Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2010. január 24., vasárnap

Girls just wanna have fun

Igen, a lányok csak vidámak akarnak lenni. Főként egy buliban. Sok évnyi megfigyelésem alapján állíthatom, hogy ezt csak egyetlen tényező képes megakadályozni. Az a fiú akivel a lány a buliba érkezett.
Tegnap egy igen kellemes hangulatú bálban dolgoztam. Az a mostanában már egyre ritkább eset volt, amikor minden összeáll ahhoz, hogy mindenki jól érezhesse magát. A buli zártkörű, a belépő borsos, így csak egy bizonyos egzisztenciális szint felett lehet bejutni, ami kizárja a melegítőbe öltözött etnikumot. A bál egyébként abszolút jótékonysági célból szerveződik immáron harmadik éve, transzplantált gyerekek számára gyűjtünk vele némi pénzt. A bálon résztvevők baráti társaságok, a vacsora finom, a zenekar hozza a szokott formáját, és ezen a bulin rendhagyó módon nonstop játszik. Hét óra a hangszer mögött fárasztó dolog, hiszen folyamatos odafigyelést igényel, és ennyi időt énekelni sem egyszerű, hiszen az ember nem úgy lélegzik ahogy szeretne, hanem a dalszöveg és dallam függvényében. Ennyi évvel mögöttem, azonban ez már nem olyan nagy kihívás, és az agyam egy másik csatornája közben nézelődik, gondolkodik és elemez. Mivel bál a saját lakóhelyemen zajlik, így a vendégek zömét ismerem személyesen, nem egyet iskolás korom óta, mint például az egyik hölgyet, aki évekig az általánosban a padtársam volt. De tömegével vannak a volt iskola-, és osztálytársak, utcabeliek, és azok hozzátartozói. Miközben a buli folyik ezerrel, a hangulat az egekben jár, észlelem az apró tragédiákat. Látom a nők szemében az elkeseredettséget, amit a férj alkoholizmusa okoz, látom a féltékeny szemvillanásokat, amikor a kedves nem velük táncol, látom az unalmat, a csalódottságot, kiábrándultságot, és reménytelenséget.
Nem értem ezeket a lányokat.
A fő probléma a következő. A lányok táncolni szeretnek, a fiúk inni, de szeretik a lányokat is. A kedvükért még táncolni is hajlandóak. Már aki tud. Az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenes arányban fogy a hajlandóság a táncra, és ezzel egyidejűleg fokozódik az ellenállás is, ami a hazamenésre vonatkozik. A buli kétharmadától már látom a könyörgő szemű nőket, akik megpróbálják életük párját valahogy hazacsalogatni. Ez nem sikerül mindegyiküknek, ekkor átváltanak dühös matrónába, és a lakáskulcsot lobogtatva egyedül távoznak. Jellemzően a pasik ilyenkor vállukat rándítva töltenek még egy pohárral, és folytatják a már megkezdett utat a teljes lerészegedés felé. Így lesz a jó buliból néhány pár számára egy pocsék szombat este, és adott esetben egy újabb negatív élmény, ami ismét felszínre hoz mindenféle gondolatot, melyben kérdéseket tesznek fel magukban, és válaszolnak is rá, de ettől egyáltalán nem lesznek jobban. Fogadkoznak, hogy a következő bálba nem jönnek el. De ismét eljönnek, és újrajátsszák szerepeiket, ha kell évtizedeken át. Biztos vagyok abban, hogy az utánam következő zenészgenerációk, ugyanezeket a dolgokat figyelhetik meg a hangszereik fedezékéből sok év múltán.
Nem értem ezeket a párokat.
Miből gondolják azt, hogy ezúttal máshogy történnek a dolgok? Mi változott? Ugyanaz a pár megy ismét buliba, ahol a lány táncolni szeret, a fiú pedig inni. A sokadik eset után a fiú már nem szereti annyira a lányt, és a lány sem a fiút. Apró lépésekkel távolodnak egymástól, eleinte még alig érzékelhető a rés ami köztük képződött, de ahogy múlik az idő, ez a kezdetben hajszálrepedésnek induló anomália, áthidalhatatlan szakadékká szélesedik. Pedig csak annyit kéne tenni az elején, hogy a fiú leteszi a sörösüveget, és a lányt tartja karjaiban egész éjjel. Mindig megdöbbenek azon, ha bármi képes megelőzni fontosságban magát a kapcsolatot. Én ide értem a hobbit, munkát, pénzt, sőt még a gyerekeket is. De hogy az alkohol, a kocsmázás, a haverok fontosabbak legyenek mint a nő, akit a férfi elvileg egy életre társául választott!
Nem értem ezeket a pasikat.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

