Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2010. június 1., kedd

Regina révbe ér

Ez a könyvcím járt a fejemben egész hétvégén.
Ez a május számomra valahogy úgy alakult, hogy minden héten történt valami, ami a házassággal, párkapcsolattal összefüggésben adott számomra pozitív élményt. Kezdődött Nikivel és Andrissal, majd folytatódott a saját házassági évfordulónkkal, ezt követően, egy székesfehérvári buliban dolgoztam, ahol a pár a negyvenedik évfordulóját ünnepelte, lányai és számos unokája körében. Ennek a bulinak a legjobb része számomra, az a rengeteg képből álló diasorozat volt, amit vacsora után megnézhettünk. Ez indult a hatvanas években a két fiatal találkozásával, és házasságukkal amit 1970-ben kötöttek, majd a gyerekeik születése, felnevelése, házasságai után az unokák számának gyarapodásával egy hosszú szép, és minden jel szerint boldog kapcsolat, és életút bontakozott ki. Nagyon tetszett, hiszen valahol mindenki erre vágyik szerintem, de csak kevesek képesek ezt valóra váltani, mert néha az akarat is kevés, és a véletlenek szövevényének olyan kedvező együttállására is szükség van, ami egyáltalán nem mindennapi. Így jött el május 30 szombat, amikor a világon egyetlen példányban létező testvérem menyegzője elérkezett. A gondos, minden apró részletre kiterjedő szervezés (szerintem csak a húgom képes ilyen szín-centrikus, és milliméteres papír pontosságú teremdíszítést létrehozni), elérte célját, mert egy nagyon jó hangulatú, és valóban kellemes emberi összejövetelt sikerült rendezni.

Vannak esetek mikor azt érzem, hogy bizonyos dolgokon valamiféle felsőbb rendű áldás van. Kettejük találkozása nagyon érdekes, sorsszerű esemény volt. Utólag nézve, mintha mindketten csak azért tettek volna mindent, azért szenvedtek, vagy nélkülöztek volna hosszú éveken át, mert valahol a távoli ködös jövőben, ez a kapcsolat várt rájuk, és így már minden értelmet nyert. Ettől a naptól felesleges "mi lett volna ha..." kezdetű mondatokon tépelődni, hiszen Regina révbe ért. Vele együtt valahol mi is az Ő hajójának tatján utazunk, és örülünk, hogy a kikötő olyan, amilyennek mi elképzeltük már nagyon régen, és kezdjük elfelejteni a korábbi zátonyok mellett épült szánalmas stégeket, amelyeket csak a reménytelenül végtelen tenger vesz körül. A hullámok csendesen ringatják a hajót, és a végtelen már nem is olyan távoli, a horizont mögötti jövő cunamiktól mentes. Ennek a hajónak én vagyok az egyik legboldogabb utasa, hiszen a testvérem életéből hiányzó harmónia, a saját életemnek is hiányossága volt hosszú éveken át. Néha már a saját jól működő kapcsolatom is rejtegettem, csak azért, hogy ne érezze azt a hatalmas kontrasztot, ami kettőnk házassága között fenn állt. Persze tudom, hogy Ő ezt mégis minden pillanatban érezte. De az ember csak akkor érti meg valójában azt, hogy miben élt, amikor megtapasztalja a másik oldalt is személyesen, és most már ő is kérdően, értetlenül szemléli, a múltjának, és korábbi cselekedeteinek mozgató rugóit. De ez már nem is fontos. Hiszen a viharok távol vannak, az ég kék, és a kikötő hangjai magát az Életet jelentik.
A hajó egy másik utasa, még csak most cseperedik, mint minden tinilány még csak próbálgatja nőiességét, és a tizenévesekre jellemző —felnőtt fejjel már annyira érthetetlen— ezernyi problémával küzd. Néztem Őt a partin és arra gondoltam, hogy erre a kislányra milyen komoly nyomás nehezedett születése óta, és mennyi irányba kell megfelelnie a mai napig. Az, hogy még tud szívből mosolyogni, bennem tiszteletet ébreszt. Vajon hány elalvás előtt ábrándozhatott erről a napról, amikor az Anyát végre boldognak láthatja, és amikor egy olyan apa lesz a mindennapokban mellette, aki valóban partner, játszótárs, és erős támasza a családnak? Most Ő is kíváncsian tekinget ki a hajóból, olyan "alig merem elhinni" érzéssel, és talán a stabil szárazföld közelsége megnyugtatja. Az a kis csónak amelyen most tanul evezni, talán már elég tapasztalatot adott ahhoz, hogy a későbbi, saját hajója is biztosabban találjon egy nyugodt kikötőre.
Regina révbe ért. De ehhez kellett Regina. Kellett egy olyan Nő, aki képes volt kezébe venni a saját sorsát, és kiszakadni egy olyan közegből, ami számára csak egy hajófenék kilátástalan napfénynélküliségét adhatta. Látva a rengeteg gratuláló őszinte megnyilvánulását, tudom, hogy sokan érzik velem együtt ezt az áttörést, amit Ő vitt véghez. Gondolom sokan látják ebben a történetben saját sorsukat is egy kicsit, talán sokuknak példát is mutat, hogy soha nem késő váltani, hiszen a hajót mi kormányozzuk, és a világ nem csak háborgó tengerként érzékelhető.
Én pedig kívánom Reginának és Attilának, hogy negyven év múlva egy vendéglőben ők is egy szép hosszú diasorozatot tudjanak levetíteni, amiben rengeteg mosolygós felnőtt és gyerek szerepel!
Sok boldogságot Nektek "Forever and for always"!

2 megjegyzés:

Redzsi írta...

KÖSZÖNÖM!!!!! Szeretlek! :)

aranyosfodorka írta...

Én is köszönöm, hogy ebben a megkergült világban ilyen kedves, szép, békét és reményt sugárzó sorokkal örvendeztetsz meg minket - olvasókat.
Sok boldogságot kívánok - ismeretlenül is - testvéredéknek.