Firenze - Róma - Vezúv - Pompeii

Évek óta terveztem, de az elmúlt évek kovid őrületének hatására, csak ebben az évben sikerült megvalósítani ezt az olaszországi körutat. A kiinduló gondolat egy filmből érkezett. Amikor először láttam Anthony Hopkins nevével fémjelzett Hannibal c. filmben azt a jelenetet, ahogy az Arno folyót megvilágítja a lenyugvó Nap, tudtam, nekem egyszer el kell jutnom ide. Ez nagyon régen volt, az akkori élethelyzetben ez leginkább egy soha be nem teljesülő vágyálomként bujkált bennem, de soha nem múlt el. Az évek közben múltak, anyagilag megerősödve, a nagy erőforrásokat igénylő célok megvalósításával a hátam mögött, egyre reálisabbnak látszott ennek az egykori vágyálomnak a megvalósítása. Közben persze én mindig tudatában vagyok a múló időnek is, mert minden álmaink megvalósítására csak korlátozott idő áll rendelkezésre, és ez nem az életünk hossza, hanem annál rövidebb. Csak annyi időnk van, amíg egészségünk, erőnk, bátorságunk, és kedvünk van belevágni egy ilyen felejthetetlen, ám kétségkívül fárasztó utazásba. Az első időpont kitűzése két évvel ezelőtti őszre került. De jött, amivel senki sem számolt és ami alapjaiban változtatta meg, szerintem visszavonhatatlanul a világot. Egy mikroszkopikus méretű vírus, egyik pillanatról a másikra állította le az élet addig megszokott folyamatait, és egy csapásra vált az emberiség egy maszkkal eltakart rettegő masszává, ahol a legkisebb probléma a turizmus forgalmának tizedére csökkenése volt. A kiszámíthatatlan járványügyi előírások miatt nem mertem belevágni a kalandba, és soha nem bocsátom meg a döntéshozóknak, amiért egy teljes évet elvettek az egyszer élhető életemből, egy egyszerű járvány miatt, ami végül minden elmebeteg óvintézkedés ellenére is beszedte áldozatait, akiket nem védett meg, sem karantén, sem maszk, sem védőoltás. Az evolúció egyik apró kis eszköze végig söpört a bolygón, több hullámban, és válogatott. Nem ez volt az utolsó ilyen eset. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező évtizedekben számos ilyen próbatétel elé fog kerülni az emberiség, és az alkalmazkodáson kívül nem lesz más eszköze befolyásolni az eseményeket. Az idén már szerintem a döntéshozók is belefáradtak a hiábavaló küzdelembe, és rájöttek arra, hogy nem lehet országokat bezárni, egymástól elszeparálni, erre a mai világ és a mai ember nem alkalmas, és az intézkedések valójában nagyobb kárt okoznak, mint maga a járvány. Ezt minden irányból érzékelve ismét elkezdtem tervezni az utat, ami egy 3000 km-es úttá fajult a végére. ...és miután minden szállást lefoglaltam, megvoltak az autópálya matricák, a biztosítás, szabadság, nem volt más teendő, csak elfordítani kis autóm indítókulcsát, és belevágni a kalandba. 

2022.07.10 4:00 Indulás, cél Firenze. Alapjában véve szeretek vezetni, főként, ha nem ezerszer járt utakon kell ezt tennem. Pláne szeretek a feleségemmel kettesben utazni, és a MI intim időnket tölteni. Beszélgetni, együtt megélni a látottakat, és örülni annak, hogy élünk, és hogy eljuthatunk olyan tájakra, amiről egykor csak közösen álmodoztunk. Ilyen körülmények között nekem a vezetés nem munka, hanem élmény az utazás és egyáltalán nem érdekel meddig tart, ezért még csak véletlenül sem nyomom ész nélkül a gázt, mert minden pillanatát meg akarom élni az utazásnak, és nem számít, hogy 1-2 órával korábban érjek a célállomáshoz. Most is így van. Az autó alatt futnak a kilométerek, még egyelőre jól ismert utakon megyünk, 63-as, 61-es út, aztán M7 autópálya, jön a Köröshegyi-völgyhíd, amit nemrég alulról is megnéztünk, messziről sejlenek fel Badacsony megkövült vulkánjai, ahol nemrég futottam. A Balatonra már mindig a körbefutás miatt fogok nosztalgiával gondolni. Aztán észrevétlenül, de határozottan átérünk az első határon, és már a szlovén autópályán haladunk. Én szeretek az Európai Unióban élni, nem hiányoznak a szögesdróttal lezárt határok, és a határállomásnál várakozás gyomorszorító érzése. Megállapítjuk, hogy jobb minőségű, mint a hazai, valamiért az itteni útépítők zökkenőmentesebben oldják meg az apróbb szintválásokat, és kevesebb, szinte elenyésző az úthiba is. Lehet, hogy itt beépítésre került a tervezett építőanyag? Közben nézegetjük a kis helyi falvakat, melyek erősen Ausztriára emlékeztetnek mindkettőnket. Szépen haladunk, lassan elfogy az első tank benzin, ezért a következő üzemanyagkúton pihenünk és tankolunk. 2,1 Euro egy liter nafta. De ezen igazán nem idegesítem magam. Most élményt gyűjtünk, otthon a hétköznapokban pénzt. Ilyen szempontból rossz időzítés ez a nyaralás, 2 éve sokkal kisebb büdzséből kihozhattam volna, de ez van. Tovább indulunk és nemsokára áthajtunk az Olasz-Szlovén határon, és kihúzzuk az autópályafelhajtónál az első jegyet az automatából. Én bírom ezt a rendszert. Legalábbis a görög 100 km/megállás és újra fizetésnél sokkal jobb. Persze legjobb ami nálunk van, az ematrica. Már eddig is sok alagúton mentünk át, de most még gyakrabban jönnek szembe, az egyik 8,7 km hosszú. Délután négy van, mikor lejövünk az autópályáról és fizetünk a megtett kilométerekért. Firenzébe érünk. A GPS nélkül elég körülményes lenne itt bármit is megtalálni, de így egy apró kis túlmenés után megtaláljuk az első szálláshelyünket. Hamar bejelentkezünk és néhány perc múlva már birtokba is vesszük a szobát. Olyan, mint amire számítottam, egyébként nem tesszük magasra a lécet ezzel kapcsolatban, nem tervezünk sok itt tartózkodást. Kis pihenés után máris elindulunk felfedezni a várost. Addig amíg ezt elképzeltem úgy gondoltam, hogy megnézzük hol a Dóm kupolája és arrafelé vesszük az irányt. Na, most ez Firenzében nem így működik. Az egész város egy völgyben épült, lejtős utcákkal, 4-6 emeletes épületekkel olyan sűrűen beépítve, hogy a szomszédos utcát sem látod az épületektől. Az égtájak alapján tudom merre a folyó, és azt is ahhoz képest hol a Dóm, hát ebben az irányban indulunk, de reménytelen dolognak tűnik itt látvány alapján tájékozódni, így a Google térképet hívjuk segítségül, szerencsére, mert már jócskán letértünk az optimális útvonalról ezért egy plusz km-el több gyaloglással érünk csak a Dómhoz, amit annak ellenére, hogy 107 m magas a kupolája, még két utcával a szomszédságából sem látunk, csak amikor már a Dóm térre érünk. Cattedrale di Santa Maria del Fiore az olasz neve ami  Liliomos Szűz Mária-székesegyházat jelent. Csak állunk előtte és bámuljuk. Amikor olvasod, hogy a világ 4.legnagyobb keresztény temploma, válladat rándítod. De ott, akkor előtte, már érted, hogy ez mit jelent. Ez a több, mint 700 éves épület, amelyre a kupolát (és a koronát) Filippo Brunelleschi építészmester tette fel egyszerűen lélegzetelállító. A fehér, zöld és rózsaszín toscanai márvánnyal borított neogótikus homlokzat, együtt a 85 méter magas harangtoronnyal, lenyűgöző látvány. A mai ember nem tudja elképzelni azt a hatalmas munkát, amivel egy ekkora építményt az akkori kor technikájával sikeresen megvalósítottak, ezzel a részletgazdagsággal, a milliónyi fa- és kőfaragvánnyal, a még ma is remekműnek számító, építészeti bravúrral megépített kupolát, ami évszázadok óta uralja Firenze látképét. A Dóm tér egészben nyeli le a látogatóját, a Dómmal szemben a nyolcszögletű Szent János keresztelőkápolna melynek építését 1150-ben fejezték be. Miközben Magyarországon II. Géza hadakozott, úgy megközelítőleg mindenkivel, a világnak ezen a táján ilyen csodák épültek. Mivel már kezdett sötétedni, az első napot ezzel a látvánnyal zártuk.

