Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2008. június 16., hétfő

Love story

8 éve találkoztunk először! A Fertő-tó körüli túránkról tekertünk hazafelé, már nem messze voltunk otthonunktól. Simontornya belterületén jött szembe. Nem tudtam róla levenni a szemem. Más volt mint a többi! Különleges, mégis mintha már ezer éve ismerném. Soha nem láttam még szebbet. Szerelem első látásra? Van ilyen? Azt hiszem ez az volt. Prima vista. Ahogy az olaszok mondják. Heves vágyat éreztem, tudtam addig nem nyugszom míg nem lesz enyém. Néztem kecsességét, ahogy a nyári délutánon elsuhant mellettem. Csak néhány perc volt, mégis valami véglegesen megváltozott bennem. Aztán elment, és én még a nevét sem tudtam megkérdezni. Hazaérve az internetet kezdtem el faggatni Róla. De mivel azt sem tudtam hol és mit keressek, így szinte lehetetlen volt megtalálni. Aztán kicsit elfelejtettem, az évek elsodorták, halvánnyá fakították az emlékét. Néhány hónapja eszembe jutott. Különböző kereső szavakkal próbáltam a nyomára akadni ismét a világhálón. Én lepődtem meg a legjobban, amikor a kereső lista több magyarnyelvű találatot is tartalmazott. Dobogó szívvel, és immár erősen reménykedve nyitottam ki az első találatot. És igen! Ott volt a képen. Ő az! Sőt! Válófélben van az eddigi párjától. Tudtam eljött az én időm, néhány napnyi telefonálás és egyeztetés után, már a randevú időpontja is megszületett. Június 12. Az lesz az én napom. Az előző éjszaka már alig tudtam az izgalomtól aludni! Ilyen lassan még vonat nem ment, Budapestig. De egyre közeledett az idő. A Moszkva téren találkoztunk, együtt mentünk a Margit-szigetre. Ízlelgettük egymást, próbáltam kitalálni milyen lesz hosszútávon ez a kapcsolat. Tetszik-e majd évek múltán is, amikor már nem lesz ilyen tökéletes, mert az idő egyikünket sem kíméli. Én tudom, hogy vígyázni fogok rá ahogy csak tudok, de mindentől megóvni lehetetlen vállalkozás, hiszen balesetek bármikor történhetnek. Hazafelé a vonatban szótlanul néztem, alig vártam, hogy végre kettesbe legyünk, csak Ő és én! Amikor a vonat megállt lágyan lesegítettem, és elindultunk hazafelé a sötétben. Csak a Hold világított az éjszakában, és én éreztem nem tudok többé élni nélküle. Most már a nevét is tudom! Úgy hívják Rekumbens kerékpár! :)


3 megjegyzés:

Z S U Z S A írta...

sziaa! véletlenül idetévedtem a blogodra és elkezdtelek olvasni...és már majdnem elhittem, hogy álmaid nőjéről írsz...tetszett:)) azt hiszem visszajáró leszek!

Zéta írta...

Szia Zsuzsa!

Örülök ha tetszett az írás, ez volt a cél! Álmaim nőjét nem kell keresgélnem szerencsére, hiszen 25 éve ismerem és vele élek! :)

Aknoli írta...

A blog háromnegyedénél már éppen azt tervezgettem, hogy letöröm a derekadat, de az utolsó mondatnál megnyugodtam :)