BSZM FélBalaton

Szeretem a Balatont, talán azóta mióta először megpillantottam valamikor a hetvenes években gyerekként. Az akkoriban még sokkal egyszerűbb környezet, alacsonyabb szintű infrastruktúra, ami az egész korszakot jellemezte, semmit sem vont le értékéből, szépségéből, mint ahogy most sem a környezettől függ látványának szépsége. Voltam itt sokszor, szerencsére elég jól ismerem a tavat, környező településeit. Sokszor körbebicikliztem, egyszer átúsztam, SUP-al eveztem hullámain, kisebb versenyeken futottam az elmúlt években a partján, és tágabb környezetében.
Most egy kicsit nagyobb kihívásra érkeztem ide. A Balaton Szupermaraton 4 napos rendezvénye az idén 13. alkalommal kerül megrendezésre. Ennek lényege, hogy Siófokról indulva 4 nap alatt napi etapokban kerülik meg a futók a tavat, és a célban ismét Siófokra érkeznek vissza. Én ennek felére vállalkoztam most. A FélBalaton verseny a rendezvény 3. napján indul Badacsonyból, első nap Balatonfüredig 44 km, majd második nap Siófokig 52 km, összesen 96 km futást jelent. A kihívást, és egyáltalán amiért neveztem, nem annyira a táv, hanem az jelenti, hogy képes vagyok-e egyetlen éjszaka annyit regenerálódni, hogy képes legyek a második napot is teljesíteni. A versenyt megelőző héten, péntekig 80 km-t futok, hogy legyen elegendő idő szombattól egy héten át pihenni a verseny előtt. Kedden még futok 9 km-t amolyan átmozgató futásként, és nem marad más, mint fejben készülni a versenyre, illetve összekészíteni a felszerelést. Mivel elég vacak előrejelzések jönnek a meteorológia irányából, ezért minden ehetőségre készülök, esőre, szélre, hidegre, melegre. A szállást már januárban lefoglaltam Balatonfüreden. Tesóm szintén fut a 3. napon, a Maratonfüred becenevű versenyszámon, ő ezt a napot választotta az első hivatalos maratoni versenyének, ami tekintve a táv szintkülönbségeit, biztosan nem lesz könnyű, de abban biztos vagyok, hogy emlékezetes lesz. Szombat reggel korán indulunk, hogy a badacsonyi rajthelyszínt időben elérjük. Hűvös van, és fúj a szél, de a Nap már kezd melegíteni, és a szélcsendes időszakokban határozottan meleg van. Csak az utolsó percekben döntök úgy, hogy a széldzsekit levetem, és nélküle indulok. "Dugókás" chipeket viselünk, a rajt ez miatt nagyon elhúzódik, de ez nem akkora baj, mert így nem torlódunk fel a keskeny kerékpárúton. Hála a sok pihenőnek, jó tempóval indulok, remekül érzem magam, lábaim olajozottan működnek, az első 30 km-t úgy darálom le, hogy semmit nem érzek. Most először a frissítésemben megpróbálkozom a modern kémia vívmányaival, a szederkényi rossz élményeim hatására, ahol a  100 km alatt végig vacakolt a gyomrom, és a cél előtti 20 km-en már zéró energiával futottam. Hammer gélt és Perpetum Solids rágótablettát használok felváltva, ahogy a frissítőpontok jönnek, ahol eleinte csak vizet, később vizet és kólát iszom. Ezen kívül néhány darab sós perecet eszem, leginkább, hogy a ragacsos Perpetum tabletta állagát javítsam lenyelhetővé. Úgy tűnik működik. Kérdés, hogy ma milyen lenne nélkülük. A kísérlet persze csak fél siker, hiszen nem tudom 50 km felett most tesztelni, hiszen ezek nem azok a távok. Igazából az érdekelne, hogy mi történik 80 km körül, vagy felette. Mindenesetre van elég energiám, és a gyomrom nem háborog. A gél ízét szokni kell, ezért most mindenféle ízűt eszek, hogy kedvencet találjak. Nem találok, talán leginkább az almaízű tetszik, de rajongani nem tudok ezért sem. Gyorsan fogynak a km-ek, már az utolsó jól ismert Tihany- Balatonfüred közötti kerékpárúton futok, ahol legutóbb a céges tréningen egyik hajnalban már futottam. Beérek Füredre, már hallom a célban beszélő szpíkert. Befutok, nem vagyok kimerült, csak annyira amennyire egy maraton pluszos táv indokolja, de bőven maradt energiám még holnapra. A lábam persze sok helyen fáj, húzódik. A szálláson sokáig állok a meleg víz alatt, ezek ilyenkor nagyon jóleső percek, fizikailag is, és lelkileg is az elvégzett munka feletti elégedettség miatt. Módszeresen nyújtok, és végig megyek az SMR hengerezés minden fázisán, átgyúrva az összes lényeges izmot, így készülve a holnapra. Este egy kellemes vacsora feleségemmel és tesómékkal, aztán pihenés. Már éjszaka arra ébredek, hogy kint rázza az épületet, és a fákat a viharos szél. "Csodás" gondolom magamban, próbálok aludni, de úgy igazán nem sikerül olyan mélységben, ahogy szeretném. Reggel éppen úgy fúj a szél, mint éjjel, gyorsan reggelit szerzünk, és elfogyasszuk. Sajnos ezen a napon a rajt 8:30-kor van, ami nem éppen ideális, mert a boltok vasárnapi késői nyitása miatt, csak alig másfél órával tudtam reggelizni az indulás előtt. A jó hír, hogy a lábam nyomokban sem érzi a tegnapi futást. Gond nélkül melegítek be, és alig várom, hogy neki vághassak a mai 52 km-es távnak. Ahogy tegnap az utolsó pillanatban döntöttem a széldzseki ellen, most ugyanez történik, csak ellenkező értelemben. Magamon hagyom a dzsekit, mert eszméletlenül fúj a szél, és tudom, hogy a parton, és a magasabb helyeken ez még rosszabb lesz. Elindulok, fejben három szakaszra osztom a távot. Első szakasz 16 km az első váltó pontig, második szakasz 20 km, a második váltó pontig, és harmadik szakasz 16 km a célig. Csak az aktuális szakasz van a fejemben, nem foglalkozom a későbbiekkel. Beosztom, hogy a köztes frissítőpontokon mit eszem, és ehhez tartom magam. Sokkal lassabban kezdek mint tegnap, csak a részidőn belül akarok maradni biztonságosan, nem hajtok, nincs miért. Az, hogy hatvanadik leszek, vagy hatvanötödik teljesen jelentéktelen számomra. 54 éves vagyok, minden lépésért hálás vagyok, amit egy ilyen versenyen megtehetek, maga a teljesítés számomra a cél  és az, hogy erre képes vagyok az öröm forrása. Alig merülök a gondolataimba, és már el is fogy az első szakasz. Külön figyelni kell ezeken a váltópontokon, hogy megfelelő sávban fussunk be, és a chipet sem illik elfelejteni leolvastatni. Gyors frissítés és indulok tovább, ez a 20 km a verseny neheze, a szél még mindig tombol, összecsapkodja a bokámat, homokot fúj az arcunkba, lehetne jobb is, de ez van. 6:30-as pace-el haladok, ez teljesen jó, hiszen ebben a 6-7 km-enkénti frissítések is benne vannak. Én versenyeken nem állítom meg az órámat a megállásoknál, hiszen a versenyidő sem áll meg, és önbecsapás lenne egy jóval nagyobb tempót látni. Dél körül hirtelen eláll a szél, és melegem lesz. A következő frissítésnél leveszem a dzsekit, és a futómellény hátsó rugalmas zsebébe teszem. Nagyszerű cucc ez a mellény, sokadszor örülök, hogy beruháztam rá. A szakasz végén, Balatonakarattyánál van egy komoly emelkedő, hirtelen emelkedik 60-70 m-t a terep, ez az egyetlen szakasz, ahol felváltva sétálok és futok. Szerencsére ez már a második szakasz vége, ismét egy váltó pont, ismét "dugóka" leolvasás. A szpíker köszönt névnapomon, jól esik, de sok idő nincs ezen morfondírozni, hiszen még vár rám a harmadik szakasz. Most már érzem a lábamban a két nap futását. Tudom, hogy maratonnál jön a következő frissítő, és onnan már csak 10 km a végéig. Még egy kis felfelé, és innentől már ereszkedünk a célig. A Balaton gyönyörű, ezerféle kékkel gyönyörködtet bennünket. A távolban ködösen látható Badacsony vulkáni kúpja, nagyon jó érzés arra gondolni, hogy tegnap reggel a hegy lábától indultam, és saját lábaimon mára idáig jutottam. 5 km a célig utolsó frissítő, utolsó gél. Leguggolok, a combizmaim heves fájdalommal tiltakoznak a nyújtás ellen. Ok, mindjárt pihenhettek. Elérem Siófok üdülőterület határát, majd nemsokára ráfordulok a parti sétányra. Nem jól esik a talpamnak a viacolor burkolat, de már hallom a hangfalakból Attila hangját, már látom feleségemet, integetek neki, és boldogan futok be a célba. Megint egy kis lépéssel előrébb vagyok, lefutottam a FélBalatont. A lábam képes regenerálódni egy nap alatt, a géles frissítés működött. maga a futás nem jelentett extrém megterhelést. Jövőre minden bizonnyal megpróbálkozom a teljes, négynapos távval. ....és talán valahol a távolban, éppen úgy, mint ahogy Badacsony, feldereng két betű a ködből: UB. :)