OK!- megint jók a gondolataid,- (legalább nem mások történeteire van alapozva, hanem sajátra!)- Mivel "bál-féle" kevesebb van, mint rokoni és/vagy "baráti" találkozó,- valahogy ilyesmiket tapasztalok vagy 15-20 éve "magam körül." (tegyem hozzá : "kettőn áll a vásár!- ill. nem egy bepiált hölgyet láttam már...és ismerek. Sajnos.)-
Nem biztos,hogy ez a megoldás 8csak egy) Pécsett pl. elmarad egy bál, de a "szokásos" bevételt kifizeti az Önkormányzat annak a kórháznak(?) - akik minden évben megkapták.
Kimaradt OK! - táncolni "rendesen" nem tudok,- az italt is már egyre ritkábban bírom... (józanul(?)-meg elég kellemetlen pl. "szemlélődőnek" lenni. Értsd = "szolidaritásból" el kellett (anno) feleségemet kísérnem (nagy "vállalati eszem-iszomra"- stb.

aranyosfodorka írta...

Ez valahogy úgy működik, hogy az ember annyira szeretné hinni az elején, hogy a párja olyan lesz, amilyennek megálmodta. Még ha hosszabb udvarlás is előzi meg a házasságot, akkor is előfordul nem is kevésszer, hogy a szerelem elvakítja az embert, s ha ébred is benne gyanú, megpróbálja elhessegetni, a „majd mellettem másképp lesz” önámító mondattal. Többnyire nem lesz másképp sőt, sokszor/többször/ rosszabb lesz a helyzet. Vannak házasságok, melyekről a menyasszonyon kívül mindenki már az elején tudja, nem fog sírig tartani.
Gyűlölöm az alkoholistákat, és annál jobban csak az alkoholt, ugyanis olyan ellenfél, akivel nem lehet megküzdeni. Egy nő SOHASE /vagy millióból egyszer/ lesz képes az alkohollal szemben sikeres vetélytárssá válni. Nekem szerencsém volt, ilyen ellenféllel sosem kellett szembeszállnom. És mégis egyedül élek – mert NEM csak az alkohol lehet vetélytárs, hanem sok más dolog is eltávolíthatja egymástól az embereket. Ha az egymással szembeni tolerancia, a másik megértésének vágya, az „egy húron pendülés” hiányzik két ember kapcsolatából, akkor annak a kapcsolatnak sincs igazi jövője.
Valahol egyszer hallottam egy mondást:
A házasság olyan, mint a lottó. 1.Bizonytalan a nyerési esélyed. 2 Ritkán húzzák ki az ötöst. 3.A legtöbben csak befizetik a szelvény árát és nem nyernek.

Atomnyul írta...

Öreg bika figyel a hastok mögül. :)
Nem tudom, mindig így volt-e, de annyi biztos, hogy mostanában nagyon nincs rendjén a házasságok egy része. A szerelem nagy úr(nő), még ostobaságokba is képes belehajszolni az embert.
A házasság viszont nem olyan dolog, amivel csak úgy dobálózhat egy ember. Akik az oltárnál összekötik az életüket, tesznek egy fogadalmat, talán a legfontosabbat az életükben. Kegyetlen nagy önzés a saját szórakozásunk kedvéért felrúgni ezt.