Triatlon próba 2021-07-31

Valójában nem volt ez még az idén tervben, pláne nem a Korintosz előtt hat nappal, mégis valahogy úgy hozta a sors, hogy megláttam a versenykiírást néhány hete, és belefészkelte magát az agyamba a dolog, így nem túl hosszú gondolkodás után beneveztem. Kerek 30 napom volt összeszedni az alapvető tudást, ami kell egy triatlonversenyen induláshoz. mert tudnivaló az akad  bőven. Már a nevezéshez be kellett szereznem a Magyar Triatlonszövetség versenyengedélyét (licensz). Egy futóversenyhez képest összehasonlíthatatlanul bonyolultabb a triatlon verseny. De én szeretek új dolgokba kezdeni, és csak nemrégiben kezdtem megérteni, hogy az én egész életem, valójában a nulláról valamit felépíteni folyamatokról szól. Rengeteg példa van a múltamban, amikor egy teljesen idegen területet választottam amiről semmi tudásom nem volt, és évek alatt megtanultam róla mindent, majd amikor már úgy éreztem elértem azt a szintet, ahonnét jelentősen már nem fejlődhetek, ismét belekezdtem vanlami teljesen újba. Valahogy így jött most a triatlon is. A futás, ultrafutás 8. éve határozza meg a mindennapjaimat, a korom és fizikai képességeim alapján már nem sokat emelhetek a kitűzött céljaimon. Valahol az Ultra Balaton 220 km-es távjánál elérem a képességeim határát, amit igazából már nem is akarok tovább feszíteni, mert nem tartom egészségesnek. Amire még esélyt látok az egy Iron Man távú triatlon versenyre felkészülés a belátható jövőben,. Ennek tapogatózó, ismerkedős, szüzesség elvesztős, alkalma volt a bejegyzés témájául szolgáló verseny is.

Maga a verseny helyszín az egyik vonzerő is volt a teljesítésre, hiszen itt van a szomszédságomban, Fadd-Domboriban, gyakorlatilag a számban, néhány percnyi autóútnyira. A helyszínt ismerem ez pipa. A verseny nyílt futama sprint távon indult (750 m úszás, 19 km kerékpár, 5 km futás). Önmagukban nézve a versenyszámok egyike sem lehetne megterhelő. Igaz úszni csak nyugdíjas típusú mellúszással tudok, de ezzel a Balatont is átúsztam néhány éve, gondoltam most is elég lesz, kerékpáros múltam, ha nem is országúti kerékpáros, de azért a 7 évnyi túrakerékpározás van mögöttem, és az annak kapcsán végzett edzések, melyek nem múlhattak el nyomtalanul. A futás pedig napra kész, azzal nem lehet gond. Néhányszor elmentem úszni a versenyt megelőző hetekben, és a  20 éves montenbike-ommal tekertem összesen 69 km-t. Ez volt az összes felkészülés, a napi futóedzések mellett. Először úgy gondoltam, hogy a montival állok be a depóba is, ami utólag nagyon hülye ötlet volt, szerencsére nem így történt, mert egy ismerősömtől kaptam erre az alkalomra, egy Scott Addict karbon csodát, amivel azért volt is esélyem komolyabb tempóra. Utólag belegondolva, iszonyú  hülyén mutattam volna a milliós versenygépek mellett az acélvázas Neuzer montival. :D A nevezést követően, próbáltam minden fellelhető információt befogadni, ami triatlonnal kapcsolatos, verseny beszámolók, videók, fórumok, Fb csoportok. Hamar rájöttem, illetve addig is sejtettem, hogy az úszásom nem lesz versenyképes. Szerencsére itt nem volt szintidő, ezért nem izgattam ezen magam. Közben beszereztem egy triatlonos hároméltű nadrágot is (a felsőt még nem, mert ennyire még nem biztos a dolog), hogy legalább ez triatlonos  legyen, mert minden más (leginkább én magam) úgysem az.

Nagy izgalommal vártam a verseny napját, ami hamar elérkezett. 31-én már időben a helyszínen voltunk, és én a esélytelenek nyugalmával toltam be a depóba a bringát, és a nagyoktól ellesett módon igyekeztem előkészíteni a különböző versenyszámok kellékeit. A kötelezők, rajtszám, és a bokán az időmérő chip. Bicikli, sisak, napszemüveg, a kulacsban egy kis Hammer Heed, Shimano SPD cipő (persze túrázós, mert országúti nincs), aztán törölköző, futópóló, futócipő, zokni (mert én egyelőre képtelen vagyok mezítlábas cipőben futni), és az induláshoz a teljesen indokolatlan úszószemüveg.

 

Szépen elszalad az idő, és már a vízben állunk. 

Csuklómon a jól bevált Suunto 9 órám, ezúttal triatlon üzemmódban. Visszaszámlálás, rajt. Elképesztő, ahogy forr a víz az indulók karcsapásainak következtében. Én is megindulok, persze eleve a végéről, hiszen a fenének hiányzik, hogy az egész mezőny átmásszon rajtam, és közben beszerezzek néhány rúgást. Hasítok, mint a szél, persze a gyorsúszokhoz képest, inkább, mint a reumás csiga. Istentelenül messze vannak a bólyák, és a pálya vége ezzel a tempóval. Amikor én  a táv felénél, az elsők már a végénél járnak. Számítottam erre, mégis a bennem élő sportoló nehezen nyeli le a békát, hogy a teljesítményem ebben a számban, bizony a legrosszabbak között van. A mi rajtunkhoz képest 15 perccel később elindítják a lányok rajtját is. Az első lányok éppen a célba érnek amikor én kászálódom ki a vízből, hát csak ennyi a különbség. A verseny során az utolsó helyes órakezelő mozdulatot teszem, átváltok a depó idő mérésére, és szaladok a bringához. Nem tudom mi történt de a sisak becsatolása csak sokadik alkalommal sikerült, egyszerűen nem kattant be, (én viszont igen, csak nem be hanem ki), szerintem csak a sisak problémám két percembe került. De végül azért sikerült, a bicikli depóból kitolásáról készült videó kétséget nem hagy, hogy itt egy profiról van szó, ahogy az ülésnél fogva tolom, és felülök rá a jelölésnél. Indul a tekerés. Röpke 500 méter után realizálom, hogy az óra még mindig a depózást méri, átváltom, most már tényleg a kerékpárra akarok koncentrálni. Itt azért már van esélyem. Elkapok egy bolyt, irgalmatlanul mennek, én meg zéró rutinnal rendelkezem bolyozásban. Azért megyek velük de sajnos nem tudom tartani a tempójukat, így hamar leszakadok. Közben egyfolytában köhögök. Nem tudom miért. Valamiért folyamatosan váladék gyűlik össze a torkomban, és nehezíti a légzésem. Ilyen sem volt még. Futnak a kilométerek, egy lányokból álló boly előzésbe kezd, nem sokkal mennek gyorsabban, mint én egyedül. Felcsatolom magam a pelotonra, és kicsit pihenek a szélárnyékban. Ezt a tempót lazán tudom tartani. Csak ne lenne ez a hülye köhögés. Jön a faddi, majd a tolnai fordító. A lányok nagyon óvatosan fordulnak, de utána hihetetlenül gyorsulnak észnél kell lennem, ha nem akarok leszakadni. De mégis leszakadok. Jön egy lány piheg mögöttem, elnézést kér (ami indokolatlan, hiszen ezen a versenyen engedélyezett a bolyozás), de két perc után indítványozza álljak be most én mögé. Szépen megyünk, utolérjük az előző bolyt, sőt meg is előzzük őket. A lány elfárad, de már 2 km-en belül a cél, most én állok előre, és teljes erőből tekerek 40 km/h felett megyünk. Depó jön ismét,  figyelem a leszállást jelző vonalat. Nagyon furcsa a bicikliről leugorva rögtön futni, főleg SPD cipőben. Megnyomom az órán a gombot depózásra váltok (legalábbis azt hiszem). Hamar megtalálom rajtszámommal jelölt helyemet, felrántom a futócipőt, és már futok is. Ismét megnyomom az órám gombját, futásra váltok (de nem, valójában csak a depózásnál szünetre kapcsolt kerékpárüzemmódot indítom el). Futok, azt hittem ez már semmi gondot nem fog jelenteni. De még mindig köhögök, és maximális pulzus közelében vagyok. Ezt nem is értem miért, én a mindennapokban 120-130 közötti pulzuson futok. Most 150 felett van. Persze túl gyorsan megyek, de nem tudok lassabban menni. Miért? A sebességérzékelésem ennyire átállította a kerékpáron töltött idő, és a többi futó sebessége? Ezen lesz mit gyakorolni majd. Első fordító, valaki hangosan szurkol, úgy tűnik nekem. A "Hajrá Bátyja" kifejezésre már megnézem az illetőt. Unokatesóm a kordon mögül bíztat. Baromi jól esik. Tényleg erőt merítek belőle, és a második kör már kevésbé tűnik gyötrelmesnek talán ehhez hozzá tesz a cél közelsége is. Nemsokára feltűnik a céltorony, és a kapu. Mosolyogva futok be. Érmet is kapok....egy perc múlva még az órát is megállítom, és kétpofára zabálom a hideg dinnyét. :) 

A hivatalos idő:

Nem jó, viszont jó sz*r.

Mindenesetre triatlon próba kipipálva. Nagyon izgalmas műfaj ez. Sok hibalehetőséggel, sokkal komplexebb felkészülési igénnyel. ..és valahogy a triatlonisták kegyetlenebbek, célorientáltabbak, és pofátlanul fiatalabbak az átlagéletkort tekintve.
Mindenesetre, ha szeretnék ebben tevékenykedni, akkor muszáj lesz az úszásba munkát fektetnem. Meg kell tanulnom gyorsban úszni, mert ez a sebesség amit jelenleg tudok, egyszerűen kevés. 

De mindent meg lehet tanulni, és minden csak gyakorlás kérdése. Ja, és kell egy bicaj is! :)

Azt mondják az öregek, amíg vannak célok, addig nincs baj!