Apósom temetésén 2023.09.13-án elhangzott, általam írt gyászbeszéd.
Paudits Zoltán: Jöttél valaha
Hát ennyi volt a földi lét,
Vége és nincs tovább.
Már nem várnak bontatlan
álmok,
Színes, szép csodák.
A hajnalok sem köszönnek,
Melegét nem hinti rád a nap,
S nekünk, kik itt vagyunk
még,
Csak emléked, mi megmarad.
Hangod, mosolyod és minden
Apró kis mozdulat
Bennünk él, s mi féltve
Őrizzük arcodat.
S, ha voltak vágyaid,
titkok,
Mikről soha nem beszéltél,
Talán, mert szégyellted,
Vagy talán, mert féltél,
Most kiáltsd ki bátran,
Hadd hallják a csillagok.
Ők majd megértik azt is,
Mit földi halandó soha nem
tudott.
Most lehunyt szemmel
fekszel,
Felhők távolából nézel a
földre,
Jöttél valaha sírva egyszer,
S szótlan csendben mentél el
örökre.
Lajos
bácsi két háború között 1929.március 20-án született a Veszprém megyei
Halimbán. Szegény család első gyermekeként érkezett, mindennapi megélhetéssel
küzdő szülőkhöz. A későbbiekben érkező lánytestvér fokozta szegénység következtében, az
akkoriban gyakori megoldás szerint a két testvér a rokonságban egymástól távol
nevelkedett fel, csak harmadik testvérük megszületése után egyesülhetett újra a
család, aminek fenntartásában már az ifjú Lajos bácsinak is komoly szerep
jutott. Néha az a legjobb motiváció, ha tudjuk mit nem
szeretnénk, és Lajos bácsi megtapasztalta a mélyszegénységet és tudta, hogy
bárhogy is, de ő nem így fog élni. Nehéz szakmát választott. Kovácsinasnak
állt, és már az első perctől hatalmas szorgalommal vetette magát bele a szakma elsajátításába.
Jó érzéke volt a vashoz, és az ügyes kezek alatt szép dolgok születtek. Ahogy
az izzó vas formálódik az üllő és a kalapács között, ezzel a képlékenységgel
formálta az ifjú kovácsinas a jövőjét. A kovácstűz izzását nemsokára egy
hatalmasabb tűz izzása követte, amikor 1953 októberében megismerkedett egy
Ilonka nevű lánnyal, és ez a találkozás egy életre szóló szerelem kezdete volt.
Nem a mai „álompárok” kívül csillogó, belül üres szerelme, hanem az igazi, az
egyetlen, az örök. 1958-ban kötöttek házasságot. A Földön rengetegen élnek
házasságban, ezek a házasságok óceánnyi méretűek. De csak néhány pár képes
arra, amit ők ketten megvalósítottak, hogy az átlag házasságok óceánjából
világítótoronyként emelkedjenek ki, és mutassák az egyetlen helyes irányt, ami
az egy életen át tartó boldogság szigetére vezet. Csak gondoljuk bele! Több
mint 60 év házasság boldogságban.
Nincs
ember, aki nem erre vágyik, nincs olyan, aki azt mondaná, hogy ennél van
értékesebb dolog a világon, hiszen ezt nem lehet megvásárolni, kierőszakolni, és
elvenni sem. Szinte lehetetlen, nekik mégis sikerült. Házasságukból két
gyermekük született 1959-ben Lajos, majd 1964-ben Ilonka. A fiatal pár hatalmas
lendülettel végezte napi munkáját, azt az édes kötelességet, amit vállaltak, és
a család élete a békés, szeretettel teli létezés burkán belül zajlott a
mindennapokban. Lajos bácsi eközben a gépész szakma felé vette az irányt a világ
előrehaladtával elszaporodott gépekhez az elsők között szerezte meg a
szaktudást és javította azokat és ezzel párhuzamosan dolgozott is velük.
Először a hídvégi majd nyugdíjazásáig a medinai termelőszövetkezetben dolgozott.
