Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2011. március 8., kedd

Nőnapra

A nő
(Billy Joel - She‘s Always A Woman)

Ő egy mosollyal öl, s ugyanúgy támaszt fel.
Ő egy ártatlan kölyök, ha hazudni kell.
Ő tüskéket hajt, és a szívemhez nő.
Ő nem jó és nem rossz, csak önmaga mindig – a nő.

Tőlem szerelmet lop, s magam gazdagnak érzem.
Ő egy félszóval ejt, aztán megharcol értem.
És a tolvaj s az áldozat egyformán ő.
Mindegy, akárkit játszik, ő számomra mindig – a nő.

Ő, akin nem látok át.
Egyik mosollyal csal,
Másik sóhajjal vall.
Ő élvez minden csatát,
És ha vesztésre áll,
Kész egy újabb szabály.

Ő az Édenbe csábít, és rávesz a bűnre,
Közben úgy sebez meg, mintha ő maga tűrne.
Ő a szemérmes kezdő s a jó szerető.
Soha nem bűnös, nem szent, csak önmaga mindig – a nő.

Ő, akit sodor a tánc.
Milyen irányba lép?
Mikor mondja, elég?
Ő, kit a jövődben látsz.
Aki karjába rejt,
Aztán kétségbe ejt.

Tudom, hozzám ő hű, s néha azt is, hogy mégse.
Ő a fogságban meghal, ha meghalsz is érte.
És ha megkapod, attól csak a hiánya nő.
Vele betelni nem tudsz,
Mert ő az a lány, az az örökké asszony – a nő.


Minden kedves személyes, és virtuális hölgyismerősömnek, boldog nőnapot kívánok!

2 megjegyzés:

kyba írta...

A Nőnapi dalt (Zorán ), nem ismertem.
Köszönöm!
További szép estét!

Redzsi írta...

Köszönöm! :)

Ismét hoztad a forrmádat! Pussszi!