Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2008. november 11., kedd

Közelítő tél, vagy emocionális jégkorszak?

Akik közelebbről is ismernek, tudják rólam, hogy hidegtűrésemet illetően rokonságot mutatok, a fókákkal illetve a jegesmedvékkel!:) Persze ez a genetikámon kívül hosszú évtizedes „gyakorlásnak” is köszönhető. Mégis meglepődtem, amikor a tegnap délutáni kis bicajozás során, naplemente után néhány perccel, egy 30-as tempó feletti gurulásnál, a kezem kesztyűért kezdett sóvárogni. Ebben a percben tudatosult bennem, hogy a tél visszatarthatatlanul közeleg, persze ehhez elég egy pillantás is a naptárra, de mégis valahogy az ember a saját érzékein keresztül pontosabban megérzi ennek a valódi eljöttét. Már hetek óta nem kerékpározom hajnalban, elsősorban a kiszámíthatatlan ködök miatt, hiszen eddig sem volt éppen veszélytelen koromsötétben a 63-as útra eső 10 km-nyi útszakaszt megtenni, de a ködök beköszöntével, már nem merem vállalni ezt az utat. Egyébként is 42 éves korára az ember megtanul olvasni a jelekből, és mostanában felém minden azt ordibálja, hogy a világ veszélyes. Nem tudom miért a lakóhelyem közvetlen környezetében minden hétre jut egy tragikus baleset. Minden balesetben legalább egy ember meghal, és mintha csak hétről-hétre valaki figyelmeztetni akarna, hogy ne hívjam ki magam ellen a sorsot, mert könnyen én lehetek a következő. Így hát takarékra állítottam a bicajt, és már csak világosban tekerek, legalábbis tavaszig. Persze ha a hideg és a hó bekeményít akkor időlegesen le is állhatok nemsokára. Ez, és számomra ez az egyetlen, ami hátrányos a télben, minden mást imádok benne. Szeretem a hideget, amikor csípős, és kristálytiszta a levegő, szeretek nagyokat sétálni a ropogós hóban, szeretem a hosszú és más számára esetleg unalmas téli estéket, amikor nem tereli el a figyelmemet más program, gondolataimról és azokról akiket szeretek. Imádok egy Márai könyvvel elmerülni a nappalim foteljában, míg az erkélyajtón át kipillantva látom, ahogy a hó eltakarja az ősz színeinek utolsó nyomát. A hideg itt békét sugall, számomra nem zord, nem gonosz. Ellentétben a szívekben lapuló hideggel. Ez a gondolat, két párhuzamosan zajló eseményről jutott eszembe, aminek mostanában vagyok a tanúja.

A és B két különböző ember, mindkettőt ismerem, A-t nagyon. Lehetnének szinonimái yin és yang-nak, de mégsem, hiszen a kínai filozófia szerint ezek az ősidőktől szemben álló elemek, minden ellentétes tulajdonságuk ellenére, kiegészítik egymást, és nem tudnak egymás nélkül létezni. Erről esetünkben szó sincs. A két személy közt antagonisztikus ellentét feszül. A egy csendes, visszahúzódó, emberi értékekre nyitott, toleráns hölgy, aki az utóbbi 25 év alatt nem szerzett tetteivel ellenséget magának, generációk nőttek fel munkája során, és szakmáját élethivatásnak tekinti. B agilis, zűrös gondolkodású, pocsék pedagógus. A szakmát saját exhibicionizmusának kiélésére használja, nála a gyerekek csak eszközként vesznek részt egy műsorban, az igazi cél mindig B szereplése. B saját gyermekei a nevelés csődjei, de jól illeszkednek a mai celebközpontú világba, szemben A gyermekeivel akik a klasszikus jól nevelt gyerekek, olyan elavult, konzervatív tulajdonságokkal, mint mértéktartás, tisztelettudás, udvariasság. Természetesen mindezek ellenére A elkövetett mindent, hogy megfeleljen B követelményeinek, de hiába. Világaik, még csak érintőlegesen sem kapcsolódnak semmilyen szinten egymáshoz, és amikor dönteni kellett, hogy kinek az állása szűnjön meg A-X-Z közül természetesen gondolkodás nélkül A lett aki felmondást kapott. Persze a döntési jogkört B gyakorolta, és ebből a szempontból az sem jelentéktelen információ, hogy X és Z eleme B halmazának. Ebben az esetben nincsenek más szempontok, nem számít a szakmai tudás, és múlt, nem számít a gyerekek mindent eláruló érzelemnyilvánítása, a szülők véleménye, végre eljött az idő, hogy B leszámoljon A-val, és ez elég. Maga a lehetőség elég a gonosznak, hogy eltaposhat, nem kell más indok. A-t szeretem. Remélem nyújtok olyan érzelmi hátteret számára amely megkönnyíti ezt az időszakot számára. Persze a csata az övé, de végig mellette és érte harcolok.

Van másik két ismerősöm is. C és D.

C egy dekoratív, okos lány. D kevésbé okos és nőiesség terén kihívásokkal küzd! :) De nem csak úgy egyszerűen kövér és csúnya, hanem rosszindulatúan. A szituáció nagyon hasonló az előző esethez, az ellentét itt is kibékíthetetlen, amelyet itt is az agilisebb fél táplál, ebben az esetben D. C nem egy asztalra csapkodós típus, próbálja túlélni a mindennapokat, de nagyon sok energiájába, és rengeteg könnyébe kerül. Persze van mellette egy egész ABC-nyi ember aki szereti, de mégis amikor hazamegy, egyedül marad a könnyes párnájával, és nem képes senki tartósan megvigasztalni. D naponta fogást keres, és a rendszerből adódóan talál is hibákat C munkájában, és vígan lobogtatva a bizonyítékot rohan a mindenek felett álló K-hoz aki ezen információk alapján rögtön kirúgja C-t. Aztán mikor megtudja a teljes történetet visszavonja. Ezt képesek havonta előadni! Ettől C teljesen leamortizálódik lelkileg, D pedig nagyon jól szórakozik. A történetnek csak egyetlen megoldása van C rövidesen elhagyja a céget, és ezt teljes szívemből megértem. Az, hogy ezt ő kezdeményezi, vagy a főnökség végül is lényegtelen, hiszen mindkét módszer egy erőszakos kényszerítés eredménye.

Persze az idő telik, az általam remélt folytatás valahogy így hangzik. Mind meghalunk!

A pokolban találkozik B és D, és egy örökkévalóságon át áskálódnak majd egymás ellen, milliárdszor átélve a cserbenhagyás, a hazugság, a megalázottság érzését. Közben A és C csilingelő kacagása hallatszik a mennyből.

A tél hidege természetes dolog. De mitől hűl ki emberekben az alapvető szeretet a többi ember iránt? Miért mindig a különbözőségeket helyezik előtérbe, miért nem az a kiindulópont, hogy a másik fél ugyanolyan ember mint én, érzelmekkel, gondolatokkal, félelmekkel, az összes többi különbség nem számít. Persze B és D azzal védekezhet, hogy ilyen a világ. Csak az nem jut el soha a tudatukig, hogy miattuk ilyen, és ez nagy különbség!

Nagyon sok ember nem lát tovább saját érdekeinél, mint az a kutya aki megharapja gazdáját mert az etető tálat akarja elvenni tőle evés közben. Nem jutunk el a gondolatig, hogy a megharapott kéz holnap már nem minket szolgál, hanem az éhhalálunkat okozza.

A hideg szívekből áradó jeges fuvallat ellen nincs módszerem. Csonttá fagyaszt, ledermeszt, és kétségbeesetten próbálom a hibernált szívemet felmelegíteni. Hiszem, hogy meleget kell sugároznom, legalább körülöttem egy piciny kört felmelegíteni, megóvni ettől a gonosz fagytól amelyhez képest a sarkkörök időjárása szubtrópusi. Persze a gyűlölet hidege rám is hat, ilyenkor én is meleget keresek. Szerencsére nem kell az egész ABC-s könyvet átlapoznom, hiszen mindjárt az első betűnél van a megoldás! :)

2 megjegyzés:

Amaru-chan írta...

Ez most NAGYON tetszett. Főképp, mert mostaság hasonló dolgokon morfondírozok. Semmi sem jó. Ha A csöndben marad, ahoyg a természete diktálja, elűntetik az útból. Ha visszaszól, és kitart a dolgai mellett (én ezt próbálom mostanában is tenni) akkor meg kiközösítik. Tapasztalat. Nem sok, (pár hét) de bőven elég. Hihetetlen, hogy egy gonosz megjegyzés el tud rontani egy csodásnak ígérkező napot. Szerencsére, A-nak is, és mostmár nekem is van egy Zéta aki mindig árasztja a maga kis szeretetét. :)

Z S U Z S A írta...

húúú, nagyon jóó a zenei aláfestésed, mintha a kedvenc dalaimat gyűjtötted volna össze:))