2022.07.11 Hannibal Lecter nyomában

Firenzében ébredni egy élmény. Hajnalban az üres utcákon futni egy másik élmény. Imádok ismeretlen városokat futás közben felderíteni. Reggel fél hatkor futócuccban indultam neki, egy kis edzéssel összekötött felderítésnek. Megpróbáltam ismét eljutni a Dómhoz, ezúttal GPS nélkül. Kicsit többet mentem, mint kellett volna, de végül is odataláltam. A hűs hajnali levegőben jó volt ismét a Dóm téren állni. Rajtam kívül még csak néhány futó, és fényképész gyönyörködött az épületekben. Sokáig nem maradtam, ittam a tegnap már megtalált kútból, és visszafutottam a szállásra. Erre a napra azt terveztük, hogy módszeresen felkeressük a film forgatási helyszíneit. Erre én már régóta készültem, így szinte fejből tudtam az épületek neveit, és hozzávetőleges helyét. De hát ez Firenze, semmit sem könnyű megtalálni. Az első amit kerestünk a Palazzo Vecchio (Régi Palota), ami a dómtól néhány perc sétára a Piazza della Signoria téren áll. A film egyik leghíresebb jelenetében ennek erkélyéről lógatja fel Hannibal Lecter, Pazzi felügyelőt. Ha semmi mást, de ezt az egyet mindenképpen látni akartuk. 

Az épület előtt áll Leonardo Da Vinci Dávid szobra (ill. annak másolata), mellette egy Medici herceg lovasszobra illetve az első csodába illő szökőkút az út során amit láttunk, a Neptumusz kút. A tér maga gyönyörű, minden részletét érdemes megnézni. Sajnos hemzsegnek a turisták, az élményt így eléggé korlátozza, hogy zavartalanul semmit sem lehet megnézni vagy lefényképezni. A film egyik éjszakai jelenetét a Mercato Nuovón forgatták, Firenze turisták által is sűrűn látogatott piacán, és ahol az Il Porcellino, a híres vaddisznószobor is áll. Ennek szájából folyó vízben mossa le Pazzi felügyelő a zsebtolvaj vérét kezéről. 

A legenda szerint az, aki megdörzsöli a disznó orrát, egy nap visszatér Firenzébe. Megtettük. :)

Innen csak néhány lépés a  Ponte Vecchio (Öreg Híd) - Firenze legrégibb hídja - valójában az utolsó volt az Arno folyón épült, s a római időkig visszanyúló gázlók, hidak sorában. A filmben többször is feltűnik, a már említett naplementés jelenetben a legszebb. Giotto tanítványa, Taddeo Gaddi tervezte, 1345-ben készült el, s egy csapásra a középkori Firenze ütőerévé vált. Eredetileg a kovácsok, hentesek, cserzővargák birodalma volt, akik a folyóba dobálták a nem mindig gusztusos hulladékot. A zaj és a bűz miatt a firenzei polgárok gyakorta szidalmazták őket. I. Ferdinando herceg is megelégelhette a dolgot, mert 1593-ban kilakoltatta őket és aranyműveseket, ékszerészeket költöztetett a helyükre. S ez így maradt mind a mai napig. A turisták ugyanezekben az ékszerboltokban vásárolják meg az ajándéknak szánt csecsebecsét. Megtaláljuk a kisebb helyszíneket is, és a legnagyobb csodát attól kapom, amire nem is számítok

A film egyik jelenetében feltűnik egy parfüméria, már itthon olvastam róla, hogy ez az 1221-ben alapított Santa Maria Novella patika, a világ legelső illat- és gyógyszertára. Ő jön a sorban, hát beütöm a GPS-be a címet és megkeressük. Elképesztő igényességű üzlet, exkluzív árukészlettel és kiszolgálással. Nem tudom mennyi időt töltöttünk bent, de alig tudtunk betelni a hely szépségével. Ha valaki Firenzében jár ezt a helyet semmiképpen ne hagyja ki, és ha valakinek, valami nagyon szépet és értékeset akar vásárolni, vastag bankkártyával felvértezve térjen be ide, nem fog csalódni a megajándékozott sem. Közel 25 km van a lábunkban, ami egy napra azért elég. Iszonyú meleg van a nap már lenyugvóban, és az utcai hőmérő 41 fokot mutat. Visszatérünk a szálláshelyre kis pihenés után egy közeli pizzériában vacsorázunk, igazi pizzát. Nekem nagy fájdalmam, hogy nálunk csak a konzerv pizzakrémet ismerik a pizzériák, ami a pizza hazájában istenkáromlásnak számít. Az itteni pizza alkalmazkodik a város remekműveihez. Tökéletes.

2022.07.12 Firenze hangulata.

Erre a napra nem tervezek már sokat, leginkább csak szívni szeretném magamba a város hangulatát, hallgatni az itt élők párbeszédeit, ami számomra minden esetben úgy hangzik, mint egy dalszöveg. Már úgy gondoljuk remekül tájékozódunk az óvárosban, nem használunk GPS-t, rögtön el is tévedünk, és véletlenül megnézünk egy középkori városkaput, pedig nem is volt cél. Firenze ilyen. Megkeressük a Belvedere erődöt és fentről a városra nyíló panorámában gyönyörködünk, üldögélünk a monumentális Pitti palota előtt a lépcsőn, megnézzük a Santa Croce (Szent Kereszt) templomot ahol többek között Michelangelo, Galileio Gallilei és Rossini sírja van. A művészet, a történelem minden sarkon szembe jön velünk. Bárhova nézünk, ott vannak az elődök igényes művei, a Medici család pénze, az utcán Michelangelo és Da Vinci lábnyomain járunk és ez a város minden szegletében visszaköszön, az utolsó ajtókopogtató kidolgozottságától,

egy belsőkert gyönyörű kőoszlopain át, a kapu mellett lévő, macska alakúra formázott sárlehúzó vasig. Tetszik a város, van benne valami ősi, valami természetes, ami nálunk már elveszett. Tetszenek a nők, természetesek, csinosak, de nem mesterkéltek, alig látunk feltűnő ízléstelen öltözéket, sminket, hajat. Az illatok a levegőben meghosszabbításai a Santa Maria Novella patika illatfelhőinek. Tetszenek a férfiak, ahogy udvarolnak ezeknek a nőknek. Tetszik ez a nép, ahogy nem feszül rá semmire, egyszerűen csak élni akar, és megélni az élet szépségét. Nem tudom megszokni, hogy állandóan mosolyognak, hogy az ismerősök találkozáskor átölelik egymást, és láthatóan tényleg örülnek a találkozásnak. Jó látni hogy náluk mindennapi gyakorlat az édes semmittevés, vagy ahogy ők mondják "dolce far niente". Meg kéne ezt tőlük tanulnunk! Vagy lehet ehhez ide kell születni? Lehet.

Hamar elszaladt a második egyben utolsó firenzei napunk. Készítettünk rengeteg képet, de nem lehet elhozni a várost képeken, ott kell lenni, hallani a hangokat, látni a színeket, érezni az illatokat.  Akit megérintett az írás, ne sajnálja az időt és a pénzt, jöjjön el ide, és tapasztalja meg személyesen!

2022.07.13 Utazás és érkezés Rómába.

Kényelmesen készülődtünk reggel a tovább utazásra, Róma kevesebb mint háromszáz kilométerre van, nem kell sietni. Különben sem kell, nyaralunk. Kíváncsian várjuk a nagy Rómát, vajon miben különbözik a Firenzétől? Három órával az indulás után már az utolsó kanyarokat vezényli a GPS, amit nem is tudom miért kapcsoltam be, hiszen a mondás szerint minden út idevezet. :) Hamarosan megállunk a következő szálláshelyünk előtt, illetve állnánk, ha lenne hely, de csak az utcai fizető parkolóban van, így egy kicsit küzdenem kell a csak olasz feliratokkal ellátott parkolóautomatával, de végül megszületik a parkolójegy, ami legalább a becsekkolás időtartamára elegendő lesz. Nehéz otthonról kiválasztani egy hotelt, a képek és vélemények alapján és sokszor legjobb esetben is csak olyan a szállás, mint amire számítok. Ebben az esetben azonban sokkal jobb, mint a várt. Egy igazi szép, modern szállóban sikerült helyet foglalnom a városközponttól mindössze 3 km-re. A személyzet nálam sokkal jobban beszél angolul, így gyorsan sikerül a bejelentkezés, és ajánlanak egy közeli parkolóházat is az itt tartózkodás idejére. Elfoglaljuk a szobát, majd elvisszük az autót a parkolóházhoz, ami gyalog 3 percnyire van a szállótól. A parkolóházban korrekt, angol tájékoztatás után, kedvezményesen parkolok, biztonságban és három napig nem is látom az autónkat.

Közben kinézem, hogy 3 km a Colosseum és még csak kora délután van, így első körben erre felé vesszük a sétát. Első benyomás Rómáról az utcán. Szemetes. Láthatóan a városgazdálkodás kihívásokkal küzd a keletkező szemét eltakarításával kapcsolatban. Látszik, hogy a szemét egy része nem most került az utcára, hanem sok hetes története van. A firenzei folyamatos szemétgyűjtésnek, és föld alá süllyesztett 10 köbméteres utcai tárolóknak itt nyomuk sincs. Rengeteg a hajléktalan, állítólag 14  ezren élnek itt fedél nélkül. Az utcák jóval tágasabbak, itt sokkal könnyebb tájékozódni. Hamar a Colosseumhoz érünk. Persze élőben ez sem olyan, mint képeken, vagy egy filmen. Az a mondás, hogy: „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is”. Szerintem a világ vagy legalábbis az emberiség, előbb fog elpusztulni, mint ez a majdnem 2000 éves épület. Mindennap eljövünk ide. 

2022.07.14 Róma.

...és én másnap hajnalban el is futok erre, amikor még nem tolong turisták hada az épületkolosszus körül. Ilyenkor a legjobb, még nincs meleg, csak néhány futó, néhány korán kelő turista, és néhány fanatikus fotós van még itt, akik állványon lévő beélesített profi gépükkel várják a napfelkeltét, hogy  megkomponálják a fotót, amit kitaláltak. Ezúttal nem állok meg itt, csak néhány percre, próbálok emlékezetem szerint a Tevere irányába futni, mert tudom, onnan könnyen megtalálom az Angyalvárat, és nem messze A Szent Péter Bazilikát, ami ugye már Vatikán City. 6 km-nél járok a szállástól, mikor elérem a folyót, és egy km még a bazilika. Róma elképesztő. Ahova csak néz az ember mindenhol ott a történelem, és leginkább a római birodalom emléke. Ha Firenzére kevés volt a két és fél nap, erre a városra ez még inkább igaz lesz. Ennyi idő alatt csak megkarcoljuk a város felszínét, anélkül hogy mélyebben sikerülne bármelyik nevezetességében is elmerülnünk. 

