Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2012. február 25., szombat

Kütyüsítés 1

Néha megtámadnak a technika vívmányai, és befészkelik magukat az agyamba, innentől már nem sok idő telik  el addig, míg úgy érzem, hogy én már nem tudok élni nélkülük, és egy kicsivel később már készen is vagyok az ideológiákkal, amelyekkel feljogosítom magam arra a pénzkiadásra, ami a megvásárlásukhoz szükséges. A héten csomagot kaptam a tengeren túlról, már nagyon vártam, hiszen egy féléves vívódás előzte meg a megrendelést, és most végre a kezemben tartom ezt a valamit. A neve Kindle Keyboard 3G e-book reader. Miért is kellett nekem ez a kütyü? Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretek olvasni. Nagyon. Ez mindaddig tart, amíg ezt nem egy monitoron keresztül kell megtennem. Így már csak töredéke lapszám olvasására vagyok képes. Zavar a kijelző szembántó fénye, a helyhez kötöttség, így a több oldalnyi információkat a legjobban szeretném kinyomtatni, de ezt meg a zöld gondolkodásom tiltja. Ezt a problémát oldom most fel ezzel az olvasóval. Nézzük csak mit is tud, ez a csöppség.
A mérete nem nagy, de nem is kicsi. 190mmx123mmx8,5mm, kb. 250 g.

Mint látható könnyedén elfér a kézben, mint egy kisebb méretű könyv. A vastagsága még ennél is figyelemreméltóbb, hisz egy ceruza méretével vetekszik. Én mindjárt vásároltam hozzá, egy pofás bőrtokot is, ami azonkívül, hogy megvédi a vasat a környezeti ártalmaktól, egy kicsit "könyvesíti" is azt


Az olvasó legfontosabb tulajdonsága a kijelzőjében rejlik. Mindaddig míg az ember nem lát élőben egy ilyen e-Ink technológiát használó gépet, nem tudja elképzelni azt, hogy egy ilyent használjon könyvolvasásra. Pedig de. Ezt a kijelzőt, ha valamihez kell hasonlítanom, akkor azt mondom, olyan mint a nyomtatott könyvlap. A következő ábra jól mutatja az lcd és az e-Ink kijelző közti különbséget.



Nincs háttérvilágítása, nem vibrál, csak 16 szürke árnyalatot képes megjeleníteni, de a könyvolvasáshoz ez bőségesen elég. Én hagyományos könyvet is csak rendes megvilágításban szoktam olvasni, sötétben soha, ezért nem tartom hátránynak, hogy az olvasásához fény kell. Mivel ez a technológia nem azon alapszik, hogy másodpercenként sokszor felrajzolja a megjelenítőre a képet, így nincs vibrálás, egy állandó statikus képet, "nyomtatványt" nézünk, és ebben az állapotban a készülék áramot sem fogyaszt. Áramra csak a lapozáshoz van szüksége, amikor átrendezi a kijelző részecskéit, és egy új oldal kerül a szemünk elé. Ezt a műveletet 8500-szor tehetjük meg egy akkufeltöltéssel. Az előző verziókban azt mondták lassú a lapozás folyamata, én ezt nem tudom máshoz hasonlítani, csak egy hagyományos könyv lapozásához. Annál pedig ez mindenképpen gyorsabb. A betűméretet egy gombbal előhívható menüből egyszerűen tudjuk változtatni, sőt a sor távolságot is, ezzel a gép egy szempillantás alatt "újratördeli" a regényt. Az alap 4 GB memóriából 3 csak a miénk, amit ha megtöltünk könyvekkel kb. 3500 regénnyel sétálhatunk a zsebünkben, ami azért már nem kis házi-könyvtárnak mondható. Angolul tanulóknak remek opció az angol nyelvű szövegek hangos felolvasása, amit csak kérni kell gépünktől, és máris ékes angolsággal hallgathatjuk az olvasott regényt. Magyarul még nem tud, állítólag van erre is lehetőség, de gyanítom, hogy a mi nyelvünkkel nem fog ennyire könnyen megbirkózni a felolvasó szoftver. Mivel az elmondottak alapján már kiderült, hogy hangot is tud adni az olvasó, így mi sem természetesebb annál, mint, hogy az olvasás alatt zenéket is játszhatunk le vele. Én képtelen vagyok zene mellett olvasni, hála az örökké figyelő zenész fülemnek, de sokan biztosan örülni fognak ennek a lehetőségnek. De még nincs vége. A készülék képes WiFi-n, sőt 3G-n keresztül kapcsolódni az internethez. Ja, és a legfontosabb: INGYEN. :) Az Amazon ingyenes, az egész világra kiterjedő mobilinternetet biztosít a Kindle tulajdonosoknak. Főleg azért teszik ezt, hogy bárki bárhol tudjon tőlük könyvet venni - így a könyvvásárlás kb. 60mp-ig tart, akárhol járunk a világban, és van megfelelő 3G-s lefedettség. A beépített böngészővel végszükség esetén elérhető az internet (levelezés, Google, Face Book stb.). Továbbá elérhető rajta a Wikipédia, ami szintén sokat segíthet túra közben. Ez volt az ami miatt a 3G-s  modell mellett döntöttem, hiszen nekem a kerékpár túráim alatt, sokszor szükségem van arra, hogy elérjem az itthoniakat, illetve néha égetően fontos egy apró információ, amit a Net könnyedén megadhat számomra. A beépített böngésző nem túl okos, de nem is ez a készülék fő profilja a célnak tökéletesen megfelel. Mindent összevetve, remek kis kütyü ez, nem mondom, hogy nem lehet nélküle élni, de a jelenlegi könyvárak mellett hamar megtérülő beruházás, hiszen az új ára nem több, mint 10-12 papír alapú könyv költsége. Aki szeretne ilyent, az Amazontól megrendelheti, jóval olcsóbban mint amennyiért itthon néhány kereskedő vesztegeti. 
Egy hátránya persze van. Nincs jó könyv illata.

3 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Legyen benne örömöd ! Én már csak megmaradok a régi módinál. Gyors nekem ez a tempó, így "estefelé-hazafelé"...

Unknown írta...

Szia!
Írtad, hogy milyen jó szolgálatot tesz biciklitúrázás közben. Netezni tudsz vele pl. Talán arra is jó ez a kütyü, hogy esténként naplót vezess egy hosszabb túrán? Látom, van billentyűzete, ez alkalmas arra, hogy a napi élményeidet "papírra" vesd? Illetve van-e benne valami notepad szerű szoftver?
Azt már sejtem, hogy az akkumlátorával nem lenne gond egy többhetes túra sem.

Zéta írta...

Péter!
Van valamiféle jegyzetelési lehetőség ami inkább a könyvek olvasása közben széljegyzetek elkészítésére van kitalálva szerintem. Valójában az internet hozzáféréssel akár online is írhatnám a blogba a napi eseményeket egy túrán, de mégsem teszem, mert eléggé gyötrelmes ékezetes betüket írni ezzel a billentyűzettel. Én maradok a hagyományos módszernél, a nap végén egy kis füzetbe tollal leírom a nap főbb paramétereit, és az emlékeztető kulcsszavakat, amelyek alapján majd otthon kényelmesen begépelhetem a történetet. Az akku valóban jól bírja, de a 3G-s használat azért jelentősen megnöveli a fogyasztást. Leginkább arra való amire kitalálták, ebook olvasásra, arra viszont páratlanul jó.:)