Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2011. november 29., kedd

Violin forever

Van valami sorsszerű abban, hogy újra hegedülni tanulok. Az életem kezdete is ezzel telt, és most— 30 év elteltével— ismét naponta kínlódom a hangszerrel, mert a gyakorlás, valahol mindig kínlódás. Küzdelem a végtagokkal, az aggyal, hogy alárendeljük őket egyetlen célnak, hogy a kottában szereplő hangok ismét világra jöjjenek. És újra és újra, mindaddig amíg ez a vajúdás, már nem fájdalmas, hanem rutinszerű, amikor már képesek vagyunk a zene finomságaira is figyelni, és nem csak a vonóra gyakorolt nyomóerő, és a bal kéz ujjainak tizedmilliméter pontosságú elhelyezése az elsődleges probléma. Mindez nagyon lassú folyamat, egy-két hét távlatából még nem is érzékelhető semmilyen pozitív változás. Aztán egyszer csak elkezdi az ember hallani, hogy a hangok, már tiszták, fényük van, már közben másra is képes figyelni, észreveszi a kottában a dinamika jelöléseket, menet közben írja át az ujjrendet — ami ez által egy új rend lesz — kényelmesebbre, vagy csak azért, hogy a technikáját fejlessze. Vannak jobb, és rosszabb napok. Van mikor több a hamis hang, mert nem vagyok ráhangolódva a gyakorlásra, vagy csak egyszerűen fáradt vagyok a koncentrált játékhoz. Vannak jó napok, amikor minden könnyedén megy, mikor repülnek a percek, és a hangok számomra is örömet nyújtanak, amikor tényleg csak "játszom". Zenésznek lenni ma már nem egy vonzó pálya. Mint ahogy semelyik értékes művészeti pálya sem az. Túl sok munkával, anyagi, és energiabefektetéssel lehet csak eredményeket elérni. Sokkal vonzóbb valami anyagias pályára lépni, például brókernek tanulni, vagy egyszerűen celebként abból élni, hogy nem értünk semmihez. A világot a vizuális média uralja, a villódzó monitorokon naponta új műanyag hősök tűnnek fel, akik a könnyen fogyaszthatóságot, és eszmei-, anyagi olcsóságot nyújtanak, ezzel lezüllesztve az átlag kulturális szintet.A mai kor embereinek már csak nagyon szűk rétegére mondható el az, hogy stabil ízlés, és értékrend irányítja a mindennapokban. Az emberek többségének sem ideje, sem energiája nincs arra, hogy értékes dolgokkal foglalkozzon. Számomra a hegedülés immáron szokványos cél nélküli tevékenységgé vált. Azért szeretnék megtanulni újra játszani, hogy örömöt jelentsen a napjaimban ez a néhány lopott óra, mikor leülök, és szonátákat játszom, jól vagy rosszul, de csak magamnak. Ez számomra egy apró, ám valódi érték. Jöhet ingatlan adó, és nyolckulcsos ÁFA, jöhet globális felmelegedés, és madárinfluenza. Ez az érték és a hegedűm örökre az enyém marad.

3 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Pontosan így vagyok én a könyvekkel, olvasással. Lehet nélküle élni, de úgy kevesebbet ér az egész.
Persze aki ezeket az érzéseket nem ismeri, annak magyarázhatod....

Exit írta...

Tetszik ez a pozitív hozzáállás! :-) Vállalsz közszereplést is? Például egy kiállításmegnyitón... :-)

Zéta írta...

Még nem vagyok színpadképes, de egy év múlva feltétlenül visszatérünk rá. :)