Lock Down and slavery

 Viszonylag hamar találkoztam a jelenséggel, és ámulattal figyelem azóta is, ahogyan néhány ember képes befolyásolni egész néptömegeket. Először Hitler kapcsán gondolkodtam el, hogy mi az oka a sikerének, amivel egy akkoriban egyáltalán nem elmaradott ország nagy többségét képes volt a maga oldalára állítani, és hívei vakon követték halálukig, és hittek az irreális eszmékben, amelyeket ő hirdetett világgá. A mai agyammal, a legtöbb emberi cselekvést egy propaganda következményének látom. Számomra a sport, a vallás, a fogyasztói szokások, maga az emberek életmódja és annak változásai, mind-mind egy háttérben munkálkodó propaganda eredménye. Sajnos a mai propagandák terjesztéséhez, már minden  rendelkezésre áll, a közvetlen agyi besugárzáson kívül, de lehet valahol egy laboratórium mélyén már ezen is dolgoznak kiváló koponyák. 2019 új korszakot nyitott az emberek gondolkodásában. Emberek milliárdjait döbbentette rá arra a nevetségességen nyilvánvaló tényre, hogy halandóak. Az életünk fonala megállíthatatlanul tekeredik le orsójáról, és sokakban most először tudatosult, hogy egészen biztosan a végéhez ér ez a folyamat. Mert a mindennapokban erre senki sem gondol. Az emberek valahová az agyuk mélyére űzik ezeket  a gondolatokat, és ha néha egy temetés, vagy ismerős elvesztése kapcsán fel is bukkannak, újra gondosan vigyáznak arra, hogy ismét elhessegessék ezeket. A mai civilizált világ tabuként kezeli a halált, ez is egyik oka idegenkedésünknek, és annak, hogy nem kedvelt beszédtéma ez. Kínosan ügyelünk, hogy gyerekeink minél később találkozzanak a halállal kapcsolatos élményekkel. Pedig meg kéne barátkoznunk a halállal, hiszen van rá egy egész életünk, hogy készüljünk a találkozásra. A mindennapokban elkövetett minden rossz tett, gonoszság, és gyarlóság valahol annak is köszönhető, hogy a pillanatnyi előnyöket örök életűnek gondoljuk. Úgy gondoljuk mindig van jövő, és halmozzuk az élményeket, a tárgyakat, a pénzt, a társadalmi címeket, és a végén egyetlen rekord marad belőlünk egy adatbázisban. Azt gondolnánk, hogy amikor így megijednek az emberek, elmélyülnek kicsit, és összetartóbbá válnak. Hát nem. Talán még soha nem volt az emberiség ennyire megosztott, nem gyűlölte egymást ennyi fajta zászló alatt, csak azért, mert a másik fél mást gondol. Még soha nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy megválasztott vezetőink világszinten, mennyire a rendszer tehetetlenségének nyomatékából élnek a mindennapokban, és amikor jön valami, ami új, amire még nem volt példa, mennyire képtelenek megfelelő döntéseket hozni és mennyire nem tudják szolgálatukba állítani az alattuk dolgozó apparátust. Egyszerűbb lenne azt írnom, hogy ez magyar jelenség, de sajnos nem. A világ összes országában a mai intézkedések csak egymás másolatai, és semmivel több tudományos alapjuk nincs, mint ha mindezt én találnám ki, akinek az egészségüggyel csak leadott vizeletminták kapcsán akad nagy ritkán dolga. Amikor először hallottam a korona vírusról, természetesen utána olvastam én is, mint sokan. Kiderült ez sem új a Nap alatt. Már ismerik vagy 80 éve, ami természetesen nem azt jelenti, hogy ennyi ideje van a bolygón. Valószínűleg már előbb itt volt nálunk. Egyetlen célja van szaporodni, és egyetlen vírus sem olyan hülye, hogy elpusztítsa a gazdatestet, és ezzel együtt önmagát. Ez volt az első megnyugvás. Túlélhető, mint minden vírus. Még a legádázabb járványok során is volt néhány tucat százaléknyi ember, aki látszólag gond nélkül megúszta. A lakás mélyén önmagát elbarikádozott rettegő és a fertőzésben elhunytak hulláját kordén szállító, a vírus számára ugyan olyan könnyű célpont. Nem függetlenítheted magad egy bolygó ökoszisztémájától. Érintkezni kell a világgal, és találkozni annak minden mikrobájával, és erre a szervezetünknek reagálnia kell. Ezt találta ki az evolúció, a Teremtő, vagy a Felsőbb akarat, kinek mi saját hite szerint....és ez bevált. Az immunrendszer felkészült az évezredek során, a túlélő gazdatestek tovább szaporították a védelemre már képes alanyokat, és élünk. A vírus terjedésének megállítására tett kezdeti szánalmas kísérleten csak nevettem, mert ismerem a nagy pestis járványok történetét, amikor minden gond nélkül, könnyedén terjedt a járvány kontinentális méretekben, az akkori közlekedés mellett is. A kórokozó szekéren képes volt bejárni a világot, és csak Európa lakósságának közel felét elpusztítania. Ma a kórokozók már business class-on utaznak, egyszerre ezer irányba szóródnak szét a nemzetközi légi forgalom segítségével, és amikor a világ egyik felén felbukkannak, nagy valószínűséggel a bolygó ellentétes oldalán is már ott vannak. Ennél egyetlen dolog terjed gyorsabban, a rémhír, és ennek okozata a káosz. Üzleti és politikai érdekeltségek, emberi rosszindulat és tudatlanság különös egyvelegéből a valódi vírus pusztítóhatásánál sokkal rosszabb születik, egy félelem cunami, ami az információs hálózat nagy sebességű üvegszálain percenként kerüli meg a Földet, és gyújtja ki monitorokon képpontok milliárdjai. Az LCD, IPS és Amoled kijelzők előtt guvadó szemmel ülő user (luser), pedig szentírásnak veszi a rázúduló üzeneteket, aminek minden pixele azt üvölti: "Meg fogsz halni!" Mindez a vezető hatalmaknak hihetetlenül jól jön. Kapnak egy könnyen irányítható, életéért remegő, biztonságra vágyakozó engedelmes tömeget, akiket a megfelelő eszközökkel lehet tovább manipulálni, a saját céljaik érdekében. Aki nem hiszi nézzen csak be egy közlekedő autóbuszba, ahogy a lehajtott fejű, szomorú szemű, szájukat bekötött emberek némán utaznak. Néhány hét alatt a világ elveszítette ragyogását. Minden, ami a vidámságot, az örömet jelentette háttérbe szorult, a jövőkép ködössé vált. Reggel már az első híradás bemondja, hogy tegnap ismét rekordszámú ember halt bele a fertőzésbe, és nem hagy kétséget, hogy a világ más részein sem jobb a helyzet. Az, ami három hónapja még elképzelhetetlen volt, hogy ne sétálhass este nyolckor a Lánchídon kézen fogva a szerelmeddel, mára természetes lett, majdnem, hogy még hálásak is vagyunk, hogy legalább napközben kijöhetünk az utcára. Még. Sokan veszítik el állásukat, nehezen létrehozott vállalkozásukat, pacientúrájukat, de leginkább a jövőbe vetett hitüket. Mindeközben mindenki érzi, hogy valami rohadtul nem stimmel. Könnyű lenne az egész jelenséget behúzni egy konteo alá, és világméretű összeesküvésre fogni egy vacak kis vírus terjedését. De őszintén szólva nehéz elhinnem bármilyen emberi egységet, ami két embernél többről szól. Lehetetlennek tartom, hogy több nemzet képes legyen egységesen tervet szőni, mindezt be- és titokban tartani hónapokon éveken át. A jelenség számomra ismét inkább a káosz tulajdonságait mutatja, ahogy a folyamatok egymást gerjesztik, ahogy a sokszínű embertömeg reagál ezzel befolyásolva a saját sorsát, és elkeserítő a megnyilvánuló butaság, ami minden irányból és minden szintről ömlik a média csatornáin ránk.
 Amikor elindult a járvány és elkezdték bemondani a napi elhunytak számát, (amire egyébként még a világtörténelemben nem volt eddig példa), azt mondtam, oké, de egyébként mégis hány ember halt meg az eddigi években Magyarországon naponta? Mert egy ember is sok, de a világon közel 8 milliárdan vagyunk, és ez egy akkora szám, amit egyszerűen emberi elme képtelen felfogni. Valahol olvastam, hogy agyunk nem képes 200 embernél többnek a lekezelésére. Ez az, ami számára még emberi léptékű. Nem tudunk felfogni egy 100 ezer fős tömeget, pláne nem vagyunk képesek azt felfogni, hogy naponta ennyi, illetve ennél több  ember hal meg a bolygón, és ez  természetes. Dobos vagyok könnyen tudom illusztrálni. A jobb lábammal másodpercenként ütök egyet, ezek a negyedek. A jobb kezemmel egy negyed alatt hármat ütök (ezt hívjuk triolának), ezzel egyidejűleg a bal kezemmel kettőt ütök ( két nyolcadot). A létrejövő ritmusképlet az élet és halál ritmusa a Földön. A jobb kezem másodpercenkénti három koppantása három ember születését, a bal kezem két koppantása pedig kettő elhunytát jelzi. Míg leírtam az elmúlt két mondatot, körülbelül 180 baba született meg, és 120 ember halt meg, azaz 60 fővel többen lettünk ezen a sárgolyón. Amíg csak azt látod, hogy haldoklik nagyanyád, addig számodra ez az egyetlen tragédia létezik, de ugyanezekben a percekben százezrek haldokolnak, miközben vajúdó nők várják, hogy megpillanthassák gyermekük arcát. Ez a majdnem 8 milliárd ember együttéléséből adódó statisztika.

Amikor azt mondják, hogy ma ennyi ember halt meg, akkor én szeretném tudni, hogy mihez képest, mert önmagában egy szám nem értelmezhető. Például mikor azt mondták, hogy Olaszországban 300 embert halt meg egy nap alatt, akkor én azt mondtam: "Jó de Olaszországban bőven több, mint 60 millió ember él, ahol a normál napi átlag halálozás 1700 eset." Ehhez képest a 300 az csak haláloki besorolás. Ugyanez a szám Magyarországon 350. Tehát egy átlagos napon, amikor nincs influenza járvány, csak úgy élünk bele a hétköznapokban, minden különösebb médiafelhajtás nélkül meghal 350 ember. Naponta, az év mindennapján. Aztán vannak jobb és rosszabb évek, hetek, hónapok. Például egy ilyen rosszabb év volt 2017, amikor is januárban az átlagosnál kicsit erősebb volt az influenzajárvány, és a hónap folyamán 14900 ember halt meg, ami ugye már inkább a napi 500 esethez közelít. Eközben a TV-ben Soros és migráns ellenes propagandákkal próbálták kimosni fejünkből a józan észt, és még csak meg sem említette egyetlen médiaszolgáltató sem, hogy naponta 500 emberrel kevesebb aggódik az afrikaiak invázióján. A KSH oldaláról tudom, hogy a bekövetkezett halálesetek 10 %-át nem minősítik. magyarul az éves 130 ezer magyarországi elhunytból 13000-ről nem tudjuk miben halt meg. Hű, azért ez egy elég nagy játszótér a statisztikát kreálók számára. Hiszen van havonta több, mint ezer felcímkézhető holttest. Ehhez jönnek még a halmozottan krónikus betegségben szenvedők, azaz lassú haldoklók, akik már csak az utolsó csepp megterhelést várják legyengült, védekezésre képtelen szervezetükkel, hogy végre örökre elpihenhessenek. Őket a gyártója szerint is csak 50-60 százalékos pontosságú tesztekkel minősítik Covid pozitívnak, és máris megvannak a járvány áldozatai. Anélkül, hogy az átlagos halálesetek száma szemmel láthatóan emelkedne (a járvány elején még csökkent is). Aztán egy napon megtudjuk azt is, hogy mindenkit, aki valaha is pozitív volt, a koronavírusban elhunytak közé sorolnak, függetlenül attól, hogy más alapbetegségei miatt élete homokórájának utolsó homokszemei pörögtek már a járvány előtt is.
Vírus van. Járvány van. (Biztosan...)
De mindennek tálalása, túlreagálása, bosszantó és felesleges. A kifejlesztés alatt álló vakcina hatékonysága a kezdeti tesztek alapján alig haladja meg a placeboét, és az emberiség jelentős része ettől várja a csodát, és önként fecskendezteti karjába azt a vegyületet, amiről sem rövid, sem hosszútávú tapasztalta nincs a fejlesztőknek, és nem is vállalják a felelősséget termékükért. Eközben a vírus teszi a dolgát. Fertőz, és megbetegít, közben immunrendszerek milliárdjai védekeznek, harcolnak, győznek vagy elbuknak. Az erősek túlélik, a gyengék nem. A természet egy ősi törvénye, és a legjobb bizonyíték a működésére éppen mi emberek vagyunk, azzal, hogy nem haltunk ki. Az emberiség megjelenése óta együtt él a bolygó többi mikrobájával, és végzetesen nem létezik tökéletes izoláció, nem lehet előlük elbújni, elzárkózni, vagy bármelyiket is felszámolni, ez ennek a helyzetnek a "mikro bája". Mint ahogy együtt élünk több milliárd, megszületése pillanatában halálraítélt embertársunkkal is, akik pánikba estek saját halandóságuk tudatától, amit leginkább a média gerjesztett fel bennük, Alkoholisták, napi három doboz cigarettát fogyasztók, koleszterinben úszó 50-es BMI-n túliak valamint mozgás minden formáját elutasítók lassú öngyilkosságot vállaló tömegei rettegnek attól, amit egész eddigi életükben siettettek. Milliárdok gondolkodnak maszkjuk mögött eddigi elrontott életükön, kihasználatlan lehetőségeiken, saját lustaságuk miatti eredménytelenségükön, elfuserált emberi kapcsolataikon. Valami paradox módon mégis kapaszkodnak ebbe a gyötrelmes, kilátástalan életbe, mint mazochista az őt korbácsolóba. Az élet értékét véleményem szerint nem az eltelt évek hossza, hanem azok minősége adja. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam a járvány elmúltával az emberek változni fognak. Semmi sem fog történni. Folytatják korábbi életüket, egy pillanat alatt visszaváltanak örökélet üzemmódba, mert legtöbben képtelenek szembesülni a halál tényével. Nem tudnak a mindennapokban azzal a tudattal élni, hogy bármilyen jelzővel minősített létüket, egyetlen pillanat alatt eltörölheti bármi. Én szeretem ezt a rendet. Szeretem, hogy stabilan számíthatok arra, hogy egyszer vége lesz az életemnek. Sztoikus nyugalommal szemlélem a tükörben öregedő arcomat, ahogy az eltelt idő bevési a ráncokat egyre mélyebben, jelezve, hogy a számomra beállított számlálón fogynak a számjegyek. Nincs ezzel semmi baj.
Marcus Aurelius szerint ugyanarra jut aki korán és az is, aki későn hal meg. A neve, az arca, a hangja, a tettei néhány évtized alatt elfelejtődnek, sírját elnyeli a föld, és mindazokét is akik rá emlékeznek.
Én készen állok. Hiszek a testemben, és az immunrendszeremben. Nem vagyok hajlandó rettegni. Élem az életem, és tudom ez a helyzet is éppen olyan múlandó mint bármi, mint, bárki.