Veszünk egy 48 órás jegyet az egyik "Hop On-Hop Of"  városnéző buszra és ennek segítségével járjuk be a célpontokat. Ebben az a nagyszerű, hogy bármikor fel illetve leszállhatunk a buszról megközelítőleg 20 perc múlva jön a következő járat. A busz a római központi pályaudvarról, Terminiről indul, ami már önmagában élmény. 8 megállója van, a fő látványosságok közelében, minden buszon van egy utaskísérő, aki ezer decibel hangerővel üvölti a mikrofonba a megálló nevét minden alkalommal. Minden buszon ezt tapasztaltuk, tehát minden kísérő így tesz. :)

A szokványos "turist trap"-eket járjuk végig. Első két kört csak megyünk a busszal, nézünk, fényképezünk videózunk, és szájat tátunk. Aztán leszállunk a megállóknál. 

Első a Santa Maria Maggiore, Szűz Máriáról elnevezett legnagyobb római katolikus templom a Vatikán területén kívül eső egyik pápai főszékesegyház. A firenzei dóm óta már tudjuk, mi az hogy nagy, így most nem lepődünk meg. Ezzel nem töltünk sok időt, mert egyrészt mindennap itt megyünk el mellette a szállás felé oda-vissza, másrészt bemenni nem lehet, kívülről meg hamar eltelünk a látványával. Második megálló Colosseum. Itt ugyan már voltunk a megérkezés napján, én hajnalban egyedül is, de alaposan csak most fogjuk megnézni, ezért leszállunk, és körbe sétáljuk a monstrumot. Nem mondom el minden napnál, de gyakorlatilag minden nap ugyanaz az időjárás van 40 fok hőség, felhőtlen ég. Megtanultuk, hogy ezekben a városokban két igazán értékes dolog van, az árnyék és a víz. De Rómában ez utóbbiért nem kell a vándornak pénzt adnia ugyanis lépten-nyomon közkutakba lehet botlani, melyekből (szó szerint) ömlik a víz. A kutakon nincs elzáró szerelvény, és a drága víz megállás nélkül zubog a csatornába. A  környezetvédő szívem elfacsarodott ettől a látványtól. Érthetetlen módon számos migráns árulja a kutak közelében 1 euróért fél literes palackban a vizet. Gyanúsan nem gyárilag lezárt palackokból, ami még egy ok a nem vásárlásra. Miközben gyönyörködünk a nulla-nulla-nyolcvanban megnyílt 40 méter magas arénában, és számtalan képet készítünk, figyelem az embereket. Már Firenzében is idegesített, de itt kifejezetten idegesít a sok szelfibajnok, akik 48 foggal vicsorognak egy kattintás erejére, majd komoly arccal ellenőrzik a készült  fotót. Némelyik a buszon végig háttal ül a látványnak, és folyamatosan videófelvételt készít önmagáról. Pózol és csücsörít, haját dobálja, közben mellékesen a háttérben feltűnnek a világ legszebb épületei.  Tényleg fontosabb az önmutogatás, a póz, mint az élmények valós idejű megélése? Fontosabb a közönségességi médiában szereplés, magánál a valós életnél? A  világ legszebb helyeinek hangulatánál a begyűjtött lájkok mennyisége? Nem hinném, de a jelenség mára általánosnak mondható. 

Közben  Titus diadalívéhez érünk (Kr. u. 81-85), mely a Via Sacra (Szent út) legmagasabb pontján áll a Forum Romanumon, alig száz méterre a Colosseumtól. Az egyetlen egykapus diadalív, és egyben Róma legrégebbi diadalíve (igen ebben a városban több is van) mely Titus győzelmét hirdeti a zsidó zelóták felett. Kevésbé ismert, hogy a zsidó háború kincseiből pénzelték a Colosseum felépítését is, és a diadalív képei oly fájdalmas emlékeket ébresztettek Róma zsidó közösségében, hogy a rabbik megtiltották híveiknek, hogy átmenjenek alatta. Ez mára mindenkinek lehetetlen köszönhetően a köré épített masszív kovácsoltvas kerítésnek. A Forum Romanum fizetős, így ezt most csak kívülről tekintjük meg, így is kevés lesz az idő mindenre. Megyünk egy megállót a busszal és a Circus Maximusnál leszállunk. Igazából mára ebből nem sok maradt. A  római polgárok szórakoztatására szolgáló építmény, Julius Caesar idejében  Kr. e. 50-ben,  600 méter hosszú és 225 méter széles, 150 000 ülőhellyel rendelkezett. Ma leginkább egy nagy füves rét, ami nyomokban még emlékeztet egy lóversenypályára, a végében néhány kapu megmaradt, de az ülő részek nagy része eltűnt, valószínűleg későbbi építkezések során építőanyagként használták fel. Érdekes, hogy a terület ma is eredeti funkcióját tölti be, a város lakóinak szórakoztatását. Ott jártunkkor éppen egy hatalmas szabadtéri színpadot építettek, és már állt a hangtechnika és videotechnika egy része is, ami minden bizonnyal valami közeli nagy koncert előkészületét jelenti. Itt nem időztünk sokat, és nagyon meleg is volt, ezért hamar felszálltunk a  következő járatra, hogy a nap utolsó állomását felkeressük. A busz ötödik megállója Róma legforgalmasabb tere a Piazza Venezia közelében található. Ezen a téren annyi minden van, hogy felsorolni is nehéz, és nem is fogok mindent felsorolni, akit érdekel nézzen utána. Ami ránk a legnagyobb hatást tette, az a tér legszembetűnő emlékműve a Monumento a Vittorio Emanuele II. Ez a Róma korához és más nevezetességeihez képest fiatal építmény II. Viktor Emánuel király nevét viselő hatalmas emlékmű (a «Vittoriano») fehér alakjával élesen emelkedik ki a Piazza Venezia hátteréből. 

Itália egyesítésének emlékére emelték, hogy dicsőítse a haza és a nemzet legszentebb értékeit, valamint a szabadságharcot és a katonai hősiességet. A munkálatokat 1885-ben kezdték, de csak 40 év múlva fejezték be. A széles középső lépcsősor a haza oltárához vezet, ahol az ismeretlen katona sírja van, melyben egy, az 1915-18-as háborúban Olaszország védelmében, elesett ismeretlen katona hamvai nyugodnak. A sír mellett állandóan két katona áll díszőrséget. Fölötte, a szentély fülkéjében Róma szobra áll, tőle balra a munkát, jobbra pedig a hazaszeretetet dicsőítő menet. A nagy lépcsősor két oldalán lévő két szökőkút közül a jobboldali a Tirrén-tengert, a baloldali az Adriai-tengert jelképezi. Ez utóbbival szemben van Publicius Bibulus sírja Kr. e. első századból. Középen áll II. Viktor Emánuel lovasszobra. A szobrot tartó hatalmas talapzat oldalán a legjelentősebb olasz városok allegórikus szobrait, láthatjuk. Legfelül a széles árkádsort az itáliai tartományokat jelképező szoborsorozat díszíti, kétoldalt, oszlopcsarnokok tetején egy-egy bronzból öntött négyesfogat, a szárnyas Viktóriával, a Győzelem római istennőjével. Az emlékmű tetejéről nagyon szép kilátás nyílik a városra, plusz pénzért lifttel, még feljebb is lehet menni a tériszonyt hírből sem ismerőknek. Érdekes módon az olaszok nincsenek elragadtatva ezzel az emlékművel kapcsolatban,  megoszlanak róla a vélemények, hol Róma odvas fogának, hol esküvői tortának titulálják. Szerintem meg a rómaiak el vannak kapatva ezzel a várossal, ahol egy Tihanyi Apátság szépségű templom mellett már úgy megyünk el mint a Lidl előtt, mert a káprázatosnál-káprázatosabb műemlékek olyan töménységben érik egymást, hogy az ember elveszti az egyszerű szépségekre fogékonyságát. A nap végére a sok sétától, a melegtől fáradtan, de élményektől csordulásig telve mentünk vissza a szállásra, és elalvásig amerikai filmeket néztünk olasz szinkronnal, angol felirattal, ez is élmény volt. :D

2022.07.15 Róma-Vatikán

Ott folytatjuk ahol abbahagytuk és a busz hatodik megállójánál kezdjük a napot. Ez a Tevere partján van, a Castel Sant’Angelo, Angyalvárra vezető híd mellett.

Az Angyalvár Hadrianus császár síremlékének épült 135 és 139 között. Nevét az 590-ben pusztító pestisjárvány idején kapta: a járvány elhárítására I. Gergely pápa könyörgő körmeneteket tartott. A legenda szerint egy alkalommal a vár tetején meglátta Szent Mihály arkangyalt, amint a büntetés kardját visszahelyezi hüvelyébe: ezzel jelezte a járvány végét. A vár, majd később erőd nevét először a Da Vinci kód című regényben olvastam, akkor néztem utána, a képek alapján kicsinek tűnt, persze ez is csak addig tart, míg az ember nem áll az épület előtt. Közel sem kicsi, még római méretekben sem. Egy rövid sétával nyugati irányban máris Vatikán Cityben vagyunk. Már messziről látszik a Szent Péter-bazilika, a római katolikus egyház első számú szentélye.  

Raffaelo és Michelangeo tervei alapján, Szent Péter apostol sírjára építették, belső hosszúsága 211,5 méter, magassága 132,5 méter, alapterülete körülbelül 15 160 m², ezzel a Szent Péter-bazilika a világ legnagyobb belső terével rendelkező építménye. Ezt nehéz is lenne eltitkolnia. Itt minden részlet, minden pompa, minden megalomán méret arról szól, hogy hirdesse Isten  (az egyház) hatalmát.

A tér közepén, 8 méter magas alapon egy 25 méter magas, egy darab vörös márványból faragott obeliszk áll, ami a Rómában található sok más obeliszkhez hasonlóan Egyiptomból származó zsákmány. Ezt itt még Caligula lopatta el az egyiptomi Héliopoliszból I. sz. 37-ben. Először nem itt állt, csak 1586-ban került ide a Circus mellöl ahova eredetileg állították. El nem tudom képzelni, hogyan sikerült ezt közel kétezer éve Rómába szállítani. Nézem ezt a teret, a bazilikát, a szelfiző apácákat, az ájtatos imádkozókat és nem érzek semmi vallásos áhítatot. Ismét realizálom magamban, hogy számomra a vallás már soha többé nem fog többet jelenteni egy propagandánál, amit egy hatalom Isten nevében használ fel az emberek manipulálására. Könnyebb lenne, ha nem így éreznék. Sokkal nagyobb hit kell a saját hitem szerinti élethez, amelyet nem vezet egy szent könyv, amely nem épül évezredes vak hitre és rituálékra. Mégis ma már magamévá tettem Nietzsche gondolatát, mely szerint: "Istennek egyetlen mentsége van a világ gonoszságaira, hogy nem létezik." Sok időt töltünk a téren egyenként megcsodálva az oszlopcsarnok oszlopait, a homlokzat szobrait, a szökőkutakat, a tér kövezetén lévő égtájakat mutató faragványokat. Tovább indulunk még két látványosság megtekintése van tervben a Trevi kút és a Spanyol lépcső. 

A lépcső pont az aminek hangzik. Egy lépcső, ami ugyan díszes és 135 lépcsőfoka van, de akkor is csak egy lépcső és kész. Tipikus turista csapda. Német, angol és magyar nyelvben meghonosodott nevét a lábánál elterülő térről és az ott található Palazzo di Spagna palotáról kapta, ami lényegesen látványosabb. A lépcsőzés után a Trevi kút a Fontana di Trevi felé vesszük az irányt. Ez a város tele van szebbnél-szebb szökőkutakkal, de minden kétséget kizáróan a Trevi kút ezek csúcsa. A szökőkút három út találkozásánál épült fel, innen származik megnevezése is (Trivium). Az ókorban az Aqua Virgo vízvezeték végpontja volt, és ha jól tudom, talán még ma is ez táplálja részben, vagy egészben.

A kút 26 méter magas és 20 méter széles. Az építmény római diadalívhez hasonlít egy hatalmas központi és két oldalsó fülkével, előtte grandiózus szoborcsoporttal. A kút homlokzatának domborművei az Aqua Vergine legendáját mutatják be. Ez a helyszín az Angyalok és démonok című filmben is feltűnik. A kút legendája, hogy aki egy pénzérmét dob a kútba, az biztosan visszatér még az örök városba. Beinvesztáltunk mi is egy eurót, és most már nincs mit tenni, muszáj lesz még egyszer visszatérnünk a jövőben ide. Úgy gondoltam, hogy láttunk minden fontosat, amit feltétlenül szerettem volna, mikor belém nyilallt, hogy van még egy épület, amit kihagytunk, a Pantheon, a híres körtemplom, ami az ókori építészet egyik legjelentősebb épülete.  I. e. 27-ben emeltette Marcus Vipsanius Agrippa, valószínűleg a korabeli Róma minden istenének együttes tiszteletére. 

Több tűzvész és átépítés után végleges, ma is látható formáját Hadrianus császár idején nyerte el, aki szinte az alapjaitól építtette újjá 126 körül. Jellegzetes 43,3 m átmérőjű kupolája, melynek közepén 9 m-es lyuk engedi  a templomba a napfényt, csaknem kétezer évvel építése után ma is a világ legnagyobb vasalatlan beton kupolája. Az építmény maga a tökéletesség, a kupola magassága megegyezik az átmérőjével, így az épületben a 43,3 m-es gömb tökéletesen illeszkedne. Ez inspirálta Brunelleschi mestert a firenzei dóm kupolájának építésekor, és sok időt töltött tanulmányozásával, aztán csinált egy teljesen másmilyen nyolcszögletűt és sokkal nagyobbat. :) Beállunk a sorba, a ruházatot komolyan veszik, de szerencsére mi átcsúszunk a rövid nadrágom, és feleségem ujjatlan pólója ellenére. Bentről a kupola még elképesztőbb. Már itthon olvasom róla, hogy a kupola látszólag négyzet alakú kazettái valójában felfelé keskenyedő trapézok, ezért a mennyezet alulról nézve még magasabbnak látszik, mint amilyen az valójában. Én is elhittem. :)
Közben beesteledik, és feleségem nap végén azt mondja, hogy ma már nem tud több szépséget befogadni az agya. :) Lassan a vacsorát is el tudjuk képzelni, így visszasétálunk a szállodába, és egy pizzériában egy pizzához hasonló valami bogyót veszünk, ami finom ugyan de roppant kevés. Ezen sokat nevetünk. Nem mindenhol elég az angol tudás, be lehet azért nézni a dolgokat ha csak olaszul vannak kiírva. :)

2022.07.16 Búcsú Rómától, a cél Portici a Vezúv lábánál

Mindent összevetve Róma egy nagyon szép város, annak ellenére, hogy már magán viseli egy főváros minden hátrányát, a szemetet, a nagy forgalmat, a rengeteg turistát. Mégis nem úgy főváros ahogy Budapest. A múlt még sokkal jobban jelen van. Az olaszok nem ennyire nagyvilágiak, szabadosak, extrémek. Persze van abban valami vicces, amikor egy öltönyös úr, elektromos rolleren száguld az autók között komoly arccal, mégis maga az utca embere kevésbé megbotránkoztató általában. Még a homeless-ek sem, akik ott hevernek mindenütt, különösképpen a pályaudvar környékén. Mi szerettük Rómát. Másként, másért, mint Firenzét, de meleg szívvel gondolunk rá azóta is.

De ezen a reggelen elhagyni készülődünk az utazás legkellemesebb szálláshelyét, és tovább állunk új élményeket remélve.  Következő szállásunk egy kicsivel Nápoly után, Porticiben vár minket. Ezt a települést azért választottam, mert reményeim szerint innen már gyalog is megközelíthető a Vezúv. Alig két óra alatt megtesszük a 200 kilométernyi távot, és behajtunk egy olyan olasz kisvárosba, ami az első perctől teljesen más élményt nyújt, mint az eddigi nagyvárosok. A közlekedés egyik pillanatra a másikra válik agybajossá. Sokkoló az a kiszámíthatatlanság, ahogy mindenki megy mindenfelé, mintha több élete lenne. Két oldalról előznek a Vespa robogók, a piros lámpa csak veszélyes zöldként értelmezhető, és úgy általában, mintha mindenkinek felmentése lenne KRESZ-ből. A szállásig tartó út utolsó városi 5 km-re stresszesebb volt, mint az elmúlt 1500 km, de a végén meglátjuk a tengert, és megérkezünk. A szállásnak zárt udvara van, egy automata kapuval, ami természetesen zárva van, az úton előtte száguld a forgalom, nincs hely megállni várakozni. Megyek egy kört, és valahogy megállok a szembe lévő épület kapubejárója előtt. Szabálytalanul parkolok, és mindenkinek útban vagyok. Telefonon hívom a recepciót, mire nagy nehezen közel negyedóra után nyílik a kapu, és beállhatunk az udvarba. A szálláshely egyszerű, tulajdonképpen csak a római szállás minősége miatt érzem visszalépésnek. A kovid előírásokra hivatkozva, ez az egyetlen hely, ahol csak előre csomagolt reggelit kapunk. Még nagyon meleg van, a helyi szabadstrand néhány percnyi sétára van, így hát lemegyünk a partra és  a délután hátralévő részét a strandon töltjük. A meder tele van kővel, gyalogolni keserves ez miatt, a víz mélysége nagyon alacsony, ez miatt meg úszni nem igazán alkalmas. A parton a vulkanikus kőzet, hamu, és homok keveredésétől fekete színű a homok, ami a víz közelében jéghideg, nem tud felmelegedni. Ez ahogy feleségem fogalmazott, inkább érdekes, mint kellemes élmény. Nem egy klasszikus riviéra a hely, de hűsíteni magunkat megfelel a negyven fokos hőségben. A Nápolyi-öböl, a végtelen tenger és mögöttünk az 1230 m magas Vezúv látványa mindenért kárpótol minket. 

2022.07.17. Vesuvio

Még tegnap este faggattam szállásadónkat, hogy milyen messze van a kráter tőlünk, és fel lehet-e gyalog jutnunk oda. Közben meg is nézem a google térkép 17 km-t mutat a kráterig. Szállásadó hölgyemény nem tudja elképzelni, hogy lenne olyan őrült aki 34 km-t akar gyalogolni egy nap, ennek a felét felfelé. Lelkesen ajánlja a fenti parkolót, a menetrendszerű buszt, a taxit, de mi elhatározzuk, hogy túrázunk, és saját erőből jutunk fel a kráterhez. Az útvonal viszonylag egyszerű, így nem sokkal indulás után már felfelé kaptatunk az egyre inkább gyérülő növényzet között vezető szerpentinen. Valahol félúton egy szuvenírbolt hirdeti, hogy utolsó lehetőség online jegyek vásárlására. Hoppá, erre nem gondoltam. Kis küzdelem következik az olasz nyelvű regisztrációval, majd jegyvásárlással, de szerencsére a boltos hölgy beszél kicsit angolul, és jól ismeri a folyamatot, így hamar sikerül jegyet vásárolni. Később bebizonyosodik, hogy tényleg ez volt az utolsó lehetőség, mert fent a csúcson sem jegyet nem árusítanak, sem a mobilnet nem működik. Még sokáig megyünk felfelé mire elérjük a Vezúv Nemzeti Park bejáratát. A telefonon bemutatott gyors jegyellenőrzés után, már meg is kezdjük a kapaszkodást, a kb. 1 km-re lévő kráter irányába. Érdekes ez a környezet, a hamu és salak ropog a cipőnk alatt, orrunkba beveszi magát ez az égett salak szag.  Felérve a kráterhez, először csak a krátert csodáljuk, az elképzelhetetlen tömegű követ, ami a hegy gyomrából kilátszik és közben megpróbáljuk elképzelni azt a tömeget, aminek nagy része a környéken szóródott szét a 79-es kitöréskor, ami elég volt ahhoz, hogy hét-nyolc méter magasan temesse maga alá a légvonalban 9 km-re lévő Pompeii-t, és elképzelni sem tudjuk azt az energiát, ami ezt elvégezte. Azt, hogy a vulkán csak alszik, a néhol előtörő füstpamacsok jelzik. 

Körbe sétáljuk a kráter turisták által járható peremét, és gyönyörködünk hol a kráter, hol Nápoly és a tenger irányába nézve. Mondanom sem kell, hogy iszonyú meleg van ezen a napon is. Lefelé menet feltankolunk vízzel (1,5 Eu/fél liter), és megkezdjük a hazafelé utat. Nem tagadom visszafelé már nem esik olyan jól a gyaloglás, ezért elfogadjuk egy kedves olasz pár invitálását, akik autójukkal  8 km-t rövidítenek a hazafelé úton. Vasárnap este van, Porticiben elképesztő mennyiségű fiatal bulizik a tengerparton, szinte hemzsegnek a mólón, mikor arra sétálunk. Egy kikötő melletti étteremben végre igazi pasta-t ehettünk. Persze itt is kihívás a rendelés, mert az online étlapon, amire egy asztalon lévő QR kód vezet, csak olaszul vannak az ételek feltüntetve. Szerencsére a fiatal pincérlány tud a kérdéseimre válaszolni, tételenként magyarázza el a menü alkotóelemeit, így nem nyúlok mellé a rendeléssel.  

2022.07.17 Pompeii

A nyaralás utolsó látványossága a romváros. 17 km-t autózunk, a Vezúv kapcsán tanultak alapján, már online vásárolt jegyekkel felfegyverkezve érkezünk. Gyorsan bejutunk, és megkezdjük  a város felfedezését. Sok filmet láttunk már róla, olvastam róla sok mindent, mindenképpen egy "bakancslistás" cél volt ez számunkra eddig. Mégis úgy gondoltam, hogy egy-két órányi látnivalónál nem lesz több. Jelentem hat és fél órát töltöttünk a városban, és valószínűleg nem láttunk mindent. (Parkolási díj 50 Eu :) ) Fénykorában a várost 20.000-en lakták, majdnem kétszer annyian, mint ma Tolnát. A város feltárt területe több, mint 66  hektár, erre tényleg kell időt szánni. Ahhoz képest, hogy Olaszország második leglátogatottabb turisztikai célpontja, itt sem vagyunk elkényeztetve angol nyelvű feliratokkal, így leginkább vaktában kezdünk bele a város felfedezésébe. 79 augusztus 24 előtt, mielőtt itt végleg megállt az idő, ez a város gyönyörű lehetett, még ennyi idő múltán is el tudjuk képzelni a gyönyörű mozaikokkal borított járdákat, előtereket, a színes falfestményekkel díszített villákat, az árnyat adó belső kerteket. Végig sétálunk a végtelenül hosszú főutcákon, lépkedünk a  bejáratoknál elhelyezett "lépőköveken"  és szép sorjában megtaláljuk a nevezetes épületeket, a város politikai központját a fórumot, a "Tragikus költő házát" bejáratánál a kutyát ábrázoló mozaikkal, 

az akkori "gyorsétkezdéket" a thermopoliumokat, a bordélyt (lupanar), a kitörés előtt mindössze kilenc évvel felépült húsz ezer néző befogadására alkalmas Amfiteátrumot, a városkapukat.  Tűvé tesszük a várost a ikonikus múmiákért melyek valójában nem mumifikálódott maradványok, hanem öntvények. 1860-ban az olasz régész, Giuseppe Fiorelli fedezte fel, hogy a megsemmisült emberekről képet lehet alkotni, ha a vulkáni hamuban kialakult üregbe, ahol a testek végül felbomlottak, cementet öntenek. Csak az utolsó órákban találjuk meg a Menekülők kertjét, a város dél keleti peremén, az itt kiállított 13 múmiával, és a kijáratnál az antikváriumban találjuk a többit, köztük a ló múmiát is. 

Sokat gondolok, az itt élő emberekre, családokra, akik éppen olyan emberek voltak, mint most mi, vágyakkal, reményekkel, tervekkel, örömökkel és bánatokkal.  Ennek a városnak a lakói megélték az ítélet napját, és nem élték túl. A városban sétálva, nem lehet nem észrevenni  a távoli Vezúvot, ami baljósan tekint le a városra. A szunnyadó tűzhányó egy időzített bombája ennek a környéknek, és legszebb példája az emberi optimizmusnak és felejtés képességének, hogy a hegy aljában ma csak Nápolyban több, mint 3 millió ember éli mindennapjait. Utoljára 1944-ben mutatott aktivitást a vulkán, a  kitörés összességében  26 ember halálát okozta és súlyos károk keletkeztek San Sebastiano és Massa di Somma falvakban is. A 79-eshez hasonló méretű kitörés ma hatalmas tragédiát okozna. Látva a rengeteg csodát, ami a városból megmaradt, kicsit haragszom a vulkánra, ami közömbösen, csendes gyilkosként várja a következő kitörést, amely minden bizonnyal be fog előbb-vagy utóbb következni. Másrészt, hálás vagyok, mert csak neki köszönhető, hogy ilyen állapotban fennmaradhatott eredeti állapotában egy város 2000 évvel korábbról. 

2022.07.18 Hazafelé első nap Sirmione

Reggel búcsúzkodunk Porticitől, ez a déli olasz városka egy teljesen más arcát mutatta az országnak, mint korábban Firenze és Róma. Az itt élők élevitele, temperamentuma, sokkal inkább hasonlít az olaszokról kialakult képre. Hangosak, szenvedélyesek, de ezen a környéken már láthatóan szegényebbek. Az árak mérsékeltebbek, mint északon, az emberek kevésbé elegánsak. A házak elhanyagoltabbak, igénytelenebbek. Mindez nem látszik a lakók hangulatán. A  strandon látszólag csupa gondtalan ember fürdőzik, napozik, sokan spontán táncolnak a közeli bár hangos zenéjére, és megállás nélkül ölelgetik egymást és mosolyognak. Élvezik az életet, ebben jobbak minden nemzetnél. Megesszük az utolsó adag előre csomagolt reggelinket, és még egyszer átverekedjük magunkat a magyar szemmel agyrém városi forgalmon, majd felhajtunk a hazafelé vezető autópályára. 850 km-t autózunk két megállással zavartalanul, míg Verona közelébe jutunk, itt fordulunk a Garda tó irányába. A tóval már volt néhány éve egy találkozásunk, igaz akkor az északi sarkánál Riva Del Gardában értünk a partjához. Most az déli sarkához igyekszünk, Sirmione a cél. Első benyomás a városról, hogy lelassult, főként a reggel elhagyott Porticihez képest. Az itt tartózkodásunk alatt többször is emlékeztetnem kell magam, hogy Olaszországban vagyunk, nem Ausztriában, mert érzésre minden olyan. A környezet, az átgondoltság, a forgalom még egy kicsit az emberek is. Szállásunk a  főúton van, hamar megtaláljuk, és leparkolunk a pálmák alatt. 

