Mert az élethez kell egy kis fűszer.

Tegnap elég mozgalmas kerékpáros napom volt. Reggel fél hatkor már a Székesfehérvárra tartó buszon ültem, és a felkelő nap már a megyén kívül talált. Fehérváron aztán viszonylag könnyen megtaláltuk egymást  kerékpárostársammal Lacival (Python), akivel tovább robogtunk és Seregélyes-Szőlőhegyen felvettünk egy harmadik bringást Józsit(Lompi) bicajával együtt, és  nem sokkal ezután már az M7-esen haladtunk Budapest felé. Az úton olyan kívülállók számára teljesen érdektelen témákról beszéltünk, mint az első és hátsó hajtás, összteleszkóp vagy merev váz , épített vagy gyári kerékpárok és ezek előnyei-hátrányai. Pesten először Laci lakására mentünk, majd gyors kerékpárosgúnyába öltözés után elindultunk a tizenharmadik kerületből Budakalászra, ahol a fekvőbicajosok ez idáig egyetlen boltja található, ami ezen a napon ünnepelte negyedik születésnapját. A fekvőbicajosok társadalma még viszonylag kis közösség, így szinte mindenki ismer mindenkit, ha nem is személyesen hát virtuálisan. Rövid ideig kulturáltan csorgattuk a nyálunkat a boltban található gépcsodákon, ezután én kipróbáltam azt a bringát, amit egyszer, talán a nem távoli jövőben sikerül majd beszerezni. Úgy hívják Tour Easy, egy igazi öszvér, a hosszútávú túrázás bajnoka. Kicsit meghajtottam az Omszki- tó körül, és olyan volt amilyennek elképzeltem. Könnyű, és iszonyúan kényelmes, de egy próba nem próba, főként ha ilyen rövid, ezért megígértem Attilának, aki a bolt tulajdonosa, hogy az egyik szervezett túrájukra eljövök, kibérelem ezt a járgányt, és megyek vele 50-60 km-t. Sajnos az ára elég magas, így erre még gyűjtenem kell egy keveset, de nem lehetetlen vállalkozás. Sokáig nem maradhattunk, hiszen én még kerékpárral szerettem volna sötétedés előtt hazaérni, így egy rövid kör után — ami alatt én egy igen kellemeset estem az ártéri erdő kerékpárútján :) — visszaindultunk Laci lakására, majd ismét autózás következett Seregélyesig. Itt összekészülődtem, és útnak indultam. A táv hazáig kb. kilencven kilométer, és ezúttal végre nem ismeretlen úton hajthattam a bringát, hanem már többször is bejárt terepen. De essék néhány szó arról amiért mindez történt. A következő napokban egy  új bicajt hajtok, amit gyártása közben is gusztálgattam már a Neten, és mikor elkészült nagyon elégedetten néztük mindannyian a fotókat róla. A neve Chili. A tervezés Laci agyszüleménye, a kivitelezést Józsi az ország legrutinosabb fekvőbicaj készítője végezte. Kettőjük teljesítményének eredője ebben a bicajban csúcsosodott ki. Egy nagyon profi, és szép kerékpárt sikerült összehozniuk néhány hét alatt. A siker persze nem véletlen, hiszen az előző gépek gyártási tapasztalatait felhasználva, már képesek voltak elkerülni a gyermekbetegségeket, és profi alkatrészek felhasználásával megvalósult a tervezésnél kitűzött cél. Egy gyors, merevvázas rekumbens. A következő két hét tesztüzem lesz. Próbálgatom, lehetőleg mindenféle körülmények közt, hogy eldöntsem, tudunk-e együtt élni. Miért kell nekem még egy bicaj? Azért mert a legtöbb esetben csak rövid távokat megyek (értsd 150 km-nél kevesebbet :)). Ehhez jobb egy könnyű bicaj, amivel lehet haladni, és csak a legszükségesebb kellékeket szállítom, egy széldzseki, némi szerszám, pótgumi, naptej, szőlőcukor, egy kulacs ital. A másik hatalmas előnye ennek a gépnek, hogy egy kerékpárszállító táskába pillanatok alatt összecsukható, és autóban, vonaton, repülőn poggyászként is szállíthatom. Ez abban az esetben jöhet jól, ha egy bizonyos környék bebicajozása a cél, de nincs idő az oda- és visszaút letekerésére, hiszen minden szabadidő véges, és az éves szabadság kerettel lehet csak gazdálkodni. Jól jöhet olyan vonatokon, ahol nincs lehetőség normális kerékpárszállításra, hiszen a táska bárhol elfér. Az első tapasztalataim jók. Tényleg fürge a jármű, hozza azt amire számítottam. A közel kilencven kilométert hazáig három óra alatt tettem meg, ami tekintve a helyenkénti szembeszelet , és a még gyenge fizikai kondíciómat nem rossz. A másik bicajommal ezt 4-5 km/h-val kisebb átlaggal lettem volna képes csak letekerni. Az első kerék hajtás még nagyon furcsa, de ez csak megszokás kérdése, az meg a többiek szerint csak megtett kilométereken múlik. A következő hetek tapasztalata pedig eldönti majd, hogy a Chili állandó fűszere marad-e napjaimnak.
Közben megérkezett a videó anyag is Lacitól, amelyből kiderül mennyire gyors a Chili, hiszen a felvételen is jól látszik, ahogy a film 18. másodpercében kilépek a hipertérből, és ismét a földi kerékpárosok sebességére lassítva megjelenek Laci előtt. :) Íme: