Nem szeretem a feldolgozott dalokat. nagyon ritka az az eset, hogy jobb lesz a új verzió, mint az eredeti. Csak attól, hogy maibb hangszerelést kap biztosan nem, és attól sem, ha "újra gondolják", ami legtöbbször kimerül abban, hogy kap egy mai tucat dob-basszus groove-ot és az eredetileg néha csak 70 bmp-es tempót feltolják 130-ra. Ezzel el is veszíti a dal a lényegét, azt a hangulatot, amit a szerencsétlen zeneszerző megálmodott és átadni szándékozott. Különösen érzékeny vagyok ős ABBA rajongóként az együttes dalainak piszkálására ezen belül is nagy kedvencem a The winner takes it all című dal feldolgozásaira. Hiszem, hogy ezzel a dallal az ABBA megalkotta a tökéletest. A szöveg a zene a hangszerelés és az előadás olyan egységét, ami csak nagyon keveseknek és nagyon ritkán sikerült. Így nem túl optimistán kezdtem bele Ress Hajnalka és producere Szűcs Norbert által készített feldolgozás meghallgatásába. Érdekessége a felvételnek, hogy az anyag a stockholmi Riksmixningsverket (RMV) Stúdióban készült, ahol az ABBA Voyage albuma is készült, és ahol Benny Andersson maga is gyakori vendég, de ezen kívül számos legendás lemez született itt, olyan előadókkal, mint Celine Dion, The Hives, Rihanna, Coldplay...
De lássuk a dalt. Amit ilyenkor mindig keresek, az az alkotók alázata, a szakmaiság, a finom megoldások. Izgalmas ötlet a szimfonikus zenekarral indítás, ami számomra rögtön megalapozza a hangulatot, a hárfa kíséret édes melankóliája nagyon jól érzékelteti, hogy ez itt egy szakítás története. A hangnem változatlan, G dúrban vagyunk. Hajnalka persze nem Agnetha, de gyönyörűen énekel és szakmailag nehéz lenne belekötni a technikai tudásába. Hangképzése a mai kornak megfelelő, hiszen ennek is van egy evolúciója, a mai énekesek már másként énekelnek, mint (alig merem leírni) 45 évvel ezelőtt. A második versszakban berobban a négytagú rock band. Az eredetiben 127 körüli tempó itt137 bmp, ami jelentősen gyorsabb, de valahogy nem zavaró, mert a meglepően jól áll ez a kicsit zúzós alap a dalnak. Örömmel hallom, hogy minden lényeges kísérő szólam jelen van, még jobban örülök, amikor a vokálok is megszólalnak gyakorlatilag változtatás nélkül az eredetihez képest. A dal nem sérült, valószínűleg az alkotók is érezték, hogy vannak dolgok, amelyek már nem tökéletesíthetők tovább, az egyik ilyen a vokál. Már alig figyelek, mert csak hallgatom a dalt és élvezem, jön a kedvencem, szerintem a dal legszebb mondata, "The Gods may throw a dice, Their minds as cold as ice", Hajnalka hangja hasít, megborzongok, amikor a dal eléri tetőpontját, ahonnan már nem lehet feljebb lépni, az érzelmek tetőznek. A lezárás tulajdonképpen egy ismétlés, az utolsó versszak szelídített verziója, ahol újra a szimfonikusok kísérnek, de nekem tetszik. Itt van egy érdekes harmónia, ami nem része az eddigi akkord készletnek, kicsit kilóg, persze okkal van itt, mert nagyon jó! Van idő megnyugodni, egyfajta csendes beletörődést sugall, szívfájdalommal. Szerintem az alkotók remek munkát végeztek, pedig könnyű lett volna elrontani ezt a dalt, szerencsére minden közhelyes buktatót elkerültek, ami a szakmai hozzáértésüket és a nyilvánvalóan professzionális munkakörnyezetet dicséri. Gustibus non est disputandum/ Ízlésekről nem érdemes vitatkozni, mondja az ezer éves mondás. Nekem tetszik ez a dal ebben a formában is és erre én számítottam a legkevésbé. :)Jó szívvel ajánlom, hallgassátok ti is! https://www.youtube.com/watch?v=fMLF9eiql6E
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése