Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2011. március 25., péntek

Öt hónap szünet után az első száz km

Ezt nem szeretem a bicajozásban. Minden tavasz elején egy tohonya, elhízott testet kell a rendszeres mozgásra visszaszoktatni, nem kis kínok árán. Valamit ki kéne találnom a télre is, igaz az előző években futni szoktam, de hát az idén a műtét sok régi szokásomat átalakította, és akkor még a gondolkozásomról nem is beszéltünk. Most kicsit úgy vagyok, mint az állítólag igaz történetben szereplő úri hölgy, akitől Mozart megkérdezte, miután meghallgatta a játékát, hogy: "Mióta hegedül Ön kisasszony?  Tíz éve mester-válaszolt a nő. Mind a tízet letagadhatná- mondta erre a muzsikus." :) Úgy érzem most én is letagadhatnám az összes nagy túrámat és az utóbbi tíz év összes megtett kilométerét. Az a helyzet, hogy már bringázgattam én az elmúlt hetekben, de csak szép lassan fokozatosan terhelve magam, de türelmetlen az ember, és nem tudja komolyan venni a távolságokat, ha azokat már többször is könnyedén megtette korábban. Ma a műszak után gondoltam egyet, és Baja irányába kanyarodtam ez egy kb. 100 km-es kör hazáig, de már reggel is mentem tizenötöt. Odafelé vidáman hajtottam, igaz a szél is segített, de a Bajai hídnál már éreztem magamon, hogy a visszaút nem lesz ilyen egyszerű, már fájtak a lábizmaim, de innen már nincs visszaút, hiszen haza kell jutni. Szembefordultam a széllel és elkezdtem a hazafelé utat. Nem szokásom két órán belül megállni, de most a szekszárdi hídnál muszáj volt beiktatni egy pihenőt. Innentől már nagyon gyötrelmes volt, energiáim elfogytak, a szél csak nem akart elállni, ilyenkor az ember már olyan mint egy zombi, csak teker és próbál nem gondolni arra, hogy még egy órát kell hazáig hajtani. Fiam bélféreg állapotnak hívja ezt az érzést. De minden út elfogy egyszer, és már erősen sötétedett, mikor az utcánkba fordultam. Tanulság nincs. Szinte minden évkezdésnél van egy hasonló élményem, amikor túl vállalom magam, és most még az is volt, hogy az utóbbi öt év legrosszabb kondíciójában vagyok. Jövő héten már minden nap két keréken megyek dolgozni, az napi 30 km, és majd szép lassan visszatér a nyárra a régi formám is, vagy legalábbis remélem. Most csupa ilyen várakozásaim vannak. Ugyanígy várom az énekhangom regenerálódását is. Az örömhír az, hogy már most is képes vagyok énekelni, csak a régi hangterjedelmem két legfelső hangja hiányzik, de az valószínűleg a seb teljes gyógyulásáig még várat magára.

A következő képet hazafelé fotóztam, Vajon melyik repülőnek volt elsőbbsége ebben a kereszteződésben? Vagy csak totóznak a pilóták, és behúztak egy ikszet? :)

1 megjegyzés:

Exit írta...

Amikor szépek a felhők, akkor a repülők azonnal összefirkálják. Ez esetben jól sikerült a firkálmány :-)