Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2012. március 3., szombat

Kütyüsítés 2


Megpróbálok tömörebben fogalmazni ezúttal, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy az ilyesfajta technikai leírások nem túl népszerűek. De egy blogon mindenképpen meg kell örökítse az ember a saját örömeit, és ez az újabb készülék, ami a birtokomba került, számomra egyértelműen öröm, hiszen ez is régi vágyam volt.  Úgy hívjak Garmin  Legend HCx. Funkcióját tekintve GPS. Miért is kell nekem? Mert kerékpárral egy esetleges eltévedés, nem egy apró bosszúság, hanem felesleges km-eket, mászást, és tetemes időveszteséget jelent, és számomra egy túra bármennyire is a kikapcsolódásról, a nézelődésről szól, mégsem vagyok képes megbékélni azzal, hogy valamire több időt és energiát fecséreljek, mint ami arra feltétlenül szükséges. Az autós GPS-ek kerékpáros célokra tulajdonképpen alkalmatlanok. A három-négy órás üzemidejük alatt kerékpáron 100 km körüli távolságot tesz meg az ember, ami alatt adott esetben nincs is szükség navigációra. Ez a készülék hosszabb töltés nélküli üzemidőre van berendezkedve. Ez normál használat mellett 25 óra, ami túra viszonyok közt már akár 2 nap is lehet. Még egy óriási előnyét kiemelném, amit egyetlen autós testvére sem tud. Vízálló. Azt hiszem nem kell elmagyaráznom, hogy ez mennyire fontos kerékpáron. Maga a készülék pofás, kicsi, de nem apró, könnyen kezelhető, és számtalan olyan tudással rendelkezik, ami által bármilyen felhasználó megtalálhatja benne számításait. Tegnap elvittem "megsétáltattam", kíváncsi voltam a képességeire.  Rendkívül részletes a Magyarországi térképadatbázisa, még az út mellett lévő km jelző táblákat is precízen kijelzi. Számomra borzasztóan hasznos szolgáltatása, hogy az indulástól az érkezésig elmenti az útvonalat un. track-be, amit később ismét felhasználhatok, illetve továbbadhatok mások számára, valamint feltölthetem online térképekre, és ezáltal rendkívül érdekes statisztikákhoz jutok, pl. sebesség állapotok az út alatt, állásidők, szintemelkedések stb. Természetesen ez visszafelé is működik, az általam valamelyik útvonalszerkesztőben előre megrajzolt térképet is feltölthetem a készülékre, és ennek a nyomvonalnak az alapján utazhatom a navigáció segítségével. Mivel sok kerékpártúrázó bringáját láttam már ezt a típust, és mindegyikük elégedetten nyilatkozott róla ezért biztos vagyok abban, hogy nekem sem lesz vele gondom. 

A száraz technikai adatok:
  • Cserélhető microSD kártya a részletes MapSource térképek számára 
  • Automata útvonaltervezés, letéréskor újratervezés, fordulóról-fordulóra történő navigáció hangokkal (nem beszédhangokkal, a készülék nem képes beszédhangok kiadására)
  • Ikonvezérelt menü, mely segítségével könnyedén mozoghat a menüben, kereshet címeket vagy Érdekes Pontokat (POI) (az opcionális MapSource térképek használatával)
  • Mini-USB port a gyors adat- és térképfeltöltéshez az opcionális MapSource CD lemezekről
  • Nagy érzékenységű GPS vevő
  • GPS pontosság: 15 méter vagy pontosabb, 3 méteres pontosság WAAS/EGNOS használata esetén
  • Beépített GPS patch antenna
  • Méretek: 5.6 cm x 10.7 cm x 3 cm
  • Súly: 140 gramm elemekkel (nem tartozék)
  • Elem élettartam: akár 25 óra, két AA elemmel (átlagos használatnál)
  • Alaptérkép: beépített alaptérkép, útvonal tervezési funkciókkal
  • Vízhatlan: IEC 60529 IPX7 szabvány (meríthető 1 méter mélységbe 30 percig)
  • Hangos riasztás: veszélyes pont, horgonycsúszás, letérés, ébresztőóra
  • Egyéb funkciók: választható hangok, színsémák, stopper, halász/vadász, nap/hold naptár, útkomputer
  • Magyar nyelvű menü
De ajánlásnak az sem utolsó, hogy az orosz különleges erők ezt a típust rendszeresítették deszantosaik számára. :)

3 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Ami az én anti-technikai szememet megragadta, az, hogy az elemek 25 óra alatt lemerülnek. Persze nem tudom, hogy ezt a kütyüt csak időnként pár percre kell nézegetni, vagy útközben állandóan be van kapcsolva.
Engem a hülye mobiltelefonokban is az zavar, hogy biztos akkor merül le, amikor telefonálnom kéne. Az lenne az igazi, ha valahogy ezt az elemcsere-feltöltés dolgot végre már ki tudnák küszöbölni.
Mi a helyzet pl. a napelemmel ? Az asztali kicsi számológépembe már nem kell elem. Akkor egy ilyen drága izébe miért kell ?

(Na, ez egy hozzá nem értő öregasszony véleménye csak - nem kell komolyan venni :-) )

Zéta írta...

Én már attól is bolondot kapok, ha valamit rádugok a számítógép USB csatlakozójára, és az adott eszköz így nem töltődik, csak a saját töltőjével. Számomra már elvárás lenne, hogy MINDEN ilyen eszközön legyenek napcellák, és bármire csatlakoztatva érzékelje az energiát. De ilyet eddig egyetlen itthon nem kapható telefonon láttam csak eddig.Visszatérve a megjegyzésedhez, nálam a töltés útközben szintén "zöld" energiából származik majd, hiszen a kerékpárom első kerekébe épített folyamatosan forgó dinamó, amíg mozgásban vagyok termeli az áramot, és ezt én bárminek a töltésére, valamint a lámpáim üzemeltetésére fel tudom használni.

aranyos fodorka írta...

Na, ez egy ügyes megoldás. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi is létezik ...