Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2008. május 29., csütörtök

Levél az ismeretlen buszsofőrhöz

Kedves közlekedő társam! Engedd meg, hogy így nevezzelek, hiszen mindennap találkozunk, szinte mindennap ugyanazon a szakaszon a 63-as út egy rövid szeletén, szinte az unalomig egyformán zajló randevúink, napról-napra hasonló forgatókönyv alapján történnek. Én tekerek haza Szekszárdról, Te pedig viszed haza a járatodon ülőket a munka után jól megérdemelt pihenőjükre. Olyan szép nap volt ez a mai. A Nap ragyogott enyhe szél fújdogált, és jó kedvvel sodortam le egyik kilómétert a másik után. Kedvem még az sem vette el, hogy a főút felújítása miatt a közútfenntartó munkásai, apró kőzúzalékkal borították a már félkész aszfalt réteget, ami jóval nehezebbé teszi a bicajozást. Amikor elértem a munkálatok pillanatnyi helyszínére, ahol a forró, friss réteg éppen elkészült, és forgalom-elterelő kúpokkal egy sávossá szűkült az úttest, éppen a mi sávunkban haladók kaptak a jelzőőrtől szabad jelzést. A mögöttem közeledő autók miatt is belehúztam, hogy ezen a rövid egy km körüli útszakaszon minél kevéssé tartsam fel a forgalmat. Képességeimhez mértem próbáltam 10 cm-en belül tartani a kerékpár kerekét a még forró aszfaltcsík szélétől. A mellettem keletkezett hely elég volt ahhoz, hogy a személygépkocsik megelőzzenek. Már csak néhányszáz méter volt az útszűkület végéig. De akkor jöttél Te. A visszapillantómban megjelent a buszod eleje, és én annyira hittem a józan eszedben. Csak fél percre lett volna szükségem. 30km/h-val mentem - tudod ehhez elég jól kell hajtani a montit, egyszer javaslom próbáld ki. Vajon mi zajlott le benned, ami azt eredményezte, hogy nem tudtad kivárni a hátralévő métereket? Miért előztél meg olyan módon, hogy a busz oldala, és a kormányom közt 10 cm volt? Nem hallottál még KRESZ-ről, a kerékpárosok melletti elhaladáskor tartandó BIZTONSÁGOS oldaltávolságról? Ha így van hogy van bátorságod buszt vezetni és a többi közlekedőn kívül az utasaidat is veszélyeztetni? Ez a biztonságos oldaltávolság nem téged véd! Te biztonságban voltál. Én ezzel egyidejűleg életveszélyben. Bocsásd meg nekem, hogy megijedtem, és a forró útburkolat, és a buszoddal ütközés helyett a vészfékezést választottam, hogy minél gyorsabban megszabaduljak járműved nyomasztó közelségéből. Miért siettél? Ennyire nem szorosak a menetrendek, 15 km alatt nem lehet jelentős késlekedést felhalmozni!? Milyen jogon veszélyeztetsz engem, a két gyerekes családapát, akinek még rengeteg feladata, kötelessége van az életben? Tudod a közlekedésben nem annak van elsőbbsége, aki nagyobb járművet vezet! Ezt jó ha megjegyzed, egyszer még fontos lehet! Sajnálom, hogy ugyanazon az úton kell osztoznunk, de hát ez egy ilyen ország. Hidd el én is sokkal szívesebben mennék egy külön kerékpárúton jó messze tőled, és a hozzád hasonlóktól. Biztosan úgy gondolod a kerékpáros azért született, hogy téged bosszantson, feltartson. Nos, képzeld Te sem tetszel a kerékpárosoknak, az öntelt "mindent tudok a vezetésről" hozzáállásoddal. Utáljuk, hogy Ti mindig siettek, nem vagytok tudatában, hogy a járműveitekkel ahol elfértek, az mást már veszélyesen megközelít. Én sok-sok ezer km-t bicikliztem már itthon és külföldön is, velem ma szerencséd volt. De nem biztos, hogy ugyanilyen szerencséd lesz a következő bicajosnál, aki egy napszámból hazatérő nyugdíjas néni. Sajnos Ő fog meghalni, megnyomorodni nem Te, aki felelőtlen viselkedésével balesetet provokál. A kerékpár ugyanolyan jármű mint a busz csak máshogy néz ki. Holnaptól ha jössz mit tegyek? Húzódjam a sáv közepére, hogy esélyed sem legyen megelőzni? És akkor vajon mit fogsz tenni? Dudálsz? Kiabálsz? Elgázolsz? Tényleg szükség van erre? Én igyekszem, de kerékpárral megyek. Nem tudok gyorsabban menni, 40-nél gyorsabban nem is mehetek a Kresz szerint! Mellesleg az említett útszakaszon Te is csak 30-al mehettél volna, hiszen tábla korlátozza a sebességet! Két törvényt szegtél meg száz méteren belül, és még Te vagy ideges?
90 másodpercig tartott az útszűkület, te ennek a kétharmadánál majdnem megöltél, tényleg fontosabb harminc másodperc mint a biztonságom? Ha így gondolod akkor baj van. Nagy baj!

Nincsenek megjegyzések: