Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2010. június 9., szerda

Szuzi

Nem írtam még sosem egy napon két bejegyzést. De most kell.
A mai napon meghalt kedves öreg kutyám. 1995-ben született, anyja szintén az én kutyám volt, az apa pedig a szüleimnél élt. Nem tudom más kutyafajták milyenek, én a német juhászokban találtam meg azt, amit számomra egy kutya jelent. Az a fajta intelligencia, és szocializációs készség amire ők képesek, szerintem egészen rendkívüli. Ahogy telnek az évek, a kutya észrevétlenül válik családtaggá. Egy idősebb német juhász, már hangsúlyokból, pillantásokból is megért minket. Mindig lány kutyákat tartok, mert valahogy ők még szelídebbek, simulékonyabbak. Persze csak velünk. Soha nem merült fel bennem, hogy a kutyám bánthatná a gyerekeimet, pedig együtt játszottak velük órákon át naponta. Azt hiszem nem lesz újabb kutyám. Ennek több oka is van. Nem vagyok képes 10-15 évenként eltemetni az egyik legjobb barátomat, valamint az évek múlásával egyre kevésbé vagyok arról meggyőződve, hogy jogomban áll, egy másik élőlényt korlátozni a szabadságában, és csak a kutyáim tudnának arról mesélni, hogy valójában kettőnk kapcsolata számukra is előnyös volt-e. Mert számomra egyértelműen az volt, hiszen általuk egy barátot kaptam, aki sosem tolakodik, aki mindig kéznél van, és csak addig van velem, amíg akarom, nem követel, és nem is kér, képtelen alakoskodásra, nem gonosz, nem sértődik meg, ha rossz hangulatomban nem jól bánok vele. Egy huszonnégy órás őrző-védő szolgálat őrzi a házam, és családom álmát, alamizsna szintű bérezésért, és ha kell még meg is hal értünk ez a "buta" kutya. Nem régen olvastam, hogy egy kutya vagy macska közelléte kimutathatóan jó hatással van az emberre, vérnyomása csökken stb. De vajon ez képes ellensúlyozni azt a fájdalmat, amit a kivédhetetlenül bekövetkező elvesztésükkor érzünk? 15 év kutyaévekben állítólag 105 emberi évnek megfelelő időtartam. Most úgy érzem mintha valóban 105 éve élt volna velünk ez a kedves, meleg tekintetű állat. A család életének egy nagyon is meghatározó szakaszában volt velünk, miközben a gyerekeink cseperedtek, a vállalkozásunk felfutott, majd 10 év múlva véget ért, és ezzel az ő aktív éveinek is vége szakadt. Ő volt a kutya, aki amikor elkészült az új házunk velünk együtt költözött, mert az új ház mellett egy új kutyaház is készült számára. Csak öt nyugdíjas év jutott számára. A gondolat, hogy nincs többé egyáltalán nem könnyebb attól, hogy tudom, szeretetben élt, és a 15 év az tisztes kutya életkornak számít. Én még sokáig fogom lesni megszokásból a kutyaházat, és várni, hogy kidugja fejét.
Tudom. "Csak" egy kutya, de csak annyira "csak", mint amennyire én is csak egy ember vagyok. R.I.P.

5 megjegyzés:

aranyosfodorka írta...

Ha valaki, én megértem a bánatodat, és maximálisan egyetértek a lírtakkal.
Nekem sem lesz már soha többé kutyám.

Névtelen írta...

Őt én is nagyon megszerettem. Még így is, hogy mindig csak elsunnyogtam mellette. :(

kyba írta...

A nyakán lévő láncot feledtetni tudta a ráemlékezés. Gyönyörű búcsú. Akinek volt kutyája valamilyen ilyen érzések keveredhetnek lelkében. Helyettem is szóltál.

Zéta írta...

Ő egy baromfitelepen volt őrző-védő. Ez keményebb szolgálat volt, mint házi ölebnek lenni, de egy német juhász alkalmas is erre, hiszen évszázadok óta "munka-kutya"-ként van jelen az emberek mellett.A lánc egy vezető sodronyhoz kapcsolódott, ami húsz méter hosszú volt, és ennek mentén volt kb. 2*3m mozgástere, ezt akárhogyan is számolom 120 négyzetméternyi szabad mozgást jelentett, nagyon sok kutyának ennek csak töredéke jut lánc nélkül, panelekben, és parányi kerttel rendelkező házaknál. Egyébként ha rá nézel a kutya "arcára" sugárzik róla a boldogság.

Névtelen írta...

Sajnálom a kutyust. :( nekem három teknősöm van, de azok is úgy a szívemhez nőttek. bár a házat nem őrzik... :) az egyikük már 17 éves. szerintem ha valami/valaki ilyen sokáig velünk van, annak mindeképpen fáj az elvesztése. Még a tárgyak után is hiányérzet alakul ki. Pláne ha él, boldog, és szeret...
Üdv:
Andris