Lomis túra

Tegnap kivételesen autóval túráztam. Történt ugyanis, hogy anyukám kerékpárja, ami egy néhány éve történt alkalmi vételből származott, a haldoklásának végső szakaszába érkezett, és húgom kitalálta, hogy mi lenne, ha vennénk neki egy jobb állapotú használt bringát a mindennapokra, meg hát anyák napja  satöbbi. Az ötlet jó volt, én rögtön fel is túrtam a Vaterát egy használható példányért, amit hamar meg is találtam, és a fényképek alapján jónak láttam. A szóban forgó példány egy Puch Clubman női kerékpár, és Sümegen található, ahova kalandos úton egy osztrák lomtalanításra szakosodott emberke segítségével került. Miután "leütöttem" a Vaterán a terméket nem volt más hátra, mint hazaszállítani a járgányt. Szombaton délután feleségemmel kirándulásként felfogva, nyakunkba vettük a Balaton-Felvidéket, már úgyis régen voltunk csak kettesben kötetlenül, ezért aztán egy nagyon kellemes délutánnak néztünk elébe. Út közben átmentünk Kolontáron is a vörösiszap katasztrófáról elhíresült falun, ahol még mindig látszanak az esemény nyomai, de láttuk a falu másik végén épülő új lakóházakat is több utcányi terjedelemben. Néhány perccel később már a sümegi vár impozáns látványában gyönyörködtünk. A eladó címén, hihetetlen mennyiségű árú várakozik eladásra. Nehéz lenne felsorolni, de még csak a kategóriákat is, amelyekkel találkoztunk. A kerékpároktól kezdve a dobfelszerelésen át a gyerekruhákig minden kapható, persze nevetséges árakon, hiszen itt beszerzési árról nem is beszélhetünk, mindössze a hazaszállítás költsége merült fel az eladó számára. A már virtuálisan megvásárolt kerékpár "élőben" is úgy nézett ki mint a képeken, nem tagadhatta le használt mivoltát, de korához képest remek állapotban volt. Miután mentem vele egy kört, kifizettem az eladónak, és még egy kicsit nézelődtünk a lomtárban, ahol én egy szobakerékpárt találtam. Csak néhány órával előtte beszélgettünk arról a feleségemmel, hogy kéne egyet venni, mert nagyon rossz a téli időszakok edzésmentes hónapjai után újraindulni minden évben. Mellékesen rákérdeztem az árára, és az eladó olyan árat mondott, hogy én hanyatt-homlok szaladtam egy ATM-et keresni a belvárosban, hogy megvehessem. Egy szondafújásos igazoltatással később már vissza is tértem, és boldogan szuszakoltam be a vásárfiát a teherszállítóvá avanzsált Szuzukiba. Ennyi lomból az eladó sem lehet naprakész, így hozzácsapta a szerinte két darab fejpántot a bicajhoz, ami valójában két darab Polar gyártmányú mellkasi jeladó, és  az új áruk darabonként annyi, mint amennyiért az egész bicajt vettem tőle, nem beszélve az SPD pedálokról, aminek szintén nem volt tisztában az értékével. Amikor hazaértünk rögtön kiderült, hogy még az addig gyanítottnál is jobb üzletet kötöttünk, mert a vásárolt szobabicikli igencsak márkás holmi, egy Tunturi E 420 ami még használtan is mellkaspántok és pedálok nélkül  minimum háromszorosát éri a piacon. Szóval most mindenki örül, anyukánk az új bringájának, mi annak, hogy sikerült neki örömet szereznünk, én örülök a jó áron vett új edzőtársamnak, akivel a téli hosszú hideg estéken fogjuk gyötörni egymást.

Még annyit ehhez a lomi dologhoz, hogy teljesen hihetetlen számunkra, hogy ilyen jó állapotú tárgyaktól a kintiek képesek megválni, és teljesen lehangoló az a tudat, hogy mi ezt az életszínvonalat, már valószínűleg soha nem érjük meg ebben az országban.

Az osztrák Csepel, Puch.

Tunturi szobabringa

A "fejpántok" :)