Sokszor mesélt a fülke nélküli kombájnokról, amelyekkel akkoriban a gabonát
aratták, a nyári forróságban, hatalmas porban és zajban. De számára ez is már csak
egy kellemes emlék volt, mert ő mindig azzal a természetességgel végezte a
munkáját ahogy a Nap felkel és lenyugszik. Minden lehetőséget megragadott, hogy
a családjának egyre jobb körülményeket teremtsen. Soha nem panaszkodott, soha
nem látta a környezete szorongani, az elkerülhetetlen problémákat is hatalmas
optimizmussal kezelte és oldotta meg. Közben gyermekeik felcseperedtek,
felnőtté váltak majd megjelentek az unokák, 1989-ben Zolika később 1995-ben
Olívia. Néha amikor előkerült a halál gondolata, mosolyogva legyintett és azt
mondta: „Majd azt hagyjuk utoljára.” 66 év közös évet adott az élet számára
feleségével. A világgal kapcsolatát lassan, de napról-napra érzékelhetően
elveszítő Ilonka néni betegágya mellett minden nap ott ült a közel 90 éves
Lajos bácsi, aki minden nap beutazott hozzá, táplálta, fogta a kezét, és a
házassági fogadalmát soha egyetlen pillanatra nem adta fel. Számára ez is természetes
volt, hiszen 66 évnyi közös történetük alatt mindent egymást szeretete
határozott meg. De a gondos ápolása, és
odaadó szeretete is csak lassítani tudta a betegség lefolyását, melynek
következtében 2019 november 23-án Ilonka néni szíve utoljára dobbant. Ettől a
naptól Lajos bácsi számára a világ elveszítette színeit. Azokat a színeket,
amikért szeretett élni. A szíve árvává vált, élete során talán először
találkozott olyan problémával, amit nem tudott megoldani. Mert ebben az esetben
nem volt megoldás. A feltett „miértekre” nem voltak válaszok, a keletkezett űrt
nem volt képes semmi betölteni. Talán nem véletlen, hogy nem sokkal ezután
jelentkeztek betegségeinek első jelei. A megsebzett lélek képes a testet is
magával rántani a szakadékba. De az élet még mindig élet volt. Reggel fel
kellett kelni és a feladatokat elvégezni. Közben sikerült sok szép helyre elutazni
a családdal, így többek közt újra láthatta gyermekkorának helyszínét Halimbát,
és életében először láthatta a tengerbe lenyugvó Napot is.
Idős
kora ellenére is végig naprakész maradt a világ történéseiben. Az akarat, a
szívósság, a gyógyulásba vetett hit, az utolsó percig kitartott. Vállalta a
nagyon kockázatos műtétet, mert egy pillanatig sem gondolta, hogy ezúttal nem
lesz elég az a szilárd eltökéltség, ami egész életében mindenhez elég volt. Az
orvosok meglepetésére 30 napig kitartott mielőtt elfogyott az ereje. De egyszer
mindennek elérkezik a vége, az az időpont is, amiről ő azt mondta: „utoljára”.
Márai
Sándor írja, hogy valami örökre elvész bennünk, amikor eltávozunk. Valami, amit
nem lehet írásba, képbe vagy hangfelvételre rögzíteni. A nagy író után
megmaradnak könyvei, a nagy művész után képei vagy szobrai, a nagy zenész után
megmarad a dallam, a „tétel”, melyet jegyekkel fölírt egy darab papírra. Lajos
bácsi ránk hagyta önmaga emlékét. Vidám mosolyát. Pozitív életszemléletét. Az
Életbe vetett hitét. Példaként állította elénk Önmagát, ahogy megtestesítette az
életen át tartó szerelmet, a házastársi hűséget, a gondoskodó, fáradhatatlan apát
és nagyapát.
Kérem őrizzük emlékét kegyelettel!
Ismeretlen szerző: Könnyeket hullathatsz
Könnyeket hullathatsz, mert elment,
Vagy mosolyoghatsz,
Mert élt.
Becsukhatod szemed,
S kívánhatod, hogy visszajöjjön,
Vagy kinyithatod szemed,
S láthatod, mi mindent hagyott hátra.
Emlékezhetsz rá,
S csak arra, hogy elment,
Vagy ápolhatod emlékét,
Hogy tovább élhessen.
4 megjegyzés:
Fájdalmatokat átérezve és együttérezve veletek, azt mondom, amivel magamat is vigasztaltam: Hinni kell abban, hogy találkozunk még. A búcsú csak ideiglenes. Gondolatban nap mint nap vele lehetsz.
@aranyosfodorka Köszönjük szépen!
Your blog is a valuable resource for anyone seeking expertise.
Your post was outstanding, keep up the great work.
Megjegyzés küldése