseink génjeinkbe kódolták végzetünket. A szerelem heve a mai pároknál is kiég két-három év elteltével, ha nem korábban. Az Egyesült Államokban készült statisztikai adatok szerint a válási szám 3 illetve 7 év elteltével (az első illetve a második óvodás korúvá váló gyermek után) a legmagasabb, a házasság keretein belül maradva pedig 2 év elteltével a leggyakoribb egy új, külső partner bevonása a párkapcsolatba. Az életünk során - a társadalmi elvárásokkal ellentétben - átlagosan 7-10 alkalommal leszünk szerelmesek. Akár öröknek hisszük, akár nem, az igény a szerelemre és a szerelmi párkapcsolatra nagyobb, mint valaha. Elisabeth Allgeier professzor a Szerelem és párválasztás című cikkében közölt adatai szerint a megkérdezett egyetemisták közül a férfiak 87%-a, a nőknek pedig 91%-a állította, nem lépne házasságra olyannal, akihez nem fűzik romantikus érzelmek, még akkor se, ha egyébként minden téren megfelelne az elképzelt ideálnak. Arra a kérdésre, elég indokként szolgál-e válásra, vagy új kapcsolat kialakítására a szerelem megszűnése, a megkérdezettek 33%-a nemmel, 50% viszont határozott igennel válaszolt.
Persze van az emberek életében még egy ilyen nagy játékos, akit ugyanúgy képtelenek vagyunk megfejteni ősidők óta. Ő a rettegett Halál. A Szerelmet talán el lehet kerülni egy életen át, Őt nem. Vele muszáj találkozni. A találkozásból még idejében sikeresen visszatérők beszámolói szerint nem akármilyen élményre számíthatunk. Persze vele kapcsolatban a legnagyobb kérdés, hogy mi lesz utána. Optimisták szerint kell, hogy legyen Valami! Pesszimisták szerint semmi sincs utána, csak a teljes megsemmisülés. Szerintem nem az a lényeg mi lesz utána, sokkal fontosabb mi volt előtte. Az ember nagy mester ha ideológia gyártásról van szó. Mivel nem tud szembesülni a gondolattal, hogy az ami ma ő, az talán holnapra már csak néhány kg holt anyag lehet, ezért kitalálja hogy a Halál az nem lehet cél. Biztosan követi valami, ahova üdvözülés, lélekvándorlás, ufók által, de mindenképpen valami felsőbb természetfeletti hatalom segítségével jutunk. Ez jó ha így van. Talán. De nem kéne azzal foglalkozni inkább, hogy ezt a villanásnyi időt hasznosan töltsük el mostani életünkben? És ha nincs több lehetőség? Ha ez csak egyszeri ajándék? Ha csak egy véletlen kombináció volt a kozmosz rulettasztalán, hogy ez a szám jött ki és létre jöttünk? A Halál nagy vezérlő termében sok milliárd óra számol visszafelé. Méri az Életet! A számlálók közül csak kevés mutat egyforma számot, és minden másodpercben van egy amely eléri a nullát. Nem tudjuk mi van mínusz egy óránál. A temetők hallgatnak. Néhány kuruzsló (vagy áldott kiválasztott) állítja, minden megy tovább. Ebben jó hinni, de bizonyosság csak saját tapasztalatból gyűjthető. Én azt szeretném, amikor az én számlálóm mínuszra vált, legyen néhány ember akinek eszébe jut egy mondatom, egy mozdulatom, egy mosolyom, amit csak én tudtam számára adni. Azt hiszem ez minden, ami marad.

Szerelem és Halál. Szép páros. Felületesen átfutva a témát talán úgy tűnhet semmi közös nincs bennük. Mégis nagyon sokban hasonlítanak. Hasonlít kiszámíthatatlanságuk. Állandóan itt settenkednek körülöttünk, és bármikor, bárkire képesek váratlanul lecsapni. Mindketten kreatívan manipulálják az emberi sorsok bonyolult szövevényét, és néha a legváratlanabb pillanatban, amikor a szálak találkoznak bekövetkezik az Esemény! Valaki szerelmes lesz, vagy meghal. Csak ők ketten tudnak világomlást okozni egy emberben. Azt hiszem nélkülük nem lenne Fájdalom és testvére a Sírás! De nélkülük nem lenne a Boldogság sem. A magyar nyelv amely 120.000 szóval képes mindent megfogalmazni, a "halálosan szerelmes" kifejezésben sugallja, hogy nagyon is összetartoznak ők. Összetartozásukat számtalan szerelmes öngyilkos is bizonyítja, akik életében a Szerelem csak besegített, hogy tálcán kínálja társának a következő áldozatot. Igaz néha a Szerelem is használja ezt a trükköt, a Halál segítségével hoz össze addig két ismeretlent. Jól megférnek ők.

"Amikor gyöngéden beszélsz egy nővel, vagy a hatalmasokkal alkudozol, vagy a locsogó ostobasággal vitatkozol, tudjad, hogy mögötted áll a halál és válladon át hallgatja a párbeszédet. Csontarca figyelmes és vigyorgó. Mert akármilyen szavakkal vitatod is igazad, a halál tudja, hogy vitádban az utolsó szót ő mondja ki. Gondolj erre, mikor ígérsz, alkuszol vagy érvelsz." (Márai Sándor)

1 megjegyzés:

Exit írta...

Az alábbi bejegyzésemet nem kell "halálosan komolyan" venni:
Hiszek a lélekvándorlásban, de nem emlékszem, hogy mi voltam és mi történt velem az előző életemben. Talán kagyló voltam vagy szitakötő...
Lényegtelen.
Most, ebben az életemben kell a boldogság és a szerelem! A pozitív gondolatok. A cél az, hogy magam és mások számára is a legjobbat tegyem, amit tehetek. Különös tekintettel a szerelmemre, családomra, hozzátartozóimra!
A következő életemmel, meg majd ráérek akkor foglalkozni, ha már "itt lesz"...
Most kihasználom a lehetőségeket!
A kagyló vagy szitakötő - szerintem - nem is tud biciklizni...
:-)