Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2011. május 4., szerda

Heti nyüanszok

  • Behívnak egy állásinterjúra, az életrajzom alapján, azon sikerrel átmegyek, majd néhány nap múlva elutasítanak, mert túl messze lakom a cégtől (26 km). Még a leendő majdnem főnököm sem érti az esetet. Nincs magyarázat, a rendelkezésre álló információk alapján. Tehát valamit még nem tudunk. :(

  • A mai naptól hivatalosan is madárbarát a kertem, amit egy kis táblán hirdetek büszkén. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület "Madárbarát kert" programján vettem részt sikerrel ennek eredménye ez a kis tábla. :)

  • Feleségem este hattól reggel hatig dolgozik egész héten, és még a jövő héten is. Én reggel hattól délután négyig. Beszélő ipari robotok vagyunk a cégek szemében, és ezt már nem is titkolják, hiszen van olyan főnök aki utasította (!) a beosztottjait, hogy munkaidőn belül nem gondolhatnak a családjukra, csak a munkára koncentrálhatnak. Szomorú lenne a világ ilyen emberekkel, akik csak a munkájuknak élnek, és nincs bennük semmi ami emberi. Lehet, hogy a főnököt tényleg ilyen anya szülte, nevelte, szerencsére velünk nem ez a helyzet. :(

  • "Ez támadónő" mondja az egyik humoristánk a védőnőre, és igaza van. Ez a teljesítménycentrikus gondolkodás ami körülvesz minket, már csecsemőkorban kezdődik, amikor a babáknak minden életkorban különböző szinteket kell teljesíteniük. Kérdem én. Ki határozza azt meg, hogy egy néhány hetes babának emelni kell tudnia a fejét hason fekve az x-edik héten. Miért pont az x-ediken? Miért nem x-2, vagy x+3 ez az időpont? Lehet egy mindenkire megfelelő szabályrendszert felállítani? Kell ez? :(

  • Néha egy régi barát többet tesz értem, mint én saját magamért. Ez borzasztó jó érzés, és még az sem fáj így már annyira, hogy (szerintem igazságtalanul) nem kaptam meg az állást. :)

4 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Kezdek elbizonytalanodni ebben a világban. Néha már el is kívánkozni. Semmi sem olyan, mint volt, semmi sem olyan, amilyennek lennie kellene.

Redzsi írta...

Én azt mondom - bár nagyon szorítottam, hogy megkapd az állást - , hogy semmi sem történik véletlenül! Ennek is így kellett lennie! Most még nem értjük miért, de meg fogjuk kapni a választ, idővel!
És korántsem biztos, hogy nem gondolják újra a dolgot... :)

Redzsi írta...

A táblát pedig még ma megnézem! Nagyon tetszik, de amit jelképez, az még inkább! :)

@X írta...

Sajnos, megint egy blog, amely nem fogadta be a hozzászólásom ?
2009-ben elnyertem (Pécs) a "Tiszta udvar-rendes ház" táblát !- de az legalább ingyen volt !
Úgy tudom, a tábládért fizetni kellett. (...)