Holdidő

Ez végre egy olyan hét volt, amikor minden nap lehetett bicajozni. Ennek következtében kezdek "bejáródni", igaz még mindig néha úgy érzem mintha követ húznék a bicaj után, de napról-napra kezdem elérni azt a fajta edzettséget, amellyel tavaly ősszel rendelkeztem. Ez jó. Az idei útjaim még bizonytalanok. Úgy tervezem az idén is lesz egy hosszabb túra, ami valószínűleg a Alpok egy területén vezet keresztül, de még sok minden kell ahhoz, hogy ez létrejöhessen. Ami reálisabb terv, hiszen szinte csak az akaratomon múlik, az inkább több magyarországi célpont. Leginkább az ország öt legmagasabb pontját szeretném bicajjal meghódítani. Misina, Galyatető, Dobogókő, Kékestető, Felső-Borovnyák. A hatodik Pannonhalma lenne, de ez már megvolt tíz évvel ezelőtt egyszer. Hogy miért? Rátaláltam egy honlapra, ahol a kerékpárosok regisztrálhatnak és itt megtalálható a világ országaiban bejárható 1000 csúcs, illetve hágó, és ezeket lehet gyűjteni bélyeg helyett a weblapon. Sajnálattal tapasztaltam, hogy az egyik horvát hágó a Kapela, és a szlovák Branyiszkói hágó amit tavalyelőtt, és tavaly megmásztam nincs a listában. Ez is azt jelzi, hogy a lista közel sem teljes. Mindenesetre én a megmászott két hágómmal, igencsak a lista végén kullogok. Ezen szeretnék javítani idén, a magyar csúcsokra feltekerésekkel, így hát regisztráltam magam a rendszerbe, és most már én is BIG-es vagyok a 2799-es sorszámú a listában.
A hét számomra szomorú eseménye, hogy elhunyt, és különösebb média felhajtás nélkül kedden eltemették Popper Pétert. Csak az utóbbi tíz évben került a látóterembe, de ez a néhány év is elég volt arra, hogy olyan gondolatokat vegyek át tőle, amelyek nagyot változtattak a világhoz viszonyulásomon. Hatalmas elme volt, egy olyan komplex világszemlélettel, amit csak kevés ember képes egy élet alatt elérni. Fantasztikus vallástörténeti, és pszichológiai ismeretei nyomán számára egy kicsit jobban megnyíltak azok a csatornák, amelyek ahhoz szükségesek, hogy bárki képes legyen magát elhelyezni a világban. Könyveit olvasva, és előadásai hallgatása közben mindig az volt az érzésem, hogy soha nem adja készen a válaszokat át, mert eljutott arra a szintre, ahol már semmire sincsenek egyértelmű válaszok, csak újabb kérdések. Képes volt ugyanazt a kérdést öt különböző irányból megközelíteni, érdekes példákkal, és olyan információkkal teletűzdelni, amelyek csak a hozzá hasonlóaknak lehet a a birtokukban ilyen töménységben. Péter bácsi hetvenhét évesen is mindössze egy tenyérnyi cetliből beszélt, órákon át bármiről. Vallásról, hitről, szerelemről, emberi kapcsolatokról, úgy, hogy nem éreztem soha azt, hogy oktat, és nem tudtam csak "úgy" hallgatni, hanem minden mondatát újra és újra át kellett gondolnom. Lassan eljutottam arra a szintre, hogy már zene helyett is az ő előadásait hallgattam bicajozás közben, és a könyveit néha lekapdostam a polcról, ha valami eszembe jutott, és emlékeztem arra, hogy erről Ő valamit írt. Van egy könyve Holdidő címmel, amelyben azon személyeknek állít emléket, akik meghatározó szerepet játszottak az életében. Ha én írnék egy hasonló témájú könyvet, annak egyik szereplője valószínűleg Popper Péter lenne, hiszen nem kell személyesen ismernünk valakit ahhoz, hogy hatással legyen életünkre, ha ismerjük gondolatait, és az által, hogy állandóan gondolkodásra sarkallnak szavai, előbb-utóbb eljutunk egy paradigmaváltás küszöbére, és ez a váltás már nagyon is a mi életünk része, és már a körülöttünk élőkre is hatással van. Azt, hogy többek között miatta is átalakultam egy kicsit, köszönöm neki míg élek, és a szavait kincsként őrzöm agyamban, az utókor számára a könyvespolcomon is. Nyugodj békében Péter bácsi!
Mennyire jellemző korunkra, hogy a munkatársaim többsége nem is hallott erről az emberről, vagy maximum csak a neve ismerős számukra. Mennyivel jelentéktelenebb emberek kapnak nagyobb nyilvánosságot, és népszerűséget! Ez valahol igazságtalan, és talán már mást is elárul.
"Azt gondolom, hogy egy hanyatló kultúrában élünk, ahol Magyarország kicsit elöl jár a morális és szellemi hanyatlásban.” /Popper Péter/