Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2013. május 1., szerda

Három hónap a négycsillagosban.

Lejárt a próbaidőm. Kicsit furcsa, hogy 47 évesen, még mindig bizonyítani kell, hogy képes vagyok dolgozni, és komolyan veszem a feladataimat. Idegen vagyok, semmit nem tudnak rólam, és minden nappal csak egy-egy szilánkját ismerik meg annak a hosszú történetnek ami én vagyok. Talán sosem áll össze még egy részlete sem ennek a képnek, hiszen ahhoz sok idő kéne, és éppen ebből van a legkevesebb, mert mindenki végzi a dolgát, úszik az árral, nincs sok idő beszélgetésekre, ismerkedésre, és nagyobb nyitásokra egymás irányában. Ez nem jó. Holnaptól jogi értelemben kipróbált és bevált munkaerőnek számítok, egy négycsillagos szálloda mindennapi teendőinek tudójává. Már nem tévedek el a hatalmas épületben, és nem keverem össze a különböző asztaltípusokat. Ismerem a munkatársaimat, a gépek nagy részét, és minden kátyút a Paksig vezető úton. A számtalan lehetséges jövőnek egy útját járom most is, néha örülök, néha nem. Hiányzik még mindig az a fajta csapatszellem, amit elhagytam, de eközben örülök, néhány új dolognak, és a munkám sokkal több sikerélményt szül itt, mint az előző helyen. Leginkább annak örülök, hogy megszabadultam attól a vegyi környezettől, ami hosszú éveken át rombolta az egészségemet. Sokan hátránynak mondanák a napi 60 km kerékpározást, de az én esetemben ez is jó dolog, egyfajta szelíd kényszer, ami mindig sportolásra késztet. A három hónap idő még kevés arra, hogy megítéljem az új helyemet. Úgy gondolom, minden lehetséges, egyelőre csak ismerkedünk, próbálgatjuk egymást, még messze van a belefáradás, és a vérprofi rutin is. Szoktam mondani, néhány évet a pokolban is kibírok, de ez messze van az elviselhetetlen munkahelyektől, sok olyan dolog még csak most kezd megfogalmazódni, ami a termelőüzemeknél, már a kőkemény mindennapok része. Minőségbiztosítás, dohányzási szabályok stb.
Az itt dolgozók, nincsenek is tudatában annak, hogy milyen keserves módon is keresnek emberek ilyen és ennél kevesebb pénzeket. Ez hátrány is, hiszen mindent az Atomerőműhöz hasonlítani az  egy torz tükörképet eredményez, hiszen ott nem átlagosak a fizetések. Sokkal elégedettebbek lennének a dolgozóink, ha egy szekszárdi cégnél dolgozó teljesítménybéres munkáshoz hasonlítanák, a fizetésüket, és a napi energiaráfordításukat a munkára. Én nem elégedetlenkedem. Nem dolgoztam magamhoz képest jobban, csak azért mert a próbaidőt töltöttem, és ezentúl is a saját tempómban fogok ténykedni, mert ennek van értelme. 480 percet fizetnek naponta, én ennyit is dolgozom. Úgy gondolom ez így fair. Régóta azt tartom, hogy bármi legyen is az, ami eluralkodik az ember életén az káros, mindegy, hogy itt hobbiról, munkáról vallásról, vagy szexről van szó. Ugyanúgy ahogy az előző cégemnél is, amikor áthajtok a kapun belül hagyom a munkával kapcsolatos gondolataimat, és problémáimat.Végül is ez sem több, mint egy munkahely, egy időrabló, szükséges rossz.



Erzsébet Nagy Szálloda Paks

1 megjegyzés:

Szeder írta...

az én ifjúkoromban még itt voltam először diszkóban...ami délután 6-tól este 10-ig tartott :)