16:00 van. Előző napi olasznyelvű érdeklődő üzenetre írt válaszom ellenére, amiben délután négyre ígértem az érkezésünket, senki nem vár minket. Felhívom a megadott telefonszámot, és egy kétnyelvű párbeszéd során csak annyit tudok kihámozni, hogy pár perc múlva érkezik valaki. Így is lesz, megjelenik egy néni kerékpárral, és az olaszon kívül semmilyen más nyelven nem beszél. Így néhány részlet tisztázatlan marad, az itt tartózkodásunkkal kapcsolatban, de kapunk kulcsot és a szobát el tudjuk foglalni. Mivel még javában ragyog a Nap, sétálni indulunk, és mivel 500 m múlva beleütközünk a tóparti strandba, hamar visszafordulunk, majd átöltözve térünk ide vissza, és elmerülünk a tó vizében. Estig strandolunk, és gyönyörködünk a tóban és a közeli hegyekben. Ha valaki egy igazán szép helyen szeretne eltölteni néhány napot vagy akár egy hetet is, túrázással, strandolással, kerékpározással, jó szívvel ajánlom ezt  a helyet számára. Nekünk most csak egy délután volt, egy kellemes megálló a hosszú út felénél.

2022.07.19 A megérkezés.

Reggeli után összecsomagoljuk utoljára a cuccainkat, és kihordjuk az autóba. Már éppen kezdenék aggódni a kicsekkolás miatt, amikor előkerül egy pincér, aki beszél angolul, és akinél pillanatok alatt kifizethetem a számlánkat, és elindulunk a hazavezető úton. Eseménytelen az út. Egy kis izgalom van az egyik tankolásnál mindössze, mert a következő tervezett tankolás helyén lévő kút felújítás alatt van, így kényszerűségből tovább kell mennünk, és a következőnél már 704 km-t mutat a tankolást mérő km számláló, de még így is van néhány liter a Honda tankjában. A már idefelé megismert autópályán haladunk, más irányból szemlélve a tájat, valahogy innen több mindent látunk, észreveszünk. Nagyon szép a Szlovén Alpok. A Júlia Alpok meglátogatása is régóta tervben van, egy helyütt tábla is mutatja a Triglav csúcs felé a lehajtást. Talán majd egyszer a jövőben erre is sort keríthetünk, de most már várjuk a hazaérkezést. A következő tankolás már Magyarországon történik, ahol mindjárt bosszúsággal indul, mert az egyik kúton nincs benzin, a következőnél pedig csak 20 l-t tölthetek a tankba. Még mindig nem értem ezeknek az intézkedéseknek a lényegét. Ettől nem fognak takarékoskodni az emberek. Több helyen vásárolják meg a jogosan olcsónak érzett benzint, amire szükségük van. A takarékoskodást az segítené elő, ha normál piaci áron lenne a benzin, mint minden rendes országban. 

Közben a kisautónk robog velünk, még egy gyors uzsonna a siófoki KFC-ben, és egy óra múlva, már a garázsban állunk. Személy szerint én nagyon megkönnyebbülve, hiszen az ilyen autós kirándulások az autózás miatt mindig több kockázatot tartalmaznak, mint egy buszos, vagy repülős nyaralás. Szerencsére ezúttal sem történt semmi, az autó tette a dolgát, meg sem kottyant neki a 3064 km, amit megtettünk.

 Végül kell, hogy  beszéljek a kirándulásunk egyik minduntalan visszatérő, torokszorító élményére, ami a vízzel kapcsolatos. Nem véletlenül említettem a Római kutak kapcsán, hogy nem értem a megállás nélkül zubogó vizeket a városban. Az út során valahány folyóval vagy tóval találkoztunk egytől-egyig a kiszáradás jeleit mutatta. Így volt a Firenze városát átszelő nagyon komolyra megépített vízelvezető csatornák, az Arno, a Pó, a Tevere,  és végül a Garda tó esetében is.

 A jelenség nem lokális, ezek a helyek 800 km-nyi távolságon oszlanak el, és ugye ismert a hazai helyzet 1500 km-rel északabbra , a Duna, a Tisza, a Velencei tó és társai esetében is. Sajnos a globális felmelegedés, és a klímaváltozás már nem csak egy elmélet, amire még újabb bizonyítékokat lenne szükséges gyűjteni. Ez itt már a véres valóság, ami belátható időn belül óriási problémákat fog szülni, és meggyőződésem, hogy a megoldás esélye már nincs nálunk, mindössze az alkalmazkodás sikerén fog múlni a túlélésünk. Mindeközben néhány száz kilométerre fegyverek dörögnek, és két elmebeteg jövőtlen vénember háborúsdit játszik, egymással, mesterségesen gerjesztve világméretű problémákat és katalizálja a klímaváltozás hatásait. Érzésem szerint a világ most fordul egy súlyos válságba, és sajnos a 11 évvel ezelőtti bejegyzésemben felvetett gondolatok kezdenek beteljesülni. Az irány az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt mindenki számára, én ezeket le is írtam. A baj, hogy a legtöbb ember ezeket elhessegeti magától, mint a nyilvánvalóan létező és bekövetkező halála gondolatát is, és azok, akik tehetnének valamit a folyamatok megállítására vagy akárcsak lassítására, ellenérdekeltek ebben és éppen olyan mának élő felelőtlen emberek, mint a társadalom tudatlanabb rétegét alkotók.

A kirándulás másik kísérőgondolata, a "carpe diem" érzés, mert úgy érzem, hogy a jövő most válik teljesen bizonytalanná, és nem tudom, hogy meddig folytatható még az életünk a jelenlegi normák szerint. Nem lepne meg, ha ez lett volna az utolsó külföldi nyaralásunk, persze valószínűleg ez nem így lesz, mert minden lassan zajlik, és a klasszikus példában szereplő, fazékban melegített békához hasonlóan, mi is a végsőkig igyekszünk alkalmazkodni a körülményekhez, mindaddig, amíg a kiugrásra alkalmas utolsó pillanat lehetősége is elszáll.

Mindenki vigyázzon magára, és próbálja meg élvezni az életét!